Vadász- és Versenylap 15. évfolyam, 1871

1871-03-20 / 8. szám

MAUTIUS 20. 1871. iiyet. A gümüri, liptói, szepesi, beregi és marmarosi t. cz. olvasóinkat és vadászainkat, kik nagy vadá­szatunk e legkitűnőbb szárnyasa iránt csak némi érdekeltséggel vannak, tapasztalataik és élményeik szives közlésére tisztelettel felkérjük. A vadak jogosultsága az óvásidényre gazdasági szempontból. A képviselőház mult novemberi egyik ülé­sén Halász B. és társai egy ujabb vadászati törvényjavaslatot nyújtottak be a már meglevő báromhoz. Hosszadalmas volna itt e munkála­tot egész terjedelmében bonczolgatni ; olvasó­ink ugy is ismerik azt közlésünk után*) csu­pán a vadóvás-idény megszüntetését czélzó ré­szére volna itt pár észrevételünk. Különös iróniája a sorsnak, hogy most, mi­dőn e törvényjavaslat benyújtói által is két­ségtelenül a polgári szabadság netovábbjaként ismert északamerikai államok is belátják a kor­látlan vadászati tilalom hiányának káros vol­tát — mert veszik észre, hogy egyrészt oly hi­res vadállományuk teljesen tönkre megy, más részről pedig mezei gazdaságuk, különösen gabna és gyümölcs terinelésök a szárnyasva­dak korlátlan lövöldözése és irtása folytán az elszaporodott férgek által végkipusztulással fenyegettetik: nálunk találkoznak emberek, kik nem annyira talán rosszakaratból, mint a kár­nak— mit javaslatuk elfogadásával okozhatná­nak — nem ismerésével, éppen a vadóvás időt kivánják megszüntetni, s javaslatukat azon naiv okoskodással támogatni, hogy „minden ember legjobban tudja mi hasznos neki, s maga kárát nem akarja", — továbbá „ha el lehet tiltani a birtokost hogy vadját tetszése szerint akkor lőhesse le midőn akarja, ugy szelid álla­tainak leölésében is ép olly joggal korlátoltat­hatnék az állam által, pedig ez még soha sem­miféle törvényhozásnak sem jutott eszébe." — Ezekre röviden csak annyit, liogy először is — nem minden embernek van elég ismerete annak megítélésére: niilly fontos szerepet játszanak a szabadon tenyésző állatok a természet és gaz­daságban (mint majd alább kifejtjük), s liogy éppen ebben különböznek a házi állatoktól azáltal, liogy üldözésük vagy kiirtásukkal a közjólét szenved, s ezért van joguk az óvási idényre, még a házi állatok, kiknek életviszo­nyait a naponta vele foglalkozó gazda ismeri, s kik csak is neki hajtanak hasznot -— nem szükség, bogy illy tilalom alatt álljanak. Sajnos, hogy nálunk még nagyon csekély gond fordittatik az állatok életének tanulmányozásá­ra. Kinek j ut eszébe ellesni házi és családi éltüket, küzdelmeiket, vadászataikat ? Ki törődik azzal, liogy a természet háztartásában minő szerep jutott a magasban kóválygó sasnak, a lomberdő hüs árnyában dalló madárnak, a bozót között elrejtődző sünnek, a vakondnak, eme szüle­tett árkásznak ; amaz ezer meg ezer csúszó, mászó, röpkedő rovarnak, mellyek milliói föl­det, szirtet, füvet, gabonát, fát ellepnek ? Ki teszi itt tanulmánya tárgyává azt az örökön folyó érdekes harezot, mit a különböző állatok a létérti ne liéz küzdelemben egymás el­len vívnak. Es ha alig találkozik hazánkban em­ber,ki mind ezt maga észlelné,milly kevés azok­nak száma is, kik az állatvilág