Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-05-29 / 21. szám

170 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. MÁJUS 22. 1872. 9ШШ, Fogolyvadászat Spanyolhonban. Négy hónapot töltöttem a szép Spanyolhonban, mellynek áldott virányait most a karlista lázadás vérrel festi be, s melyet ezenkívül a republikánus, foederalistikus, moderados s tudja az ég még minő pártok bősz tusája már évtizedek óta nem hagy nyugalomra térni. Ezen zavaros viszonyok közepette mégis marad ideje ée kedve a spanyol nemzetnek a sport egy nemét művelni, nemcsak, hanem azt világhírű tökélyre vinDÍ. A hikaviadalokat értem. Ki ne hallott volna ezen spanyol népünnepekről ? Azonban a ki saját szemeivel nem látta, lehetetlen arról képzetet is alkotnia, milly utánozhatlan ügyességet és vakmerőséget fejtenek ki a viadorok ez alkalmakkor, s más részről minő vérlázitó kegyetlenséget tanusitanak, ugyanakkor megtapsolva a nép ifja-öregétől , a mellyből a gyengébb és szebbnem is kiveszi osztályrészét. Kár azonbaD, hogy a sportszellem csak a sport épen ezen egyetlen fajában nyilvánul, — a többi azután, mint az alábbi rövidke példából kiderül, annál parlagabban hever. Egyizben Malaga vidékén foglyok lövésére hivattam meg. Ezen foglyokat én positive meghatározni nem merem. Annyit tudok, hogy vörös lábuk, szürkés szárnyaik, veres csőrük, feketén csikós mellük van, termetük egy kevés hiján ollyan mint az idevalóké, némileg talán tömörebbek ; Fritsch : Perdix petrosa, és Pcrdix graeca név alatt hozza fel. Már magát az előkészületet tekintve : elöltöltő rozsdás vasvesszős bosszú egycsövű fegyver, semmi vizsla, egy-egy kalitkába zárt himfogoly, két társam — vasúti tisztviselők — minden tekintetbeni járatlan modora, eleve is elvették minden kedvemet. Kiérve a térdig érö őszi vetésbe, engem annak szélére ültettek, elömbe tévén az egyik kalitkát, s miutáu beszélni nem igen tudtam, inkább mimika utján értesíttettem arról, hogy a hivó körül sereglö foglyokból csak is akkor löjjek, ha mueho(=sok l) lesz együtt. Eme „unwaidmiiimiseh" vadászmodorral már elvileg sem bírtam megbarátkozni ; hosszúcsövü csappantyús fegyverem vállamra vetve elmentem tehát és egy narancsfa mellé húzódva leültem. Alig kezdem a magammal hozott Correspondcnciát (újság) olvasni, a fogva levő him hivása mindenfelé visszhangot idézvén elő a barázdán, és a jobbra elterülő sóiba ültetett olaj- és narancsfa fedte földről nagy sebesen közeledtek a szegény madarak, alkalmasint jérczék. Mit valék teendő ? mitgefangen — mitgehangen. Több izben lőttem s ejtettem 5 dbot, társaim, kik csak csoportra lőttek, 9 dbot ejtettek, körülbelől 2 órai időben. Megelégelvén az eredményt, kocsira ültünk és haza hajtattunk. Hasonló mulatságra voltam hivatalos az Escurial vidékén is, hanem elég lévén ebből ennyi, részint a közbejött havazás, részint a nekem sehogy meg nem tetszhető lesi puskásság, a rosz fegyver és a grapsa eljárás és modor — melly talán abban rejlett részben, hogy a vasúti tisztviselők hosszabb időre nem távozhattak — sz idevaló vadászattal megbarátkoznom sehogy sem eDgedett. Annyit hallottam, hogy teogerinyúl igen sok van Estremadura leirhatlqnul csúnya kopár hegyvölgyes, sziklás vidékein. Láttam ezenkívül, hogy már február elején lövöldözték s árulták az erdei szalonkát, és az igen sok vereslábu foglyoknak ekkor lehetett lövetési ideje, mert az egész országot megjárva, ez valamennyi fonda ihotel) étlapjain szerepelt. Hazatérve és az idei tavaszi szalonka-idényt, melly mint hallom tűrhető volt, Madrid bikaviadalos te'rei miatt elmulasztva, hamarjában csakis a mult 187 l ik évi vadkimutatással van szerencsém szolgálhatni. (Már közöltük. Szerk.) Az öreg vadász. Egy erdei remete. A vadász, ki öszi reggelen vagy alkonyatkor erdöszélén lesen áll, néha a közönségestől eltérő csörtetést hall elfojott röfögés kíséretében, s ha