Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-06-12 / 23. szám

182 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. JUNIUS 12. 1872. volna, hogy dalmiivészetüket nekünk, mint ritkább, válogatott vendégeknek bemutassákM ost egyszerre felhangzott a szarvas rigyetése. De mily különbség van a honglu-szarvas és ami európai Elaphus-unk hangja között! A12ágas szarvas hangja — mert majomölő kisérőm állítása szerint az volt — a mi a mély érczességet és hangerőt illeti, alig mérközhetikegy európai villással. Hát a csekélyebbeké ! Egy karénekes-fiu a szent Pál-egyházban, ki érettség korát nem érte el, nagyobb erővel énekelte volna a zsoltárokat. Már közelében voltam a 12 ágasnak s még сзак hat lépést kelle tennem, hogy az erdőszélhez érjek, mely mellett egy kis vigályzaton a szarvas légyottot tűzött ki, midőn egyszerre óriási gyík, mely csaknem jobb lábam fején siklott át, megrezzentett. Ez önkéntelenül zajkeltő mozdulatom a szarvast elriasztó, mig a csekélyebb szarvas ugyanakkor, mintsem látva, hallva, az alább, mélyebben fekvő erdőből a vigályzat felé rohant elö, ép ama hely felé, hol előbb ellenfele állott. Egy oldalt fejébe bocsátott golyó megtette hatását, mert a vigályzat túlsó szélén már összerogyott s kiadta páráját. E szarvas, mely nyolczas volt, meglehetős nagy, de vékony agancsával, termetre az európai ünőhöz hasonlított, s a feltörés alkalmával igen hízottnak bizonyult. Miután a pecsenyéjéből a legízletesebb részt leszeltük, hogy azt azonnal elczipeljük, a maradványt lehetőleg biztositók, s emberem az utólagos elszállítás czéljából zászlócskával megjelölte az ideiglenes élelemtárt, visszatértünk. Emberemnek több izben önkéntelenül elejtett szavaiból észrevettem, hogy öt az én diadalom nem hangolá valami kitünőleg jó kedvre, mivel a lelőtt majmot, melyből biztos nyereséget remélt, nem akará sokáig gloire-ja színhelyén hagyni, holott a szarvaspecsenye is legalább harmincz font erejéig húzta a vállát. No de segítve lőn rajta. Halkau közeledtünk a nagy deodara-f'ához, midőn én a földön valamit mozogni láttam, mely csakhamar egy Gepard (F. jubata) alakját ölté magára, mely ugyanabban a pillanatban végigterült A földön s SZÍVÓS macskatermészete daczára, a nélkül hogy második lövés szükséges leendett, megdicsőült. Az éhes vad, da. czára a galycsomónak és gyapot-buroknak, egész a majom hullájáig hatolt s felét már föl is lakmározta, ugy hogy még a leghíresebb tömömüvész sem lett volna képes irháját értékesíteni. Talán még szerencse volt, hogy a Gepard hívatlanul beleavatkozott a dologba, mert ba a földmérésnél alkalmazott benszülöttek tudomására jutandának, hogy emberem egy hanumant lőtt le, a szegény skót spekuláns drágán fizethette volna meg a merényt. (Vége köv.) A -Mezőség-' szárnyasai és MtözIóilésüL*) Irta Hermánk Ottó. A vadász és zoolog csak elvétve talál a hazánkban évenkint megjelenő s pedig szép mennyiségű könyvekben vagy lapokban ollyasmit, mi öt specifiee érdekelhetné, s egyes vidékek állatvilágáról tüzetes képet nyújtana ; még kevésbbé talál azonban olly értekezöt. ki nem elégedve meg az állatvilág külsőleges rajzolatával, annak életmódját, párosodási és költözködési idejét olly részletesen megfigyelné, mint szerző a Mezőségen átvonuló vándormada rakat, mi végből a távcső és légmérö segélyét is igénybe vette ; megfigyeléseinek eredményeként pedig egyrészről a környékbeli vadásznak és zoologuak nagyérdekü datumokat nyújt a szárnyasok megérkezési idejéről ; másrészről mint föeredményt előadja az okokat, mellyekböl következteti, hogy vándormadaraink csak nálunk költenek, s egyúttal kinyilatkoztatja , hogy egynémely ornithologusnak azon állítását, mintha a madaraknak elöérzetiik volna a légváltozásról, s ez