Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-09-30 / 27. szám

SEPTEMBER 30. 1870. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. 243 veret nem a leggyengédebb unszolással egy árkon át ugrattatá, s oh borzalom ! legelső tárgy, mely szemeibe tüut, a vizsla volt, szájában egy a nyiil hátsó lábához nagyon is hasonló tárgyat tartva; de midőn ez óvatosan közelebb kullogva, gazdája kezében a varázs fuvolát, alias korbácsot megpillantá, azonnal megfordult, s futott a mint csak láb i birlák. Megtörtént a legborzasztóbb, ezt, bár némellyek még kétségbe vonták, csakhamar az egész gyülekezetnek el kelle ismernie ; mert ime ott bevert a földön a nyul-koma, darabokra szaggatva. A mi most következők, azt könnyen elgondolhatja a nyájas olvasó, bár nekük nehezünkre esik elmondani. A mulatságrontó Nimródnak borzasztó ütlegek jutottak osztályrészül mit nem vélünk jellemzetesben szemlélhetővé tenni, minthogy német ütlegek voltak azok ; erre pedig a vadásztársaság általánosan takarodót fujt. — Lövadászunknak azonban annyira kedve kerekedett a haj tó vadászatra, hogy egész biztonsággal lehet mondani , miszerint ma-holnap agarászatot fog rendezni. — A nyúlhoz nem nyúló Nimród azonban ekkor valószínűleg otthon marad, nehogy ebbeli erénye ismét nagyon is kemény próbára tétessék. Az illető vadás.:kerülot tulajdonosával barátságos egyezség jött létre, s megérem még, hogy jövőre az acti > ünnepélyesebbé tétele czéljánól az egész compánia — a lővadászt sem véve ki — vörös kabátokra fog szert tenni. E mese tanulsága: A ki egyszer megízlelte a hajtóvadászat izgalmát, mármily ellene lett legyen is e sportnemnek, azon pereztöl fogva lándzsát fog törni e testet-lelket, edző és üditö sport mellett. — Quod erat demonstrandum. A „Sporn" után K. S. Fürj-vándorlás. Élénken emlékezünk még alkalmasint miudanynyian a bibliai történetből, hogy „midőn az izraeliták Egyptomból az Ígéret földére vándorolának, s a pusztaságban mannánál és sáskánál egyebet nem ta'álva — éheznélek, szomorkodnának, söt zúgolódnának Egyptom busos fazekai utáu, Mózes megigéré nekik, hogy Jehovától csodát fog eszközölni számukra. S im egy reggelre virradva, az egész nép ámulatára, töméntelen fürj lepé el a tábort, mellyeket a zsidók összefogdosván, csinálának nagy vendégséget, és áldván értté Mózsest, imádák Jehovát és nem zugolódának többé." — Látszik e kis történetből , hogy a zsidók akkor se valami nagy vadászok és természetbúvárok lehettek, különben nrm álmélkodnak annyira mesterük jóslatán, ki — ugy látszik — nem csak a tenger apályának és dagályának, de a fürjek vándorlásának idejét is tudta. — Mellőzve azonban a zsidó prófe a tudományosságának bővebb részletezését, csak azért idéztük most e bibliai reministentiát, mert egyik jó barátunk éppen hozzá hasonló kis eseményre figyelmeztetett bennünket, mellyet Brehm, ki huzamosb idö óla tartózkodik az Adriai tenger partjain, következőleg beszél el a „G. L." hasábjain : „A mult évi dalmata fölkelésből eléggé emlegetett cattaroi öböllel szemközt, az adriai tenger egy kis sziklaszigetén fekszik a Punto d'Ostro nevü erödke. A bocbaiak emiitett fölkelése óta e kis váracsban is nagyobb őrség levén, mint azelőtt, az idei tavaszon mintegy 150 föböl álló csapat, steyeri vadászok, voltak e szigeten. Az örséget e szigeten csak minden hónapban szokják felváltani, élelemmel pedig 8 napról 8 napra látják el, és pedig Cattaróból apró csolnakokon, miután a haboktól dühösen ostromolt kis sziklacsucsboz (mert helyesen mondva nem is egyéb) — nagyobb hajók nem is közeledhetnek. Viharos időben még a kis csolnakokkal sem lehet Punto d Ostrora kiszállni, s illyepkor csakis a tengeralatti távsodrony utján adhat magáról életjelt az őrség. Folyó év april utolja felé, Kaufman százados parancsnoksága alatt, mintegy 140 embernyi őrség feküdt e