Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-01-24 / 3. szám

_22 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JANUÁR 24. 1872. <Jen vadász, miután területének vadállományát gondosan megfigyelte, kitudta : lajstromot ké­szítsen s ebbe az általa előre megállapított kilövést pontosan jegyezze s a fenmaradt menynyiséget bevezesse. Ótalom, tilalom és kilövés tebát azon főpon­tok, mellyekre szabályozott vadászatnál figyel­nünk kell s mellyektől annak virágzása függ. Nem elég, ha a vadász csak ügyes lövő, ügye­sen kell vadasát kezelnie is; mert nem minden jó lövő jó „vadász" is egyszersmind; de ki jó „vadász" az közönségesen jó lövő is. S most azon óhajtással fejezzük be e czik­ket, vajha ezzel a vadas-területek szakértel­mes kezelését előmozdithatnók, s vajha az itt elmondottak tapasztalt vadászok által elisme­résben részesülnének, a kevésbbé tapasztaltak által pedig minél pontosabban alkalmaztat­nának ! Vadásziidvöt ! Két nap Devecserben. Devecser ! Nem nagy város, tehát sokak clú'tt is­mereten. De az ei-dész, a vadász s a gazda igen jól teszi, ha oda tekint : látni fog ott sokat, miből ta­nulhat, miből példát vehet s miben gyönyörködhe­tik. A „ Vadász-lap"-nak irok, tehát csak vadászat­ról kellene szólnom, de hisz a vad és vadász egyik főtanyája az erdő ; az előbbi hazáját s menhelyét, az utóbbi mulatságának non plus ultráját leginkább az erdőben találja fel. Mielőtt a fegyverek megdörrenek, elég ideje van a vadásznak széttekinteni ott, hová a szerencse ve­zette ; felhasználtam tehát én is a kinálkozó szabad időt, hogy nézzem, hogy csodáljam az erdészeti ipar valóban mintaszerű rendszerét. — Pápától le a Ba­latonig 9 négyszögmértfóldnyi területű három ura­dalmon keresztül húzódnak le amaz emberi kéz és szorgalom teremtette erdőségek, mellyek már száza­dos működés eredményei, s mellyeken azonnal ész­lelheti a szakértő erdész, hogy itt tudományának minden elve, minden ujj mutatása a legpraktikusab­ban van alkalmazva. Valóban áldás az ollyan föur messze vidékre nézve, ki az erdészetet illy jelesen felkarolja, áldás különösen hazánkban, hol a kisebb birtokosok és községek barbar módon pusztítják az erdőket, e hasznos, e pompás kincseit a természetnek. Ugy hiszem, megérdemli az, ki Pápától a Bala­tonig ültet, ápol, hogy kiírjam nevét : Lölein Ke­resztély ez, a gróf főerdésze, koburg-gothai szüle­tésü, bár most tökéletes magyar ember, ki sergestül neveli a fiatal honi fiezkókat az erdőgazdaság pio­nier-jaivá. De ideje már, hogy áttérjek elbeszélésem tár­gyára. Az 1871-ik év deezember 18. és 19-ik napja soká emlékében maradand Esterházy Pál gróf min­den szomszédjának, ki szerencsés vala hivatalos le­hetni a mondott napokon tartott nyulvadászaton. „Találkozás a devecseri föerdészlakhan" ez volt irva a díszesen kiállított meghívók végére. Ide jöt­tünk tehát mintegy ötvenen össze, hol szarvas-agan­csok és fegyverek koszorúja közt fogadott a derék háziúr. Az első nap az erdei hajtásé volt. Csendes téli idő, szél és hideg nélkül, ini kell több? Az úgy­nevezett „Medgyes" 20—40 éves vágásai voltak ma a vadzavarásra kiszemelve. Ide indultunk tehát hosszú kocsisorokkal, már előre is a dús eredmény reményében ringatódzván. „Uraim ! nyul vadászat van, tehát béke az őznek és szarvasnak," ez intő szózat tudata velünk ismét azt, mi már a meghívóra volt irva. Erre megszólal­tak a sipok s mi az alerdészek által vezettetve, rendben mint a katonák megindultunk. Majd el­hangzott az „állj !" megkezdődött az operatio. Száz meg száz lövés durrant el s végre elénk bukkantak a hajtók : kotnikusabbnál komikusahb alakú svábok A mint kiérnek a szélre, vége a hajtásnak. Sictett mindenki a fövadász állásához, a hol mintegy ötven nyul terült el a földön. Még két kevésbé eredményes hajtás után elér­tünk a vadászgunyhóhoz, hol nagy tüz mellett jól felszerelt villásreggeli kínálkozott. Ott álltak a fal mellé támasztva fegyvereink, s mi gyönyörrel legel­tettük szemünket