Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870
1870-02-30 / 6. szám
FEBRU AR 28. 1870. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 47 oly pillanatok ezek, íuellyek kár, hogy művészi ecset által nem örökithetődnek. A hajtott vad észrevevén minket, nem tört egyenesen a hegynek fel, hanem a puskások hosszában iramodott; előttem ketten rálőttek, én voltam a harmadik. Midőn puskám rásütöttem, már a hegy éle felé tartott, s a havat festeni kezdte; második csőmmel elhibáztam. Innentől fogva azonban a kopók igen tüzesen nyomták a déli völgybe, s gr. St., mint gyakorlott vadász, ugy vélekedett, hogy megfogják a kutyák állitani. Az volt már most a kérdés : ki fogja neki megadhatni a kegylövést ? A gróf talán leolvashatta arczomról a vágyat, s nem levén benne vadász-irigység — jó tanácsot, s utmutatóul egy erdészt is adott, hogy találkozhassam a sebzett vaddal. Alig haladtunk mintegy fertály órányira a hegy déli völgyébe, midőn távolról a kopók csaliolását hallani kezdém, s a mint kivettem, a hangok közeledtek felénk, s én a jövendő „actusra" mintegy előkészületül, szemügyre vettem a környéket. A hely, mellyen mennem kellett, bizony nem volt valami „macadamizált" sétatér. Szakadásos vízmosásokon kellett lecsúsznom, felmásznom, forrásos helyeken átgázolnom, mellyeknek széleit zöld gyep szegélyezte, a csörgedező viz párája minden jeget, havat, pár lépésre megolvasztván. Midőn egy illyen domborodásra felkapaszkodtam volna, egyszerre csak láttam csendesen felém jönni a kant, lankadtan ugyan, de nagyon felbőszülve; szája habzott a dühtől, apró szemei gyilkosan villogtak a közeledő kopókra s agyarait dühösen csattogtató rajok; néha meg-meg rugaszkodott, ha egy kis egérutat nyert, de ha valamely kopó igen közeledett hozzá, dühösen röfögve fordult rá és vagdosott feléje agyaraival. Engem észrevévén, hirtelen fenyegetőleg megállott, buksi fejét a földre üté s mintegy tanakodni látszott : velem vagy az űzőben levő kopókkal kössön-e ki inkább. En azonban nem sok időt hagytam neki s a pár pillanatot felhasználva, golyóm agyába röpítettem, mire a gyönyörű állat helyben összerogyott. A mellettem haladó vadász azonnal kürtjével jelét adta a „hallalinak", s alig telt el egy félóra, a vadásztársaság is oda gyűlt. Volt persze kérdezősködés, „hogy" — „miként" stb., mint már ez szokásos, mig az odarendelt szónak meg nem érkeztek, mellyre aztán elhelyezve s zöld ágak- és gallyakkal felékesítve, a vadászkürtök vig harsogása közt, nagy dalidóval vittük be első vaddisznómat a strattyni udvarházba, mellynek kényelmes termeiben ízletes ebéd várt reánk, ebéd után pedig a válogatott borok a legélénkebb felköszöntések után, mellyben a vadkan elejtöje sem felejtetett el, végeztük be ezen reám, mint szenvedélyes vadászra élvezetes napot, mellyen első vaddisznómat ejtém el szabad erdőben. A másnap is még vadászatnak volt szentelve; esett is vaddisznó, de én lövésre nem jöhettem, csak néhány apró vac^it ejtettem. Harmadik nap háziurammal Brezesánig együtt mentünk, hol megválván tőle, meghívását kaptam delatyni kastélyába, melly a Kárpátok alján fekszik, itt volt rendes lakása a grófnak. Az itt tartott vadászatokról majd más izben. W. A temesi hiMt vadkan. Temesvár, 1870. február S3. A „Vadász- és Versenylap" utolsó számai egyikének uj donsági rovatában olvastam a napi sajtóból átvett azon hirt, mely szerint itt Temesvárott egy 5 mázsás vaddisznó ejtetett el. Ezen hirnek a napi sajtó, s különösen becses lapja által történt felvétele határozott el engem arra,hogy a temesvármegyei vadászatoknak e tél alatt fájdalom meddő folyamáról, becses lapja hasábjain emlitést tegyek. Tagadhatatlan , hogy megyénk olly vadászhelyekkel bir, melyeket sok megyének vadászó közönsége irigyelhet tőlünk. Az egész tél azonban mint egyébiitt, ugy itt sem volt kedvező a vadászatokra nézve. A folytonos esőzés lehetlenné tette a kirándulásokat, mig a Béga-csatorna és Temes kiáradásai a vadászatra nézve évekre kiható károkat okoztak. Igy csakis pár vadászatról tehetek emlitést, melly a Temesvár közvetlen közelében fekvő úgynevezett vadász erdőben sa medvesi határban tartatott. A Temesvár éjszak-keleti részén elnyúló vadász erdő, 4800 hold területe daczára egyike a legrendezettebb vadászóhely e k n e k, mely már annálfogva is kitűnő előnynyel bir, hogy rövig félórányira esik a várostól. Tavaszszal és őszszel a szalonk a-vadászok kedvencz helye , mig télen