szigeten, s miután az adriai tengeren mindig igen viharos tavasz jobbra kezdett fordulni, a magukat mintegy tömlöczben érző katonák is sóvárogtak a hónap utolsó napja után, midőn a szárazföldre visszahajózhatnak. Türelmes kitartásuk azonban még előbb kemény megpróbáltatásnak lett kitéve. April 29-ik napja volt ugyanis meghatározva, hogy eleséget és friss őrséget hozzon, midőn két nappal előtte egyszerre a Sirocco üvöltött végig a vizeken s pár óra alatt viharrá nővén ki magát, makacsul is tartotta. A kis Punto d'Ostron csunyául állt a világ. A rengeteg habok elnyeléssel fenyegették a szigetet és erődöt; mindig magasabbra emelkedett a hullám, néha egy-egy lódulással a világító torony lámpásáig és ott permeteggé válva, záporesővé szakadozva hullott le az erődbe, az őrök nyaka közé. Az őrizet elkészült reá, hogy nem egyhamar szabadul, s kissé aggódott, mert a vihar még mindig növek-dni látszott, az eleség pedig már jóformán elfogyott. Oda át Cattaróban is nyugtalankodni kezdtek miattok. — Hogy vagytok, bajtársak ? — rezgeit át a kérdés a villanydróton, — van-e még eleségtek ? Lehetetlen hozzátok közelitni. A felelet illyformán hangzott: — Köszönjük a kérdést, bajtársak! Még csak meg volnánk, hanem két zsák rizskásán és kevés kenyéren kivül már mindent felemésztettünk ; azonban szerencsére még van dohányunk és borunk is. Mihelyest látjuk, hogy hajóval közelíthetni, majd tudósítunk benneteket; most még nem lehet; Isten oltalmában maradunk." Ijy tölt el az éj, s másnap reggel igen nyugtalanok voltak Cattaróban, hogy a vihar még mindig olly igen dühöng, mint az előtte való napokon, s hogy a szigetről semmi hir se jött; kezdték aztán kiszámolgatni, vájjon mijök lehet még oda át, melylyel éhségüket a tenger e kopasz szigetén elverhetnék, s még nagyobb lett az aggodalom, midőn a harmadik nap még viharosabban kelt, mint az előbbeniek. — Hogy vagytok, bajtársak ? — kérdek őket ismét, mint előtte való napon ; bar tudták, hogy a felelet vigasztalan lesz ; hisz nem is másért kérdezősködtek, csakhogy bajtársaik tudják, miszerint részvét intézi hozzájuk ismételve: „Hozy vagytok, bajtársak? !" — Oh mi nagyon jól és vigau érezzük magunkat — volt a válasz ; — igaz, hogy dohányunk elfogyott és borunk fogyatékán van ; hanem élelmünk került már. Van pecsenyénk, a mennyi csak kell, mar tegnap óta, s gazdálkodunk a rizszsel. Vándorfürjek szállták meg a szigetet, s mindnyájunknak van dolgunk őket összefogdosni, koppasztani, sütni, főzni ; pompás pörköltet csinálunk belőlük rizskásával ! És még három napig hasonló vigan hangzott a válasz : nem kellett telni éhonhaláltól. Midőn aztán negyedik napra a tenger lecsillapult, s a szorongattak Cattaróban ismét szárazföldre léptek, még mindannyian egész tarisznya pecsenyét hoztak bajtársaik nak csemegéül. Mert ezek a szegény katonák szeretik ám egymást mint a testvérek Vége-hoszza nem volt az elbeszélésnek, hogyan jutottak váratlanul a pompás eledelhez. — Április 30-kán már beesteledett — beszélé nekem a kapitány, — midőn embereim, a szélvész daczára, az ablakokon valami csodálatos csattogást, zörgést hallottak, s kimenve látták, hogy az épület körül egész falka kifáradt, alig vergődő fürjek hevernek, mellyek az épület falaihoz, ablakaihoz verődve, szárnyszegetten hullottak le, s ez igy tartott sokáig; midőn pedig az ablakokat is felnyitották, egész tuczetjével, százával röpködtek be a szobába, valósziniileg a világosságtól vonzatva. A fürjek e húzása többször megujult még az éj folytában, s már reggelig annyira szaporodott a préda, hogy két napig valamenuyien beérhettük vele. Midőn pedig virrralattal a sziklás partokat vizsgáltuk volna, a szó teljes értelmében fürjekkel behintve ta

