Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-06-26 / 25. szám

200 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. тяг azelőtt is ott volt — hanem a kerülő maga is csörtetve s az apróbb galyakat tör delve akaratján kivül a fáról leérkezett. Lassan feltápászkodott, magát körültapogatta s örömmel győződött meg, hogy sem neki, sem puskájának, de még a tarisznyájába pakolt gugyis fiaskónak sem tört ki a nyaka ; — azért is mind puskájába, mind torkába becsületes töltést adván, óvatosan megközelítette a fekvő vadat s dermedton talált egy erős vadkant. A helyiséget m nd a kerülő mind a kihívott erdész s a vadkan elszálli ására kijött emberek szemügyre vevéD, nem lehetett kétség benne, hogy e vaddisznó medvével viaskodott s ettől győzetett le. A talaj jó nagy helyen medves rlisznónyomokat mutatva össze-vissza volt gázolva, vérrel s medve- s disznóhullatékkal csúnyitva, a bokrokon s földön serte s medveször nagy mennyiségben hevert. A vadkannak bal szeme ki volt vágva, balfüle tövéből kiszakítva csak egyes börfoszlányokon csüngött, nyakának oldalai sok s több hüvelyknyi mély sebeket, háta s oldalai is erös ütéseket s éles karomvágásokat mutattak. De hogy a medve is nem könnyen ejthette el ellenfelet, kitűnt mind a bőven elveszített szőr, mind a sok sobvérböl, melly a távozott medve csapóját messze jelezte Hatalmas két ellenség volt bizonyára mind a kettő. A meglehetős sovány állapotú vadkan megmázsáltatván három mázsát nyomott s fél lábnyi bosszú éles agyarokkal birt ; a medve meg olly nagy nyomokat hagyott hátra, mellyek mellett a kerülőé — ki pedig nem hord párisi topánokat — ugy vette ki magát, mint elefánt lába mellett a lópata. A párbaj maga kevés idő előtt történhetett, mert a vadkan Betlérbe levitetvén, midőn felbon'atott, belsejében még meleg volt. A medvét is keresték ez nap estig s távozása irányából következtetve néhány erdőkor hajtatott s kutattatott fel, de eredménytelenü

1. Mintegy két hét múlva ezek után talált az erdészeti személyzet a Garamon a sumjaczi határban egy kimúlt nagy medvét, már használhatlan állapotban levő takaróval. Nem merném ugyan állitani, de teljesen tagadni sem azonosságát a párbajos maczkóval. j Különben korán s elég sűrűn jelentkeznek ez évben a medvék hegyes vidékünkön. Fekete-Lehotán már május 8-án éjszakára egy medve lecsapott egy lovat alig nehánv lépés távolra a falu felső házaitól s félig meg I is ette; azóta háromszor rontott a bo'júI nyájra, de mindannyiszor elriasztatott. Később ! a juhnyájakból vitt el néhány juhot s bárányt s május 27-én egy ökröt roncsolt össze. Vadászni reá nem lehetett, mert állandó tartózkodási helye nincs s éjjente méríföldeket s sok határt kószál keresztül. Gróf Andrássy Manó úr S z u 1 0 v a vidéki rengetegjeiben többször jelentkezik e nagyvad s mint a föerdész nekem e hó 10-kén beszélte, addig 5 darab szarvasmarhát vágott le. A nemes gróf a medvét legjobb erdővédnek tartja s a vadászatot reá szorosan tiltja, a miért a marhákban történt károkat mindig kész megtéríteni s kifizetni. Innen nem érdek nélküli azon adat sem, s nagy uraink részéről a vadászati ügyek melegebb felkaroltatásáról tesz tanúbizonyságot, hogy a nevezett nemes gróf alsó-sajói s henczkói erdőségeiben e tavaszszal mérgezett lóhulla vonszoltatott ki, s hogy e hó 10kéig 30, mond harmincz róka s négy vadmacska találtatott megdermedve s szolgáltattatott be. tartományokból nyugat felé Sziléziába masíroztunk mi is, a utunlrnem messze vezetett el szülőföldemtől. A legközelebbi kis városban már atyám várt reám, s pár óra alatt otthon voltam. Szülőház, anyai karok ölele'se ; ugy hiszem e pár szóval eleget mondtam. Másnap isme't válnunk kelleti. Atyám elkísért egész a határig ; midőn az erdőben csak ketten voltunk, kebléből az ismeretes váltót előhúzva mondá : „Most már látom, hogy ember lettél fiam, mindent jóvá tettél'

