Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872
1872-11-13 / 45. szám
SEp T EMBER 1 8 .1872. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 331 hallatszik, reá rögtön az elébbi csorda szarvas, élükön egy vén tehén, hátul egy nyúlánk villás, melyek gyors száguldásban oldalunk mellett iparkodtak a túloldalra ; az első meglepetés pillanatában alig jutott eszünkbe fegyvereinkhez nyúlni, s csak kis tétova után dördültek összevissza a lövések, összesen 21 lövés, mire a csorda roppant confusióba jött, a vezér-telién 4—5 ugrás után lerogyott, a villás pedig -— lába bokában a szó teljes értelmében ellövetvén, — a dombnak futni képtelen volt, s igy megfordulva, újra a puskások néhánya előtt szaladt el, s lövött lába daczára bámulatos gyorsasággal ; még ekkor is 6 lövés tétetett rá, s csakis az utolsóra bukott fel. Még egy tebén sebesült meg, de elég erővel birt elmenekülni. Mindenki sietett az elejtett szarvasokhoz, s mindenki bizonyítani iparkodott, hogy az ö golyója talált, ez állításokat azonban a szálfák oldalai czáfolták meg leginkábá. A tehén két golyót kapott, egyet nyaktövébe, egyet kamrájába ; a villáson 6 golyó fúródott át, kettő nyakába, kettő gyomrába, egy hátgerincén végig, s egy mint emlitém, bokán felül törte szét hátsó jobb lábát, bámulatos, hogy mily erős lövésekkel birt iramlani a szegény állat. Hosszas viták s a sok puffogtatás okozta, hogy a jövő hajtásból idejekorán mintegy 35—40 darabból álló csorda illant át a simontornyai határba, utjokban egy székelyi parasztot majdnem lovastulszekerestül felforgatván. Délelőtt még egy hajtás volt, hol állhatatlanságomért lakoltam ; a hajtás vége felé volt, előttem már két hajtó kijött, mire puskámat vállra vetve, szomszédomat is magammal csalva, a nem távol ebédlő felé baktattunk, midöu lövést hallunk, s visszatekintve, látjuk, hogy egy szép szarvasborju tört ki elhagyott állásomtól alig 10 lépésnyire, s könnyű ügetésben iparkodott a túloldali vágást elérni. Ebéd alatt aztán csak győztem magam mentegetni, s nehezen sikerült a társaságot megpuskavesszőztetésemet czélzó tervükről eltérítenem ; meg is esküdtem Sz. Hubertre, bogy jövőre én hagyom el a hajtásokat legutoljára. Délután egy meredek domboldalt hajtottak , benne volt a délelőtt megsebesült tehén, s egy 8 darabos csorda, de megfoghatlan módon lövésre nem jöttek. Utolsó hajtásunkban nem kelle soká várni, máris a hatalmas dobogásból kitetszett, hogy bika van a hajtásban, reményemben nem is csalódtam ; mintegy 180 lépésnyiről megpillantani egy hatalmas bika körvonalait, szőre majdnem fekete volt, lehetett vagy 16 — 18ágas, (mások szerint 20-as volt) felém tartott ; — nem igen szoktam a falra festett ördögtől megijedni, de ez állat imposans alakja megdöbbentett, üterem sebesebben vert, és halántékomat nedvesnek érezém ; Isten tudja, szintúgy megkönnyebbültem, midőn az állat irányt változtatva, szomszédom felé tartott, előtte 50 lépésre megállt s szagot véve, visszatörui kezdett, két lövés esett reá, de ugy látszott ártatlanul, mert a colossális állat bámulatos szökésekben tört vissza, egy öreg haj tót formálisan átugrott, ez szegény hanyatesve, csak társai segélyével vánszorgott fel, s alighanem megfogadta, hogy nem hajt többet az uraknak szarvast. E közben az idö elkomorult, sürü hideg eső kezdett hullani, s mi megelégelve a két napi cserkészetet, kölcsönös búcsúzás, meleg kézszoritás közt hagytuk el különféle irányban az erdőt. A két nap alatt ugy tapasztaltam, hogy a szarvasok itt az egész idény alatt hetenkint kétszer tartott vadászatok miatt igen elvadultak, bizalmatlanok lettek, mit legjobban