Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-03-30 / 9. szám

vaf)ász- és verseny-lap. MÁRTIUS 30. 1870. nyabb érzelmű vadászok, a kik a legmagasb csúcsokra érve, pillanatig meg nem állapodtak volna kémleni a homokhegy-csoportozatokat, s illyetén helyzetükben a mélyedések közt állók szemeiben ugy tűntek elé, mintha felkiáltó-jelekül lettek volna oda ékelve, jelezni a vadregényesség fogalmának e nagyszerű panorámáját. Ezután bezárólag még egy kör alakíttatott a sikságon, kedvező eredménynyel; s mindössze az egész napi vadászat 87 db nyul s egy rókával jutalmazá fáradozásainkat; de nincs bizonyosabb annál, hogy okszerűbb rendezés mellett igen könnyen még vagy 50 db, és legalább egy pár róka elejthető lett volna. Ebből pedig az a tanulság, hogy ba nem tilalmazott vidéken egy napi vadászat alkalmával ennyi vad esik, mit nyerhetne vidékünk, ha tilosaink is volnának ! Ezeket elmondva, befejeztem a kecskemétvidéki vadászatok leirását a legutóbbi időkből ; mert hiszen vadászati kudarczok előadásával minek gyötreném a tisztelt olvasót, pedig még tovább, csakis illyesekkel birnék szolgálni ;*) hanem ezek helyett áttérek a v a c s i remekül rendezett s szabályszerüleg megejtett vadászatok ecsetelésére. (Folyt, köv.) Allatrajzi ós vadászati képek. NYCLASSY F»RKASTÓR. A telivér vadász előtt mi sem lehet kedvesebb, mint tanulmányozni a vadak életét. Igen sivár keb-ff lehet az, mely nem ismer hevélyt, csak a melyet a lövész által talált vad végvonaglásai nyujtauak. A vadászat nem lehet czél; eszköz az, hajdanta, a legüsebb korban élelmet szolgáltatott, ma a szabad természetbe csal ki, miközben bámuljuk és ismerni tanuljuk annak szépségeit; kalandos esélyei pedig szivcsen engedik tűrni a bajt, kellemetlenségeket, forróságot és hideget, éhséget és szomjúságot, nehéz fáradalmakat; s mig ezek testünket edzil;, kifejlik férfi erőnket, addig kedélyünkre is a legjótékonyabb betolyást gyakorolják. líol veszi a vadász vidor jó kedvét, hol felejti el búját baját, hol éled fel újra a mindennapi munka nehéz fáradalmai után, vagy ha nagy úr, a mindennapi élet uualmai után ? Hol simul férfi férfi mellé, és tanulja becsülni társát nemcsak ezimei és rangja, de személyes tulajdonai után ? Bizonnyára a vadászaton egyedül. Ügyes jeles vadásznak lenni, irigylett, de egyszersmind beesült tulajdon. De az még nem vadász, a ki lövésével bizton találja a czélpontot : az ügyes, jeles, kitűnő lövész lehet, de a melett rosz vadász maradhat. A vadász több : ö természetbarát sőt természetbúvár egyszersmind. Vagy nem kell-e ismernie a v.-dnak természetét, szokásait, életmódját, hogy ni gtudja választani az időt, mikor azt elejteni legczélirányosabb ; hogy fel tudja keresni a helyeket, a hol tartozkodni szokott bizonyos évszakokban ; hogy ismervén ellenségeit, azok ellen védeni , ismervén igényeit, ápolni tudja? Vagy mi teszi képessé arra ót, hogy órákig eltudjon várakozni helyén, mig lövésre jö a várva várt vad ? A türelem talán egyedül ? Szép a türelem ; de ki fog órákat tölteni egy helyen, tisztán csak a reménynyel és esélyekkel foglalkozva? Senki vagy igen kevés, és bizonnyára sajnálandó ember. Lássunk egy képet. Fegyverével kezében áll a vadász helyén, sem a kopók hajtása, sem a hajtók zsivaja nem hangzik füléje : talán még nem is találtak vadra, talán még inog 6em indultak. Mit tegyen ? Hol az égre néz, szemlélve a felhők futását, hol a földre s elnézi mit *) Ugy látszik, „Vadásztáskánk" számára lehetne ott igen sok apró humoros adató' böngészni. szerk. mivel ott egy hangya, egy bogár. Egyszerre a legközelebbi fára madárka repült , apró, okos szemeivel körülnézdegél, bókolgat fejecskéjével ide s oda, ágról ágra szökdel; majd egy legyet vagy más rovart kap el, csiripel, fütyül. A vadász gyönyörködve nézi , vizsgálja tollazatát, testmozgását, cselekedeteit s önkénytelenül kérdi magától : ugyan minek hiják a kis madarat, a bogarat, a