Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-04-20 / 11. szám

96 Aprii. 20. 1870 Moha párnán és gyepágyon Vénhedt cserfa tövében, Hol ezerszer — kéjelegve — Forgott vadunk éltében : Ott nyugszik most, s a lét vele, Ga'vakból áll szemfedele. Százra megy a leterített Vadak száma, s rakáson Dám, nyul, fogoly, róka, fáczán Ott hevernek egymáson. Közös sors ez ! Egygyé lettek A midőn már kiszenvedtek. No de hagyjuk a gyászképet, Készen vár a teríték : Éttermünk az erdő lejtje S kárpitunk a szabad ég. Itt a jó villás-reggeli, A ki mint tud, úgy árt neki. Cseng a pohár, fogy a jó bor : Kinek jutna eszébe, Felróni hogy egyik másik Hányadikat küldi be. Cseng a pohár, fogy a jó bor, Jó a gazda, nincs itt nyomor. Igyunk, igyunk ! Maró a szél : Melengesd fel kebledet; De csak addig, hogy majd az ág Ki ne verje szemedet. Cseng a pohár, fogy a jó bor : Csak most tudom, hogy bakator. Üssük össze még e pohárt A haza szent nevében : Éljen annak minden népe Legszebb egyetértésben. S ha betör a közös ellen, A jó lövész ne remegjen. Tartsunk össze, fajkülönbség Zavart köztünk ne tegyen Soha többé ; a bon népe Egy nagy családdá legyen. Akkor, mint e vadak itten, Összezúzva lesz az ellen. De hát nem volna már borunk ? Ide azt a czilindert! Bizony, bizony, majd zavarba Ejtenétek az embert. Koczintsunk még egyet-kettőt, Az is, ki ma vadat nem lőtt. „Éljen urae pusztának, Éljenek a Coburgok : Hirben, névben, becsületben Legyenek mindig nagyok ! Koronáik ragyogása, Legyen népeik áldása !" „Éljen József, a főherezeg : Legyen honunk mentora, Mint volt atyja, a magyarnak Dicsőitett nádora. Vadászvendég ö is itten, S mint jó lövész, úgyis : Éljen ! Hát mi bajtárs, vig czimbora, Ne éltetnénk e egymást; Mielőtt az erdöbiró Megkezdetné a hajtást ? Igyunk biz ott, de csak gyorsan ; Mert a kürt már meg-meg harsan. Sőt a hajtók tömege is Kezdi már a feloszlást : Hogy átvegye uj terv szerint Folytatólag a hajtást. „Fegyverre hát és előre : Bizd a többit puskac ödre !

u Mielőtt tovább haladnék leirásombau, meg kell jegyeznem, hogy ő herczegségeiken kivül részt vettek még a vadászatokban : T. Ráth Károly ur, a ki folyvást a berezegek körében volt; továbbá Aebly, Ádám. Illyés, RagányiSpányi, Kelety, Várhalmy, Szegedy urak. A körvadászatok itteni nagy kiterjedésük mellett sem birtak annyi vonzerővel , hogy az embert mint vadászt, jelesül pedig mint szenvedélyes vadászt, magasztalásukra hangolhatták volna. Az a folytonos egyformaság, ugyanazon alföldi sikság mindegyik körnél, liasonnemii vadakkal; semmi változatosság az eshetőségeknél ; minden, de minden ollyannyira egyhangú, miszerint elég egypár ilyen kört, melyek befejezése fél napba kerül, végig gyalogolni, s a czéllövészeti remekléseket és az ügyetlenek haszontalan por-és göbecs vesztegetéseit végig szemlélni, amazokat illendően végig dicsérgetni, emezeket pedig a „kapanyél kez é b e való" észrevételekkel kísérgetni: hogy elmondhasd magadról, miszerint a sikföldek minden hajtóvadászatait láttad már; mert azok ugy hasonlítanak egymáshoz, mint tojás a tojáshoz. Es csakis egyetlen boszankodásod merülhetne fel, az t. i., hogy ha a körben kevés nyul mutatkoznék, a mi azonban Vacson elö nem fordulhatott, mert ott egynémellyik körben 50 60 darab is hányta a bukfenczeket. Részemről legélvezetesebbnek találtam a harmadik napi 1-ső kört, már csak a vidék érdekességénél fogva is. A vaesi pusztatemploiunak századok óta épségben fentartott homlokfalával szemben álló pusztai csárdánál volt az összejövetel. A pusztatemplom a kiindulási pont szegélyébe esett, sötét, komor falával hirdetve az utókor fiainak a nagy multak gyászos eseményeit, mellyek szerint. a vacsi község — falu volt-e, vagy város, ki tudja — tüzzel-vassal leromboltatott, a föld szinéről eltöröltetett. Hihetőleg a tatárpusztitásnak, vagy még hihetőbb, ti török másfél százados magyarhoni uralmának letűnésével, a vert. müzülmán