bizonyít, hogy a szarvasok többnyire visszatörtek , sajátszerű azonban, bogy a hang, lárma felé iparkodnak, hajtókat gondolván arról jönni ; meggyőződtem arról is, hogy a szarvas nem szeret völgybe lejönni, csak szorított körülmények közt ereszkedik a lapba, leginkább dombra száguld, s ott megáll, szimatol és a kapott szag szerint tör leginkább vissza, ha azonban elszánja magát előre jönni, ugy azt felette óvatosan teszi ; föelv ilyenkor a merev mozdulatlanság, mert ily esetben az állat kevesebb gyanúval élve, egész közel halad el, mig az ide-oda való bukdácsolás, fészkelődés — miként ezt egy vitéz, de nyughatatlan vérű huszártiszt vendégur praktizálta, — a saját, mint szomszédainak mulatságát is gyakran elrontja. A simontornyai szarvast eclatansul meg lehet kölöuböztetni a tamási — itt csak zsellér — pél dányoktól ; amazok kövérek, izmosak, nagyok, mig emezek hitvány, elsatnyult, mostoha időket élőknek látszanak, miként azt az utóbbi napon lőtt 2 db igazolá is. A 2 nap alatt összesen vagy 25 — 30 rókát s alig pár nyulat láttunk, persze most nem árthattunk nekik ; azt hiszem fövadászunk szivesen átengedné őket a vörös frakkos rákosi falka-társulatnak, s itt alighanem több hasznukat is vennék. íme — meglehetős terjedelemben vázolva a két napi cserkészet folyama ; hogy mi jól mulattunk, az kétségtelen, de hogy a nyájas olvasót fogja-e mulattatni e nem igen fűszerezett, de tárgyilagosan tartott elbeszélés, azt kinek-kinek vadászszenvedélye birálja el legjogosabban ; lesz tán, ki szivesebben olvassa el, mint részt vett volna a fáradságos két napban, mert az előbbinél csak jól tömött kerevet, illatos cigarette, s egy kis phantasia a tényezők, mig az utóbbinál edzett lábikrák, jó tüdő, egy csomó kitartás és türelem, — s olykor boszankodds — voltak a közvetítők ! Harmadnap reggel a társaság eloszlott ; mi P. Gy. barátommal D.-Földvár felé útba ejtők F.Alapot, hol a kedélyes és szives Salamon Zsiga bátyánk volt házi gazdánk ; ízletes belsőségének szomszédságában gyönyörű halas tava van, telve vizi vaddal; hamarjában ketten lőttünk 14 darab szép tökekáesát, én még egy vizi szalonkát, P. Gy. a csuhisban egy vén kan nyulat. Innét D.Földvárra hajtattunk a gőzősre, hol esti 7 órakor nyugágyunkra dőlve, átadtuk magunkat a kellemteljes három nap képzelgéseinek. — Hajnalodott, midőn a pesti parthoz ütődött bajónk, s mi álmosan, törődötten értünk, s léptünk ki elindulásunk helyére, Pestre, kedves othonunkba ! Legközelebb, ha időm engedi, a túzokokról. L. Gy. Néhány szó a sólymászatról. A középkor főúri mulatságai közt nevezetes he lyet foglal el a sólymászat, mely ama korban oly általánossá vált, hogy a sólyom a nemességnek mintegy ismertető jelvényévé lőn. E madárral kezükben ábrázoltatnak a középkor előkelő férfiai és hölgyei egykorú festményeken és sírköveken s számos érmeken és pecséteken is találkozunk e madár képével. ; A sólyomnak több faját ismerjük; vadászatra azonban csak egy faját, az úgynevezett kerecsen sólymot (Falco candicans v. islandieus, Edelfalke) használták. Körülbelül tyúk nagyságú, fölül barnás, alul fehéres-barna foltokkal tarkázva. Áldozatára hirtelen csap le és pedig oly erővel, hogy a kisebb madarakat azonnal megöli. Azon madarak közt pedig, melyeket a sólyom segitségével vadásztak, az első hely kétségkívül a nagy szürke gémet illeti, miután e madár volt akkoron a „királyi vad." Valóban érdekes a látvány, mint védi magát а gém ellenséges megtámadtatás esetébeD. Folyton üldöztetve élte után törő ellenségei, a sólymok által, midőn már meglehetős magasságra emelkedett, rendesen megállapodik s mint