Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-06-20 / 17. szám

JUNIUS 10. 1870. VADÁSZ ÉS VERSENY-LAP. 153 B. M. J. szakállas-zerge vadászatra megy. (Humoresk.) (Folytatás.) III. A bevonulás. — A homály mindig nagyobb lesz. A naptár már három nap óta mutatja az elsőnegyedet, s alig lehet az egyik fenyőt a másiktól megkülönböztetni. Itt fenn a hegyek közt, és még csak . . — Hófényt sem látunk. Valóban csodálatos, édes bátyám. Lenn a sikon csaknem egy lábnyira fekszik a hó, s itt még talán virágok nyilnak. Szolgálhatok egy szivarral, bátyám? — Köszönöm. Ez a szörnyű majom-szekrény. Egész testem mintha össze volna törve. Csak már ezt a nedves bundát levethetném. Majd egy mázsát nyom. Hát még mindig nem lesz vége ennek az unalmas hosszú útnak ? — Nem sokára czélnál leszünk, bátyám. Az a kocsis is ollyan lassan hajt, mintha ólommal volna a kocsi terhelve. Jancsi, hadd szólítsa a posta-kocsis a lovakat ... Itt van ni . . . Most meg a hegyről hajt lefelé kerék-kötés nélkül. Goddam ! Az a pimasz megbolondult. A kocsi ferdén megy.. . Mindig ferdébben. Istenemre, mindjárt a folyamba zuhanunk ! Bátyám, én megmentelek. Krakk ! Bravo ! A kocsi egy sziklának ment neki. Ez volt a carambol. Valóságos földrengés. No de nincs szerencsétlenség szerencse nélkül. Két másodpercz múlva hideg fürdőt vettünk volna. — No még csak az kellene — mormoga a báró. — Ollyan az orrom, mintha szétzúzták volna. E pokoli lökésnél annak az érdekes fejednek más irányt adhattál volna. Unoka-szeretet no, hiába. . . . Pokoli utazás. Jól mondják, hogy az éj nem barátja az embernek. Maradtunk volna inkább K — n. De nem, ha a hold tegnap világított, ma is kell, hogy világitson. Ostoba naptári tudákosság. Az emberek mindig okosabbak akarnak lenni, és . . Nos ? Mi baj már ismét ? Miért nem megyünk odább ? Tán csak nem fogunk itt vacsorálni e sötét éjben, s •e kiállhatlan ködben? Jancsi, nem hallod? — Valami történt, bátyám. De nem is csodálom. A te utazó kocsid ebben a ködben darabokra tört volna. — Jancsi, hol vagy ? — kiáitá a báró türelmetlenül. — Itt vagyok — hangzék fel az árokból. — Az a fíczkó bizonyosan leesett. Csak baja ne legyen. — Itt vagyok már, báró ur. Szerencsésen leestem ! — Katona dolog. Hát csak gyorsan fel a bakra, aztán tovább. — Nem mehetünk tovább — dünnyögé a postakocsis. — Az uraknak le kell szállniok. Az első kerék összetört. — No még csak az hiányzott — viszonzá az unokaöccs nevetve. — Kaland, regényesség, nyaktörő ut, egy kerék-zuzó szikla-óriás, gyalogséta az esőben, bundában és posztócsizmában, sőt talán még találkozás is egy pár rablóval. — Hagyj fel a tréfával, esztelen! Ugy is forr bennem a méreg. Kocsis, mennyire vagyunk még H-tőI ? Ez a szerencsétlen ember ollyan süket, mint egy kiszolgált tüzér. — Bövid negyedóra — hangzék végre. — Biz az uraknak egy kissé soká tartana, mig valahonnan a környékből egy kereket keríthetnék. Azt hiszem . . . — Hogy ostoba vagy, azt nagyon jól tudom — mormogá a báró magában. — Hát már most mit tegyünk ? Szerencsére világosabb kezd lenni. A hold sugarai áttörnek a ködfátyolokon. Borzasztó helyzet. Karoiinnak e helyre emléktáblát kell állíttatnia. — Bátyám, mig a kocsis visszajön s complikált bárkáját ismét mozgásba hozhatja, addig mi már a kastélyban lehetünk. — Magam is azt hiszem. Hideg borogatásra van szükségem. Iukább gyalog megyek, mint bogy e vérpadba b'pjek. Jancsi, add ide plaidemet! A bunda a kocsibau marad. — En is készen vagyok, bátyám