Vadász- és Versenylap 16. évfolyam, 1872

1872-05-29 / 21. szám

167 árnyékuktól is mogijednek, s ez is bizonyítja ostobaságukat" Én sok tekintetben ellenkező tapasztalatokat tettem. Zeyk Sándor ur kapott három borzfiat, a melyeket néhány heti tartás után e sorok Írójának, mint jó ismerősének, adott. Ezek Tschudi állításával ellenkezőleg egész nap ébren voltak, elevenen s tartózkodás nélkül szaladgáltak az udvaron. Zeykel és családját jól ismerték. Étkezésnél bementek az étterembe, s lia hamar nem kaptak enni, olőlábaikkal gazdájuk lábait karmolták, vagy ölébe másztak, s annyira megszoktak, hogy utóbb nemcsak nem voltak félénkek, hanem tolakodók. Engem udvaromon, kertemben óra bosszant kutya módra kísérgettek. Egy pár még fiatal vadászebemmel is megismerkedtek s együtt játszadoztak. Ismerőst nem bántottak, legfeljebb túlságos ingerlés után. Ha idegen nyúlt hozzájuk, azt megharapták. Mozdulataik sokban különböztek a szabadban élőkétől. Ezek folytonos aggodalom között élve, mikor szép holdvilágos este, vagy csillagos éjen táplálékot keresni kimennek, minden 5 — С lépésre megállnak, orrukat magasra emelve szimatolnak, fejüket jobbra-balra forgatva mindenfelé kémkednek. Néha megriadva egyszerre megállnak s aztán mintegy gyanakodva bukdácsolnak tova, minden perezben készen arra, hogy az útszéli cserjébe vetve magukat eltűnjenek. Foglyaim levetkőzve félelmüket, bátran szaladgáltak ide s oda, mindig elég gyorsan, de mégis volt mozdulataikban valami nehézkes és komikus, a mint zömök, testük alul alig kilátszó apró lábaikkal tova haladtak. Allataimat később a pesti állatkertnek adtam, hol pár évig éltek, de elzárva lévén, sokat veszítettek szelidségükből. A leirt tapasztalatok egyébiránt ugy hiszem eléggé bizonyítják, bogy a borz sem oly buta, sem oly lusta, mint a minőnek a legtöbben tartják, hanem éji és remete életre az üldöztetés és veleszületett félénkség kényszeríti, a miről azonban leszoktatni lehet, ami már észre mutat. Lakása is azt árulja el, miszerint nem buta. Nemcsak a helyet választja ki nagy ügyességgel, és pedig mindig azt, melyhez a legnehezebben férhetni, hanem nagy ügyességgel készíti is azt el. A vaczok hoz mindig több bejáró vezet, melynek némelyike 30 láb hosszú. Ezenkívül van 1 — 2 menekvó kijárata, melyet rendes menetnek nem használ, csakis kibújó lyukul, mikor megszorítva van. A menetek összetalálkozó középpontján van a széles, tiszta, katlan alakú vaczok, a sajátképeni lakás, mely gondosan el van látva szelelőcsővel is. Rendszeresen nem igen szokták vadászni, az nagyon háládatlan mulatság levén, hanem ba vaczkára rábukkannak, akkor lesből lövik, kiássák, kifüstölik, vag. borzebekkel kihajtva lelövik, bálóba fogják, a parasztvadászok pedig egyszeriien agyonverik. Amint életmódja és táplálkozásából kitiinik, sokkal hasznosabb, mint a minő káros és igy valóban sajnálandó, hogy naponta mind ritkább lesz erdeink emez érdekes vadja, mivel a paraszt vadászok bőréért és zsirjáért mindenült üldözik, kivált őszkor, midőn nagyon kövér. Brehm oly szépen irja le a borz és róka közötti ellenségeskedést, hogy e leirást itt adnom kell olvasóim kedveért. „A borznak nagy ellensége a furfangos, gaz, naplopó róka : ez mit sem gondolva az erdei remete komolyságával, valóbau gaz cselekhez folyamodik, hogy elkeserítse szegénynek életét. Róka-koma sokkal szellemdusabb és sokkal nagyobbszerü vállalatokkal van elfoglalva, hogy sem ott, hol borzlakra talál, maga készitsen lakást, mikor a borzé minden tekintetben megfelel eme gaz kópé igényeinek. Módot tud találni, hogyan űzze el a jogos tulajdonost. Ezzel is bebizonyítja csúnya jellemét, mivel remeténket leggyöngébb oldalánál támadja meg, a mi a tisztaság szeretete. Titokban