Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-01-24 / 3. szám

_22 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JANUÁR 24. 1872. <Jen vadász, miután területének vadállományát gondosan megfigyelte, kitudta : lajstromot készítsen s ebbe az általa előre megállapított kilövést pontosan jegyezze s a fenmaradt menynyiséget bevezesse. Ótalom, tilalom és kilövés tebát azon főpontok, mellyekre szabályozott vadászatnál figyelnünk kell s mellyektől annak virágzása függ. Nem elég, ha a vadász csak ügyes lövő, ügyesen kell vadasát kezelnie is; mert nem minden jó lövő jó „vadász" is egyszersmind; de ki jó „vadász" az közönségesen jó lövő is. S most azon óhajtással fejezzük be e czikket, vajha ezzel a vadas-területek szakértelmes kezelését előmozdithatnók, s vajha az itt elmondottak tapasztalt vadászok által elismerésben részesülnének, a kevésbbé tapasztaltak által pedig minél pontosabban alkalmaztatnának ! Vadásziidvöt ! Két nap Devecserben. Devecser ! Nem nagy város, tehát sokak clú'tt ismereten. De az ei-dész, a vadász s a gazda igen jól teszi, ha oda tekint : látni fog ott sokat, miből tanulhat, miből példát vehet s miben gyönyörködhetik. A „ Vadász-lap"-nak irok, tehát csak vadászatról kellene szólnom, de hisz a vad és vadász egyik főtanyája az erdő ; az előbbi hazáját s menhelyét, az utóbbi mulatságának non plus ultráját leginkább az erdőben találja fel. Mielőtt a fegyverek megdörrenek, elég ideje van a vadásznak széttekinteni ott, hová a szerencse vezette ; felhasználtam tehát én is a kinálkozó szabad időt, hogy nézzem, hogy csodáljam az erdészeti ipar valóban mintaszerű rendszerét. — Pápától le a Balatonig 9 négyszögmértfóldnyi területű három uradalmon keresztül húzódnak le amaz emberi kéz és szorgalom teremtette erdőségek, mellyek már százados működés eredményei, s mellyeken azonnal észlelheti a szakértő erdész, hogy itt tudományának minden elve, minden ujj mutatása a legpraktikusabban van alkalmazva. Valóban áldás az ollyan föur messze vidékre nézve, ki az erdészetet illy jelesen felkarolja, áldás különösen hazánkban, hol a kisebb birtokosok és községek barbar módon pusztítják az erdőket, e hasznos, e pompás kincseit a természetnek. Ugy hiszem, megérdemli az, ki Pápától a Balatonig ültet, ápol, hogy kiírjam nevét : Lölein Keresztély ez, a gróf főerdésze, koburg-gothai születésü, bár most tökéletes magyar ember, ki sergestül neveli a fiatal honi fiezkókat az erdőgazdaság pionier-jaivá. De ideje már, hogy áttérjek elbeszélésem tárgyára. Az 1871-ik év deezember 18. és 19-ik napja soká emlékében maradand Esterházy Pál gróf minden szomszédjának, ki szerencsés vala hivatalos lehetni a mondott napokon tartott nyulvadászaton. „Találkozás a devecseri föerdészlakhan" ez volt irva a díszesen kiállított meghívók végére. Ide jöttünk tehát mintegy ötvenen össze, hol szarvas-agancsok és fegyverek koszorúja közt fogadott a derék háziúr. Az első nap az erdei hajtásé volt. Csendes téli idő, szél és hideg nélkül, ini kell több? Az úgynevezett „Medgyes" 20—40 éves vágásai voltak ma a vadzavarásra kiszemelve. Ide indultunk tehát hosszú kocsisorokkal, már előre is a dús eredmény reményében ringatódzván. „Uraim ! nyul vadászat van, tehát béke az őznek és szarvasnak," ez intő szózat tudata velünk ismét azt, mi már a meghívóra volt irva. Erre megszólaltak a sipok s mi az alerdészek által vezettetve, rendben mint a katonák megindultunk. Majd elhangzott az „állj !" megkezdődött az operatio. Száz meg száz lövés durrant el s végre elénk bukkantak a hajtók : kotnikusabbnál komikusahb alakú svábok A mint kiérnek a szélre, vége a hajtásnak. Sictett mindenki a fövadász állásához, a hol mintegy ötven nyul terült el a földön. Még két kevésbé eredményes hajtás után elértünk a vadászgunyhóhoz, hol nagy tüz mellett jól felszerelt villásreggeli kínálkozott. Ott álltak a fal mellé támasztva fegyvereink, s mi gyönyörrel legeltettük