rajtuk, hogy is ne? hisz majdnem a hány fegyver : annyi systema ; a lancastertöl le a legprimitívebb percussióig volt itt képviselve, ki­véve tán a tüzköves puskát ; no ez ugyan nem volt, de néhány példányon nagyon is meglátszott, hogy nem régiben vehetett búcsút tőle a tűzkő. Gondos vadászok, kiknek illy deformis puskájuk volt, ta­risznyát akasztottak föléje, nehogy a critica szúró fulánkjainak tegyék ki magukat. Altalános jóllakás és részletes felöntés után még két vágást meghajtottunk. Ezután a békés compánia harezra kelt, repültek a hógolyók jobbra balra, nem kiméivé sem a tisztes ősz fejeket, sem a bírói aucto­ritást, sem az ügyvédi diplomát, sem а földesúri rangot, kapott mindenki — közbe-közbe ollyan do­sist is — hogy elterült bele. Önkénytelen puska­elsülés, — az egylábú székről való lehömpölgés szintén nem hiányzott. Na, de hogy is lehetett volna másként ? hisz a déjeuné compact részét nem kever­hettük mással, mint borral s pálinkával. Ámde a nyúlban nem igen volt eredmény, esett ugyan vala­mcllyes, de a legelső hajtáshoz képest mégis kevés ; a nap összes resultatuma 85 nyul és egy róka volt. Ez is rendkívüli eredmény ott, hol nagy vad tanyá­zik, hol minduntalan szarvason és őzön akad meg az ember a szeme. Ezek, fájdalom, nebántsdvirágok voltak, no, de úgyis volt bennök részünk Uzsán, itt elég volt rajtuk gyönyörködni. Szaladt különben nyul is tömérdek keresztül a vadászok sorain, de minden ember nem született Nimródnak. Négy órakor tömegesen haza felé mentünk — az idegeneknek szállás volt rendelve — ide sietett te­hát mindenki, hogy átöltözhessék az 5 órára kitű­zött ebédre ; volt itt dinom-dánom, zene, tán­czolás quantum satis, szép leányok is, a korcsmá­rosné szép leányai. Ebéd vége felé Heuffel kor­mányzó ur poharat emelt a vendégekre, a vendégek a grófra, majd az uradalmi tisztségre ; kiemeltettek a gróf érdemei a modern gazdasági, erdészeti és va­dászati rendszer meghonosítása körül, kiemeltettek a szakértő és szorgalmas tisztikar érdemei is, melly a derék föur nemes törekvéseiben olly hathatósan közreműködik. Másnap reggel ismét fövadász urnái compareál­tunk ; — egyenként jöttek а vadászok, а mint egyik-másik kisebb-nagyobb kínnal fel tudta húzni csizmáját. Ilosszu kocsisorban indultunk el s értünk a medgyesi vágások szélére, hol az országút köze­pén állapodtunk meg. Az idő hűvösebb mint tegnap, de tiszta, kellemes. Minő különbség a lábmezekben! tegnap nagy bagariák, pappenheimerek minden va­dász lábán, most kevés htjával mind ezipö ! pár perez alatt átázható, vékony városi jószág! Ezen urak a csizmát nem tudták felhúzni, s most czep­perliznek kínjukban , mintha csak czigány húzná nekik, s mindez a „heez" elején, hát még később? ! A fövadász ur — mondhatom — még eddig soha nem látott rend-, pontosság- és szigorral kezdte had­műveletét ; jobbra-balra ment egy puskás , utána három hajtó, keríteni az 500—G00 holdnyi terüle­tet. Eleinte a fövadász rendező ur fürge szemei elől mindenki bujt, nehogy a legtávolabb eső pontokra küldessék, de hiába! a határozott és mégis nagyon nyájas „tessék" szó elöl nem bújhatott el senki, s a ki legjobban félt a hosszú sétától, rendesen az csi­petett ki a collegák háta mögött balanceirozgató positiójából. Nem voltam katona, de most mégis van némi fo­galmim : minő lehet, ha nem is a csata, de legalább a csatározás. Alig mult el az egy óra hosszáig tartó keritési promenade, alig hallottuk a szót „befelé", már kezdtek ugrálni a nyulak, elkezdődött a per­czig sem pihenő pu3katüz s ezzel olly páratlan nagy­szerüségü vadászat, minőt hazánkban látni csak ritkán lehet. A félóráig tartó összenyomulás végén 90 nyul feküdt a centrumban. Kis baj is történt. Egy ur puskacsővét találta meglőni nyul helyett, mi a fövadász urat energikus figyelmeztetésre kéuy­szerité. Megfoghatatlan is, hogy lehet egymásra lőni illy rend mellett ? Itt, hol a jelek , a parancsszó példásan meg vannak tartva, itt, hol a segéd- és