Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-09-30 / 27. szám

242 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. SEPTEMBER 10. 1870. Pár utó-szó a kolozsvári versenyekhez. Tisztelt szerkesztő ur ! ígéretem szerint válaszo­lok „Figyelőnek" e lapok 26-ik számában meg­jelent czikke'ben előforduló némelly, saját meggyő­ződésemmel ellenkező pontjaira. A „szekérversenyek" felöli nézetét nem osztom Kettős fogatok számára dijjak kitűzését he­lyeslem ; ha t. i. van reá felesleg pénz, mellyet fon­tosabb érdekű versenyek nem vesznek igénybe ; ezen eBetben is, az eddigi szokástól eltéröleg, az időre bizonyos minimum kitűzését ajánlanám, hogy az 1859-dikihez hasonló eset ne ismétlődhessék. A négyes fogatok dijjazását határozottan kor- és czél­szerütlennek tartom, különösen a hogy azok eddig gyakoroltattak, t. i. egy lóuak meg volt eDgedve a „ vágtatás." A másik pontban a „Kolozsvári dijjat" ille­tőleg, már egészen egy véleményen vagyunk. Éppen egy jó barátom volt az, ki ez évben e dij létrehoza­talát megkísértette, és ennek áldozata is lett egy lovával, mellyet egész éven át idomíttatott és semmi más dijra nem nevezett, tartván a „kolozsvári dij"-ra, mellynek létrejövetelét perczig se vonta kétségbe, és egy eddig minden évben adatni szokott tisztelet­díjra, melly ez évben szintén megvonatott. — Mi a kolozsvári lakosok fukarságát és érdektelenségét el­panaszoljuk minden évben e lapokban ; de ez czélra nem vezet, az illetők közül senki nem olvasván ezen lapot*), az tudomásukra se jöhet. Szóllaljou fel va­laki e tárgyban a kolozsvári napi lapokban annak idején ; és ki ezt legtöbb sikerrel tehetné, az éppen „Figyelő", kinek személye és tolla olly népszerű. Még egy sérelme „Figyelö"-nek némileg alapos ; a gyűléseknek kellő időben a választmányi tagokkal való tudatását illetőleg. De ha ebben mulasztás tör­tént, az nem annyira az igazgatóságnak rovandó fel, mint a titkári hivatalban történt változások miatti zavarokból következett. A .Hölgyek dijjá"-ra tett észrevételei azonban alaptalanok. Azt hozza fel ugyanis : hogy e dij ne­vezési idejét a rendezők önhatalmilag elébbre tették, és ezt nem minden versenyló-tulajdonos vette észre. — Korántsem önhatalmúlag ; hanem előre kihirde­tett választmányi gyűlés határozata következtében jött létre e felette czélszerü ujjitás az eddig szokásos „Hölgyek dijja" helyett, melly eddig „Vigaszver­seny" volt, oszlopnáli nevezéssel, teherkiegyenlités nélkül, mint valami parasztverseny, rendesen a leg­roszabb lovakkal ; szóval éppen ellenkezője annak, minőnek a „Hölgyek dijjá"-nak lenni kell, melly­ben elsőrangú lovak kell hogy találkozzanak, ur­lovarok alatt, a mint ez történik is a magyarországi gyepeken, hol egyiken sincs oszlopnáli nevezés, ha­nem egy nevezési záruap van a többi dijjakkal. Az­zal, hogy nem vehették a versenyló-tulajdonosok észre e változást, senki sem okozható, mint ők maguk ; ki lovát valamelly dijra nevezni akarja, legelőbb a propositiókat szokta elolvasni. Hogy ez évben illy silányul ütött ki a „Hölgyek dijja", elég szégyen az illető versenyló-tulajdonosok­nak, kiknek olly lovaik voltak, mellyeknek az napra semmi más versenyök se volt, és lovaikat csak a dij kicsinyléséből nem nevezték ; holott ezen dijjra nem a dijjért magáért, hanem a hölgyek iránti udvarias­ságból szokás versenyezni. — A tulajdoDképeni ver­senyjelentésekbe több hiba csúszott be tévedés vagy sajtó-hiba következtében, még pedig: 1. A 300 aranyos államdijjban nem Héjjá volt a harmadik, hanem Rózsi ; Héjjá negyedik volt. 2. A „Vigaszversenyt" nem Rózsi nyerte, haueai egy olly ló, mellyet „Figyelő" egyáltalában nem is említ mint e versenyben résztvevőt, t. i. b. Wesse­lényi Béla Sylph-je; a többi a „Figyelő" által emiitett rendbe következett, csakhogy egy-egy szám­mal hátrább. Örömmel látom, hogy a sport-kedv Erdélyben, ha lassan is, de még is kezd ébredni ; különösen a fiatalabb