szemünket rajtuk, hogy is ne? hisz majdnem a hány fegyver : annyi systema ; a lancastertöl le a legprimitívebb percussióig volt itt képviselve, kivéve tán a tüzköves puskát ; no ez ugyan nem volt, de néhány példányon nagyon is meglátszott, hogy nem régiben vehetett búcsút tőle a tűzkő. Gondos vadászok, kiknek illy deformis puskájuk volt, tarisznyát akasztottak föléje, nehogy a critica szúró fulánkjainak tegyék ki magukat. Altalános jóllakás és részletes felöntés után még két vágást meghajtottunk. Ezután a békés compánia harezra kelt, repültek a hógolyók jobbra balra, nem kiméivé sem a tisztes ősz fejeket, sem a bírói auctoritást, sem az ügyvédi diplomát, sem а földesúri rangot, kapott mindenki — közbe-közbe ollyan dosist is — hogy elterült bele. Önkénytelen puskaelsülés, — az egylábú székről való lehömpölgés szintén nem hiányzott. Na, de hogy is lehetett volna másként ? hisz a déjeuné compact részét nem keverhettük mással, mint borral s pálinkával. Ámde a nyúlban nem igen volt eredmény, esett ugyan valamcllyes, de a legelső hajtáshoz képest mégis kevés ; a nap összes resultatuma 85 nyul és egy róka volt. Ez is rendkívüli eredmény ott, hol nagy vad tanyázik, hol minduntalan szarvason és őzön akad meg az ember a szeme. Ezek, fájdalom, nebántsdvirágok voltak, no, de úgyis volt bennök részünk Uzsán, itt elég volt rajtuk gyönyörködni. Szaladt különben nyul is tömérdek keresztül a vadászok sorain, de minden ember nem született Nimródnak. Négy órakor tömegesen haza felé mentünk — az idegeneknek szállás volt rendelve — ide sietett tehát mindenki, hogy átöltözhessék az 5 órára kitűzött ebédre ; volt itt dinom-dánom, zene, tánczolás quantum satis, szép leányok is, a korcsmárosné szép leányai. Ebéd vége felé Heuffel kormányzó ur poharat emelt a vendégekre, a vendégek a grófra, majd az uradalmi tisztségre ; kiemeltettek a gróf érdemei a modern gazdasági, erdészeti és vadászati rendszer meghonosítása körül, kiemeltettek a szakértő és szorgalmas tisztikar érdemei is, melly a derék föur nemes törekvéseiben olly hathatósan közreműködik. Másnap reggel ismét fövadász urnái compareáltunk ; — egyenként jöttek а vadászok, а mint egyik-másik kisebb-nagyobb kínnal fel tudta húzni csizmáját. Ilosszu kocsisorban indultunk el s értünk a medgyesi vágások szélére, hol az országút közepén állapodtunk meg. Az idő hűvösebb mint tegnap, de tiszta, kellemes. Minő különbség a lábmezekben! tegnap nagy bagariák, pappenheimerek minden vadász lábán, most kevés htjával mind ezipö ! pár perez alatt átázható, vékony városi jószág! Ezen urak a csizmát nem tudták felhúzni, s most czepperliznek kínjukban , mintha csak czigány húzná nekik, s mindez a „heez" elején, hát még később? ! A fövadász ur — mondhatom — még eddig soha nem látott rend-, pontosság- és szigorral kezdte hadműveletét ; jobbra-balra ment egy puskás , utána három hajtó, keríteni az 500—G00 holdnyi területet. Eleinte a fövadász rendező ur fürge szemei elől mindenki bujt, nehogy a legtávolabb eső pontokra küldessék, de hiába! a határozott és mégis nagyon nyájas „tessék" szó elöl nem bújhatott el senki, s a ki legjobban félt a hosszú sétától, rendesen az csipetett ki a collegák háta mögött balanceirozgató positiójából. Nem voltam katona, de most mégis van némi fogalmim : minő lehet, ha nem is a csata, de legalább a csatározás. Alig mult el az egy óra hosszáig tartó keritési promenade, alig hallottuk a szót „befelé", már kezdtek ugrálni a nyulak, elkezdődött a perczig sem pihenő pu3katüz s ezzel olly páratlan nagyszerüségü vadászat, minőt hazánkban látni csak ritkán lehet. A félóráig tartó összenyomulás végén 90 nyul feküdt a centrumban. Kis baj is történt. Egy ur puskacsővét találta meglőni nyul helyett, mi a fövadász urat energikus figyelmeztetésre kéuyszerité. Megfoghatatlan is, hogy lehet egymásra lőni illy rend mellett ? Itt, hol a jelek , a parancsszó példásan meg vannak tartva, itt, hol