kíváncsiságát fékezve elég csöndesen marad, nemsokára nehézkes léptekkel lát közeledni egy sajátságos alkatú, elmosott színezetű, otromba, csaknem közepes sertés nagyságú emlőst. Ez az erdő egy remetéje, egy különez, akár alkatát, akár szokásait tekintsük ; szóval az alantibb hegyi lakosok és vadászaink által jól ismert borz. Erdeink emez érdekes vadját ekként jellemzi egy német természetbúvár : „A borz tökéletes hasonmása az Önző, bizalmatlan, mogorva s önmagával meghasonlott ficzkónak. Osztja e nézetet majd mindenik észlelője, habár ezek tekintetbe veszik a hasznot is, mit e sajátságos ragadozó állat nyújt. A borz Európa nagyobb ragadozói között a legártalmatlanabb, mégis közönségesen csakúgy üldözik, mint a farkast vagy az álnok rókát, anélkül, hogy a vadászok között védőre találna; pedig tudjuk, hogy a vadászok épen azon állatokat szeretik leginkább, a melyeket legkitartóbban üldöznek. Szidalmazzák, elitélik minden tekintet nélkül s nem gondolják meg, miszerint a maga módja szerint él és becsületes úton vergődik át az életen. A szigorú ítélet oka az állat sajátságos életmódjában rejlik. Igaz, mogorva, állat- és emberkerülő remete, s a kényelmet annyira kedvelő rest ficzkó, a minő rikitja párját ; eme tulajdonok pedig épen nem akalmasak arra, hogy azok által barátokat szerezzen magának". Sok tekintetben találónak tartom ezen jellemzést, de nem mindenben. Hosszasan kell ez oly elvonultan élő, négylábú remetét tanulmányoznunk, mig azt mondhatjuk, hogy tökéletesen ismerjük ; akkor pedig sok tekintetben megváltozottnak fogjuk találni előbbi nézetünket, melyet könyvek után alkotánk megunknak. A borz (Meies vulgaris, Dachs) egyetlen fajrokonával, a homoki medve vagy más néven az amerikai borzzal egy külön alcsaládot képez, melyet eddig a természettudósok a medvék családjával rokonitottak, tekintettel zömök testalkata- és azon körülményre. hogy medveként egész talpéira lépve szokott járni. Szorgalmas boneztani vizsgálat után kitűnt, hogy fogrendszere és csontváza inkább a n\ estfélékéhez hasonlit. Ez által állatunk a tudomány férfiai előtt még érdekesebbé vált, s még ma is csak ugy osztakodnak felette, hogy melyik rokonsághoz tartozik, mint egykoron a hét görög város Homer születéshelye felett. A kérdés megoldása nem is oly könnyű, ha meggondoljuk, hogy a hozzátartozandósági jogot egyfelől az otromba, elzárkozott életű medvék, másfelől a nyúlánk, kigyó hajlékonyságu nyestfélék követelik ; aztán még itt salamoni Ítéletet sem lehet hoznunk. Végre Darwin theoriájára gondolunk, s legalább félig-meddig megnyugszunk abban, hogy a két család közölt összekötő lánczszemet képez, de a mely, az igazat megvallva, még hagy hézagot maga között. E feltevésre jogosit állatunk alakja és életmódja által. Tekintsük először is külsejét. Testtörzse zömök, nyaka rövid, vastag lábai izmosak, nagyon rövidek, erős görbe karmokkal, s igy inkább a medvékre emlékeztet ; de hosszú vékony feje, orrmányformán hegyezödve, s kis élénk szemei ismét a nyestekhez közelítik. Hol találjuk azonban nála a nyestek hajlékonyságát, kecses mozdulatait ? —- Hossza 2 "A láb, fölül feketésszürke ; basa fekete ; pofája fehér, fekete hosszvonallal, mely orrától szeme felett vonul el füle mögé. Súlya öszszel, mikor meghizik, néha 35 — 40 fontnyi. Bőre vizátbatlan s vadásztarisznyák, takarók készítésére használtatik, zsirját a gyógyszertárakban használják, a fiatalnak húsa kellemes izü pecsenyéül szolgál. Legszívesebben tartózkodik oly erdőkben vagy köves helyeken, melyek közelében szolok, gyümölcsösök vagy gabonaföldek vannak, bol a legesöndcsebb, rejtett helyeket választja s önvájta vaezkában magánosan tölti el napjait ; de arra különös gondja van, hogy lakása lehetőleg tiszta legyen. Vaczka készítésénél különösen arra ügyel, hogy az kényelmes, elrejtett, biztos legyen ; ép ezért szívesen üti fel tanyáját