át, vaddisznó öz, farkas, róka, nyul- és vadmacskákra tartatnak vadászatok benne. E tél folyama alatt is párszor tartatott vadászat , és egy vadászat sem ment végbe ti nélkül , hogy azon hatalmas kan meg nem jelent volna, melly később csak ugyan elejtetett, s mellynek elejtéséről a napi sajtó is megemlékezett. Azon napon, melyen disznó vadászat végett a vadászerdőben összegyültünk, pár vendéghez is volt szerencsénk a szomszéd Torontálmegyéböl. A vadászatot előzőleg egyik erdőkerülő elbeszéld , miszerint egy óriás kan tartózkodik az erdőben, megemlitvén egyben, hogy e kanra már évek óta eredménytelenül tartatnak vadászatok. A három első hajtásban csupán disznókra lehetett lőni, de miután a hajtásban disznók nem voltak, lövés nélkül történtek a hajtások. Előttem mintegy 10—12 darab öz jelent meg, néha oly közel, hogy bottal megüthettem volna. A második hajtás alkalmával az emiitett erdőkerülő a disznók heverőhelyét s azon fát mutatta meg, melyhez a kérdéses kan dörgölőzött; a sár a fa kérgén liárom lábon felül volt a hüvelyk mérték szerint. Az eredménytelen három hajtás után a temesvár-lippai országút mentén fekvő erdörészhez mentünk, foganatositandók a negyedik hajtást; ekkor már a suta kivételével mindenre lehetett lőni. Az országút mellett elterülő vágás nem sok reménynyel kecsegtetett bennünket, mindamellett én torontálmegyei egyik vendégünk gróf Roggendorf előtt megemlítvén, liogy tiz vadászaton voltam már jelen, hol a disznók akkor törtek elő, midőn nyulakra vadásztunk, egyszersmind felemlitém, hogy golyófegyverét is tartsa kéznél. A hajtás megkezdetett s nem sokára gróf Roggendorf és Kövér törvényszéki biró fegyverének ropogását hallók; a lövések az óriási vadkanra történtek, melly megsebzetten ugyan, de ez alkalommal is elmenekült. A vadászat 3—4 róka s egynehány nyul lövésével végződött. Ezentúl a nagy kan képezte a vadászok elbeszélésének legérdekesebb részét, s az emiitett vadászat után csakhamar kiderült, hogy ezen vadászat előtt pár nappal, a helybeli ezred legkitűnőbb lövészeinek egyike öt lépésről duplázott a hires kanra, melly azonban elmenekült s a mi vadászatunk alkalmával már ismét feltűnt. Az erdőkerülők többször lődöztek már ezen kanra , de mindig eredménytelenül, mig végre egyik napon behozatott a kérdéses kan s az állam javak igazgatójának udvarán közszemlére kiakasztatott. A kant egy erdőkerülő lőtte meg, azonban a kan tovább menvén sebével, c s a k másnap találtatott meg, és igy a vadászok előtt ismert körülménynél fogva husa élvezhető nem volt. A vadkan feltörve 3 mázsa 80 fontot nyomhatott , azonban hozzá kell vetnünk, hogy teljesen elsoványodott állapotban volt. A hullából 5 golyó vágatott ki, e mellett pedig az egész test telve volt sebhelyekkel, mellyek közül egy a jobb hátulsó lapoczkán csaknem másfél lábnyi hosszúságú volt. A kannak ugy rokonaival mint a vadászokkal erős küzdelmei lehettek a lövések és forradások után Ítélve. E vadkannál csak egy példányt láttam nagyobbat, mellyet 3 év előtt Bázoson ejtettünk el, — e vadkan feltörve 4 mázsa 60 font nehézségű volt, s békésmegyei vendégeink által Gyulára szállíttatott. Vadászati élményim után bátran állithatom, miszerint a vaddisznó nem riad meg a zajtól, s hogy favágók vagy fahordók zaja koránt sincs reája hatással. Már a fentebbi elbeszélés is tanúskodik ezen állitás valóságáról, melyet még valószínűbbé tesz az általam elbeszélendő vadászati élmény. Két vagy három hét előtt Ormós János békésmegyei birtokos úrral kirándultam medvesre Deschán Géza főbiró és megyei nagybirtokos urlioz, ki megérkezésünk után tüstént vadászatot rendezett kedvünkért a falu mellett elterülő medvesi erdőben. Tiz liajtóval mentünk ki hárman. Az erdő egy része a Temes, más része pedig a Temes egyik ágának magas partjaitól van kerítve. Két hajtást tettünk a nélkül, hogy vadat láttunk volna. A harmadik hajtást akartuk eszközölni, midőn a favágók és a fát hordó kocsik zaja miatt egyikünk a hajtást abba hagyni tanácslá. Magam is hajlandó voltam hinni, hogy vadra nem találunk, nem a zaj , hanem az itt uralgott árviz miatt. Deschán barátunk azonban helyeinkre küldött s a hajtást megkezdető; a hajtás tartama alatt legalább 15—20 kocsi robogott el mellettünk, s midőn a hajtók egy része a háromszög alakú hajtásból már mellettünk volt, vállainkra vetve fegyvereinket összejöttünk beszélgetni a hajtás eredménytelensége s a vadászat további folytatása fölött.
