Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-08-20 / 23. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-L A P. 4 I GUSTUS 20. 1870. 206 e mellett határtalan ravaszsággal ruháztatott fel a természet által saját fenntartására. Azért a nyulat jól hajtó kopó ritkán található, s ha. a vadászatkedvelő ollvanra bukkan, iparkodjék azt minden áron megszerezni. A nyul-vadászat rendesen mulatságosabb, mint bármelly más vad vadászata. Sokkal kellemesebb is, miután az üldözött állat gyakran ismét elénk kerül, közelebb vagyunk az ebekhez, halljuk csaholásukat, s e gyÖDyőrü zene a vadásznak mindig ujabb és ujabb élvezetet nyújt, ha még annyiszor hallotta is már azt. Végre nem minden vadász-területen találhatni szarvasokat vagy rókákat, mig nyulakban bizonyára nincs hiány. E vad mindenütt található, s nagy ur és kisbirtokos előtt egyaránt élvezetes vadászat ; a tapsifülest egy ku'yával csakúgy elfoghatni, mint százzal. Miután a nyul-vadászat a legközönségesebb, s épen az, melly a legnagyobb ismeretet, kiszámitást és tapasztalást igényli, ennélfogva az ügyet egy kissé terjedelmesebben akarjuk tárgyalni. Nem kell félnünk, hogy sokat mondunk róla, de igen attól, hogy valamit kifeledünk. A nyul az a vad, mellynek a végtelenig változó ravaszsága leginkább izgatja a vadász szivét, ép ugy azon élvezetnél fogva, hogy azt megszégyenítse, valamint azon aggodalomnál fogva is, hogy általa cserben fog hagyatni. Ille meos, solus qui me sibi junxit, amores Aeternos habeat lepus, et totam occupet artem. Az első feltétel, hogy a kutya vagy kutyák, melyekkel vadászunk, jók legyenek. A legközönségesebb eb is bizton követheti a nyul nyomát mely a haraszton fut, mikor a harmat még fel nem száradt. Ámde a nyúlnak is van esze, hogy ne csak az erdőben ÍUSSOD, tudja jói, hogy a kutyák érzik testének kigőzölgését, miért is ennek semlegesítésére törekszik, miközben valamely juhnyáj közé vegyül, vagy az ut homokjában fut, vagy valamely tón vagy folyón keresztül úszik. Minden vadász tapasztalhatta, hogy a gyepen futó nyul útját mindig ugy intézi, miszeriut lábai a lehető legcsekélyebb nyomat hagyják hátra. Mielőtt azon helyre érne, melyet tanyájaul kiszemelt magának, öt-hat nagy ugrást tesz jobbra-balra, hogy igy nyoma vesszen. Ha a hóban üldözzük, végre eljutunk a nyomok végére de nem látunk semmit. A nyul egy ugrást tett, azután egy másodikat, s azután még egyet, s elfekszik, azon reményben, hogy az egész napot ott fogja tölteni. Figyeljünk csak jól. A nyul befúrta magát a hó alá, két-három lábnyira egy lyuktól, melyet alig találhatunk fel. Testének melegsége által gyakran felolvad a hótakaró, s a fehér lepedőn egy nagy sárgás foltot látunk. Ha a szem fel nem fedezheti öt, járjunk he egy tiz, busz vagy harminez lépés átméretü kört, & a nyul lábunk alatt fog felugorni, s az öt elfedő havat a levegőbe lökni. Ez aztán a kiszámitás. Ez az érdekes állat jól emlékezik minden ösvényre, mellyek az erdőt keresztül-kasul metszik, s melyek száz felé vonulnak. Futamai és cselvetései tanúsítják felfedező tehetségét és okosságát. Ámde bármit tegyen is, az ember mégis csak itt van ! Ez a nagy ellensége a nyúlnak kutyákkal jön rá, borzasztó fegyverrel. Ha megmenekül is ma és holnap, az elfogására egyesitett törekvések elöl, a hét még sem múlik el a né kül, hogy szalonnával áttüzdelt gerincze ott ne diszelegjen s.z asztalon. Hogy eredmény reményével vadászhassunk valamelly falkával, nem szabad száraz időjárást választanunk, különben a kutyák gyakran elvesztenék a nyomat és hibáznának, az orrlyukaikba tóduló por megfosztaná őket szaglásuktól. Illy vadászatra nézve a nedves szelek kitűnőek. A száraz szelek ugyanazon okoknál fogna mit sem érnek, a szimatot elhordják, kiszárítják, „elgőzölögtetik" azokat, s mire a kutyák oda érnek, mit sem éreznek belőle. A benőtt terület elönyösebb a kopárnál. Amazon a