Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-09-10 / 25. szám

SEPTEMBER 10.1870. VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. •-'225 Végre ötödik nap reggel egy maláji ember jött hozzám, éppen a mint indulni akartam uj kirándulásra, s értesitett, hogy ez idény alatt igen kevés orángután van a vidéken, mert kevés az erdei gyümölcs, s jobbadán felköltöztek a Batang Lupar és Linga folyókra ; azonban ö tud egyet, sőt tán kettőt is, s el vezet a helyre tüstint. Ladikba ültünk rögtön, s elindultunk fölfelé a folyón, a maláji ember vezetése mellett. Az olvasó tudomására hozom, miként tud va előre, milly helyeken fogok orangutánt találhatni, bőségesen elláttam magamat bocskorra!,'és flanellnadrággal. Egész" simunjáni tartózkodásom alatt nem is volt egyéb ruha rajtam, mint veresszürke flanelling és nadrág, s az utóbbira kötött kenderbocskor. Illy ruhában sárban, vizben, iszapban lehetséges járni, mert a viz kicsurog belőle a nélkül, hogy le kellessék vetni; hamar megszárad ismét a testen, s a flanell az izzadságot absorbeálja. Nem is féltem én bemenni a mocsárba akárhol, de bizonyosra akartam csak bemenni , nem pedig reménylhető kilátás fejében, mint Bolond Istók Debreczenbe. Igy, mikor a maláji a ladikot megállította, s a parttól mintegy 100 öl távolságra egy óriási fán egy fészket mutatott, s láttam, hogy a fészek még el sem ké szült, s galyai alig fonnyadtak, egy kis hadi tanács után kiszálltam, s a fa felé indultam. Az első lépésre mindjárt övig belesülyedtem dása szerint: vastag ágon, s elhatározott biztos léptekkel közeledett a fészkes fához, mellynek kiálló gályáit markába szedte, magát aztán könnyedén áthajította, s a fészkes fa ágán megállt, s orrát törülgette tenyerével. E pillanatban pattant puskám; a barom azonban, a helyett, hogy megugrott volna, csudálkozva lenézett, s a mint meglátott, elkezdte fogait csattogatni s ugatott. Ekkor történt a második lövés, s a mint az orangután fészke felé mászott e lövés után — a harmadik, melyre kezeivel egy kiálló száraz galyba fogódzva a levegőben lógott, hörgött, s a vér erősen csurgott testéről. Puskám ismét töltve volt, de nem lőttem többször reá, s vagy 20 perez múlva először egyik keze bontakozott le az ágról, aztán a másik, s ezt iszonyú ropogás és zuhanás követte, a mint a súlyos test a fa lombjain keresztül törve, a mocsárba esett, mert a magasság legalább is 150 lábnyi volt. Az orang után arezban s oldalról tekintve. az iszapba, de az egyszeri ember mon„Ha már benne vagyunk a mocsai tóban, Csak cammogjunk odább liát a totyogóban !" előre-előre vonszoltam magamat, csak térdig ért, s illyenben haladtam előre a fa közeléig , mindenütt 10 —12 láb magas sásés nádfélék közt. A maláji mindenütt előttem ment. A térség egykor szintén rizsföld volt, s csak imitt- amott volt benne egy-egy óriási élö fa, s a fészek éppen az őserdő peremén állt. Operacsövemmel — mellyet mindig magamon 'hordoztam — jól kikémlelve a fészket, meggyőződtem , hogy az üres, mert alulról keresztül is lehetett rajta látni. A maláji azon ban -biztosított, hogy ha egy kis ideig lesben állunk, okvetlen meg fog jelenni az állat, mert •ő tagnap is látta. Tehát lestük, hogy lélekzetem is elállt, de nem kis mesterség volt lesben állani az iszapban, hol az ember mindig mélyebbre sülyedt, s állását minduntalan változtatni kellett. Körülbelül egy jó óráig állhattam illyeténképen, az izzadság csurgott rólam, s csaknem elolvadva a rekkenő hőségben, — már-már kétségbeesetten el akartam hagyni állásomat, a mint egyszerre neszt hallottunk a fák körül, melly igen hasonlított a szél által fák közt okozott subogáshoz. Nem sokára a fák ingadozni kezdtek — s kétséget sem szenvedett, hogy egy nagy test súlya alatt inognak. Még egy pár másodpercz — s egy óriási, vörösszőrü, rút szörnyeteg jelent meg, egy kiálló, a