a segéd- és alvadászok is ugy he vannak exercirozva, mint akár Moltkc katonái sem különben. Ezután az előbbi poste-ra gyűltünk, hogy az országút túlsó részén fekvő földeket vegyük kerités alá. E hajtás volt leghálásabb, 114 nyul lelte halálát. De menDyi elfutott még ! csak az erdő felöli részen, hol magam is álltam, legalább 30 — 40 menekült mog az ónpilulák elől. Hibáztunk is, lőni sem győztünk elég gyorsan ; no de hát esztendőre is csak kell tapsinak maradni, minden nyul csak nem veszhet el az idén ! Az már igaz, hogy különös impertinens nyulak vannak ebben a Devecserben \ neki törtek a hajtóknak s legkeveshé sem confundálta őket a furkósbot. Most elhangzott a reggelire hivó. De hová tálalhattak ? Per amorem dei ! Még illyeu helyen sem ettem reggelit : egy asztal a hó tetején s körülötte trágyakupaezok. Valóban regényes ! De a kitűnő étvágy, a jól megrakott asztal havat, trágyát, mindent feledtetett az emberrel. A svábok voltak a legpraktikusabbak : mindegyik egy trágyakupaezot változtatott divánná. Étrange coincidence ! a hány trágyahalom — annyi sváb. Innen jó kedvvel mentünk tovább egyik vasúti őrház mellé,.honnét újra kezdődött a körfogás. Útközben pár ur felhömpölygött, másik meg nagy kövérségének mivolta miatt alig tudott keresztül vánszorogni a hóval töltött árkokon, többeken meg már látszott a marodismust jelző lábhuzás. Másfélórai körpromenade, állás és befelézés után 51 nyulunk lett. Na, uraim, még egy hajtás ! szólt fövadász ur, s haladott bajtársa , a derék Bohacsek számtiszttel előre. Mi mentünk, de most már nagyon kullogva, mert hiába, sok а mi sok, nem mindenki szokta meg az illy hosszú sétákat. Napnyugta volt, midőn vége lett ez utolsó hajtásnak; 45 nyulunk esett, meg egy a körbe keveredett fehér juhászkutya. De mindennek számadás a vége. Tehát összegezzük mi is, mit e két napon lőttünk : Első nap esett a vágásokban 85 nyul egy róka. Második nap : I-sö hajtás 96 „ Ilik „ 114 „ Illik „ 51 „ IV-ik „ 45 „ Összesen 391 nyul egy róka. Ennyit tudok én, de hogy mennyi szedetett még össze a szétküldött erdészek által a körtől távol futott sebzettek közül , azt nem tudom — de némi bizonyossággal lehet ezek számát is 40—60 darabra tenni. Ezek után azon kérdést merem koczkáztatni a „Vadász- és Verseny-lap" olvasóihoz, hol van Magyarhonban az a 2000—2500 holdnyi tér, hol 30G nyul esik ; de a mellyen, miután még pár száz el is futott, legalább 500 nyul tanyázik? Meglehet, hogy több illy hely is akad, de hazánk nagyságához képest mégis nagyon gyéren lehet illy területet feltalálni. Én legalább Dunántul kettőt sem tudok. „Tessék ebédre uraim! még ma este együtt legyünk ! " — illyen és hasonló barátságos szavakat hallottunk a tiszt uraktól, s ki lett volna képes e szívélyes meghívást el nem fogadni ? Az ebéd megint dús és zajos volt. Egyszerre csend lett. A kormányzó ur feláll s egy czédulát tartva kezében, felolvassa gróf Esterházy Pál ö méltóságának Pestről küldött telegrammját, mellyben vendégeinek a legszívélyesebb üdvözletet kiildé. „Éljen a gróf!" hangzott mindenfelé, s ürittettek egymásután a poharak egészségére. — Fogadja a nemes gróf vendégeinek hasonló kivánatait s köszönetét a szép mulatságért, a két kellemes napért, — körülbelül ebben központosultak a vendégek érzelmei a, nemes házigazda irányában. Hiába, az élet ingyen mit sem ád ! Csakis csüggedhetlen szorgalom, takarékosság és rend képesek bő, nagyszerű eredményt, s az eredtnénynyel rendkiviili gyönyört teremteni magának a fáradozón&k, ugy — mint másoknak is — kik osztozva az áldásdús működés gyümölcseiben, utánzásra méltó példát látnak maguk előtt, s tisztelni tanulják azokat, kik nagy munka után nagy eredménynyel lépnek honfitársaik elé. ZALAI. (Ugyané vadászatokról más helyről is érkezett hozzánk tudósítás, de miután ez csak mintegy kivonatban közli a föntebb bővebben elmondott eseményeket, ezúttal clmeüözhetönek véltük , megemlít-