1' ; s szétrepegetve a váliót szélnek eresztgeté apró darabjait, mi közben egy pár kemény köny csillogott szemében, aztán megölelt s elfojtott hangon rebegé „az Isten tartson meg!" — „hanem már most ne hadd magad agyonlőni" — tévé hozzá s erőlködött nevetni; én elértettem s egy bucsuöleléssel váltam meg tőle. Mig a kocsiba felültem, hallám öt mormogni : „Most még is szeretném, ha a lovasságnál volna," hanem a lovak megindultak, kalappal integettünk, s eltűnt szemem elől. A csehországi hadjárat részletei ismeretesek. E11 is ott voltam a trautenaui ütközetben. A városon nyomultunk elő egész a kápolnahegyig ; nagyobb ellenség visszavetett bennünket s ekközben a barátságos városka lakosai is ugyancsak puskáztak ránk. Századunk az utolsó volt a város elhagyásában. A sorokban nem sok volt a rend ; sőt az igazat megvallva, meglehetősen zavart volt az. En azonban csak homályosan emlékszem erre, mert már az elönyomulásnál egy lövést kaptam, melyet az ütközet hevében figyelembe se vettem, bár sok vért vesztettem miatta; ehhez még a visszavonulásnál egy cseh patrióta egy pinczeablakból mindkét ezombomat meglőtte. En egész gépiesen baladtam tovább, de mire a városból kiértünk, ugy tetszett, mintha embereim sokkal gyorsabban haladnának. Pár perez múlva sötétedni kezdett előttem a világ s kénytelen voltam az útszéli fák egyikébe kapaszkodni ; ez azonban, mint minden, forogni kezdett szemeim előtt, s mellette szépen belefordultam az árokba s fekve maradtam, utolsó gondolatom levén : az ö . . . vigye el ezeket a cseh Nepomukokat és Wenczlicskákat egész országukkal együtt, hol már a fák is forogni kezdenek, ha az ember kapaszkodni akar rajtok, és aztán sötét lett előttem . . . Egy negyed-, legfelebb fél óráig fekbettem igy, a vérzés jóformán elállt, s az árok fenekén levő viz hűvössége frissitőleg hatott idegemre, mert érezni kezdék, hallám és látám, mint koezog egy osztály lovasság rendetlen csapatokban vissza a város felé, az ismeretes dübörgéssel. Ellenséges lovasság volt, melly előbb üldözésre volt utánunk küldve, most azonban a minket felváltó zászlóalj által visszaverve, feloszolva nyargalt vissza felé. Igy hallottam később elbeszélni. De mi ez ! Álmodok még?. . . Rebus !. . . csakugyan az én Rebusom üget el előttem. Lovasa, utolsó a menekülők közt, félig visszafordul a nyeregben s öklével hátra fenyeget, aztán sarkantyúba akarja fogni lovát. Hanem már késő ! Sárgámat felismerve, ujjaimat ösztönszerűleg ajkamhoz emelem, s az ismeretes fütty sivít a levegőben, s Rebus paríroz olly hirtelen, hogy gyenge lovas alkalmasint fején keresztül bukott volna. De illy érdemetlen kézbe nem jutott az éu kedvcnczem. A tiszt, bár megingott a nyeregben, de súlyát idején hátra s lábait elövetve, megmaradt volna , de ekkor egy második fütty sivított, nem én tőlem, hanem egy gyútüs fegyverből, mialatt Rebus jobbra át egy bakugrást csinált, hátsó lábaival kirúgva (mi kegyelemdöfésnek neveztük ezt az equitatioban), s halálosan talált lovasa csörömpölve szédült le róla az útra, Rebus pedig pár ugrással mellettem teremve, lehajtá fjét az ő hü, okos szemeivel