Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872
1872-11-13 / 45. szám
330 VADÁSZ- ÉS VERSENA-LAP. NOVEMBER 13. '.872. egéez „lot" Palotán végig vágtatva utánna iramlik, a Pascal malmi kis erdőn keresztül szt. Mihály felé, hol azonban, sajnos, szimatja a száraz homokban elveszett. A széjjelszórt csapatok lassanként ismét találkoznak. Egy egészen új mezőny tűnik fel ismét, élén Auersperg hgnő Vanityn, oldalán br. Piret altábornagy egy sötét pej angol kanczán, gr. Szápáry László Vicaron, és e sporting családnak három más tagja: Iván, Géza és Imre grófok Álmoson, azután Verbenán, Gretln és a Ladyn. De a kutya-sereg ismét felzavar csaholásával, Rajta ! hogy el ne maradjunk, a palotai coverbe. A lovasok majd ide majd oda iramlanak, van sürgés forgás, tallyho! „Itt van" kiáltja szomszédom. „Nem biz a, ott látom a falkát bőszülten működni; megvan ! Még nincs meg; „megvan!" mondja mindegyik, s pár perez múlva magasan emelve hozza ki a huntsman az elfogott rókát a csaholó, nyifogó ebek közül, melynek pompás „vitorláját" a „falkár" elválasztván, a „falkanagy nak nyujtá, ki levett föveggel, a kürtök harsogása és az összes lovassereg háromszoros „Kill, kill, kill" kiáltása közt mutatá be azt legszebb Asszonyunknak. Festői, megörökitni való volt e látvány. Egy félhold alakban terjedt el a társaság, középen fele. . Királyasszonyunk, híveitől környezve, tovább a leirt személyeken kivül mig gr. Sztáray János egy Meltonban vadászott gyönyörű telivér pej vadászlovon, gr. Károlyi Pista Rabagason, gr. Keglevich Béla és István — Artist és Fátyolon, gr. Andrássy Manó egy fekete kanczán, gr. Festetics Pál Szarkáján, gr. Almásy Kálmán Lorimer-n, később Luciferen, b. Simonyi Lajos Mr. Francis-n, Éber Nándor sárgáján, Jankovich Aladár Voltán, br. Rudics József Spenceren, b. Vécsey József egy félv. pejen, Waecker Gotter báró irlandi pej cobján, br. Döry Lajos szürkéjén , Tihanyi Ferencz Oesterreicheren, Pázmándy Béla Polyxénen, Kund Béla Yorkshire Lásson, Bárczay főhadnagy sárgáján. A vendégek közt pedig Okoücsányi ur, gróf Andrássy egy lován, bi. Villich ujonau vett Topsailján, b. Szeniczey Ödön egy arab szürkén. Gyönyörű öszi alkonyat volt, s a festői látvány, mint voltak egyes csoportok genialis rendetlenségben a huntsman és meutje körül szétszórva, még sokáig fog élni emlékünkben. E látványt egy sebes ügetés követte ismét a Pascal malom felé. A mint felséges királyasszonyunk Palotán végig lovagolt, a bámuló nép ajkáról ,Fljen a magyar királyné" lelkes fogadás harsogott feléje. A róka itt a coverból rögtön kitört, és gr. Andrássy Gyula által bemutattatván a falkának, a Dyomot frissen felvette. A róka a Pascal malmi erdőn át majdnem Palotáig csalt, s itt a szöllökön át Angyalmezőnek ment. Felséges asszonyunk nyomában, néhány árkot és akadályt „with first rate hand" gyönyörűen ugratva, a társaság pedig árkon bokron keresztül követte, mig a megrémült állat egy rókalyukba menekült. Most ásó és kapára került a sor, hallottuk a lyukba bocsátot két „bulterrier" veszekedését is a rókával, de mind hiába, ö rejtekét nem hagyta el. Itt és igy végződött a mai eseménydús nap. Erre fényes és vig ebédet tartánk a nemzeti casinoban, hol nem egy pohár pezsgőt üriténk felséges Királyunk, Királynénk és a master egészségére és a szerencsés „killre." P, A pest-vidéki rókafalka találkozik: Csütörtökön, nov. 14. Gödi pusztán, hová külön vasúti vonat megy déli П'Д-ког. Szombaton, nov. 10. A versenytéren. Simontomyai szarvas-vadászatok. Fest, 1872. október 31-én. Tisztelt szerkesztő ur ! Mult közleményemben tett Ígéretemhez képest, kirándulásomból alig visszatérve, sietek ön lapját a