Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-07-31 / 30. szám

230 ségekböl a rötvad kiirtatott. *) A vadász, kinek alkalma volt az orosz parasztot hókereplyéin vadászni látni, bizonyára azonnal felismerheti, hogy ezek segélyével, különösen nagy hó mellett, könnyen beérheti és elejtheti vadját. Miután pedig a vadóvásra Oroszországban sem gondoltak soha, bár egyedül ez által lehetséges lakott vidékeken a nagyobb vadat megtartani, ennek következtében a hosszú téli havazások alatt jóformán az egész rötvadállomány kiirtása lett az eredmény. Majd ha egyszer eljö az idő, hogy a nagyobb birtokosok többet gondolnak jószágaik kezelésével, vagy maguk veszik azt át : akkor majd jobban érdeklödnek a vadászat iránt is, melly a vidéki egyhangú életnek tetemes változatosságot nyújt. Akkor majd sokan maguk is rájönnek a gondolatra, hogy jó lesz erdeiket rőtvaddal ismét benépesitni; s ez sikerülni is fog nekik, ha első tenyészetül az uráli vagy szibériai rőtvadból hozatnak, miután ez keményebb természetű, mind a nyugateurópai. Azután majd gondos kezelés mellett, különösen a medvék, farkasok és hiúzok kiirtása folytán, ugy elszaporodik a rőtvad mint hajdan, annál inkább, mert az ottani erdőségekben egész esztendőben van elegendő tápláléka ; nyáron például igen buja legelő, télen pedig a puha fák egész sora, melyeket a rőtvad annyira kedvel. Az Ural begységckbeni rőtvad különbözik a Nyugat-Európában előfordulótól mind nagyságra, mind agancsára nézve, minek folytán némely természetbúvárok különös fajt akartak belőle csinálni. A különbség azonban nem olly nagy, hogy erre szükség volna ; s a mi az okot illeti, az inkább csak éghajlati és tápláléki befolyás eredménye. Az uráli erdőségekben ugyanis sokkal jobb legelőt talál a szarvas, mint Nyugat-Európában, hol a talaj fiseredeti nyerseségéből már sokat vesztett, •mig az ottani erdőségekben ez mindig olly erőteljes, mert a talaj vastag réteg korhadtfölddel (humus) van bevonva, mellyből a legbnjább tenyészet jö létre. Különösen kitűnik ez a puhafák növésében, u. m. a mogyoró, rekettye, hárs, keeskefiiz, kőris stb. Helyén lesz itt, egy pillantást vetni azon fanemekre, mellyek az uráli erdőkben előfordulnak. — Legtulnyomóbbak ebben a tűlevelű fák, az Európában is honos lúcz- és erdei, t tenyő ; azután az északi Ázsiában otthonos tűlevelűek, u. m. a szibériai fenyő, a szibériai vörös'enyö és czirbolyafenyő ; továbbá a lombos levelüekböl a nyir, nyár-, hárs , jávor-, szil-, kőris- és csupkás tölgyfa. Mindé fanemek sokkal gyorsabb növésüek ott mint Európában, mi, mint már emiitettük, részben a dúsabb talajnak, részben pedig a sokkal hőbb nyári melegségnek következménye. Magasság és vastagságra nézve is kiállják a próbát a nyugat-európaiakkal, bár a légválto zati különbség ott sokkal nagyobb, s átlag mintegy 60 fokot tesz. Nyáron a hőség nem ritkán 30° Reaumurre hág árnyékban, mig télen a hideg éppen ennyi fokra száll le. *) Hasonlóan Erdély öserdeiben is, hol még 50 — 60 évvel ezelőtt vadon tenyészett a szarvas és öz. Ez utóbbiból még van, de a gimvad nagyobbára kiveszett. Érdekes volna még most is tudni, Erdély melly erdeiben találhatni még fövadat. Szerk. A uralhegységi rötvad életmódjára nézve majd egészen egyez a nyugat-európaival, csak