életének kiilön­*) Lapunk mult évi 33. számában jelent meg. Szerk. böző mozzanataival legalább könyvekből meg­ismerkedni óhajtanának ; pedig mennyi élvet nyújt az illy észlelés és tanulmány, e mellett minő nagy fontossággal bir a mezei gazda-, az erdész-, vadász-, iparos- és kereskedőre néz­ve is. Ne tekintsünk egyelőre mást, mint a rovar­világot, s bámulat és rémület fog el, látva, bogy ép a p arány-él et milly száz meg száz kü­lönböző alakban jelentkező, iszonyú pusztításo­kat képes rövid idő alatt tenni, liogy azok miatt egész vidék vagy ország lakossága az éhhalál veszélyének van kitéve. Némelly apró rovarok a házi állatokat támadják meg, s a baromte­nyésztésre rendkivül károsan folynak be ; igy nálunk az alsó Duna mentében az alig másfél vonalnyi goll a bácsi (vagy kolumbácsi) szúnyog (Simulia Kolumbacensis Fabr.) né­melly évben töméntelen számmal jelenve meg : Arad, Versetz és Temesvár környékén, Za­ránd- és Hunyadmegyékben, szúrásaival egy­egy megyében több százra menő szarvas-mar­hát halálra gyötör; például 18G7 május havá­ban olly nagy számmal lepték el Hátszeg vidé­két, hogy a marhákat nem lehetett a legelőre kiereszteni, s a szántással pár hétig kénytele­nek voltak felhagyni ; csak futólag említem meg a lovakat kinzó Gastrus equit, a gím­szarvason élődő H y p о d e r m a A с t a e о r t. „Sokkal tetemesebb s érzékenyebb azonban azon kár, melylyel gazdasági növényeink pusz­titása által mindennapi kenyerünket veszélyeztetik. Még a liázi állatainkra nézve ártalmas rovarok, a félröpüek (Hemiptera) ren­débe tartozó SZÍVÓ tetvek (Pediculini) s az egyenesröpiiekhez (Orthoptera) sorakozó rágó tetvek (Mallophagae) kivételével valameny­nyien a kétröpiiek rendéhez tartoznak : a d­dig a rovarok csaknem val a meny­nyi rendében fordulnak elő olly kártékony fajok, mellyek gazda­sági növényeinket tizedelik, s a gyökértől elkezdve a li i m p о r i g nincs olly része a növénynek, mely a legkülönfélébb rovarálczák- és alakoknak tápszerül nem szolgá 1­n a. Ha számba veszszük az egyes növényeken élődő rovarfajokat, valóban bámulatos ered­ményre jutunk : igy Kaltenbach szerint a kö­zépeurópai fenyii (Pinns) fajokon 291, a nyárfákon (Populus) 251 , a nyírfán 243, szilván (Prunus) 225, a körtefán 170, a bikkfán 147, végre a mogyorón 74 különböző rovarfaj élődik, nem is számítva azon számos pillangót, két- és hártyaröpüt sat. melly ezen növények virágán nyalakodik. Ka­tzeburg 050 olly rovarfajt ir le, mely az erdőkre nézve kártékony.*) Erdő, gabona, burgonya, répa, repeze, hüve­lyes vetemények, káposzta, szőlőtő, mindenik­nek van veszedelmes ellensége a rovarvilág­ban. A vándorsáska pusztításait hazánk sok vidékén szomorú tapasztalatból ismerik ; az er­dészt rémülettel tölti el több kártékony rovar megjelenése, ugy liogy Erdödy Adolf nem ok nélkül mondja : „Mindazon bajok közt, me­lyekkel a szabad természet erdeinket meg *) Dr. Entz Géza a jelesen szerkesztett „Termé­szet" ez idei 3., 4. és 5-ik számaiban „A rovarok a természet háztartásában" czim alatt megjelent ér­tekezéséből. L. szokta látogatni, azok a legnagyobbak és legsúlyosabbak, mellyek az oly kicsiny és silány rovaroktól