vadászat eredményéről értesitení. Egy alkalommal már e lapokban megemlékeztem a simontornyai szarvas-állományról, a terepről, annak tulajdonosáról ; most csak az ádáz küzdelmekről szóllok. F. hó 22 én Pestről még egyszer Érdre rándultunk P. Gy. barátommal a szigetbeli szalonkákat dézsmálni, s miután belőlük 10 darabot újra zsinegre füztünk, másnap délben meginduljunk bátyám s néhány ercsi ur társaságában Dunaföldvár felé, a onnét kocsikon, elsötétedve, bőrig átázva, csakúgy juthattunk vágyaink Mekkájába , Simontornyára, hogy útközben requirált lámpással kocsisunkat az első lóra ültetve, fullajtárosan bár, de lassan léptetve — sa másnapi esélyek fölött nedves merengésbe esve, — 6 óra alatt tettük meg a különben 3órai utat. Természetesen az Ízletes esteli után nem késtünk áthült tagjainkat meleg párnák közé bujtatni, hogy másnap pihent inakkal mászhassuk a simontornyai és kisszékelyi ormokat. Hét órakor reggel mintegy 8 —10 kocsin megindultunk, ellátva magunkat bőven golyókkal, számitva persze mindig a legjobb esetre. Az erdő szélén ujabb vadásztársaság várt reánk, a vidékbeliek, kiknek ide volt a találkozás adva. Szakképzett s praktikus fövadász urunk G. ur, volt a kommandans, s nem telt bele tiz perez, a kölcsönös viszontlátás örömei- s kérdezősködésböl kibontakozva, mindenki helyén állott. Az első hajtás, miként gyanitni lehetett, eredménytelen volt, mely hajtást azonban a stratégia megkívánta; én csupán egy jól megtermett rókát láték magam előtt elléptetni, mely tán lömentességének tudatában páratlan arczátlansággal defilirozott el a puskám csöve előtt. A második hajtás több élvezetet nyújtott, alig kezdték el a hajtók monoton fa-kopogtatásaikat, midőn a völgybe, hol a puskások sora nyúlt el, egy derék tehén jött le, s előttem mintegy 50 lépésre megállt ; már-már czélozni kezdék, midőn a méltányosság érzete győzött bennem, s bátyámnak, — ki még szarvasra nem lőtt, — kívántam a szomszédságban az alkalmat engedni ; ő azonban elmélázva, az álló vadat észre nem vette, — igaz nagyon óvatosan jelent meg, — csak midőn gyors ügetésben kezdett előtte elvonulni, rezzent össze, s sietett Wörndl-féle karabélyából rátüzelni, de a meglepetés miatt golyója valószínűleg valamely odvas tölgy derekába fúródott be. Erre a szomszédok sortüze következett, de a repülő állat kisurranva a reá irányzott 8 —10 golyó alól, robogva száguldott tova. — Hja ! a szarvas nem túzok, a mely óraszám meregeti ránezos nyakát a simon-majori repezéken. A 3-dik hajtásban 5— 6 darabból álló csapat volt, melynek csak robaját balihattam, de a hajtók egyenetlen járása, vagy egyik-másik nyugtalanabb vérű puskás ur fészkelödése miatt oldalt törtek ki. Következett a legjobb s eredménydusabb hajtás, hol mindenki maga kerített be, t. i. a gulyásbus, pörkölt, túrós rétes és más cseppfolyó gondűzőből, s ezek kíséretében az észleletek elregélése, olyan formán, hogy: „ha én itt állok, ha a hajtók igy állanak, ha csak a farát láthattam volna, ha erre-amarra lőhettem volna, — és még megannyi ha ! Az én kedves bátyám azonban vigasztalhatlan volt a kellő éberség elmulasztása és elszeleskedett lövése miatt ; vigasztalást csakis abban talált, hogy a Wörndli volt az oka, mert a „schneller" hamar elsült ; persze mi helyben hagytuk, s biztattuk, hogy azzal ugy sem bírta volna kis golyója miatt a tehenet leteríteni, legfeljebb bénává tette volna ; azonban — jó tettért jót ne várj ; — végre még én jöttem gyanúba, hogy a szarvas majestetikus megjelenése miatt trémából nem lőttem rá ; igy lett az én nagylelkűségem félremagyarázva ! О méltatlanság, hol vannak határaid ? Ebéd után ujult reményekkel, de lankadtabb