hangyát ? Lassanként megismerkedik neveikkel, szokásaikkal, tanulmányozza őket, ismeri hangjukról, szárnyuk zörgéséről, kopácsolásuk után sat. sat. A festő vigyázzon, ha állatképet mutat neki, nem akadhat eompetensebb kritikusra ; a szabad természetben működő állat minden mozdulatát ismervén, sérteni fogja szemét minden, a mi nem felel meg annak. Ha a festő nem vadász, olyanak lesznek állatai, mint Kuthart Károly állatképei. Illyennek tudom éu a vadászt, s az illyen számára kisértek meg néhány vadat rajzolni, részint ugy, mint azt az erdőben magam tanultam ismerni, részint mint azt jeles, kitűnő vadászuktól, kik természetbúvárok voltak, tanultam. Az erdei szalonka. Scolopax rusticola. L. Csak ki kell mondani e nevet, s a vadász arcza földerül. Hogy is ne ! K ne emlékeznék szivesen vissza a kellemes tavaszi estékre, midőn rigók adták a concertet, a dekorátiót ibolya, kankaliu, dentáriák, daphne szolgáltatták, a csillagok helyettesiték a gáz-csillárokat, s egyszerre megszóllalt a boffó hangja : kro, kro, pszik, pszik ! Vagy ki ne emlékeznék szivesen vissza a napokra, midőn cserkésző vizslája sebes futtában egy bokor mellett mintegy villámütéstől találva egyszerre megállott, s előtte a rozsdaszinü hosszuesörös röppent fel, s daczára a sürjesnek, biztos lövése áldozatául esett ? Csak ki kell mondani e nevet, s a vadász areza földerül, és mig ajka beszél régi vadászélményeket, csodás eredményeket — lesen, cserkészeten, addig kezeivel a vizsla fejét simogatja. A nemes állat fejét ura térdére fekteti, okos szemeivel felnéz reá, zászlós farkát csóválgatja : ö is tudja miről van a szó ; a tavasz zefirje szalonka szimatot hord neki rózsaillat helyett. 0 is tudja miről van a szó ; hisz érzi a tavaszt, s a tavasz a szalonkák idénye. Ür és vizsla értik egymást : ne félj kutyám, ma vagy holnap szalonkázunk. Nem kisértem meg a szalonkát leirni ; minek is, hisz ismeri öt minden vadász igen jól; minek is, mikor az illy kísérletnek okvetlen meg kell hiusulnia. Azt hinnők első pillanatra, hogy elég, ha mondjuk, vörösbarna, fekete foltokkal. De mennyi változáson megyeu át e vörösbarna, menynyin a fekete szin; mennyire változik csoportosulása, ugy hogy, mig az egyik fakó, a másik színpompában ragyog, pedig mindkettő vörösbarna, fekete foltokkal. Nem irom le tehát e szép madarat, csak két kérdés felől akarok szóllani, ugyanis : hány faja van, és miként lehet megkülönböztetni a kakast a tojótól. Vadászok és természettudósok sokat vitatkoztak a fölött, hogy hány különböző faja van e madárnak, és még most is ragaszkodik az egy rész szentül két fajhoz, és szerintök az első a nagy, melynek neve az, melyet e czikk fölé irtain, és a másik a kicsiny (Scolopax rusticola parva, Hoff, sylvestris, Mac-Gill, scoparia, Bonap. pinetorum. Brehm). Nem akarom a dolgot hosszasan tárgyalni, nehogy hosszadalmas legyek, s ennél fogva nem idézem Kaplikot, Masehere Orazio Antinorit sat., kik a két faj létét vitatják, hanem figyelmeztetek e lap 1862-ik évfolyamának 8—11 számaira, mellyben „Egy öreg szalonkavadász élményei" czim alatt a tapasztalt öreg vadász tagadja a két faj lételét,s a különbség okául a délibb , vagy északibb vidéken való születést hozza fel. Idézem Dr. Julius Hoffmannt, a ki a következőket mondja : „Ha egybe vetem az okokat és bizonyítékokat, melyeket egy kisebb faj lételére felhoznak ; ha felújítom elmémben az irodalmat, melyet e tekintetben tanácsadásul felhasználtam ; s végre saját tapasztalataimat segélyül veszem : azon eredményre jutok, hogy vannak feltünöleg nagy és feltünöleg kicsiny erdei szalonkák, s hogy utóbbiaknak lábai gyakran i kékesek, s hogy ezek gyakran elsők is érkeznek meg. Hasztalan azonban minden fáradozásom biztos, természettudományilag érvényes, a felismerésre és osztályozásra elégséges fajjellegeket feltalálni. Evenkint számos erdei szalonka jut kezembe, mellyeket nem tudom : a nagyok, vaity kicsinyek