nyul teste gyakran érint valamit, mig emezen a földet csak talpaival érinti. Ha fagy, akkor illy vadászat az ebekre nézve igen veszélyes, mert az igen kemény talajon futva, körmeiket elrúgják, kisebesednek, s jó ideig kell várnunk, mig ismét begyógyulnak. Reggel kell indulni, midőn a harmat felszáradt. Ha korábban vadászunk, a kutyák dolga nagyon könnyű, miután teljes szimattal birnak. Később, ha a föld száraz, már mitsem akarnak tenni. A gyepen, az ugaron, szóval mindenütt, a hol nyulat gyanítunk, kicsatoljuk a kutyákat. A kürtös vadásznak meg van engedve koronként „keress"-t fújni. Ha azt nem teszi, a ini külömben még jobb, ez esetben kutyáit hangjával és intéseivel vezényli, s ö maga is bejárja a tért, hogy a nyulat felverje. Jól megjegyzendő, hogy a kutyákhoz csak egy ember beszélhet, és pedig a falkár, a kit legjobban ismernek. A többi vadásznak hallgatni kell, kivéve, ha a kutyák valamellyike letér. Ez esetben jogukban áll azt visszatéríteni, hogy a többiekkel keressen vagy hajtson. Ha a kutyákkal idegen ember beszél, akkor nemcsak hogy nem engedelmeskednek, de sőt a különböző hangok lármája zavarba hozza őket, nem tudják, kire hallgassanak s esztelen dolgokat mivelnek. A fövadásznak nevükön kell szólitani a kulyákat, azokat „Ho, hó! kutyák! Ho, hó!" kiáltásokkal buzdítani, s záradékul egy rövid dallamot fütyülni. A kutyák könnyen hozzászoknak valamely, röviden elfütyült dallamhoz, s valahányszor az ismételtetik, tudni fogják, mit jelentsen az, és keresni fognak, s egyelőre nem kell tőlük többet kiváuni. Valamenyi vadász előtt a falkárnak kell a kutyák mögött menni, hogy lássa, mit mivelnek, nehogy kirúgjanak a hámból. Mihelyt a farkcsóválásból, s az orrlyukak tágulásából észreveszszük, hogy valamellyik kutya megtalálta a nyul nyomát, az esetben, ha csak lehet, fáradságot kell venni magunknak abból kiismerni, vájjon a kutya a valódi, vagy megforditott nyomra jött-e. Ha a nyul a mezőröl az erdő felé megy, akkor feltehető, hogy az igazi uton van, s még jobban meggyőződünk arról, ha a többi kutya csak lomhán követi azt, mert az éjjeli nyom már ki van hűlve, s minél inkább követjük, annál kevésbé lesz az szimatolható. A mely kutya megtalálta a nyomot, alihoz beszélni kell, „Hó! Előre! Jól van öreg, nagyon jól!" szavakkal buzdítani. Soha sem mulhatlan kellék, hogy vele szigorúan a nyelvtan szabályai szerint beszéljünk. E phrasisokat a szokás szentesitette. Ha megváltoztatjuk, akkor a kutyák, ha valamely más falkába mennek át, mitsem fognak érteni, s kéoytelenck lesznek az iskolába visszamenni. A mig a kutyákkali társalgást folytatjuk, fürkésznünk kell mindenfelé, vájjon nem fedezhetnők-e fel a nyulat akár útközben, akár fekhelyén. Lényeges dolog, hogy ismerjük a nyulat a mel yre vadászunk, azt is jó tudni : kan vagy ncstény-e az, nehogy aztán eltéveszsziik, ha egy másik fut annak nyomán. Az igazi vadászunk soha sem szabad fiasnyulra vadászni, nehogy területét elnéptelenítse. A nőstény nyul soha sem áll szóba a vadászszal, s csak lopja az időt azzal, hogy a eselfogások és vargabetűk által okozott hibákat jóvátegye. Ép ugy vagyunk vele, mint mikor fiatal nyulakra vadászunk. A derék kan gyönyörűen repül a kutyák előtt, s a nősténytől az által különböztethető meg, hogy fekhelyén füleit együvé sjoritja, mig emezé mindig kétfelé állanak. Fekhelyéről felugorva is megismerhetjük a kant, miután ennek hátulja fehér, mintha tollas volna elejéről is meg lehet ismerni, melly rendesen vörös, néhány szál hosszú szőrrel közte. Hasonlókép fejéről is ráismerhetünk, mely rövidebb és pofásabb, mint a nőstényé. Szöro és szakála hosszú, s fülei gyakran rövidek, szélesek és fehéresek, mig a nősténynél megforditva vannak, miután feje lusszu és keskeny, fülei nagyok, s hátszőre feketésbe átmenő szürke. Azonban mindez nem mindig irányadó, miután a nyulak szine nem minden vidéken