Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-08-30 / 24. szám

AUGUSTUS 30. 1870. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 213 A főnök biztosított, bogy tűzveszély esetén, ba a falu ottbon van, az egész 600 láb hosszú és 25 láb széles ház fedelét 6—8 perez alatt nemcsak leszedni, de biztosságba helyezni is képes! Az egész falu minden foglalkozását a széles tornáczon végzi el, mintha egyetlen egy család volna, a férfiak fegyvereiket készitik s tisztítják, a nők főznek, rizst szelelnek stb. s a fiatalság játszik. A szobában csakis a házastársak és apró gyermekek hálnak, a nőtelen fiatalság a tornáczon hál, s a lányok a padláson, hova létrán másznak fel, egy csapó ajtón bújnak be, s aztán a létrát felhúzzák maguk után s a csapó ajtót bezárják. Á szobában egyátalán semmi bútorzat sincs, a nádszőnyegeu vagy gyékényen ülnek, esznek s alusznak, s vánkos helyett egy, bárom láb bosszú fadarabot használnak. — Étkezési szereik szintén nincsenek. Mikor a rizs egy fazékban feltálaltatik, a család körülüli, s mindenki markával annyit vesz ki a fazékból, a mennyire étvágya van, az adagot egy zöld pálmalevélre rakja s onnét eszi fel ujjaival. Étkezés közben nem isznak semmit, de utána az első teendő mindig, kezeiket és arczaikat megmosni, aztán mindenki a felfüggesztett bambuszból egyet iszik. Háromszor esznek naponkint, s pedig napkeltekor, délben, és napnyugtakor, s minden körülmény közt legalább egyszer naponkint megfürdenek, rendesen az esti evés előtt. Beleállnak övig a vizbe, s egy levélkupával fejeikre néhányszor vizet öntenek, s magukat tenyereikkel jól megdörzsölik. Á szobában van a család mindene; kosarak, rosták, kardok, kopják, paizsok, dobok, a réz vagy ezüst ékszerek, s egyátalán minden apróság, minek a család előtt becse van. A kard soha sincs hüvelyében a szobában, de mindig meztelen van felakasztva, ugy a kések is. A főnök szobájában azontúl van egy nagy bronzdob, mellyel a falu összebivatik tanácskozásra, vagy védelemre, a mint a körülmény magával bozza. Délután a főnök kirendelte a fiatalságot, s a tejház körüli téren játékukat mutatták be. Körbe álltak valamennyien, s egy katángnádból font lapdát lábaikkal a levegőbe rúgtak oly ügyesen, hogy néha 15—20 perczig a lapda nem esett földre, de esés közben ismét és ismét levegőbe rúgatott. Egészen hasonló ezen játék a nálunk divatozó nagylapda(vagy ballon) játékhoz, csakhogy kéz helyett a dájek fiatalság lábával hajítja fel, s a lapda bőr és hólyag helyett nádból van fonva. — Mondhatom, igen mulattatott a játék, különösen bámultam ügyességüket, a mint néha a lapda Agave (aloé) közé esett, millv ovatosan de gyorsan kivették ismét a tövises levelek közül, fejjel és jobbkézzel előre bebújva érte. Este felé egy, az alligátorok ellen elreteszelt helyen megfürödtem a patakban, s a mint lepedőbe burkolva, a gyalogúton szállá somra mentem, egy fordulónál két leány jött velem szemközt korsóval fejükön s hónuk alatt. A mint megpillantottak, a korsókat eldobták, s olly sikoltgatás közt, mintha csak valaki nyársra húzta volna őket, futottak viszszafelé. Nagyon csodálkoztam, mert mindjárt megérkeztemkor bőségesen osztottam ki a női lakosság közt holmi csebüvegékszereket, melyeket a Yokohamában rendezett osztrák iparmükiállitásból szereztem e czélra, s azóta rendkívül népszerű lettem az egész lakosság közt, sőt a leánykák annyira megszelídültek, hogy bajuszomat és szakállamat is részletesen megvizsgálták. Hazaérkezve, mindjárt tudakozódtam s ugy értesültem, hogy a leánykák rögtöni megjelenésemet a sűrűben nem várva, s a meglepetés közt el is felejtve engemet, azt képzelték, hogy az „ Antu" *) jelent meg, s el akarja őket vinni. A leánykák