nemzedéknél, melly hivatva van azt fen­tartani, természetesen támaszkodva az érdemteljes veteránok tapasztalata és áldozatkészségére , kik nélkül semmire se mehetnénk. Illy örvendetes jelen­ség az „Erdélyi dij" visszaállítása a régi lOOOfrtra. *) Hát a kolozsvári casinobnn, hisz oda jár la­punk. Szerk. Igyekezzenek még a „Vadász" és „Egyleti dijj"-at régi nagyságukra felemelni, és gyepök a pesti után első lesz Magyarországon. B. W. B. mpigfép. Közlési dij : "25 kr. egy rit itatlaii borgis sor helyéért. Nyulfalka kerestetik: Kerestetik egy 7 vagy 10 párból álló nyulfalka akár Harrier akár Beagler. — Eladók levéllel vagy szóval a szerkesztőséghez fordulni kéretnek. abasmpqbiv, Agmrássat, Oct. 15 és 16. Nagy-Kálló. A szabolcs-vajai aga­rász-egylet ló- és agárversenye. (Programja lapunk 25-ik számában.) Bejelentések a verseny előtti nap éjfélig. A csákói agarász-egyletaz idén kölyökagár versenyét november 8-án, az öregagár versenyét pedig november 28-án fogja meg­tartani. — Az agarak bejelentése a versenynapon reggeli 9 óráig történhet, Csákón, az összejövetel helyén. Hogyan lesz az ember agarász ? Van nekem egy igen jó barátom, ki szenvedélyes vadász s ki bármely buzgósággal járt is minden va­dászható és néha nem vadászható állat után, de, hogy nyul-komát kopóval v. agárral hajhászsza, az sokáig nem fért a fejébe ; s daczára a szomszéd mezővá­rosban állomásozó lovastisztikar több izbeni kérelmé­nek : engedné át már egyszer határát egy jó nyul­hajszra, Nimródunk hajthatlan maradt. Egy szép napon vagy inkább estén, kedélyes borozgatás köz­ben, mégis sikerült a vadászatkedvelő Mars-fiaknak, s egy, a lóhúst— de nem ám tálban — felette sze­rető földbirtokos egyesitett törekvéseinek, öt rábirni, hogy beleegyezését adja egy — kisérletképen — tar­tandó nyulhajszra. A meghatározott napon és órában, a kis városka összes lakossága talpon volt, s álmél­kodva látta a vadászokat, kopóik kíséretében a ka­pun kilovagolni. A fentemlitettt földbirtokos kivá­ló sport-alkalmakkor szerette barnafürtös fejét egy ménkő nagy cylinderrel ékiteni, mit ezúttal sem mu­lasztván el fejébe illeszteni, eze'rt különös bámulat tárgya volt egy parasztasszony részéről, ki szájtátva tudakolta a körülállóktól: Váljon „nem e külsöor­szági az az ur?" — Lővadászunk, ki ezúttal egy jóvérű kanezáu ült, felcsigázott érdekkel várta a be­következendő dolgokat, mi világos jele volt, hogy az ügy, mely iránt előbb olly ellenszenvvel viseltetett, már kedvezőbb színben tiint fel előtte. A szüksé­gen felül, minden körülmények között hü követőjé­től, egy májfoltos vizslától kisértette magát, melynek hivatása leendett a különben sem igen nyúlban bő­velkedő vidéken a füles felkutatása s előkeritése. Minthogy Nimród, — a kutya — jól nevelt és „nyulmentes" volt, nem kellett aggódni, hogy a va­dászaton valahogy zavart fog előidézni. „A kezdet nehéz" -—- ezen közmondás igazságát beismerve, vadásztársaságunk is kicsinyen akarta kezdeui; t. i. alig értek ki jól a mezőre, egy derék hörcsög, mely az aratással még nem készült el egészen , ballagott előttük, és csakugyan áldozatul esett a fentebbi közmondásnak ; de csak miután, — Nimródnak, már t. i. a négylábúnak, kísérle­tei, hogy öt tiz körméről levegye, nem sikerülvén — a lovagostor vétetett segi ségiil, mely azután időnek előtte véget vetett az élelemtár-mester életének. A menet továbbindult s Nimród elég tanult volt vad különféle nemeihez képest más-más lábát emel­getni, midőn egyszerre felugrik egy tapsi-füles. Utszu neki ! emberünk tökéletesen túltéve magát a hajtás ellen táp'ált ellenszenvén, legelső volt nyomában, a többi pedig mögötte. A cylinderrel ékitett földbirtokos szilárd feltevését, hogy t. i. a vetéseket kimélni, s a szántóföldeket lehetőleg kerülni fogja, persze azonnal elfelejtvén, torony irányt a rozsföldekeu átvágtatva, egy fenyves felé veszi útját, melyet a füles is elérni szándékozik ; s ez fájdalom, sikerül