valamely malomkerék, körben kezd forogni, jobbrabalra hatalmas csapásokat osztva hosszú csőrével ; a sólymok ez alatt mereven kiterjesztett szárnyaikon mozdulatlanul lebegnek a légben, mintha valamely láthatlan fonálon függenének, s addig kerülgetik áldozatukat, mig végre sikerül nekik karmaikat annak testébe mártani s azt életétől megfosztani. E látvány, mint igyekszenek t. i. egy részről a ragadozó madarak vad ösztönüket kielégíteni s mint törekszik másrészt a kiszemelt áldozat megtámadott életét azok ellenében megvédeni, s az ebből eredő élet-halálra való tusa, annyira tetszett az akkori főuraknak, hogy az időtöltés e neme valóságos szenvedélylyé fajult át. IV. Henrik császár annyira kedvelte a sólymászatot, hogy a sólymot elődjének, III. Henriknek példájára fölvette pecsétjébe; s azonkívül ér. uiek is vannak az ő idejéből e madár képével. I. Frigyes császár pedig maga is elsajátitá a mesterséges sólymokat a vadászatra betanitani. Lovagrendek alapíttattak e madár tiszteletére, mire példa gyanánt az Ágoston Ernő weimári herczeg által 1732-ben alapitott „fehér sólyom" rendet hozhatjuk fel. Midőn továbbá V. Károly a törökök által elűzött rhodusi lovagoknak odaajándékozá Malta szigetét, ezek hálájuk jeléül Károlynak évenkint egy fehér sólymot küldöttek. A lovagok sólymokkal kedveskedtek a hölgyeknek, miután ilynemű vadászatokban a nők is szivesen részt vettek s kedvencz madaraik nagy kegyben részesültek általuk. Franczia- és Németország több helyein szigorú törvények hozattak üldöztetésének meggátlására. Igy Burgundiában a sólyomtolvajnak meg kelle engednie azt, hogy melléből az elorzott madár 6 uncia hust kivájhasson ; s más országokban is tétettek intézkedések a sólymászat érdekében. A mi a sport e nemének eredetét illeti, az araboknak tulajdoníttatik a kezdeményezés dicsősége, kik azt már a XII. században gyakorolták s vele Európát is megismertették. Itt csakhamar az előkelő világ kedvencz mulatságává lőn s a fényűzésnek ujabb tért nyitott. I. Fereuez franczia császár, kit közönségesen a „vadászok atyjáénak neveznek, fösólyraászának évenkint 4000 livvest fizetett ; mi, tekintetbe véve az akkori kor viszonyait, nem csekély összeg volt. A fősólymásznak 15 köznemes és 500 alsólymász állott szolgálatába, kik közül az előbbiek 5—600, az utóbbiak 200 livres évi díjban részesültek. II. Frigyes császár pedig az addig használt közönséges sólyom helyett, annak fehér válfaját kezdette alkalmazni s a szükséges madarakat Afrikából hozatta. A mult század vége felé a sólymászat lassankint hanyatlani kezdett, s jelen napjainkban már csak Hindostanban dívik.*) A lefolyt franczia-porosz háborúban a leleményes burkusok, — mint láttuk, a sólymot liadi czélokra is kezdették alkalmazni , amennyiben a franczia postagalambokat sólymokkal igyekezték elfogdosni s ekkép a a reájuk bízott levelek birtokába jutni. Végre megemlíthetjük, hogy a mult században Laxenburg volt az ausztriai fejedelmek kedvencz sólymászó helye, mígnem azt II. József császár а sólymászatok beszüntetése után császári nyári lakká változtatá át. Majthényi István. *) Bocsánat, dívik az még Angliában és Francziaországban ma is, hol a Bretagneban egyes urak és a Champagne vidékén pedig rendes sólymász-clubbok léteznek. Nálunk Magyarországon már az Árpádok alatt nagy divatban volt, s külön udvari főtisztséget képezett a sólymárság, mint ezt Praynál s több okmányokból láthatjuk. Nagy kedvelője volt e vadászatnak különösen Nagy Lajos királyunk, Mátyás király neje Beatrix , II. Lajos király, ki némelyek szerint egy betanított sólyomért 40,000 magyar aranyat fizetett. SZERK.