maguk is jó*) Kise'rtet, szellem, váudorle'lek. izüet nevettek, hogy rám nem ismertek, s részint kérlelésül, részint az eltört korsók kárpótlása fejében, egy-egy csehgyémánt-gyürüvel ajándékoztam raeg őket. Este, a mint ebédemet az egész falu jelenlétében, — és figyelmes észrevételei mellett minden mozdulatomra — elköltöttem, a főnök a fiatalságot előszólitotta és tánczoltak. A zene három dobból és három óriási bronz tányérból állott, mellyet ugy vertek és ütöttek, liogy fülem csaknem meghasadt. A táncban a nők nem szoktak soha részt venni, mert a táncz harczias műtétnek neveztetik, s fogalmaik szerint csak harcos férfit illet meg. Egyébiránt a táncz inkább hasonlított valami grotesque némajátékhoz , mint a mi fogalmaink szerinti tánezboz. Az egész mulatságot egy úgynevezett fegy vertánez zárta be, mellyet két csinosan megtermett fiatal dájek barezos mutatott be, egyike paizszsal és kopjával, a másik meztelen paranggal (kard) és paizszsal, s minden legkisebb ruházat nélkül. Egyike ellenséget ábrázolt, s feladat volt: tánczolva ugy manővrirozni, hogy egyik a másikának fejét el ne vihesse — felfüstölni. Az egész „egyetlen" volt a maga nemében, az ügyesség bámulásra ragadott, mellyet ezen két fiatal harezos kifejtett; mozdulataik olly szépek voltak, hogy akármilly görög szobrász halhatatlan nevet szerzett volna magának, illy alakok és mozdulataik márványba vesésével. Kívánságomra ezen táncz ismételtetett, de a gladiátorok olly fáradtak voltak már, mint a vadászebek egy jó napi hajtás után; s a második táncz korántsem sikerült olly jól, mint az első. Tizenegy óra már elmúlt, mikor a főnök nyughelyemre felkísért, melly a törzs „fejkázában" volt. Szolgám a gyékény padlózaton ágyamat megvetette, s fölöttem a levegőben vagy 200 füstölt fej függött, a szellő által ide s tova lóbálva, s összeütődéseik sajátságos egyhangúi neszt okozva. A mécs egész éjjel égett, s a gömbölyű rotundát kísérteties világgal borította be. A fejek közül sok rikitó színekkel volt kifestve. Nem tudtam sokáig elaludni, s liol egyik hol másik fejet kontempláltam : vájjon kié lehetett, minő reményei voltak az életben, s hányan siratták meg, s tudják-e rokonai, milly helyet diszesit jelenleg ? — az is eszembe jutott: ha kedves anyám ezen diszes társaságban láthatna, vájjon jóizüen aludna-e, s mit gondolna? Reggel kimentünk a begyoldalon vadászni, s csaknem az egész falu kikisért. A tegnap ugy megrémült leánykák (Leinma és Kéjta) most mindenütt nyomomban voltak, s ha egyegy madarat — különösen szárnyon — lelőttem, tapsoltak, s vetélkedve apportirozták ki a bozótból. Illy vizslákkal ugyhiszem még nem sokan vadásztak Magyarországon! Este felé ismét vadásztunk, s éjjel az apály beálltával visszautaztam Sarawakba. Ugy értesülvén, hogy a rajah a Matang nevü begyen kávéültetvényt szándékszik ala pitani s e czélból pár száz hold őserdőt máiki is irtatott, részint hogy az ország hegyi állatéletét kikémeljem, részint reménylve, liogy egy végnélküli őserdő közepén eszközölt irtás, az ottan összehalmazott s az enyészet különféle fokozatán lévő tüskék, ágak, galyak, levelek, kéreg, gomba, moha stb. táplálékával mintegy összpontositva a rovarokat, gazdag aratást fog nyújtani: elhatároztam, hogy megkísértem legalább pár hétre a helyiséget, s tüstént embereket indítottam el, hogy az irtás ban egy viskót üssenek fel számomra. Matang hegy, egyenes irányban mintegy 8 a. mértföld távolságra van. s valóban lakásomból, Sarawakban szabad szemmel is jól láthattam az irtást. Azonban ut nem lévén, 28 mértföldet le kellett evezni a tengerig, aztán vagy 8 mértföld tengeri utat tenni, ismét bekanyarulni egy parallel folyóba, s azon és különféle mellékágain