hadak vérengzéseinek következménye hozhatá reá a végenyészet perczeit. Akkor düh és boszu kíséretében ágyuk dörgése hirdette a végnapokat emberek legyilkolásával; most vadászati örömélvezetek elérhetése czéljából egyes puskaroppanásoktól hangzik viszsza a maradék-fal. Akkor emberirtás volta jelszó, most, csak védtelen vadak megritkitása képezi a napi események játékszerü előadását. Akkor dicső őseinket a barbarismus fegyvere üldöző halálra, vagy tette földönfutókká saját hónukban; most pedig pártviszály készül romokat hagyni maga után szeretett magyar hazánkban. A jó mellett minden kor megtermi a salakot is; a népek balfogásai a sorsnak nem most született gyermekei. De hagyjuk el a pusztatemplom mogorva falát: hagyjuk őt merengeni mult és jövö felett, mignem egykoron, tán nem sok idő multával, isten házai sorában phönixként, fog ismét fennragyoghatni. Az e vidéki körvadászat kellemessé váltához a kedvező időjárás főtényezőül szolgált; sok volt a nyul, és sok esett is el. Mindegyik körvadászatnál pedig, hová a főurak estek, 50, 60 lépésnyi nyilások hagyattak, és minthogy jobbról és balról a nyulak, mellyek feléjök vették az irányt, sem más vadászok puskalövései, sem pedig a hajtók lármája által viszsza nem riasztattak, a nyílásokon törtek ki, s ott azután puskavégre kerülvén, ügyes lövések alatt csaknem egy lábig elhullottak. A tiszta igazságnak tartozom elmondani, hogy a berezegek s magas vendégeik mind igen jól lőttek. A síkföldi körvadászatok próbatételei a lövészeti ügyességnek; itt senki sem palástolhatja el ügyetlenségét, minden ember látja a vadász puskavágását. Alkalmam volt József fö he rezeg gyönyörű tiszta lövéseit láthatni; egy alkalommal pedig Fülöp he rczeg közelébe esvén, 14 darab nyulat olvastam meg kitörni mellette; 13-at leterített és pedig alig egypárszor kettőztetve a lövést, a 14-iket is súlyosan megsebzé, de ez megkapható nem volt. Még egyet. A 14-ki körvadászaton, melly az erdők mentén néhány cserje-bokrot is magába foglalt, véletlenül 3 dámvad szorult a körbe. Egyik külön váltan 20—25 lépésnyire elől, a másik kettő pedig egymás mellett utána vágtatott. Ha nem csalódom, a Fülöp herczeg melletti nyílásnak tartva, a mint az első azon keresztül szökött, egy jól irányzott lövésre összerogyott; a másik kettő azonban visszafordult s neki ment a cserjebokroknak. Sántha Ferenoz, az Örkényi postamester fia, mintegy 20 éves ifjú ember, egyébként gyakorlott vadász és jó lövész, vagy 15 lépésnyi távolból, kettős lövéssel mind a kettőt leterité, ugy hogy egymásra borultak. E remek lövéseknek, mint közelben álló, szemtanuja valék. Ez volt utolsó részvétem a vaesi vadászatokban. Mintegy délutáni 3 óra lehetett, a midőn bucsut véve ismerőimtől, elhagyám a vadászat színhelyét. Nem lehet, hogy szó nélkül hagyjam a főurak fegyvereit, mellyek igen szép kiállítású Lefauckeux-k s remek hordásunk, roppant ölő erővel. Ez utóbbi tekintetben, véleményem szerint, a por is hatalmas tényező lehet; mert a mi rendkívül szennyező porunk lehetetlen hogy oly erőt fejthessen ki, mint a minővel a főurak és mások is uj szerkezetű fegyvereikből tüzeltek, és még az is kérdés, ha vájjon az általunk kereskedés utján nyert por, nem régi, állott-e, mely szintén oka lehet a gyenge tűzerőnek. Láttam egy Lancastert is, Szász Coburg fejedelmi berezeg Ágoston ö magasságáét. Angol készítmény s vétel ára az 1000 ftot meghaladja. Potentes potentur agunt. Ide jegyzem még záradékul az elejtett vadak nemét és számát. Elejtetett: 1. Nyárjasban 10-én, 54 nyul, 4 róka, 5 fá czán, 1 fogoly. 2. Körtvélyesben 11-én, 1 dámvad, 98 nyul4 róka, 10 fáczán, 4 fogoly. 3. Pusztatemplomnál 12-én, 2 dámvad *) 160 nyul, 4 fogoly. 4. Tóth István berkén 13-án, 4 dámvad, 92 nyul, 4 róka, 7 fáczán. 5. Kolendaházán 14-én, 3 dámvad, 104 nyul, 1 róka, 1 fogoly. *) A 2. és 3. folyószám alatti 3 db dámvad az, melly, mint fentebb mondva van, cserkészeten esett el.