Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-08-10 / 22. szám

194 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. A különben olly nyugodt, mindent komolyan és hoszszasan megfontoló, és derék nejének tanácsára is szívesen hajló férfiú ilyenkor mintha ki lett volna cserélve, vagy,mintha jó szelleme elhagyta volna,neje gyengéd kérelmére : fékezmé meg valamennyire szenvedélyét — képes volt szitkozodásokba kitörni; és már akkor nagy áldozatot vélt hozni neje nyugalmának, ha excursioját egy kis időre elbalasztá. Azon sajátszerű körülmény is forgott fenn, hogy az első lmpulsus az illy vadjárátokra ritkán, s legalább az utóbbi években sohasem saját személyétől indult ki, hanem azt mindig valami külső oknak kellett előidézni, a mikor azután ugyszólva lelkes lobbot vetett. Egy darab idő óta a derék mynheer lakházában, nem messze a folyó partjától, egy ifjúkori barátjának fia, fiatal hevesvérű franczia lakott. Aruiand Károly, mind afféle gazdag szülök sarja, nem tanult valami felette sokat; de jó adag természetes észszel birt, és körül akart nézni a világban; Páris mellett, hol szülei laktak növekedvén, az ottani viszoDyoa csakhamar szűkekké és kicsinyesekké kezéének feltűnni előtte, s ezért inkább, mint valaha, bitta őt egy titkos szózat ki az ismeretlen távolba. Miután atyja már előbb tudósította ifjúkori barátját fia megjövetelóröl, Mynheer van der Velde tárt karokkal fogadta az ifjút. Nem is érezte ez magát roszul a vagyonos boer házában és terjedel i es birtokain ; itt sok minden uj volt, mi figyelmét magára vonta, azonkívül a boer házában kényelmes volt az élet, szóval az öreg ur mindent elkövetett, hogy fiatal vendégét lehetőleg szórakoztassa és neki az ott-lakást kellemessé tegye. Egy este Károly egy kirándulásából, melyet egy szolga kíséretében a környékben tett, visszatérve, a többi között elmondta, hogy a távolban egy falka antilopot látott, melyek hosszú füleikkel és szarvaikkal és bojtos farkaikkal különösen magukra vonták figyelmét s egyszersmind kifejezé óhaját ezen különös állatokat közelebbről is megnézni; a mit ezúttal, egyedül lévén szolgájával és ismeretlen ez állatok szokásaival, nem mert megkisérleni. Alig ejté ki e szavakat, midőn kedves atyai barátja roppant izgatottságban felugrott székéről, kinyitá az ablakot, s miután a messze tájt a hold világításában látta elterülni, azon indítványt tette : nyergeitessék meg azonnal a lovakat s minden nélkülözhető legényt maguk mellé véve, induljanak egy dicső vadjáratra. Hasztalan kisérlé meg a fiatal vendég minden rábeszélő tehetségét a mellett, hogy az öreg halaszsza el a vadászatot^ másnapra, annál inkább, minthogy ő is hosszú lovaglásban kifáradva épen nem érzett nagy kedvet az indulásra. De mynheer vau der Veide n most nem fogott a jó szó, mint mindig, ba hevélye nyilt lángba tört ki, s késznek nyilatkozott egyedül is útra indulni, ha fiatal vendége nem hajlandó vele tartani, mert illy csábitó alkalmat, gazdag zsákmányra szert tenni, halálos vétek volna elszalasztani. És végre is hajtotta volna tervét, ha szerencsére még elég jókor neje a szobába nem lép, kinek szelíd esengő szavaival sikerült férjét rábírni, hogy ez a vadászatot a következő napra halaszsza s addig is a szükséges előkészületeket a kellő nyugalommal és megfontolással megtegye. Mert sokkal észszerűbb és sokkal több sikert igér a vadászat ekkor, mintsem ha azonnal és készületlenül elindulna, kivált a napi dologba amúgy is elfáradt szolgaszemélyzettel. Az izgult férfiú hajlott neje szavára, a vadászat ezúttal elmaradt, de a szolgáknak meghagyatott, hogy virradóra mindent készen tartsanak. Másnap hajnalban a boer különben olly cst-ndes házában szokatlan sürgés-forgás mutatkozott. A házi asszony felügyelete alatt folytak az előkészületek, az eleség-kosarak megrakattak élelmi szerekkel és itallal, hogy a vadászok hiányt ne szenvedjenek a különféle frissítőkben ; az istálókban pedig a legjobb lovak kiválasztatván, ezek mcgkeféltettek ée nyergeitettek, hogy a kellő időben készen álljanak. Mynheer maga ez éjjel keveset aludt; az elsők között járt fönn, mindenütt vizsgálva, vájjon nem