szabályozná költözködésüket — hosszas megfigyeléseivel összeférhetlennek tartja. Mielölt szerzőnek ez érdekes megfigyeléseire áttérnénk, nem tehttjük, hogy összes dolgozatainak legalább rövid áttekintését ne közöinök. Értekezésének kezdetén — melly folytatása és vége az Erd. Muzeum V. kötetében megkezdett leirások és megfigyeléseknek — szerző a Mezőség helyrajzi fekvését és geologiai alakját ismertetvén : a vidéket jellegző halmok, völgyek és tavak képződésének kezdetét a történeti korszakba eső legifjabb átalakulások idejére véli tehetni ; s a völgyek képződését különösen annak tulajdonítja, hogy a mezőség talaját képező könnyü lösz-rakodmányba, az esővizekből támadt tavak lefolyásai mély ágyakat és szakadásokat vájtak, vizek által most is egyre szélesbülnek. A vidék hydrographiai mellyek zápor és sebes nagyobbodván, folyvást ismertetésére térvén át, megemlíti, hogy bár a Mezőséget egész sora a tavaknak borítja, ivóvizben mégis szükséget szenved, s a meglevő kutak, illetőleg foi-rások majdnem kivétel nélkül egy negyed sőt félórányi távolságra esnek a falvaktól, egyes kastélyok udvarain. Különösen kiemeli az Ugrón forrást, a hasonnevű család birtokán a Burszana völgyben, melly csatornázva vezettetik ; s a tóháti Hidusa forrást, melly vasas tartalmú. Ezeken kivül van még Mező-Záhnak három, Mező-Tó*) Kivonat szerzőnek az „Erdélyi Muzeum-egylet évkönyveiben" megjelent nagyobb értekezéséből, különösen a Vl-dik kötet 1. füzetéből. Ara 1 frt. Kapható Stein J. könyvkereskedésében Kolozsvártt. hátnak egy forrása. A tavakban, különösen a nagy tó medrében, vannak több források, s belylyel-közzel olly erősek, hogy buzogásuk a viz tükrén észrevehető, s a tó közepén mintegy kört képeznek, a Bolta völgy felőliek pedig sósak. Az erösebb források nyitva maradnak a legkeményebb teleken is, a többire nézve pedig hasonlitnak a Hodos tavaihoz, az az mesterségesek ; partjaikra nézve azonban különböznek ezektől, amennyiben nyiltak és sekélyesek, mi a szárnyasvilágra nézve nagy előny, sok olly madár is tartózkodhatván itt, melly a náddal környezett, hirtelenül bemélyedő tavaktol el van zárva. E lavak körül tette szerző legtöbb észleléseit. Az általános tájrajzra térve át, szépen festi a felváltva sima dombok és völgyek lánczolatából álló tájat, itt-ott egy-egy ritka tölgyessel, szőlőkkel, szántóföldekkel a magasokon és rétekkel, tavakkal, nádasokkal és szigetekkel a mélyedések és völgyekben ; különösen két pontot emel ki sikerülten, s következőleg rajzolva : „Mezö-Záh és Tóhát között, a Czikud felöl jövö völgy benyilásánál egy tetemes sík térrel állunk szemközt, a melyet hirtelenül és egészen elkülönítve felszökő „Koszta" nevü domb kis ákáczosával ékesít. Füzesligetek, néhány jegenye, az utat szegélyző mesgyék, az oldalon zöldelő szőlők, szántóföldek s az életteli nádas vonzóvá teszik e részt, a mellytől a tájszépséget eltagadni nem lehet. Kis szigetek, a tavakba benyúló, domború földnyujtványek nem ritkák. A Burszána völgyecske megmutatja nekünk, mire alkalmas a Mezőség talaja. Az Ugrón család e völgyecskéböl egy valóban szép, vonzó helyet alko'ott. Egy majdnem teljes arboretum, szőlő és gyümölcsös végiben -egy életerős tölgyes a legcsinosabb vadparkot alkotják meg. Élénkítő elemét a táj az Ornisnak köszönheti. Számos elegáns röptű sirályfélék, keringve lebegő ölyvek (Circus), lassú gémek, gyorsan siető ruczák, folytonosan ébren tartják s lekötik a figyelmet. Legelésző csordák, nyájak és gulyák élénkítik a rétek hullámzó zöldjét s elfelejtetik velünk a valóban rongyos nyomorult falvakat, s az e részét a Mezöségnek különösen jellemző, a földbe vájt úgynevezett hurubákat, a mellyekben az indolentia és szellemi elhagyottság két három négyszög ölnyi térre