Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-03-20 / 8. szám

MÁUTIUS 20. 1870. VADÁSZ- ÉS VERSKNY-LAP. 63 jelentéken ysége mellett is — a várakozásnak. A fogolynál különös észleletem az volt a mult évben: hogy a szaporulatot képező egész fészekaljak, még az aratás befejezte előtt jóval. az erdőségeket, vágásokat és cserjéseket mindenhol elhagyák és a határban szerteszét termelt kukoriczásokba vonultak, a hol azután sokkal biztosabb menhelyre találtak, mint a minők világrajöttök helyiségei valának. A kukoriczások ekkor még nincsenek gyimgyominal elborítva, és igy a csupasz talajon, hőségben a vizsla hatásosan nem szimatolhat; a fogoly pedig azáltal, liogy a közeledő vizslát jó eleve szemre kaphatja, s fölrebbenés nélkül is elmenekülhet a veszély elől, a véletlen meglepetésnek nincs kitéve. Egyik septemberi nap kellemes reggelén foglyászni valék. Mig az idő fel nem melegedett, a keresésben páratlan türelmü és csalhatatlan állású vizslám, minden erélye mellett sem találhatott fogoly telepre. Déli 1L óra körül, már hazafelé tartva, bevetődtem a tölgyes erdő szélében termelt kukoriczásba. Közepe táján vizslám légvonat irányban, emelt orral biztosan kezdett húzni; egyszerre csak megáll, egész határozottsággal jelezve a vadat; de csakhamar nyughatatlankodni kezd, elöbbre-előbbre hatol, mig végre egészen biztos szimattal elvezet a falka tollszórványos homok-fürdőhelyéhez. Ep vizslámat kezdém korholni, szerintem hamis húzása miatt, a midőn 15—20 lépésnyi távolban, a tőlünk megszökött egész falka nagy robajjal fölveté magát a kukoriczás magasságának színvonalára. Megvallom, nem vagyok barátja a kukoriczásokbani foglyászatnak; mert a fogoly akkor még el nem vadult állapotában, ha szárnyra kap, ritkán emelkedik magasbra a kukoriczaszár czirókjánál, mely esetben pedig a véletlenül ott járó-kelő tanyai emberek könnyen megserétezhetők; a ki pedig a foglyászatnál lövései közben rendkívüli ovatosságot basznál, az nem fog valami nagy eredményekkel dicsekedhetni. Ez alkalommal még más bajom is akadt. A lövésben ugyanis tetemesen akadékoskodott nálam a hátamon, mellemen és vállaimon izzadástól csavarásig átázott s testemhez tapadt nyári vadászöltözékem; de azért a vezér fogolykakast mégis sikerült ledurrantanom. Folytattam az üldözést. Szerencsémre, gyengédes szellő kezdett lengedezni, melylyel mindig szembe hajtva, a rendkívüli hőség miatt, nem csekély fáradság után. sikerült mégis a 14 darabból hatot egymásután leszedegetnem, kettőt pedig megszárnyaznom, mellyet azonban vizslám a beállott teljes szimathiány következtében el nem hozhatott. Sajátságos jelenség e esekélymérvü foglyászatnál az volt: hogy a megpuskázott falka, mindjárt az első pár lövés után, noha az erdőtől csak egy árok választott el, a kukoriczásokból oda nem menekült, a hol, a már akkor rendkivül fölmelegedett aljban s az erdőnek égető legében az üldözéssel kétségtelenül fel kell vala hagynom. Ezeket elmondva, tekintettel azon körülményre, hogy a valódi vadászhevély s magasztos lelki izgatottsághoz vadászataink egyes kiválóbb esélyei sem szolgálhatnának kellő tápanyagul. további leirásomnál csak is az eredmények száraz ecsetelésére szoritkozhatom. Az ifjú vadásznemzedék, mellynek soraiból nem egy igen jeles vadász és lövész tünteté ki már eddigelé is magát, a mult nyár végén és az ősz folyamán kikapott a várostól bárom órányi távolban eső monostori pusztára, hol a nyul és fogoly, olly