közé szorozzak-e ; vagyis azt találom, hogy mindkét alakszélsőség között számtalan és határozatlan átmeneti alakok vaunak, mellyek majd az egyikhez, majd a másikhoz közelednek, s hogy valamennyi, az elkülönítésre szolgálható fajjelleg ingadozó s ennél fogva meg nem bízható." A kit a tárgy közelebbről érdekel, olvasaa el „die Waldschnepfe. Ein monografischer Beitrag zur Jagdzoologie (Stuttgart K. Thienemanns Verlag") czimü munkáját, mellyben ezen állítását körülményesen és határozottan bebizonyítja, és a kedvelt madár természetrajzát és vadászatát igen érdekesen rajzolja. Szerinte a kisebb erdei szalonkák vagy magasabb szélességi fokok alatt születtek, vagy fiatal, egy éves kakasok. A mi a kakasok megkülönböztetését a tojótól illeti, Naumann,e hírneves madarász mondja, hogy bonczolás nélkül ez lehetetlen, s csak a sulykülanbség szolgál, ha csak szélsőségekben is, alapul. Hoffuianu azonban azt is bebizonyította, hogy a suly sem szolgáltat ismertető jelet. Némelyek a színezet után akarják a nemet megkülönböztetni. Erre nézve, szintén Hoffmann után, idézek egy példát. Egy barátja egy pár, előtte felröppenő erdei szalonkát duplázott le. Miután itt párrottakra lehetett következtetni, sokat okoskodtak rajta, mellyik a him, mellyik a nő, végre az ismert (,?) jelek után meg állapodásra jutottak. És ime épen megfordítva a nagyobb, fakóbb szinü volt a kakas, a kisebb, élénkebb szinü a tojó. Csak is bonczolás által lehet tehát e tekintetben biztos eredményre jutni. Tekintélyes vadászok persze rá mondják : ez tojó, ez kakas, s a többinek hinni parancsolja a respectus. Nem kell neki hinni , itt a bicsak, bizonyítsa be. A bizonyítékot, a madár felvágása után a balszárny alatt a belek félretolása után kiemelt tojáskák szolgáltatják : ezek a tojónál fürtösen állanak, s nagyobbak mellett apróbbak is találhatók mindig ; a kakasnál pedig a tojás magános, tojásdad, fehéres és tavaszszal bab nagyságú. Hoffman határozottan azt állítja, hogy húzáskor a „korrogó" hangot csak a him adja, s a tojó csak „pszikeg". Erről is csakúgy lehet meggyőződni, ha a „korrogót" vagy csak pusztán „pszikegöt" lövés után (a midőn azonban kétség a hangadó fölött nem lehet, hogy sem magunkat, sem másokat ne ámítsunk) bonczolás utján meghatározzuk. Az erdei szalonka az egyedüli gázló, a melly az erdők mélyében tanyázni szeret, sőt a szabad tért nem is kedveli, minél fogva ritkaság öt tisztásou találni. Táplálékát nappal is keresi ugyan, de legnagyobb részt az éjet használja fel e czélra. Alkonyatkor kiszáll a nedves rétekre és földekre, és sajátságos az, mily módon emeli ki fóld alól a férget. Ha t. i. a szalonka fejét szemei alatt' összenyomjuk, felcsöre vége fölemelkedik, ugy hogy bár tövén a csőr zárva van, vége mint valami csíptető nyitva van. A csőr e sajátságos szerkezete arra szolgál, hogy midőn a földben gilisztát lelt, képes legyen azt megcsípni és kihúzni. Hol keresett táplálékot a szalonka, meg i lehet ismerni a lyukakról, mellyeket csőrével szúrt, de még jobban arról, hogy a harasztot átforgatta, mig a rigók azt szétkaparják és széttépik. A gyakorlott vadász e jelek után meg tudja Ítélni, vau e a közelben szalonka vagy nincs. Az erdei szalonka párzási ideje a kora tavasz, midőn estve szürkület alkalmával húzni szoktak. Feltűnő az, hogy az ily alkalmakkor elejtett szalonka majd mind kakas, ugy hogy a húzás alkalmával lőtt szalonkára meglehetős biztossággal rá lehet mondani, hogy him. Hoffmann ebből azt következteti, hogy csak a himek húznak, párt keresvén, a tojók pedig a földön maradnak, s a fölöttük repülő kakassal sajátos hang utján tudatják jelenlétüket. A párjával szálló szalonkák vagy uton lévő párok, vagy ugyanazon uton járó himek lennének. A szalonka rendesen 4, kivételeseu 3 tojást rak (némelyek 5-öt mondanakl. A költés tartama még nincs nughatári zva, némellyek 17 mások 21 napra teszik. E kérdést megfejteni érdemes lenne, s csak