is neki, daczára a társaság minden erőfeszítéseinek, s daczára annak, hogy a földbirtokos az üldözés he­vében ugy neki lovagolt egy nyirfa törzsének, hogy — erösehben levén ez gyökereiben, mint ő a nye­regben — csaknem orrára bukott; de igy is szag­ló-érzékének hüvelyét érzékenyen megütötte. A i yulnak ugyan üthették a nyomát, de se baj ! Álta­lános a felhevülés és a jókedv, az elbeszéléseknek pedig vége hossza nincs ; még legszerényebb volt az egyik vadásztárs azon állítása, hogy lovával egy öl fát ugratott át! stb. A lövadász is lehető kedélyes hangulatban volt. Innét elindulván, egy másik füles is felugrik, még pedig, a nélkül, hogy bevárta volna a vizsla ud­varias kérelmét, pláne a vadásztársaság kellt- kö­zepében ; és „quick to him !" a társaság nyomába ered. Ennek volt már annyi embersége, hogy hátat forditson ama végzetes bereknek; a helyett, saját vesztére, teljes carriére-ben egy nagy tarlónak vette irányát. A vadásztársaság tagjai, egynek kivételével, ki szokva volt az illy látványhoz, ujonezok voltak a sport e nemében, s azért általános öröm uralkodott soraikban, s — a szegény nyul-koma pályafutásának csakugyan „Hallali" lettavége. A kutyákat hamar jában elkorbácsolták, s a földbirtokos a fülest dia­dal jeléül nyergéhez erösité. A lövadásznak még csak most szottyant igazán kedve, s illy szavakra fakad : „Hajtsunk még egyet!" Alig hangzott el ebbeli kivánata, azonnal felugrik egy harmadik nyul is; de a ravasz, veszélyt sejtve, azonnal túlmegy a ha­táron ; még az egyszer győzött az erény ; megállnak, visszahívják a kopókat, melyek ez alkalommal cso­dálatos módon eugedelmeskednek ; s az egész társa­ság azon szilárd elhatározással hátrál vissza a szom­széd földéről, bogy a nyulaknak ezentúl „General­pardon" adatik. Elővétetnek a szivarok, sőt néme­lyek gyönge kísérleteket is tesznek azokra rágyúj­tani, midőn ismét felugrik egy füles Az ebek, melyeket elfeledtek pórázra fűzni, azonnal nagy buz­galommal utána iramodnak ; visszahívják őket, de azok mit sem hajtanak a hivásra, s vadászaink töp­renkedve állanak most s tekintenek egymásra, de végre is, „horribile dictu", egymásután ugratják át az idegen vadterület határát, s „tally hó !" az ebek nyomába. A vetéskimélő földbirtokos olly tempó­ban, mintha kétévesek nyolczadmértföldnyl verse­nyén producálná magát, vágtat egy repezeföldöu, majd egy buján zöldelő répaföldön keresztül ; a lö­vadász kissé oldalvást szintoly tempóban, sa katona urak, köztük a „master" vadászügetésben. Mig a földbirtokos nyergén himbálózó nyul úrfi (mely még, — mi nem ritkán meg szokott történni, — halála után olyas valamit végzett, a mire élete végperczei­ben nem vehetett magának elég időt) nyilt, széles rónán át vette útját, addig a most űzőbe vett füles körmönfont ficzkó volt, melly magaslatokon, szaka­dékokon, árkon-bokron keresztül igyekezve akarta rokona sorsát elkerülni ; s külömben is előnyben lé­vén a vadászok felett, egyszerre egy fóldemelkedés elrejté őt követőinek szemei elöl. A kalappal ékitett felérve a magaslatra, egy alant szétágazó bokortól sem a nyulat sem a kopókat nem láthatja meg, en­nek daczára egy perczet sem késve, azonnal lesiet a lejtőn, alant ugy belesüpped egy mocsárba, hogy alig birja lovát kirántani, árkokon, gödrökön átug­ratva és bukdácsolva feltörtet a szemben levő ma­gaslatra, — de onnau sem láthatja a hajszának semmi nyomát. A kancza lovasa közvetlenül utána ér fel, miután már előbb majdnem bennrekedt ugyan­azon mocsárban, s az eb-nemzetség elveszett fiai helyett egy konda sonkátszolgáltató állatra bukkant, melyek tisztaságban velük vetekedő kanászuk öri­zete alatt békésen legelésztek. Ekkor a lövadász egy útmelléki bozótban gyanús mozdulatokat vesz észre, s közelebb érvén, az egyik eb farkát pillantja meg. Ebbeli észleleteit azonnal közli a földbirtokos­sal, ki épen akkor még nem egészen lecsendesült teli-

Next

/
Thumbnails
Contents