nagy kövek között, habár ott sokkal több nehézséggel jár a vaczok kiásása, ámde az óvakodó állat jól tudja, hogy ellenségei ott legnehezebben férhetnek hozzá. Mindenik borz külön vaczokbau lakik, és csak ritkán lehet а párokat együtt találni. A borz táplálékát főleg növényi anyagok képezik : gyökerek, répa, burgonya, kukoricza, makk, szarvasgomba, bogyófélék, gyümölcs, kivált szilva, szőlő stb. ; de e mellett eljár egerészni is, a kigyókat is jó e'tvágygyal felfalja, nem tartja Ízetlennek a sáskát, csigát, apró rovarokat, mely utóbbiakat a földből is kikaparja ; az apró madártojásokat, a kis madárfiakat pedig épen nyalánkságnak tartja s nagy előszeretettel keresi fel mindenütt, hol csak rájok bukkanhat. A kigyó mérge mit sem árt neki. Őszire mohából jó meleg ágyat készit magának s élelmi szerekkel gazdagon ellátja éléskamaráját. Ha aztán beáll а nagyobb hideg, téli álomba esik, mint a medve. — Ilyenkor kutya módjára összekuporodva s fejét elsölábai közé téve fekszik. Az, hogy a borz egy, farka tövén lévő mirigyből szíjjá saját zsirját s eként táplálkozik, ép oly mese, mint az, hogy a medve télen éhsége csillapítása kedveért szopja a talpát. Lágy idő beálltával néha január s februárban is előjön, de állandóan csak márcziusban hagyja el vaczkát, még pedig oly soványon, mint a váz. Tavaszszal és nyáron át kevéssel naplemente után elhagyja vaczkát s kora hajnalig barangol, néha 2 — 3 mértföldnyi területet is becsatangol. Oszszel, mikor jó kövér, s már némi kevés szükségletről is gondoskodott, több időt szentel az előtte oly kedves semmittevésnek s csak éjfélkor távozik, sőt ha az idő nagyon kedvezőtlen, vagy nap folytán kutya vagy ember járt vaczka közelében, akkor két három napig sem hagyja el azt. A borz életmódját, szokásait még eléggé nem ismerik s már az ujabb időben tett észleletek által is sok téves állitás igazíttatott helyre. Érdekes, a mit idevágólag Tschudi F. ir : „A borz nagyon-fél az embertől és azért tölti az egész napot vaezkában, hogy ne háborgattassák. — — — — — — Egy vadász borzvaczkot fedezett fel. — — — A midőn a szél kedvező volt, a vaczok közelébe lopódzott, a bejár-at átellenében fekvő oldalról, és nem sokára a vaczok előtt egy öreg borzot pillantott meg, mely unalmasan, mogorván kuezorgott ott, de a mint látszott rajta, még is szívesen sütkérezett a napsugarak melegén ; ez nem véletlen eset, inert a vadász azután is naponta sütkérezve találta az öreg fíczkót. Semmittevéssel s teljes elégültségben töltötte ott idejét. Néha felült, komolyan körültekintett, figyelmesen megnézett egyes tárgyakat, aztán kényelmesen ringatta magát ide-oda, medvék módjára. Ezen kellemes helyzetében azonban néha élödiek által zavartatott, a melyek ellen erős karmaival azonnal támadást kezdett. Végre megelégelve az igazságszolgáltatást, ismét kájes nyugalomnak engedte át magát, felváltva széles hátát és hasát sütkéreztetve a napon. Hosszas ideig azonban ezen mulatság sem tartott, bizonyosan neszt fogott : orrát magasra emelte, jobbra, balra szimatolt, semmit sem vett észre, ámde tanácsosnak tartá óvatosnak lenni és sietve vaczkába bujt. " Brehm és Tschudi azt állítják,, hogy fiatalokat könnyű ugyan befogni és szelídíteni : „de sok becsületet nem vallunk velők, és sok örömünk nem lesz bennök", mivel a sertéséhez hasonló természetökbez hűk maradnak. Mint valódi éji állatok csak nehezen szoknak nappali tevékenységhez. A vén korukban befogottak naphosszant fekszenek és sem ütéssel nem lehet őket fölzavarni, sem ha legkedvesebb eledelüket, édes gyümölc-öt, teszünk orruk elibe. Az éj beálltával ébrednek s reggelig maradnak ébren. A vizet rendkívül kedvelik, s ha néhány napig nem kapnak inni, agyon iszszák magukat. Ivás közben állkapcsukat sertés módjára mozgatják. Nagyon harapósak. Arra igen ostobák, hogy valamit megtanuljanak. Félénkségük oly nagy, hogy saját