ered­n e k." Hogy többet ne emlitsek, a betűző s z ú (Bostrychus typographus), emez alig 2 vonalnyi hosszú picziny állat, néha egész nagy kiterjedésű erdőrészek pusztulását okozza. — Gyümölcsöseinkben tudjuk, miként gazdálko­dik a cser ebül y. A buza, rozs, árpaveté­seket sok apró rovar annyira pusztítja, liogy néba a termés felét is tönkre teszi; a sok kö­zül a Margó Tivadar egyetemi tanár ur által a „Gazdasági lapokban" ismertetett, s a csere­büly félékhez tartozó 11 li i z о t г о g u s solstitialist, az Anisoplia agrico­1 á t és a közönséges gabnadarázst (Ceplius pigmaeus) emlitem, mely utóbbi ve­szélyes rovar petéit a növényszár csövébe rakja le, s kifejlett pondrói ott élődve elölik a ga­bonát. Már most к é r d e m : m i к é n t ké­pes az ember az állatvilág segédkezése nélkül eme kár­tékony rovarok pusztításai­nak elejét venni, vagy jövőbeni is­métlődését meggátolni ? Erre semmi némíi inás eszközhöz nem nyul­hat, mint a természettel szövetkezni, mint a mely bölcsen gondoskodott a liáztartásábaui egyensúly fennállásáról ; mi ha megzavartatik, annak legtöbb esetben mi magunk vagyunk okai bele kontárkodásunk által. Ez nagyon is­nagyon is elég ok arra, liogy a vada­kat jogosultaknak tartsuk az óvási idényre, még pedig azt ki­terjesztve sok, a vadászat körébe nem is tar­tozó állatra. Ép ezért tanuljuk ismerni az álla­tok életét, gondoskodjunk módokról, bogy a nép is tudjon különbséget tenni a hasznos-, és­károsok között, s bizonyára rövid néhány év múlva el lesz háritva sok, most elháríthatatlan­nak tetsző pusztítás. L—r. (Vége következik.) A zerge kíméletlen pusztítása elleni intézkedésekről. A havasi világ gyér állatországában kétségkívül első helyet foglal el a majestätikus zerge (Antilop л vupicapra), az egyetlen európai antilope-faj, melly minálunk is honos, s rendkivül szép, mondhatnám gracieuse alakja s mozdulatai által alpin magaslatain­kat kopárságuk mellett is igen érdekessé teszi. A zergéknek tulajdonképeni liazájok az európai fennliavasok legmagasabb tájai, nevezetesen a sváj­czi , savoyi, Vorarlberg!, tyroli, bajor, salzburgi, steiermarki, pyrünei, kárpáti és kaukasusi havasok, egészen fel a hóvonalig, leggyakoriabbak azonban a svájezi alpok különféle vidékein. Azon elég gyakran nyilvánuló félelem, mintha az alpokban a zerge is, ugy mint az a vadkccskével történt, néhány évtized alatt tökéletesen kiirtható volna, egészen alaptalan. Ennek ellenében inkább azt állíthatnék, liogy mig az alpok állanak, addig a zergéknek is biztos tanyájuk marad. Eltekintve a vadászat nehézségeitől, a szokott vadászati mód ké­tes sikerességétől, eltekintve továbbá a tulajdonké­peni zergevadászoknak évről évre kisebbedő számá­tól, már a törpefenyő-táj feletti régiók természete magában véve biztosítja ezen vadat <iz absolut kiir­tástól. Az alpokban ugyanis a zergék vadtanyájához tartozó rész igen tetemes, s nyugatról keletnek kö­rülbelöl 120 mfldnyi bosszú, északtól délnek pedig 1 legalább 15 mértföldnyi széles. A hatalmas, s szá­1 mos lejtő szirtfalak, jéghegyek s sziklaormok által I vciett hegytömeg igen kiterjedt elágazásai, védett

Next

/
Thumbnails
Contents