belopódzik a vaezokba s azt bemocskolja, s ezt mindaddig folytatja, mig a borz morogva, békétlenül, de még is örülve, hogy a tekergő kalandortól menekszik, ott hagyja saját lakását. Erre várt épen a kópé s ekkor szépen beköltözik ingyen lakásába. Mint különösség előfordul ugyan az is, hogy a két ellenség közöi sen lakik, azaz, hogy ugy mondjuk, egy fedél alatt, a mennyiben közös kijárattal birnak, de külön vaezokban tartózkodnak. T. K. Egy megkésetf tudósítás. — Kassa. Környékünkön az idei tavaszi erdei szalonkabuzás, a mult évekhez képest kedvezőbb volt ; mert a magas hegyeken lassan olvadó nagy hó miatt egyszerre — mint többnyire történni szokott — cl nem vonulhattak. Kassán tavai márczius hó 7-én, az idén pedig csak 17-én észleltettek legelőször az erdei szalonkák. Márczius 24—30-ig bőven húztak. Esteli búzás alkalmával nem nagy sikerrel, de annál nagyobbal cserkészve és hajtókkal ejtettek el ; mert csak Kassa környékén — tudtommal -— több mint 80 darab ejtetett el. Igen szembeötlő volt azon körülmény, hogy az elejtettek között a nagy faj hiányzott, és a távolabbi vidékeken is csak a közép faj húzott. A vizi szalonka, annak daczára, hogy Kassa vidékén arra alkalmas helyek nincsenek, szerfelett sok volt ; de mivel az erdei szalonkákkal egy időben húztak, igy csak némely vadászaink lehettek szerencsések, hogy belőlök százakra menőket ejthettek el. Feltűnően hatott reánk a korai tavaszodás, mert idős vadászaink nem emlékeznek arra, hogy vidékünkön april hó 16—20 között fürjek észleltettek volna, a mi pedig az idén a maga valóságában megtörtént. A korai meleg tavasz reményt nyújt, hogy a vidékünkön tenyésző vadnemek az idén bő vadálladékot fognak képezni. Ergo fiant nostra invicta desideria. Tutkó József. Vadászati misere. Febérmegyéből panaszkodnak egy hosszabb levélben, hogy ott a tilalmi idő daczára is vasárnaponként seregestől jár a parasztpuskás a vetéseken, s pedig az idegen földön is í rakásra fogja hurokban a süldő nyulat s lepuskáz mindent a mit lát ; hétköznap pedig, szántás közben is 3— 4 kutyája hajtja nyaggatja a basas nehéz nyulat vagy gyenge süldőt ; különösen Csákberéuy és Gántb környékén viruln ik e mákvirágok, annál inkább mert a községek még máig sem szabályozták a vadászati jogot határukban ; daczára, hogy az uj vadásztörvény kihirdettetett a megyei közgyűlésen, de a szolgabirák, járásbíróságok közönyössége miatt semmi hatása; kivételt egyedül a moóri kir. járábíróság képezne, mely az uj törvény szerint már gyorsan végez e vadtolvajokkal. Ellenben magában szab. kir. Székesfehérvár városában, most május havában is, nyilt piaezon, és pedig a városház tőszomszédságában árulja egy ottani vadhuskereskedöasszony a szarvashust ! mint ez közlőnek szeme láttára történt május 18-án a hetivásáron, és szemeláttára a városi hajdúknak is, kiknek úgy látszik utasításuk sincs illy esetre. Meglehet, hogy a tek. kapitány úr maga sem ismeri, vagy ignorálja az uj vadásztörvénynek a tilos időben vadhúst árulók ellen a 10 §. a) és b) pontjai alatt hozott határozatait. Nem csodálnék, ha a kissé tágan értelmezett szabadságban már odáig jutunk, hogy a törvényt is csak az respectáija vagy respectáltatja, a kinek tetszik. — Most a szarvasok és őzek fiadzási ideje, mi a vadtolvajoknak aratás. Lesznek razziák, s az erdészszemélyzet kemény harezra készülbet a szemtelen flibustierhad ellen .... Ideje volna, bogy Fehérmegye még becsületes, s a gányókkal nem democrata-pajtáskodó birtokos osztálya komolyan szólalna fel a megyegyülésén s a szolgabirákat tisztjük szigorú teljesítésére intené, különben maholnap csak állatgyüjteményében találhat majd egy egy nyulat vagy fogolymadarat. A felmagasztalt fajdkakas A mult tavasszal