jármüvekkel s nehezebb fejjel indultunk dolgunkra. Egy szép fiatal vágást hajtottak, kitűnő állásaink voltak, egy hosszan elnyúló magaslaton, hátunk mögött sik szálas erdővel, hová esetleg hatalmasan lehetendett golyózni ; a hajtás kezdetén egy tehén s egy 6-os bika -- roszat sejtve 1— oldalt törtek ki, s csupán egy kerülő szatymái serkenték őket gyorsabb ütemre ; majd egy szép példány tehén emelkedett fel a hajtók közvetlen közelében fekhelyéből, s ez egyszer felénk tartott, de ugy hogy domboldalon futva végig, én csak háta gerinezét s lapátos füleit láthatám, (mit adna az ember ilyenkor olyan delejes puskáért, a mely a vadat feléje búzná ?) szép csendes lépésben haladt végig vagy öt puskás előtt, a nélkül, hogy gömbölyű vállát lövésre engedte volna, mig a hajtók közeledése miatt a domb élére felugorván, S. ur golyója mintegy 35 — 40 lépésről gyepre terité. A lövés szabályos szép lapoczka-lövés volt, tehát egészen ölöképes. A következő hajtásban néhány ur igen szép eredménytől fosztá meg a társaságot, — lelkesült állapotuk miatt. — Ok ugyanis azon — bár igaztalan — hitben, hogy állásuk ugy sem jó, feléjök ugy sem jő vad, fegyvereikbe löveget sem tettek, hanem — ebéd után lévén a dolog — familiaris beszélgetésbe eredtek, s a tarisznyából elöhevenyészett kotyogó frekventálása mellett, szivemelő anekdotázáshoz fogtak, s bizva a fövadász távollétében, ugyancsak hangos — meglehet az emésztésre jól ható — habotákba törtek ki, miközben mi elfojtott lélegzettel hallgattuk a bokorban csörtető vadat ; ezek azonban irányt változtatva, egy vezér-tehén, egy borjú, s egy szép tizesbika, a derült kompániának tartottak, s mintha a kotyogó tartalmának erejében bíznának, egyenesen a hahotázó urakra rohantak , * ugy hogy ezek elképpedve ugrottak félre, puskáikat elesettegették, s bünbánólag néztek a nekik tükröt mutató nemes vadak után ; mit volt mit tenni, tovább ittak, nagyokat és gyakran ! Ezen urak megérdemelték volna, hogy egész idő alatt fegyvereiktől megfosztva, hajtóként szerepeljenek. Ezen nap még egy hajtás volt, abban csupán egy szép özbak jött lövésre, de gyors száguldása miatt elhibázva lett ; ritkaságok közé tartozik Simontornyán az őz, s ez is valószínűleg kopók elöl keresett itt menedéket. Jó szürkületre, járt az idő, midőn a kocsisor megindult az erdőből hazafelé, hol bennünket a kártyaasztalok vártak, most aztán kiki itt próbált szerencsét a makaón, ferblin s tarokban, és kerekének forgása szerint kiki itt készitett magának csendes vagy zavart éjszakát, bár a fáradságos mászások után nem került küzdelembe pilláinkat lezárni, s máiesti 11 óra után a nemes vadászkompánia János pap országában „húzta a lóbőrt" alias horkolt emberül. Reggeli fél hétkor már ismét kocsikon ültünk s a kis-székelyi határba siettünk, (a nagy igyekezetnek szeretem csak felróni, hogy puskámat honn feledtem, s egy negyed órányiról kelle érte visszahajtatnunk ; „fűzfa-vadász ! " fogja a türelmes olvasómondani.) Felcsigázott reményekkel foglaltuk el helyeinket az első hajtásban, mert a körvadász rapportálta, hogy teguap a szomszédos tamási Eszterházyféle erdőkben az uj földesúr bécsi s pesti „comptoir 1 sportsman"-eivel s kópékkal üldözé az egykori féí nyes multjokat sirató, most csak fonnyadt makkon kérődző elsatnyult szarvasokat; hajtásuk azonban nem sikerült, mert a hajtás kezdete előtt egy 5 tagu csorda átváltott a jövö hajtás helyére. Most következett egy ép oly festői, mint szokatlan jelenet, mely megérdemli a feljegyzést: midőn a történt hajtás végén mintegy 12— I 4 puskások egy szép völgy-katlanban haladtunk, s kissé hangos beszélgetésbe elegyedtünk, a szemközti begyről robaj