!áltuk. Minden hasadékban, minden darab kövön tizével, húszával üldögéltek, annyira kifáradva a vihar és babokkali küzdelemben, hogy kézzel foghattuk őket, legfeljebb hogy futással iparkodtak menekülni. Mi azután persze nem voltunk restek, s rendszeres vadászatot tartottunk rájuk; embereim köpenyeikkel borították le őket, s eredményül anyit szereztünk össze, liogy három napig fürj-pecsenyével élve, még me'rcze számra hoztunk liaza." — Igy mentették meg a fürjek, a bibliai példa szerint — Punto d' Ostro helyörségét napjainkban, ha nem is az éhenhalástól, de mindenesetre két napi keserves koplalástól. s 3Yadász-Ievelek. Kassa, sept. 12. 1870. Tisztelt szerkesztőség ! — Hossstadalmss súlyos betegségem után, hála szent Hubertnek, ismét találkozhatunk a vadászati téren. — Augustus 20-án ugy a kassai, valamint a környékbeli határokon, a fogoly- és fürjvadászat megnyittatván, az e körüli észleleteim következők: Fogoly, daczára a tenyésztésre kedvezőtlen időjárásnak, mindenütt szép számmal, valamint a fürj is kielégifö mennyiségben találtatik; ez utóbbit' miután eddig gyengék voltak, csak most kezdjük lőni; nyul azonban tetemesen kevesebb, mini mult éven illy tájban. Az erdei szalonkák vidékünkön rendesen September 25 ike közül szoktak mutatkozni, az idén azonban, egy vadászczimborátn már e hó 12-én talált 5 darabot, s ezek közül egyet le is lőit. Mit várhatunk ezen kedves vendégek illy koráui megjelenésétől, azt majd csak az időjárás fogja megmutatni ; — egyik sok szalonkát s hosszan tartó szaloukaidényt remél, másik az ellenkezőt jósolja. — Vederemo ! A kassai erdőségekben a vadásztársulat a jövő héten vaddisznókra egy vadászatot rendezend, az eredményről a t. szerkesztőséget (ha megengedi*) értesitendem. Egy fiatalkorombóli vadász tréfának leirását, becses lapjábani közlés véget — ha ugyan erre használható — ide rekesztve küldőin. — Hazafiúi üdvözlettel. V. J. Yidás^táska Bagoly mint kotlótyuk. S... falván a templomtoronyban, melly mellett a mezőre ki szoktam sétálni, már számos év óta egy pár bagoly fészkel az eresz alatt; a torony és harangozás a kántor felügyelete alatt levén, ki igen pontos ember, a múltkor, hogy arra mentem, beszédbe eredtem vele a baglyokról, s hogy szükségem volna egypárra köziilök, egerészés végett s ekkor a többi között elmesélé, liogy az idei tavaszkor tyúkjai nem akartak kotlósak lenni, pedig az idö már itt lett volna a költésre. Kapta magát teliát s a helyett hogy valamellyik szomszédhoz fordult volna kotlós tyúkért, eredeti ötletből a bagolyfészekbe rakott valami féltuczat tyúktojást. Nem sokára azután az iskolába járó gyermekek különös hangokat hallottak a toronyból, s azonnal feljelenték a kántornak, ki örömtől sugárzó arezczal szaladt fel a toronypadlásra, hol három eleven kis csibére akadt, mellyek egy szögletben a nőstény bagoly védelme alatt megmaradtak, mig a másik hármat ugy látszik a hím — mint örökös és született ellenség — már fölemésztette. — K. Két, egymáshoz nőtt őzike. A „ Jagdzeitung"-nak írják Hannoverből, Rhön tájékárál: A mult napokban egy pásztorfiu az itteni erdőben egy özet vett észre, melly ijesztgetései daczára sem mozdult a helyről, holott meglátta. A fiu végre feléje szaladt, s erre az öz is odábbállt, két kis őzikét hagyván hátra, még azon langymelegen de már élet nélkül. Az erdésznek feljelentvén találmányát, ez pontos vizsgálat után urcy találta, hogy a két őzike, hasonlóan a siami ikrekhez, lopoczkaesontjaiknál fogva egymáshoz voltak növe (?); egyébként pedig teljesen kiképzett tagokkal birtak, s az egyik bak, a másik ünő volt. E ritka természeti tüneményt az erdész a hannoveri állatgyógyintézetnek ajándékozta. Fekete Őzbakok. Meyrink porosz kir. udvari főtiszt, azelőtt letzlingeni főerdész beszéli, hogy Hessenben, Neundorf környékén, egy 10,000 holdas, nagy, lombosfáju erdőben az öz-állomány vagy két harmada (mintegy 100 darab) fekete. De kérjük, hogy mindenesetre legyen szerencsénk. szerk.