Csak még a revolveremet veszem elö. Igy ni . . . Hát a Jancsi ? — Jancsi a kocsinál marad, mig a postakocsis vissza nem jön a gözmozdonynyal. . . . Mintha I kocsi-zörgést hallanék az ut-kanyarulatnál. . . Em' beri hangokat is hallok. — Ugy van. Alig lehetnek harmincz lépésnyire tőlünk. A hangok mind közelebb jönnek. Valami ökrös szekér lesz. Két ember vitatkozik mellette. Egy bassista meg egy tenorista. Már ki is vehető egyes szavuk. — Már éu csak a mondó vagyok édes Tormási atyafi, hogy azt az őzet nem kőt vóna átengednünk annak a Nadályosinak. Szégyön, gyalázat hogy csal az minket. Csak két forintot ad egy őzért, a mellyik harminczhat fontot nyomott, — monda szemrebányólag a bassista. — Ejh , mit! — viszonzá a tenor. — Nekünk vadorzóknak sok szolgálatot tesz ő kigyelme. Aztán meg szüksége van az őzre, az idegen bérlő-urak számára. Az igaz, hogy a korcsmáros mindig többet ad érte, de azt is olly kölletlenül teszi, mintha az ő hitvány erdejéből hoztuk volna, aztán pedig jó pénzért eladja. A Nadályosi meg mindig kölcsönöz nekünk lisztet, meg zsirt, persze, hogy nála többe kerül , mint a szatócsnál, de nem is irigykedik ránk, ha egy-egy vadat kap tőlünk néha. — Szeretném látni azokat az uj vadász urakat. — Má, bajja kigyelmed, Szilasi uram, éu esak azt hiszem, liogy az uj vadászszal nem sokra megyünk, ép ugy, mint a másikkal, a ki inkább a méheknél vagy Nadályosiné ő kigyelminél lebzsölt, mint az erdőkben. Annyit nevettem rajta, hogy puskánkat mindig ott tartottam az ő vadászkunybója alatt eldugva, s ő semmit sem tudott róla. Ni, ni, amsda embereket látok az útban , meg egy kocsit. — Bátyám, ez egy kis részlet a népmüvclődés történetéből. A tényálladék s az egyéniségek tanúk által erősíttetnek. Én interveniálok — monda az ifjú báró halkan. — Semmi erőszak, azt megtiltom neked ! — feleié a báró. — Bátyám, én jogász vagyok ! s ismerem a törvény utasításait. Jancsi, huzd elő szarvas-késedet, s álld el a kisebbik útját, éu majd a másikkal végzek. Minő kaland lesz ebből! Felséges ! Bátyám, te őrhelyedet az ökrös-fogat előtt foglalod el s azt a kölyköt fülön fogod. — Ugyan hadd menni őket a pokolba ! — Megállj, — dörgé Zsiga a bassistára. Jancsi ugyanabban a pillanatban ragadta torkon a tenort. — E'eresszenek kigyelmetek, mert biz' isten szétverem mindnyájukat — orditá a bassista. Abban a pillanatban hatalmas csapást mért az ifjú báró öklével a hetvenkedő arczába, mire az az árokba fordult. — Kelj fel. Ismered e fegyvert, gazember ? —kiálta az ifjú báró a magához térőre, revolverét mellének szegezve. A tenor azonnal, minden ellenállás nélkül megadta magát sorsának. Most már a másik is hasonlót tett. — Bátyám, engedd, hogy ez ügyet magam végezzem el. Látod, hogy értek a törvényes eljáráshoz. Gyakorlatomat még az igazságügyminiszter is jóváhagyná. No most ide hallgassanak kendtek ! Itt áll az uj uraság, a kitől ma, mint az imént magatok közt beszélgettetek, ezt a szarvast meg ezt az őzet loptátok. Most hatalmunkban vagytok, s ha saját érzetemtől függne, szétzúznám a fejeiteket, hogy meg ne sántuljatok. De bátyám, Mondel báró, a derék jó ur amott, nem akar beuneteket tönkre tem.i. Azért tehát a mai napot megbocsátjuk. A lopott szarvast elvihetitek ti akasztófa czifrázói a korcsii ároshoz, legyen nektek ajándékozva. De megmondjátok annak a gazembernek is, liogy kímélet nélkül át fog szolgáltatni a fenyitőtörvényszéknek, ha jövőre csak egyetlen egy vadorzó mutatkozik is