roppant üldöztetésnek mint a belterületen, kitéve nem lévén, tetemesen megszaporodott. Kopászatok rendeztettek ott részint a kukoriczások, részint pedig a buczkás nyárjas erdőségekben. A neki eresztett kopók, hivatásuknak, a nagy szárazságban csak annyiban feleltek meg: hogy a nyulat felütötték; de folytonos és correct hajtásba csak ritkán mehettek át, mindazonáltal mégis egyegy illyen vadászaton 25—30 darab nyul is elüttetett gyors lábairól. Egy illy vadászat alkalmával a fiatalság közé vegyülve, magam is közreműködtem. T. Ferenczy Gergely ur monostori tanyabirtokán telepedtünk meg, a honnan kirándulásainkat intéztük. Kopóink ezúttal is alig birtak valamire menni, s mégis tizennégy darab nyulatejtettünk el kétszeri kísérlet alkalmával. Nem állhatom meg — kedves emlékeim hosszú során, hogy a megszállásunk helyiségén, a csinos és kényelmes tanyai lakban töltött kedélyes estélyt fel ne emlitsem. A birtokot Bagi László és Balla László urak haszonbérlik. Ez utóbbi, mint a gazdászat vezetője, folyvást kint lakik. Nyilt szivü. derék magyar ember, becsületes hazafi. Mondanom sem kell, mennyire előzékenyen s szivélyes barátsággal fogadta vendégeit. Köztünk volt ezúttal vadászminőségben Bagi László főbiránk is. Vig poharazás közt folyt le időnk majd szinte éjfélig, melly alatt, feledve a jelen bureaucraticus élet fásultságait, idylli kedves egyszerűségben éldelők a fesztelen társalgás lélekemelő gyönyöreit. Ezalatt az idő, mit sem törődve a gyarló emberiség ügybajaival s vadászati hosszas tervezgetéseivel, mind előbbre haladt a nélkül, hogy a kecskeméti vadászok a bekövetkezett téli idény folyamára, valamelly nagyobbszerü vadászat intézését czélba venni kedvet mutattak volna. Igaz, hogy az october hó közepén beállott s csekély szünetelésekkel folytonosan tartó esőzések némikép gondolóba ejtették az embert, hogy a napot eltalálhassa, melly a vadászok kedveért könyezés helyett mosolyra erőltesse arczvonásait; de azért végre mégis csak megalakult a vadászkör, egy napi nagyobbszerü hajtó- vagy körvadászat keresztülvitelére. Hova mennénk kebel-barátaim ezen a mi hirös alföldünkön élvezni a társaskörü, hirre emelhető vadászatokat, hacsak Monostor-Bugaczra nem tennénk kirándulásokat. Es mi ismét itt vagyunk — évek fordultával — a bugaczi rémséges buczkaóriások között, gyönyörködni azok vadregényes szépségein, s bózlános, törpebokros völgyeiből s borovicská3 oldalaik s kúpalakú tetőzeteik kényelmes rejtjei alul kitörő vadak jelentékeny 3oka3ágán. (Folyt, követk.) Az erdei szalonka- és irodalma ismertetéséhez. Természetrajzi munkálatok és egyes vadászok ismertetései annyira különböznek egymástól e vándorszárnyasra nézve, s kevés ideig tartó köztünk tartózkodása, valamint ovatos természete olly ritkán engedik meglesni, hogy e mindannyiunk által ismert, s többek által szenvedélylyel várt madárról még igen sokat nem tudunk bizonyossággal. Legelőször is kérdés volna : hányféle erdei szalonka van nálunk? Mert annyi már bizonyosnak tekinthető, hogy e vándormadár, melly a földgömb egész szélességén található, s kevés költési és nyugidöt kivéve, északról délnek s ismét vissza az év legnagyobb szakán át mindig vándorol, különféle és egymástól szorosan megkülönböztethető válfajjal bir más vidékeken ; igy például Angliában s a britt szigeteken 4 féle erdei szalonkát, Németországban, mint alább reá jövünk 3 félét; nálunk pedig — ha a „Vad. és Versenylap" számos évfolyamát