Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-11-30 / 33. szám

292 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. NOVEMBER 30. 1870. 8 több más — még az absolut korbau kelt — osztr császári pátensekből vaunak kölcsönözve) sem hazai törvényeink szellemével, sem hazánkfiainak azokon, és a százados gyakorlaton alapult fogalmaival, sem a vadászati jog megbirálására alapul szolgálható jogelvekkel összhangzásban nincsenek. Azért nincsenek pedig, — mivel a vadászati jogot bárom szempontból lehet megbirálni — jelesül vagy a természet törvénye szerint — melly megengedi, hogy a vad — mint senki tulajdona (res nullius I bárki által, a más földjén is — elsajátithassék ; vagy további, hogy az az állam tulajdonának tekintetvén, a vadászati jog — az állam, vagy mint az, a korlátlan uralom alatt álló országokban történik, — a fejedelem által engedélyeztetik ; —- vagy végre, mint az ezen t. javaslat 1-sö §-ban kimondatik, az a föld tulajdon elválaszthatlan tartozékának tekintetvén, a Vrtokos belátása szerint gyakoroltathatik. Hazánk jogtörténelmét illetőleg kétségtelen, — hogy nálunk a vadászati jog 1729-ig a fennt érintett természet törvényére volt alapitva. — Mert bár igaz, hagy Szt. László király 1092 én I. k. 12-ik fejezetében — az ünnep- és vasárnapokoni vadászatot — a vadásznak lova és fegyvere, az egyházi személyeknek pedig (különösen) hivataluk elvesztésének terlie alatt tilalmazta ; — de imután ez, — nem annyira a vadászat korlátolása, mint inkább — az ünnepek szigorú megtartása szempontjából hozatott, — tehát vallásra vonatkozó törvény volt, általa az érintett természet törvénye lényegében érintetlenül hagyatott. Sőt ezen nézetet igazolja Ulászló V. rendeletének 1504-ben alkotott 18-ik §-a is, mely szerint a parasztok a vadászattól (de csak bizonyos meghatáro zott vadnemeket illetőleg — tehát nem feltétlenül) 3 frt büntetés terhe alatt tiltattak el. — Miből önkényt következik, hogy hazánkban a vad 500 évekig aunyira közös vagyonnak tekintetett, — hogy arra vadászni, — a nem nemes is, — ki pedig földet tulajdoni joggal nem szerezhetett — jogositva volt. Mely vélemény alaposságát — a törvénynek azzali indokolása, hogy t. i. ez által a paraszt egyedüli rendeltetése— a földmivelésre kényszeríttetvén, s ezzel az olly semmi hasznot nem lujtó fjglalkozás, — mint a vadászattól elvonván — dologtalanság, — és az abból folyó erkölcstelenségre ne szokhassék, — még kétségtelenebbé teszi. Már az 17 29. 22. t. ez. megujitva a fent idézett — s a parasztokra vonatkozó törvényt, — sőt azt az agarak tartásának tilalma mellett — minden más nem nemesekre is kiterjesztvén —- a nemeseket addig megilletett feltétlen vadászati jogot következőkben korlátolta : — jelesül : A 2-ik § ban, mely igy hangzik : „A nemeseknek és minden földesuraknak, kik nemesi kiváltsággal birnak, s íját földjükön ugyan bármikor (dum et quando), a másokén azonban — csak a tenyésztés idején kivül (mely a 10. §-ban van megszabva) — kivéve mindazáltal azon erdőket, melyek azoknak vára, kastélya, udvartelke s urilakához kihasítva és a vadászat- és m idarászattól — áitalok tilalmazva vannak - - a vadászatot és madarászatot gyakorolni — szabad." Az 1802. 24. t cz. az előbb érintetteknél jóval közeiebi) jár a kizárólagos birtokjog méltánylatához azzal: — liogy ez már minden birtokosnak, tehát a közbirtokosságoknak is — megengedi, hogy együttes birtokaik fele részét tilalom alá vétethessék, — a nélkül, hogy sajátján bárkinek vadászati jogát egyébbel korlátolná, minthogy az úrbéri földeken, vagy dézmás szölökbeni vadászatot, (bár azoknak is tulajdonosa volt) bizonyos időhöz köti — tehát a más kárával meg nem engedi. Miből önkéat következik, hogy a vadászali jog korlátolása leginkább s más földjéni vadászatra volt irányozva, a mennyiben azon — rae'g hajtő-vadászatokat tartani, vagy el idás végett, és a tenyész-idö alatt vadászni — a hatalmaskodás 100 írtban megállapított- büntetésének terhe alatt — a nemesnek sem volt szabad. 