feledtek-e valamit, s minden rendben van-e. Még a reggelire sem engedett időt magának és folytonosan sietésre unszolta környezetét. Még napfelkelte előtt a nyeregben ült, s nejétől néhány szivélyes szóval búcsút vévén kilovagolt a szabadba, a többiek nyomában. Az élelmiszeres kocsi a csapatot egy kis távolságban követé. — A „wilde beest" — mondá a boer mellette lovagló vendégéhez — rendes lakója e hegységnek ; az a csorda pedig, melyet ön tegnap látott, kétségtelenül a szomszéd hegyek szakadékaiban töltötte az éjet. Feladatunk lesz tehát őket óvatosan rejtekükből felhajtani, és a szelet saját részünkre elnyerni. Azt mondom önnek, hogy ez nagyszerű hajtás lesz ! Ezen szavakkal lovát megsarkantyúzva olly sebesen vágtatott tova, hogy a fiatal ember alig követhető öt. Midőn ismét lassitá lépteit, igy folytatá: — Nagyon eszélyes előrelátó állatok a gnu k, a mellett ravaszok és csak cselfogásokkal lehet őket kézrekeriteni, s ezt elhiheti ön nekem, mert tapasztalásból beszélek ; nagy falkákban, csendesen és békésen legelésznek, azonban sohasem a nélkül, hogy őröket ne állítsanak. De ha veszély fenyegeti őket nyugtalanul csoportosulnak, éa mint a szélvész robban tova az egész csorda; nincs az a ló, melly őket elérje. Némi szünet után,— mely alatt fürkészöleg tekinte szét, vájjon nem sikerü'ne-e a csordát vagy legalább némi nyomukat felfedezni, — igy folytá a boer : Valóban örömem telik benne, ez állatok szokásait éazlelui, olly rendkívül okosak. Egy bizonyos távolságra szemközt lovagolhat az ember, nem futnak tova, hanem egészen nyugodtan szemébe néznek az embernek, s ha illyenkor piros kendőt lobogtat a vadász, akkor a lehető legmulat.ságosb ugrásokat visz véghez , csupasz farkukat majd erre, majd arra csóválják és forgatják, rugaszkodnak, fejüket minden irányban hajtogatják : azt hinné az ember, hogy a félelmet hírből sem ismerik. De a mint észreveszik a lőfegyvert, villámsebességgel száguldoznak el, a puskagolyó messze elmarad mögöttük. Távolabb, ha kissé biztonságban hiszik magukat, megállnak, és újból kezdik, — mintha gúnyolni akarnák a vadászt — furcsa mozdulataikkal. Ilyen és hasonló beszélgetések közt elérték a lovasok azon sikot, melyen Károly elöttevaló nap a falkát megpillantotta ; azon tul sűrű erdős bérezek emelkedtek, közben mély szakadásokkal. A nap már jó magasan járt az égen, sugarait az egész tájra széthintve, s fényét a földet fedő kavicsok megtörök és visszatükrözék ; csak itt-ott terült el oázként egy darab zöld bant, s helylyel-közzel a kopár talajból tőrbe bokrok sarjadoztak. Az egész róna növényzete föl egész a hegyekig a lehető szegényes, az egész táj nagyon is sivár, puszta tekintetet nyújtott. A lovasok, szám szerint mintegy húszan, derék csoportot képezve lovagoltak a rónán. Az élelmiszeres kocsi valamivel hátrább követte őket, mely elövigyázati rendszabály azon okból alkalmaztatott, hogy a mindnyájok által epedve óhajtott állatok tömegébe ne kerüljön, ha ezek esetleg előtörni találnának. A napfény a kavicsos talaj által visszaverődve kápráztatá a szemet, ugy hogy elenyészett a távol és közel mértéke : a hegyek sokkal közelebbeknek látszottak, mint a mennyire valósággal voltak ; csaknem egy teljes órába került, mig sebes ügetésben lovagolva —kevés szünetekkel, — a lovagok a hegység lábaihoz értek. A tapasztalt boer itt megállitá a csapatot, leszállt lováról s ezt kissé pihenni engedte ; példáját a többi ;' vadász is követé, ezután pedig minden táj felé rabszolgák küldettek ki, hogy az antilop-ok tanyáját felkutassák. — Itt benn vannak ! —- folytatá aztán a boer a fiatal francziához fordulva és a hegyekre mutatva, — a fejemet teszem rá ; de a szakadások szélesek és mélyek, azonkívül még sürü cserjével vannak benőve. Bizonyára nem könnyű dolog őket itt megtalálni ; de addig is, mig ez megtörténik, vizsgáljuk meg lőfegyvereinket. 