hogy az üzekedési idény ott 8—14 nappal később áll be, mint például nálunk, mi alkalmasint a későbbi kikelet következménye. A vadászatra nézve azonban el lehet mondani, hogy az egészen más mint Nyugat-Európában kivált ezelőtt volt és most is gyakoroltatik. Mig nyugaton a vadászat idö folytán önálló tudománynyá fejlődött ki, mellynek saját szaknyelve volt, s különösen a rőtvad vadászatának különféle módjaihoz sok tanulmányt és tapasztalatot kivánt, ha egy fiatal vadász ezelőtt egy fővadra tartandó vadászat vezényletében eredményt akart felmutatni, mitől gyakran egész jövője függött — : addig minderről Oroszországban semmit se tudtak, se azelőtt, se mostanában. Az ottani vadász (kivéve a császári pagonyokban) soha se kérdezi : nemes módon ejti-e meg a vadat vagy nem ; mert mint afféle pecsenyevadász csak a húsra éhes s csak azon töri fejét, mi módon juthat könnyebben a vadhoz; legyen az már most lövés vagy fogás által, árokban vagy hurkokban. Azt se nézi e mellett, hogy a vad gyors és fájdalom nélküli halállal mulik-e ki vagy sem ; az neki mindegy. A vadászat átalános nemei a jávor és szarvas lőfegyverre] megejtésénél : a hajtóvadáazat és a cserkészet; fogásnál pedig a vermek, csapdavasak és hurkok. Hajtóvadászatot részint hajtók hiánya, részint az erdők nagy kiterjedésénél Jfogva csak ritkán tartanak, s ha egyszer még is napirendre kerül, ugy az erdőt hosszú vonalon eltorlaszolják, mellyen több kaput hagynak, hogy a vad foroghasson. E torlaszolást közönségesen már tavaszszal végzik, hogy a vad nyáron át szokva legyen hozzá és nyilasain át rendesen forogjon. Ha azután hajtóvadászatot rendeznek, ugy a vadat egyik felől e torlaszolás felé hajtják,mellynek nyilásait nem csak lövészek állják el, hanem előtte egy csoport vermet is rejtenek el. Ha a hajtás egyik felöl megtörtént, akkor a torlaszolás másik felén kezdik meg, föltéve hogy még az est beállta előtt végezhetik, mert az illy hajtások rendesen több négyszegmértföldnyi területre terjednek. A cserkészve vadászás nem annyira nyáron, mint télen történik bókereplyéken, s többnyire több vadász egyesül e czélra; egyik a csapát követi, a másik kettő pedig oldalt halad, hogy a vadat, mihelyt megpillantják, közre vehessék. A hurkok közönségesen a már emiitett torlaszokban helyeztetnek el s igen egyszerűen készíttetnek. A vermeket faágakkal fedik be, mellyekre nyáron zöld bokrokat és mohát helyeznek, télen pedig havat hánynak. A tőr-vasakat a torlaszok mentében helyezik el két felöl, közel az átjárásokhoz és szorgalmasan befedik; azonkivül vaslánezczal és macskával kötik le. A hurkokat erős és hajlékony fiatal sudarakhoz kötik, mellyeket a legközelebb álló fa vagy bokor tövéig hajtanak le s ott könnyen lekötik, úgyhogy az legkisebb érintésre azonnal kiruganyosodik s az átsiető vadat a hurokban megfogja. Bálna-vadászatok. (Vége.) Könnyen lehetne föltenni, hogy az óriási állatok, melyek evö-miiszereiket csak viz alatt használják, épen „etetés" közben nyelnek el ebből nagyobb tömeget és ezt lökik ki. De e feltevés alaptalan, mert épen azon bálnák, mellyek a legjobb készülékkel birnak a viz megrostálására, és ebből legnagyobb tömegeket vesznek magukba, épen ezek nem fújnak, hanem a vizet óriási nyelvökkel oldalvást