sajtolva nyomorog olly talajon, a melly a legkisebb fáradságot, a mérsékelt szorgalmat gazdagon jutalmazni birja. Mielőtt a Fauna leirásához hozzáfognék, elvezetem a olvasót körülbelől május első napjaiban a Botta-völyybe, melly ez időtájban a legsajátságosabb s legszebb jelenséggel ékeskedik. A völgy szintén zsákvölgy s a Mezö-Záhi nagy tóra nyílva, csekély vizerét beleküldi. A völgy torkolata már magában figyelemre méltó. Kopár talajfoltjait, a sóshelyek sajátságos növénye a Salsola Kali szegélyzi, e foltokon a rovarászt meglepi a Cicindela cheiloleuea Fiseh. nagy sokasága, ugyanaz a rovar, mellyet Libériával közösen birunk. A völgybe érve, buja kaszálókon haladva megpillantjuk a völgy végét, melly rögtön leköti figyelmünket vérpiros szinezete következtében. Oda érve egy meglepő jelenség közepette találjuk fel magunkat, olly meglepő és szép, hogy a legszárazabb szemlélőben is felkölti a képzeletet. A képzelet azt sugalta nekem, hogy ép olly különös mint jótékony szeszélye vala Flora istennőnek, a midőn e pusztaszerü egyhangúságban megnyitá böségszarvát s a völgy végére hinti a vad basarózsát, Paeonia tenuifolia L. E biborvörös virág, melly bojtos, élénkzöld, szálszerüen metszett leveleiből mintegy kaczagva pillant reánk, földi-bodza módjára, szeszélyes alakú táblákat alkot s a talajt a szó szoros értelmében ellepi, a kedélyre pedig jótékony hatást gyakorol. E helyen kivül, de kisebb számmal, a nagy tó keleti oldalán, még pedig a „Bozsor" névvel jelzett helyen gyéren fordul elö. A lakosok állítása szerint a virágnak eredeti termő helye a „Bozsor" (oláh neve a virágnak) volt s alig két évtizede ar.nak, hogy e helyen gyérülve, a Bottában fejlődik jelenlegi bujaságában. A nép szemében e virág nagy tiszteletben részesül s közkedvességu. A virágzás idejekor a leány és legény e virág csokraiban keresik födiszóket. A juhok béfcjésénél a basarózsa adja meg az ünnepélyes külszint, a mennyiben a befejő juhász süyeget és felöltőt készit e virágból s igy tereli be nyáját. A fentebb vázlottak után szerző áttér a Mezőség faunajára, s először is az emlősöket, majd a madarakat, halakat, kétéltüeket, a bogarakat és rovarokat mutatja be. Az emlősök osztálya azonban sokkal szegényebb, mintsem a vadászt is érdekelhetné, az utóbb nevezett 4 osztálynak is más kedvelői levén, s felszámlálásukkal helyet sem foglalhatván — Áttérünk egyenest az értekezés legbővebb részét képviselő szárnyasokra, mellyekböl szerző összesen 173 fajt észlelt meg. Az észleletek 1868-ban s az icbtologiát illetők 1869-ben történtek; a kirándulások központi állomása Mezö-Záh falu volt. Ez észleletekre szerzőt igen fontos ok indította, t. i. mi lehet valódi oka madaraink költözésének ? — De hagyjuk őt magát beszélni : „A mult évtizedekben, midőn a magyar a politikai szerepléstől el volt zárva, a műveltebbek közül sokan a természettudományokhoz fordultak, köztük a tudományos és laicus körökben egyiránt ismeretes gr. Lázár Kálmán is, ki „Lég urai" stb. müveivel megragadta az alkalmat, hogy az ornithologiának biveket bódítson, s nem kiméivé fáradságot, tudós jellegű folyóiratok, napi és képes lapok, naptárak, nyilvános előadások és minden mód által törekedett azt terjeszteni. Természetes dolog, hogy a tudomány — és in specie, az ornithologia — nem állhat csupa merő alakrajzból s a világ megvárja, a szakmivelő pedig reájön, hogy a vizsgálatokból valami tanúságnak kell folyni ; mert a végin is a részletek csak egy megállítandó törvény, szerényebben mondva, formula érdekében gyűjtetnek egybe. Nem állitom, hogy ez absolut következése minden vizsgálódásnak, me rt lehet a tudomány érdekében ugy is hasznosan foglalkozni, hogy a részleteket gyűjtve másokra bizzuk a végeredmény megalapítását.