0 milyen pompás lesz, ha egyszer kitörnek a szabadba ! Nimródaink ugyanis többrendbeli jeles lőfegyverekkel látták el magukat, melyeket külön e czélra rendelt szolgák hordtak utánuk. A zárak rendben voltak, a csövtk mind el voltak töltésekkel látva, s igy elkészülve a történendökre lefeküdtek, arczczal a szakadás szája felé. Ovakoéjék attól — folytatá a boer társához fordulva, — hogy az elsőt czélba vegye, sőt az utána következőket is engedje nyugton passirozni ; de ha legnagyobb részük már kilépett a sikra, akkor lóra ülőnk és . . . biztositom, hogy Dagyszerü hajtás lesz! Eközben a kiküldött legények is visszatértek, azon j-lentéssel, hogy nem találtak semmit. — Eriik a módját hogy kell elrejtőzni, — mondá mynheer, — ravasz állatok ; de majd jönnek, csak egy kis türelem ! És nem is kellett sokáig várakozniok, s a boér jóslata beteljesült; és minthogy a szél a leskelődő vadászok felé fujt — szimatjuk nem levéa, sejtelmök sem volt ellensegeik jelenlétéről. Egy hatalmas bak vezette a csapatot, mely több száz darabból állott. A mint ez a hegyszakadásból kiért, azonnal a túlsó oldalra fordult, utána a falka apraja-nagyja : az egész ritka szép, festői látványt nyújtott. — Gyorsan lóra ! — hangzott a boer vezényszava. Egy pillanat múlva mindannyian a nyeregben ültek. Egy adott jelre a 1 ivagcsoport a falka után eredt, mely csak ekkor vette észre a vadászokat és rögtön tova rúgtatott; de mindig több és több tört elő a szakadékból. A boer és Armand Károly, kik a többieket megelőzték, csakhamar közvetlen közelébe értek a vadnak ; ekkur tüzet adva a tömeg közé, két állat megsebesült, de nem halálosan, mert széles vérnyomokat hagyva maguk után, tovább vánszorogtak. Mynheer van der Velde-t most semminemű földi hatalom vissza nem tarthatta volna. A lovasokat mind háta mögött hagyva vágtatott mindig előbbre, előtte és mögötte a megrémült gnu-k törtettek ; az ifjú franczia lova megbokrosodott, ugy hogy többé nem birt vele s szemei előtt össze folyt minden. A lovas szolgák mögöttük vágtattak, itt-ott eldördült egy-egy fegyver, és nem egy állat terült el találva a földön. De hah ! mi ez '? Van der Velde lova magasra felágaskodott. A megriasztott és a félelem által dühössé lett állatok egyike, egy ünő, melyet borja követett, a helyett bogy a többivel együtt a menekülést megkísérelné, szemközt fordult üldözőjével. Fejét előre hajtva és lábaival a porondot magasra kavarva rohant az ágaskodó paripának és szügyébe döfte szarvait, ugy hogy az lovastól felfordult, de esésében a neki szilajult vadat is magával rántotta. Mindez egy pillanat müve volt. A fiatal franczia megvadult lova azon pillanatban repült el a hely mellett, hol ez esemény történt; ő észrevette ugyan ezt, de ugyanakkor már messze elhagyta a szerencsétlenség szinhelyét. Ekkor karjának egész erejével visszarántotta paripáját, ez megállt s az egész gnufalka mennydörgésszerű robogással törtetettel mellette. Azután megforditá párolgó és egész testében reszkető lovát, mely most kimerülve, engedelmeskedett gazdájának, és visszasietett a baj színhelyére, hol már több szolgát talált elfoglalva uruk ápolásával. Ennek sikerült kiszabadítani lábait a kengyelből, és lovától egy pár lépésnyi távolságra feküdt a földön. Az esés cg

!sz valójában megrendítette öt, de hála Istennek komolyabb baja nem történt. Paripája azonban, istálójának gyöngye, halálos sebet kapott; a gnu pedig, mely mind e bajnak okozója volt, élettelenül hevert a ló mellett a földön ; borja gyámoltalanul bámészkodva állt mellette. Károly leugrott lováról s ezt egy szolgának átad va,a vakmerő vadászhoz sietett, ki már feltápászkodott ismét eséséből. — Ugy-e megmondtam — szólitá meg a fiatal •francziát, — hogy nagyszerű komédia lesz ebből. És nem-e ugy lett ? — folytatá — noha nincs valami nagy köszönet benne, mert kevés hijja, bogy a derekamat ki nem törtem. No no —- tevé aztán mindegy önmagát javítva hozzá — nem olyan nagy a baj. Hozzátok ide a kocsit, hadd menjek rajta haza ! És valóban a baj nem volt valami nagyon aggasztó ; mert midőn a szolgák az élelmiszeres kosarakat kibontogaták, és tartulmukat körülhordák, a boer volt egyike azoknak, kik derekasan hozzáláttak és folytonosan nógatá fiatal barátját, követné példáját. Az eleintén érzett nyilaló fájdalom is elenyészett lassanlassan, és Mynheer felüdülve és kinyugodva magát, nein sokára ismét képes volt lóra ülni és lépésben haza lovagolni.