fölevezni Matang hegy lábáig, honnét két órai gyaloglás után lehetett feljutni az 1500 láb magasságban levő irtásba. Nem tudván, mi mindent fogok találni, csaknem minden gyűjtési szeremet magammal vittem, ugy főző és étkező eszközöket, ágyneműt stb. Magam kis ladikomban indultam el a könnyebb szerekkel, s nagy ladikom előre indult a nehezebb készletekkel, és 20 napi élelmiszerrel egész személyzetem számára. Az evezőkkel együtt özszesen 14 emberem volt; egyet kivéve, valamennyi itteni születésü, s valamennyien biztosítottak, hogy az utat jól tudják Matangig. A dagálylyal indultam reggel nyolcz órakor, s mindenki biztositván, hogy este 9—10 óra körül bizonyosan Matangon leszek, magammal egyebet nem vittem, mint egy darabka kenyeret, egy sült csirkét s egy palaczk vizes bort. Elindulva, a tengerig elérkeztünk minden baj nélkül, sőt azon is megtettük vitorla alatt utunkat s délután négy óra körül bekanyarodtunk a Sautubong folyóba, mellyen Matangig kellett eveznünk. A Sautubong itten feneketlen mocsárok közt folyik, s száz és száz ága van, szigetekkel össze-vissza bonyolítva, s a növényzet mindenütt egyformán mangrovéból áll, s egyátalán semmi néven nevezendő pont, melly megkülönböztetésül szolgálhatna. Napnyugtakor a vezérevező kijelentette, hogy rosz uton járunk, visza kell fordulni. Két órai evezés után az eső szakadni kezdett, rémséges dörgés és villámlás közt; sötét is volt, s igy nem maradt egyéb hátra, mint a ladikot egy mangrove fához kötni, hol bevártuk a reggelt, ázva egész a csontig s a szúnyogok mardosásai által csaknem megbolondulva. Nem akarom az olvasót hosszas részletekkel untatni, s csak azt jegyzem meg, hogy két nap és két éjjel járkáltunk ide s tova ezen mocsárokban, sehogy sem tudván kitalálni belőlük a folyóba, s mennél tovább eveztünk, embereim annál inkább elvesztették az orientátiot. Élelmem az első este már elfogyott, ugy a viz és bor is, s ha véletlenül második nap éjjel egy halászszal össze nem jövünk, valóban nehéz megmondani, mi történt volna. Ezen halász 4 dollár fizetés mellett elkalauzolta ladikomat Matangig, hová 3-ik nap délutánján érkeztünk meg éhen, szomjan s egészen kimerülve, s ugy össze marva a szúnyogok által, hogy emberformánk alig volt. — Szerencsére itten kaptunk egy khinai kertésztől néhány ananászt és pizángot, s egy kissé fölfrissülve elindultunk föl az irtáshoz. Ez volt még csak az egész koronája. Az ut ugyanis torony iránt vétetett, vágányokon és mélyedéseken keresztül, minden tekintet nélkül a józan észre. — Több helyütt olly meredek oldalon kellett fölmenni, hogy az ember arcra bukott, s nem egyszer álltam meg fújva, bogy a verejték csurgott rólam, s gondolkodtam, ha vissza menjek-e inkább, mint tovább — föl az egekbe. Azonban végre este felé fölérkeztünk, hol — csak e nap reggelén megérkezett — szakácsomat házamban már elhelyezve találtam, s minden podgyászomat. Az olvasó — a nélkül hogy értesítsük ugy hiszem elképzeli, miként ez este jó étvágyunk volt, s jól aludtunk. Valóban nem is volt másként a dolog. Másnap reggel korán szemügyre vettem a helyiséget. Házam az irtás szélén egy kissé emeltebb helyre volt építve, s vagy 15 lépésre a ház oldala mellett egy robogó patak szökdelt le, melly mindenütt peremezve volt virágos és gyenge levelű bokrokkal. Mögöttem egy hegycsúcs nyúlt föl vagy 1500, vagy több láb magasságra fölöttem, s tetejéig borítva volt gazdag erdővel. Előttem s jobbra-balra az irtás terült el, ugy össze-vissza döntött óriási fákból, hogy dijkitüzés mellett sem lehetne festőibb chaost teremteni, s a szemlélőnek meglehetős fogalmat adott az utósó ítéletről. Az „in nucleo" ültetvényen vagy 50 munkás volt, s ezeket rögtön rávettem mégha-