al­vadászok is ugy he vannak exercirozva, mint akár Moltkc katonái sem különben. Ezután az előbbi poste-ra gyűltünk, hogy az or­szágút túlsó részén fekvő földeket vegyük kerités alá. E hajtás volt leghálásabb, 114 nyul lelte halá­lát. De menDyi elfutott még ! csak az erdő felöli ré­szen, hol magam is álltam, legalább 30 — 40 mene­kült mog az ónpilulák elől. Hibáztunk is, lőni sem győztünk elég gyorsan ; no de hát esztendőre is csak kell tapsinak maradni, minden nyul csak nem veszhet el az idén ! Az már igaz, hogy különös im­pertinens nyulak vannak ebben a Devecserben \ neki törtek a hajtóknak s legkeveshé sem confun­dálta őket a furkósbot. Most elhangzott a reggelire hivó. De hová tálal­hattak ? Per amorem dei ! Még illyeu helyen sem ettem reggelit : egy asztal a hó tetején s körülötte trágyakupaezok. Valóban regényes ! De a kitűnő étvágy, a jól megrakott asztal havat, trágyát, min­dent feledtetett az emberrel. A svábok voltak a leg­praktikusabbak : mindegyik egy trágyakupaezot változtatott divánná. Étrange coincidence ! a hány trágyahalom — annyi sváb. Innen jó kedvvel mentünk tovább egyik vasúti őrház mellé,.honnét újra kezdődött a körfogás. Út­közben pár ur felhömpölygött, másik meg nagy kö­vérségének mivolta miatt alig tudott keresztül ván­szorogni a hóval töltött árkokon, többeken meg már látszott a marodismust jelző lábhuzás. Másfélórai körpromenade, állás és befelézés után 51 nyulunk lett. Na, uraim, még egy hajtás ! szólt fövadász ur, s haladott bajtársa , a derék Bohacsek számtiszttel előre. Mi mentünk, de most már nagyon kullogva, mert hiába, sok а mi sok, nem mindenki szokta meg az illy hosszú sétákat. Napnyugta volt, midőn vége lett ez utolsó hajtásnak; 45 nyulunk esett, meg egy a körbe keveredett fehér juhászkutya. De mindennek számadás a vége. Tehát összegez­zük mi is, mit e két napon lőttünk : Első nap esett a vágásokban 85 nyul egy róka. Második nap : I-sö hajtás 96 „ Ilik „ 114 „ Illik „ 51 „ IV-ik „ 45 „ Összesen 391 nyul egy róka. Ennyit tudok én, de hogy mennyi szedetett még össze a szétküldött erdészek által a körtől távol fu­tott sebzettek közül , azt nem tudom — de némi bizonyossággal lehet ezek számát is 40—60 da­rabra tenni. Ezek után azon kérdést merem koczkáztatni a „Vadász- és Verseny-lap" olvasóihoz, hol van Ma­gyarhonban az a 2000—2500 holdnyi tér, hol 30G nyul esik ; de a mellyen, miután még pár száz el is futott, legalább 500 nyul tanyázik? Meglehet, hogy több illy hely is akad, de hazánk nagyságához ké­pest mégis nagyon gyéren lehet illy területet felta­lálni. Én legalább Dunántul kettőt sem tudok. „Tessék ebédre uraim! még ma este együtt le­gyünk ! " — illyen és hasonló barátságos szavakat hallottunk a tiszt uraktól, s ki lett volna képes e szívélyes meghívást el nem fogadni ? Az ebéd me­gint dús és zajos volt. Egyszerre csend lett. A kor­mányzó ur feláll s egy czédulát tartva kezében, fel­olvassa gróf Esterházy Pál ö méltóságának Pestről küldött telegrammját, mellyben vendégeinek a leg­szívélyesebb üdvözletet kiildé. „Éljen a gróf!" hang­zott mindenfelé, s ürittettek egymásután a poharak egészségére. — Fogadja a nemes gróf vendégeinek hasonló kivánatait s köszönetét a szép mulatságért, a két kellemes napért, — körülbelül ebben közpon­tosultak a vendégek érzelmei a, nemes házigazda irányában. Hiába, az élet ingyen mit sem ád ! Csakis csüg­gedhetlen szorgalom, takarékosság és rend képesek bő, nagyszerű eredményt, s az eredtnénynyel rend­kiviili gyönyört teremteni magának a fáradozón&k, ugy — mint másoknak is — kik osztozva az áldás­dús működés gyümölcseiben, utánzásra méltó példát látnak maguk előtt, s tisztelni tanulják azokat, kik nagy munka után nagy eredménynyel lépnek honfi­társaik elé. ZALAI. (Ugyané vadászatokról más helyről is érkezett hozzánk tudósítás, de miután ez csak mintegy kivo­natban közli a föntebb bővebben elmondott esemé­nyeket, ezúttal clmeüözhetönek véltük , megemlít-

Next

/
Thumbnails
Contents