kitolják. Ugyanis ha a fuvó lyukakon akarnák eltávolítani, egész táplálékuk, inelly apró állatoeskákból áll, a vizzel együtt elpáralogna. Egy izben volt alkalmam az árbocz csúcsáról egy teljes biztonságban ringatózó északi-bálnát közelből megfigyelni. Lassan mozogva vette be a föntebb leirt módon táplálékát s e közben evömüszereinek működésétől teljesen függetlenül egészen rendes „szaut"-ot (kilehelést) bocsátott, és pedig legcsekélyebb viz hozzákeverése nélkül. Hogy az e fajta bálnák épen nem fröcskendeznek vizet, az onnan is magyarázható, bogy aránylag sik vizeken élvén, általán nem merülnek le mélyre s igy nem is kénytelenek nagy viznyomást kiállani. A tömbö ellenben a tenger legmélyebb rétegeit lakván, épen ezért a leggonoszabb föcskendezó. Valamennyi bálnafaj igen nagy hajlandósággal bír alloiriákat űzni és mindenféle esetlen ugrásokkal és játékkal mulatozni. Igy például fejtetőre állnak és előre hátra bukfenezeket hánynak, még pedig olly gyorsasággal, a millyet az ember e roppant liustömegtöl nem is tenne föl ; e mellett a vizet habbá csapkodják és egetverő zajt idéznek elő, vagy felső testüket a vízből kiemelik , majd egyik és másik uszonyukkal ugyanezt produkálják ; vagy függélyes tartásban testük feléig a felszínre emelkednek, viszszahanyatlanak, majd ismét felszállnak és a tengerben idestova hömpölyögnek — a mint látszik — csak azért, liogy ős hatalmú erejükben gyönyörködjenek. Az e mellett felhányt habtömegek elárulják az éles szemű bálnavadásznak az illy vad jelenlétét gyakran tiz egész tizenkét tengevi mértföldnyi távolságra. Valóban bámulatra méltó ügyességről tanúskodnak különösen a csodálatos légugrások melyekkel a bálnák néha mulatják magukat. Ha ezt a vigkedélyü pajzán delphinek teszik, akkor igen csinos és mulattató látványt nyújt, de ha a nemzetség óriásai mint a csikók a vízből kiugrálnak, ugy hogy coloszszális testeik egy pillanatra egészen szabadon lebegnek a légben, s azután a szétnyíló tengerbe felszökkenő vizhegyek közt eltűnnek : ugy e látvány grotesk és óriásszerü, s a szó teljes értelmében vizözönelőtti. Mint a delphin-fajok általában, ha a távolban hajót pillantanak meg, azonnal megváltoztatják menetirányukat és egy darabig e körül csatangolnak és játszadoznak, ugy a nagy bálnák sem tartják méltóságukon alulinak ugyaqolly mulatságnak engedni át magukat ; azonban ezt jelenleg csak azon bálnafajok gyakorolják még, mellyeket a birvágyó ember üldözése nem vadított el egészen. Igy gyakran egyes vagy több iily ficzkó — többnyire finnbálnák, és negyven egész hetven láb hosszú példányok — egyszerre felmerül a hajó előtt, ezt körüluszszák és megindító ragaszkodással több óra hoszszat követik, s igy az esetleg fedélzeten levő természetkedvelönek alkalmat szolgáltatnak csábitó alakjaik lerajzolására és magaviseletük s szokásaik megfigyelésére. Az „Ausland" után K. S. Afrika sivatagain *) Afrika legérdekesebb sportnemei közé az antilopp vadászat tartozik. Színezete eme páratlan futóknak nem mindig hasonló a szarvaséhoz ; vannak tarkák is, a mellyeknél a sötét és világos sziliek váltakozása, a különböző csíkok és foltok csinosan veszik ki magukat. Altalán félénk, óvatos állatok ; mind a *) A hires afrikai utazó Sehwcinfurth közleményei nyomán.