2-or. Azért nem tarlóm e törvényjavaslatot átalános tárgyalás alapjául elfogadhatónak, mivel ez maga magával is ellentétbe jöia az által, hogy ámbár az 1-sö ij-ban a vadászati jogot a földtulajdon elválaszthatlan tartozékának mondja ki, — mindamellett : a) azt a fent érintett patens 5-ik §-át utinozva, csakis azoknál ismervén el, kiknek eey tagban az eredeti sterkezet szerint 200, 1200 • ölekkel számított, a központi szerint pedig 100 catistrális hold fö'dbirtokuk van; — saját fent érintett elvétől eltérve, (sőt mint alább látható, ez ket is korlátolva) a vadászati jogot az állam engedélyétől teszi függővé. — Miáltal egy i j nemét állitvan fel a birtok-»risto kratiának, — nemcsak a hajdani nemesi közbirtokosságokat (legalább részben) fosztja meg eddigi jogaiktól, laanena az 1848-ban a földbirtok tulajdoni jogával felruházott volt úrbéri községeket is — ezen rájok nézve uj jog élvezetéb u — a nélkül, liogy azt az állam érdeke kivá má meg — aka dályozza ; b) mert a 3-ik cs a II fejezet több szakaszai — az 1852-ki 257. sz. a. kelt osztr. cs. páteui nyomán ugy intézkedvén hogy minden 100 ho dnál kisebb birtok nyilvános árvei-ésen okvetlen és pedig 6 évekre adandó haszonbérbe, ez által nem csak a tulajdoni jog sértetik meg, hanem belőle még azt is jogosan lehet következtetni, hogy a törvény ezélzat-a nem egyéb, mint a birtok ai-istokratiának, a kis birtoknak, és községek földjéni vadászati monopoliumot biztosítani. — Mert hiszen ez nem volna kevesebb önke'nykedése a törvényhozásnak, mintha az minden száz holdnál kisebb földbirtoknak (a tulaj donos általi mivelését eltiltva) haszonbérbe adását rendelné el. Pedig e tekintetben a törvényhozónak n-m lehet más elvből indulni ki, mint abból, bogy ha a polgár földadóját nem (?) fizette, annak mikénti mivelését reá magára kell hagyni ; c) mert a vadászati jog gyakoroltatását a 13. és 10. § ok évenként az állam részére (vadászati utalvány czim alatt) fizetendő 5 frt díjtól feltételezvén, a vad az 1-sö §. ellenére nem a föld elválaszthatlan tartozékának, hanem az állam tulajdonának tekintetik. De azon felül az adónak ezen uj neme — sem nem czélszerü — sem nem igazságos. Nem czélszerü, mert ha az államnak csakugyan kiadásainak fedezésére ezen adónemre is szüksége lenne, ugy ezt, mint vadászati adót, holdanként a földre kellene kivetni, nem csak azért, hogy az állam pénztárába több folyjék be, hanem azért is, mert különben az adónak illyszerü kivetése is, ismét csak a birtokaristokratiának előnyére, és aránytalansága által a közbi;tokosok terhére számítottnak lenni tekintendő. Mi több, cz által a törvényjavaslat még az osztrák cs. 1854. 223. sz. a. kelt vadászati patens 20. és 21. §-ainál is hátrább állana szabadéivüségben ; — mert az nem is a vadászati jog, hanem a fegyvertarthatásért szükséges engedélylevélre teendő bélyegért kíván, — nem minden, hanem három évben egy és nem 5 forintot. — Egyébiránt ezen szakasznak tarthatlanságát az is indokolja, hogy, miután alkotmányos államban (ostromállapoton kivül) egy becsületes polgárt sem lehetvén a fegyvertartástól (mint az hazánkban is a provisorium alatt történt) eltiltani, —ezen intézkedés által az, mit az államnak kö -.biztonság szempontjából — a gyanús egyénekre nézve tenni jogában állana: — s mi a feayitő — illetőleg közrendőri törvények keretébe tartoznék, itt (tehát nem a maga helyén) a becsületes emberek ellen alkalmaztatván, ba a törvényjavadat elfogadtatnék — ez a fegyver-engedélyek gyűlöletes korszakára emlékeztetne ; d) mert a 15-ik §-ban a vadászati jog gyakorolhatását a birtok tulajdonosára nézve bizonyos meghatározott tenyé)z időhöz kötvén, hogy ez által a tulajdonjog minden alapos ok nélkül szoríttatnék meg, abból látható, — mivel ámbár ezen intézkedés is -— feltaláltatik az 1852._ 5G81. sz. a. osztr. es. patens 4. §-ban, sőt előfordul hazai törvényeinkben is, de minthogy ezek a tenyészidöbeni tilalmat a más földjéni vadászatra szoritják, e tilalom eDggé vau indokolva azzal, hogy azon csekély birtokú, — vagy épen birtoktalan loemes, kinek (mint a régi törvények értelme szerint született katonának) a fegyverbeni gyakorlat és mulatság végett meg volt engedve a más földjéni vadászat —- beérhette azzal: ba azt ott némi korlátok között gyakorolhatta