átforgatjuk, a hazai vadászaink által közlött észrevételek nyomán : két féle erdei szalonkát vélnénk megkülönböztethetőnek, mint ezt az „Egy öreg vadász", Chernel Kálmán és Roth József urak, valamint gróf Keglevicb Béla és mások rövid ugyan, és az erdei szalonkának inkább csak vadászati mint természetrajzi tekintetben irt tudósitásaikból kivehetjük. Ch. K. és R. J. urak ugyan e madár élelmezése és húzása idejéről tett megfigyeléseikkel e madár természetrajzához is járultak érdekes adatokkal, de arra nézve, hogy van-e az erdei szalonkának válfaja, tudtommal legalább, ők sem nyilatkoztak. Mint mondom, az volna a kérdés : hányféle erdei, szalonka van ? Mert hát (nálunk kivált), a hány ember, akarom mondani vadász: annyiféle szalonka volna, bár tudtommal az Ornithologia régóta azt állitja, hogy csak egyféle erdei szalonka [létezik. De mint alkalmam volt fentebb megjegyezni, nálunk k é t-, sőt h á r o m-féle erdei szalonkát akarunk ismerni, magam sem tagadom ; t. i. egy kis ebb neműt, keskeny fejjel és sötét tollazattal, mellyet kékes szinü „szárairól" kéklábuaknak szoktunk nevezni ; s egy nagyobb fajtát, vastag gömbölyű fejjel és világos-verhenyes tollazattal, mellyet b agolyfejüeknek neveznek. Tudtomra ez volna a hazai vadászaink előtt is ismeretesebb két válfaj. Mellőzve itt Hoffmann „der Waldschnepf" czimü, e tárgyról irt jeles müvét, rövidség okáért csak Freiherr von Thungen-nek nem rég megjelent s az erdei szalonkát bőven tárgyaló értekezéséből emiitünk meg annyit, hogy a fentemiitetteken kivül ő még Németországban egy harmadik válfaj létezését is emliti, melly amazoknál még kisebb; s tollazata is finomabb, s mit az ottani vadászok „Dornschnepfnek" neveznek. Vájjon tudnak-e hazai vadászaink egy illy harmadik féle erdei szalonkáról — azt még eddig nem vettem észre. A szalonkafaj e variátiói ellenében már most érdekes ennek ellenvéleményeseit is meghallgatni. Naumann, ismert vadász és ornitholog, azt mondja tárgyunkra vonatkozólag: hogy Európában az erdei szalonkának csak egy neme van, és semmiféle más szárnyassal össze nem téveszthető, bár megengedi, hogy tollazata s nagyságára nézve néha-néha variáns példányokra akadhatni. Igy például láthatni, bár ritkán, fehérszürke szalonkát is (Scolopax rusticola Candida), melly vagy egészen tisztán fehér vagy sárgásfehér tollazatú, s csak igen kevés sötét rajzolattal van tarkítva; söt ollyant is, melly csak részben fehéres, többi tollazata pedig a szokott rozsdabarna szinbe játszik. Látott azután egészen szalmasárga szinüt is, alig észrevehető sötétebb rajzolattal tollazatán ; s még egy harmadikat, mellynek teste egészen fehér, mig szárnyai ollyan szinüek, mint a közönséges szalonkáé, feje pedig r o z s d á s b ar n a. Fordulnak elö gyakran fehérfoltosok (Scol. rust, varia) is, rendetlen nagyságú fehér toll-foltokkal a közönséges szinüek között, valamint ollyanok is, mellyek csak fehér szárnyakkal vagy farkkal, fehér fejjel vagy másfélekép vannak jegyezve. Lőtt egyszer egy különös színezetű példányt is, mellynek basa-alja rozsdabarna volt, minden fekete rajzolat nélkül, csőre sárga, gázlói szintén sárgák, szárnyai és háta azonban ollyan szinü, mint más szalonkáé, s végül még egyet, mellynek fejebubján egy csomó véknyabb hosszú tollazat nyúlt hátra, mint egy tollbokréta, melly a bőrnek szemölcs alakú dudorodásán fészkelt, tehát egy Scol. rust, citata. Az úgynevezett kis európai erdei szalonka (scol. rust.