egyenlő. Legbiztosabb ismertető jele ez állat nemének a hulladék. Ha a helyeket jól szemügyre veszszük, ez esetben, a hol a kutyák leghangosabbak, gyakran apró ganéj-bogyókat fogunk találni. A kanéi aprók, mert ö maga is kisebb, mint a nőstény, azután szárazak, miután az éjjelenkint többet futkos, s igy nincs ideje, hogy egészen megérjenek benne. Továbbá egyik végük hegyeses, minthogy szokása azokat ugy alakítani. A nőstényéi gömbölyűek, sokkal vastagabbak és nedvesek. A kannak erősebb ezombjai és sarkai vannak, mint a nősténynek, s futói egyáltalán sokkal rövidebbek, tömötebbek és hegyesebbek. A kan, futása közben inkább körmeire támaszkodik, mint sarkaira, körmei vastagok, rövidek, elhasználttak, s mindig szorosan együtt és beszorítva vannak, talpa alatt kevesebb szőrme van, mi könnyen felismerhető arról, hogy a puha talajon erös nyomot liogy maga után. Mind e jelek okai könnyen kimutathatók ; a kan egész éjjel szaladgál és roppant nagy utat tesz, ezért körmeinek s a talpai alatti gyapjúnak sokkal inkább el kell kopniok. A nőstény sarkai keskenyek, lábai hosszabbak, mely gyapjúval szélesebben van benőve; továbbá nehézkesebb, teste lejjebb csüng, lábujjai hegyesek és keskenyek, szétállók, s a főidbe nem igen nyomulnak be. Végre felismerhető m

;g a nyul neme a felhajtás előtt a következőkről: a bak hosszabb utakat tett, a nőstény maga körül forgott, mint a tengeri-nyul, lakhelyétől soha sem távozik, mig a bak mindig tova futkos. A nőstény sokkal előbb ugrik fel, nem hagyja magát sokáig keresni, fél, s boldogságát a menekvésben keresi. A bak, ezombjai erejében bizva, nem mozdul. „Van időm — gondolja magában. — Ha akarom, a kutyák csakhamar mögöttem maradnak." Ha fekhelyéről felugorva, észreveszszük, hogy egyik fülét hegyezi, a másikat pedig lekonyitja akkor el lehetünk rá készülve, hogy erőteljes és ravasz pajtással van dolgunk. De nem kell felednünk, hogy a nyul még nincs felhajtva. A kutyák a nyomvégen vannak, s ott a seimat megszűnik, mivel a nyul, mielőtt fekhelyét elhagyná, öt vagy hat bak-ugrást tesz jobbra-balra. A kutyák, távol egymástól, ugatni kezdenek a nélkül, hogy helyüket elhagynák, mivel a nyul csak leült, hogy még egyet ugorjon. Habár a nyom frisebb, mint az előbbi, mégis kevesebb szimata van, miután összefüggés nélküli. Előbb szaladt a nyul, aztán leült, megfészkelte magát, minden állomáson némi hullatékot hagyott, s a kutyák teljes szimattal birtak. Vegyük fel, hogy egy ember val imely uton pénzt hullatna el, még pedig ugy, hogy egyik darab a másiktól csak egy pár hüvelyknyi távolságban van, mi sem volna könDyebb, mint azt felszedni, és igy csakis a nyomot követni. Ámde ha a pénzek szanaszét hevernek, egymástól mintegy tiz lépésnyi távolságra minden irányban, már akkor a dolog nem menne ollyan könnyen, s nagy fáradságba kerülne azt összeszedni. Egy darab egyáltalán nem mutatja a másik fekhelyét. Azért, hogy a nyul itt futott, mi sem bizonyitja azt, hogy itt is van. De valami mégis bizonyos, az tudniillik, hogy kisebb vagy nagyobb körben, de azon helyen van, a hol állunk. Beszélnünk kell a kutyákhoz, őket buzdítani, azután szabadon bocsátani, miközben soha sem szabad hozzájuk nagyon közelednünk, miután még azt a kis szimatot is szétdúlnék, mely a földön megmaradt. A falkát sem igen kell szorítanunk, különben a kutyák könnyen átugorhatnák a nyomot. Ha mit sem találnak, vétessük fel velük a nyomot előre-hátra, s csakhamar látni fogjuk, miként veszti el a kutyák egyike bizonytalanságát, s miként halad biztos léptekkel előre. Mindjárt első pillanatra meg kell tudnunk itélni, vájjon az a kutya biztos-e ügye felöl, különösen, ha olyannak ismerjük, mint a mely azon kitűnő tulajdonnal bir, hogy nem hazudik. Ekkor a többieket, rögtön vissza kell hívnunk. A kutyák nemcsak saját nevüket ismerik, hanem társaikét is, hallják a vezéreb buzgó működését,