is. De hogy a mai szabadelvüség és a tulajdoni jog tiszteletben tartásában előhaladott korban — a föld tartozékainak használata — ennyire, mint ezen törvényjavaslatokban korlátoltassék — semmi sem iudokolbató, kitűnik abból: me;t ha a vadászat, — illetőleg vadtenyésztés — a gazdálkodás egyik ágazatának tekintetnék is : — nem az államnak, hanem magának a földbirtokosnak állván érdekében, azt minél jövedelmezőbbé tenni — e tekintetben az állam gyámkodását érvényesíteni — nem csak hogy czélra nem vez stő, de sőt elkedvetlenítő, és pedig annál inkább, ir.ert hiszen még a hasznos háziállatok levágatását is bizonyos tenyészidö megszabásával korlátozni (tudtommal) soha még egy törvényhozónak sem jutott eszébe. Ha pedig a vadászat mulatságnak (mint hazai törvényeink tették) tekintetik, m :g kevésbbé van joga az államnak azt korlátolni. De ezen szakasz még bostantóbbá válik az által, hogy az 1849. 154. sz. a. cs. patens nyomán a kellőleg kerítéssel ellátott helyeket kivételbe tevén, ezzel a nagymóduakra nézve — a viiilis szavazatokon kivül — az előjognak egy uj nemét léptetvén életbe, ezzel a kisbirtokuakat szorítaná háttérbe. Különben is a kerített helyek a röpülő vadak szabad költözködését nem gátolhatván, ezen kivétel indokoltnak már csak azért sem tekinthető , e) mert a 22 ik §-a szerinte szabad időben is tila'ma/.ván a tulajdonosnak foglyokat, fáczánokat, nyulakat, hálókkal, burokkal vagy bárminemű eszközökkel elfogni, (mit pedig még az 1852. 5681. sz. a. osztr. cs. pátens is megenged) s kivételt csak a tenyésztőkre nézve tevén, de ezeket is szakértők általi működésre utalván, ez által ismét, nem csak a tulajdonjog ok nélkül korlátoltatnék, hanem, miután saját földjén magát vadtenyésztőnek mindenki jogosan tarthatja — ezen kivételnek, valamint a szakértökre való szorításnak, már csak azért sincs értelme, mert hiszen azt mindenki jogositva van meghatározni, hogy bizonyos jogát —- más kára nélkül — miként és kik által gyakorolja. f) mert a 95. sz. a. eredeti szerkezet 25. §-a (mit azonban a központi bizottmány kihagyott) a tulajd jnásnak fél lábnyi hóban sem engedvén meg a vadászatot: az nem csak a tulajdonjognak lenne indokolatlan korlátolása, hanem azontúl minden szakavatott vadász előtt feltűnő is, mert hiszei épen illyen hóban történnek — valamint agarakkal — ugy lőfegyverrel is, a legszebb s mulatságosabb, illetőleg hasznosabb vadászató'.: ; g) mert a 28. §., mely a vadászatot lőfegyverrel, vagy lóháton engedvén csak meg, sőt még a nyájőrzö ebek kolonczczal való ellátását is elrendelvén, ezzel is a tulajdonjogot, a nélkül, hogy azt az állam érdeke indokolná, korlátolja. Ezeknél fogva, miután a 95. és 106. sz. a. t. javaslatok saját első szakaszaikban kimondott elv ellenére a vadászati jog gyakorlatát az osztr. cs. pátensek értelmében, az állam engedélyétől teszik függővé s igy önmagukkal ellenkeznek, kérem a ./' alatt általam csatolt törvényjavaslatot, mely azon igazságos elvre van alapitva, hogy a vad tulajdonjoga, tehát a vadászat is a földbirtok tartozéka — elfogadtatni. Vadászati törvényjavaslat. I. FEJEZET. 1. §. A vadászati jog a földbirtoknak elválaszthatlan tartozéka. Azt tehát a tulajdonos saját belátása szerint, — engedményese, vagy haszonbérlője pedig az általa megszabott feltételek mellett gyakorolhatja. 2. §. Azon határokban, melyekben a birtokszabályozás még meg nem történt, a vadászati jog a magánbirtokon kizárólag a tulajdonost, a közös legelőkön, erdőkben és nádasokban a jelenlegi birtokosokat közösen; azon erdőkben és nádasokban, melyek a volt földes ur tulajdonát képezik, habár azokban az urbfreseket faizási, vagy egyéb szolgalmi jog illette volna is, a volt földes urat; irtványokbau, bérfizetés mellett birt majorsági (curialis) és egyéb úrbéri természetű tartozásokkal terhelt ingatlanokon pedig a jeleulegi haszonélvező birtokosokat (a törvényhozás későbbi intéikedésig) illeti. II. FEJEZET. A vadászati kihágások és bűntények büntetéséről. 3. §. Ki más birtokán engedelem nélkül gyalog, lóháton, szekéren, lőfegyverrel, hurokkal, ebekkel, vagy bármely estköz tel vadász, habár vadat nem