s szaglásra dörzsölé hozzám orrlyukait. — Talán ezukrot i Dobsinán szintén több Ízben láttatta magát a maczkó, hol magányosan, hol másod-, harmad-, sőt negyedmagával, itt volt is már hajtóvadászat, de medvét nem találtak. Éppen most. midőn e sorokat iront, tudósit az erdőmester ur, hogy a határnak Hnilecz völgyi részében tartózkodnak medvék, mellyekre holnapután akar nagy vadászatot rendezni. Miután ebben résztvenni szándékozom, alkalmam nyilhat a tisztelt szerkesztőséget erről is annak idejében tudósíthatni, mit kedves kötelességemnek fogok tekinteni. Vonatkozva a „Vadász- s Verseny"-lap ez évi 4., 5. s 7-dik számára, nevezetesen a „Pár utószó atliuróczi medvékhez" czimzett közlésre, biztosithatom a tisztelt szerkesztőséget , hogy a medvék kölykezése mindig Januar havára esik. Előttem ez minden kétség felett áll ! A legjelesebb természetrajzi könyvek ezt állítják, s medvevadászaink tapasztalatai is ezt bizonyítják. Hivatkozom itt Tom or i János úrra, Gr. Andrássy György О excellentiája urodalmának főerdőmesterére, mint Gömörnek első medvevadászára, ki eddig sajátkezííleg 25 db medvét lőtt, s január vége felé soha sem talált hasas nösténymedvét, de patkány vagy néha már macska nagyságú bocsokat igen. A medve koslatási ideje májusban — junius elején van. Végül meg kell még érintenem, hogy az elmúlt tél vége felé 3 db hiúz mutatkozott hegyeink közt. Először a rozsnyói erdőségekben tűntek fel, azután a betléri, veszverési, szulovai erdőségekben, a dobsinai S z u с b i v rch-en, dobsinai Csuntaván találták nyomait, innen átcsaptak a Garamon s Királyhegy táján vagy a szepességi vagy a liptói rengetegekbe távoztak. Egy-egy erdő- . t akart?. . . Nem, hanem átértette helyzetemet, mer midőn két karommal átöleltem nyakát, szép lassan fölegyenesedett s igy engem is felhúzott. Itt álltam, lovamhoz támaszkodva, s az első perezben ismét azt bittern, bogy le kell rogynom, a fák újra forogni kezdtek, de çsak egy perezre, azután Rebust az árokba tolva, nagy nehezen felhúztam magam (mert lábaimat emelni nem tudtam) egész a nyeregkápáig, s ott az ismeretes fordulást csináltam a nyeregbe, az isten tudja hogyan. Hanem ideje is volt már; mert ha az ellenséges liuI szárok le nem nyargalják saját vadászaikat, ugy ezek már re'g elértek volna hozzám. Igy is kezdtek már golyók fütyölni körültem, de én csak nevetni tudtam, lovamon nem érhetett már semmi ; pedig nem tudom, volt-e kantár a kezemben, vagy Rebus tudta merre menjen velem?. . . Elég az hozzá, liogy bár én mint egy liszteszsák lógtam a nyeregben, ő szép egyenlő galoppban ringatva vitt visszafelé gyalogságunk egy csapatáig ; bizonyosan nem tudom, mert sebeim újra vérezni kezdtek. Ott aztán leemeltek a lóról, bekötöttek és egy kocsira pakoltak és küldtek Mezopotámiába. Annyi erőm még volt, hogy egy pajtásomnak lelkére magyaráztam, miszerint a ló enyém s küldjék velem, meg se kell kötni. S igazán Rebus mint egy hü eb követé a kocsit, mellyen feküdtem ; s a kórházban naponként hallottam róla, mert sebeim könnyüdek voltak s gyorsan gyógyultak. Végre aztán ismét egyesültünk. Azóta nem is váltam én el Rebustól. Atyám hallott az egész esetről, s külön portiót ígért neki, az én zulagomat is felemelni akarta, de hálistennek, nincs rá szükségem s elégedett vagyok. Nemsokára tiszti lóra lesz szükségem, s Rebus még olly friss s egész lábu, hogy sok évekig fogom ülni, azután pedig, ha azalatt szüksége lesz reá, a megérdemlett abrakot mindig megtalálja istállómban. (Sporn.)