történt, hol ? az ne tartozzék a dologhoz, hogy a paraszt az erdőben egy fiatal siketfajdkakast talált, mellyet alkalmasint valami orvmadár vágása szédített meg. Parasztunk hazavitte a kakast s jól tartotta, csak szárnyait nyirbálván el, midőn észrevette, hogy éledező patieuse búcsúzás nélkül akarja elhagyni vendégszerető udvarát. Már több napig tartózkodott a ritka madár a parasztnál s jó húsba kezdett jönni, midőn létezésének híre a paplakba is eljutott, hol annál nagyobb vágy kerekedett e ritka madár pecsenyéjére, mert pap is, káplán is passiouatus vadász volt : az utóbbi valóban Diana ösvényén, a másik olly tilosban, hol nem négylábú vadakra szokás cserkészni ; abban azonban — habár más más ösvényen vezetett utuk — találkoztak, hogy a jó asztalt mindenik szerette. A káplán tanácsára tisztelendő úr meg is szerezte a kakast parasztunktól, annál könyebbeu

; miután ez potom áron engedte át, úgy gondolkozván, hogy a mit igy a lelki-réven leerged, az a más világi vámon majd javára iratik. Nagy volt tehát az öröm az acquisition, s hazamenet az erdők lakosát hóna alatt vivő káplán csak arra kérte elöljáróját, hogy a tisztelendő asztal e leendő disze ne valami parasztmódon végeztessék ki, hanem lőpor és golyó utján jusson a másvilágra ; s a kegyelem utjáni kivégzés az ő tiszte legyen. A papnak azon ellenvetését, hogy az „ördög nem alszik" •— azzal némitá el a pufogatásért élőhaló káplán, hogy majd előbb a szederfára köti a kakast s igy biztositva lesz a siker. — Haza érve, csakugyan lajtorját támasztnak a szederfához, a kakast szépen madzagra kötik, s az egész papi cselédség jelenlétében, káplán uram felköti azt szépen a szederfa egyik ágához. A kakas szépen megül a fán, a káplán leszáll, elvéteti a lajtorját, előhozza fegyverét, pontosan megtölti s a fehér cselédség visitozása közt elsüti : egy villámlás, dörgés, s mire a löporfüst eloszlik , ott vergődik a szép kakas — nem ugyan vérében, mert a sörétlövet legalább egy öllel felette repült a levegőbe — hanem gyalázatosan megfulladva az ijedtség okozta vergődés közt nyakára hurkolódott madzagon. Mire a nevetésből egyrészt, s a meglepetésből másrészt magukhoz tértek, mire a lajtorját ismét előkeresték s a szerencsétlen kakast lemetszették , már meghidegültek tetemei a drága pecsenyének, ugy hogy vérét sem lehetett venni, roppant indignatiójára a tisztelendő úrnak — miután a döglött pecsenyéről hallani sem akart. Hogyan iszik a nyul? Az idei szalonka-vadászatok alkalmából, irják a J. Z. nak Lauenburgból, gr. Bevnstorff- Gyldensteen uradalmából, hogy a grófi fáczánoskert mestere beszélte, miszerint szalonkalesen állván, három izben látta, a mint egy nyul, nem messze tőle, az ott csörgedező patakból ivott. Gr. Berustorff, ki a hallottakon kissé csodálkozott, két nappal utóbb maga is szemtanuja volt e ritka esetnek. Éppen hajtóvadászat volt szalonkákra, midőn egy tapsi a gróf állása felé közeledett, annak Tiras nevü kutyája előtt — melly különben nyúlra nem keres — leguggolt, pár perez múlva megfordult, s tovább baktatott 4—5 ölnyire egy kis tócsához, melyből ivott s aztán kaesójával egész kedélyesen törülgeté meg pofáját. Ugyancsak a fentemlitett gróf wotorseni vadászterületén történt, hogy az ott berendezett nyúl-tenyészkertből egy bag03 kiszökött, de aztán visszatérni akarván, a kerítésbe alkalmazott csapdába jutott. Erre jobbik fűiének a felét lemetszették, s ekként frizirozva egy másik, háromnegyed mértföldnyire eső tenyészkertbe szállították. Tapsinknak azonban nem tetszett a disposicio, innen is megugrott, s két falun, két erdőn és egy nagy majorságon átváltva, ismét az előbbi csapdába jutott ; azonosságáról semmi kétség, mert az emiitett megjelölés által felismerték.