partra jutva az iszap 3 e- s^i Borneo térképe. Hacsak hasonló körülmények közt nem volt, az olvasó alig képzelheti a-/on benső megelégedést és megnyugvást, mellyet éreztem, mikor az óriást előttem, a kákán kiterülve szemléltem. Melléje ültem az iszapba, s nem hiszem, bogy e pe.czben bárki a világon kényelmesben s megelégedettebben ült bármiféle karszékében. Embereim ekkor már mindnyájan megjelenvén, az állat négy keze guzsalylyal összeköttetett, egy vastag rúdra füzetett, de két markos legény nem tudta vállára emelni. Azt indítványozták ekkor embereim, hogy az állat bontassék fel, s vettessenek ki belső részei; én azonban nem egyezhettem bele, mert megakartam otthon mérni az állat körzetét, súlyát, stb. Igy végre 6 ember nagy bajjal a ladikba vitte, s szerencsésen partra emeltük otthon is. Sem a konyhában, sem szobámban hely nem lévén az állat kikészítésére, rögtön hozzá fogtunk egész erővel, s házam mellett egy 6 négyszög lábnyi s 4 láb magas töltést hánytunk fel, jól körül árkolva.; ezen helyiség volt a mészárszék, ezen készült el minden állat, de napról-napra jobb karba helyeztetett, s utóbb eső ellen is védve volt, egy föléje épitett gyékényszín által. Egész éjjel, söt másnap is csaknem mindnyájan az állat lefejtésével és csontjai kifőzésével, tisztításával stb. voltunk elfoglalva, mert a példányt bőrben is, csontvázban is kikészítettem muzeumunk számára. Haza érkezve, az állat arczát szemközt és oldalról pontosan lerajzoltam (1. a képet,) s rajta méréseket tettem, hogy otthon lehető természetes körvonalban lehessen felállítani. Ide mellékelem másolatban a rajzokat, s a következő mérték némi fogalmat adhat az olvasónak az állat nagyságáról, melly kinőtt himpéldány volt, noha kétségkívül fiatal, mert valamennyi foga mind ép és egészséges karban van. Magassága a bokától homlokig 4 láb 8 hüvelyk. Egy-egy kar hosszúsága a körmökig 3 láb 7 büv. Egy-egy láb hosszúsága a bokáig 2 láb 9 büv. Nyaka körzete 2 láb 8 hüv. Melle körzete 3 láb 11 büv. Hasa körzete 4 láb 5 hüv. Arcza átmérője 1 láb 1 Va hüv. Súlya mindenestől 168 font. Az állat nagysága és rendkivüli dimensiói mindjárt feltűntek,mert hónapok óta az orans j- o utánokról irt munkák olvasásával voltam elfoglalva, s tudtam, bogy a legnagyobb eddig kézre kerített példányok csak 4 láb 4 hüvelyknyi magasak, s egyéb mértékük is ezen nagysággal van arányban, s igy azon hitbeD voltam, hogy én lőttem az eddig ismert legnagyobb orangutánt; a mennyire bátorító és kielégítő volt ezen hiedelem, annyival inkább izgatott helyzetbe jöttem, a mint a kifőtt koponya kezembe került, s meggyőződtem tüstént, hogy zsákmányom a legnevezetesb és becsesb, a mit csak Borneóban kézre kerítettem; mert nem a közönséges orangután (Pythecus Satyrus) volt, de a Pithecus Morio, melly csak néhány év előtt fedeztetett fel, s íratott le Owen által, mint uj faj, s mellyből eddigelé csakis egyetlen példány létezik bőrben és vázban, Anglia ban; ugyanazon példány, mellyről a faj leiratott. Még csak azt adom ezen nevezetes példány leirásához, miként mindhárom lövésem talált, de csak egyik keze lévén a golyó által keresztül törve, a csontváz is, bör is tökéletes. A malájit — ki közbevetőleg mondva, közel a Sadong folyón lakott, s a Simunján folyón is egy kis rizsföldje volt — tüstént felfogadtam, s mindvégig hűséges szolgálatomban maradt. Noha el voltam határozva addig Borneót el nem hagyni, mig legalább egy pár orangutánbört és csontvázt nem keritek muzeumunk számára, — bizonyosan sok időbe, tán holdakba került volna, mig e tervet létesíthetem, ha esetleg s a szerencsés véletlennél fogva ezen malájit nem találom. O neki köszönhetem, hogy olly kevés idő alatt olly eredményt értem el, minőt egyes ember még soha sem létesíthetett orángutánvadászatban. Szükségtelennek tartom elsorolni minden egyes JZc^ ua tor. \