területünkön. Akárki legyen is az, mindig a korcsmárost fugjuk elővenni. Hogy hívnak téged, te kölyök ? — Kikirics Jánosnak hívnak szolgálatjára ; — viszonzá res/.ketve a kisbéres. — Jól van. Okosan menj el, te leendő akasztófavirág, az ökrökkel a kocsi mellett Ugy! Tormási és Szilasi majd mindjárt utánnad mennek. Postás, fel a bakra ! ti pedig tartani fogjátok a kocsit azon az oldalon, a hol a kerék eltörött, mig Nadályosihoz be nem érünk, aztán mehettek akadálytalanul akár a pokolba. Előre emberek ; Jancsi, te leszel az előőrs ! Én majd hátulról vigyázok a revolverrel. Na, postás, lassan előre ! Cher oncle, allons en route. Husz perez múlva a kocsi már ott állt a helység vendéglője előtt. Ott volt már Nadályosi ur is, noha csak másnapra várta a vendégeket. Communalis bölcsességének ősforrása kissé zavarba jött a korábbi érkezés felett. Hanem mikor az ő kedves barátjaitis megpillantotta, már akkor nyelve is megtagadta a szolgálatot. — Nadályosi ur — szólt báró Mondel mérsékelt nyugalommal, — adjon ön e két derék v—i lakosnak, a kikhez, reménylem, nem igen leend szerencsénk többé az életben, öt forintot a miért segítettek. Ha tetszik, meséltesse el velük magának, hogy mi történt. Az eset nagyon tanulságos. Én azonban feledni akarom. Hogy tudom-e, azt majd a jövő fogja megmutatni. Szavaim homályosak talán, de egy kis gondolkodás után könnyen meg fogja azokhoz a kulcsot találui. Egyelőre szót se többet erről ! Mennyire van még a kastély ? — Alig tiz pereznyire — hebegé az igazságosságnak csaknem kővé vált képviselője. — Mi csak holnapra vártuk a báró ur ő méltóságát. — Van valaki a kastélyban ? —- Békási, az uj vadász, feleségestől tegnap óta. — Jól van. Adjon ön három embert rendelkezésünkre, a kik holminkat oda viszik. — Igen, de. . . — Sietünk. Egy vezetőt nekünk. Mi majd előre megyünk. —- Itt vau a Sanyi, az mindjárt elmehet. — Jól van. Egészen világos lett. Fel tehát ! Jó éjt, Nadályosi uram ! — Jó éjt kegyelmes báró ur ! De kérem alázatosan . . . — Nadályosi ur, valamit akarok önnek súgni — móndá az ifjú báró. — Ide a bal fülembe, kegyelmes ur, a jobbra nem hallok semmit. — Nyomorult polgármesteri orgazda ! De vigyázzunk. — Ezeket csak ugy magában mormogta az ifjú, aztán fölemelt hangon monda : Aludjék jól Nadályosi ur. Még egyet polgármester ur ! Wurzbacher és Békási számára instructiókép sürgős szükségünk van egy-egy másolatra a vadász-szabadalom tizedik, és a vadászati törvény huszonharmadik paragrapbusára. Önnek kétségkívül meg lesz a vadászati törvénykönyv a községi irodában. Szíveskedjék nekünk a másolatot holnap átküldeni. Jó éjt ! A,lemásoló jól meg lesz fizetve. — Nos, bátyám, mit szól e kalandhoz ? — kérdé az ifjú, mikor már az utolsó házat is elhagyták. — Nem épen kellemetlen. Legalább tekintélyt szerzend számunkra. De ugy látszik, nem sok diplomatiai tehetséggel birsz — jezyzé meg az öreg mosolyogva. — Az a gazficzkó ugy esett a földre, mint egy búzás zsák. — Természeteseu bátyám, — viszonzá az ifjú felkaczagva. — Hasonló agressiv eseteknél azonban nem igen lehet teketóriázni. A durva tuskóba durva ék kell, mondja egy régi közmondás. A diplomatáknak is kell birniok beesületérzéssel. Ha amaz uj-év napján Hübner báró helyébe lettem volna Parisban, azt az ismereretes reprimandet nem dugtam volna olly gyöngéden zsebre. Valamennyi követségi és egyházi méltóságok a levegőbe ugortak volna a borzadálytól. Ah, itt van a kis kastély. Milly regényes fekvés ! Milly fölséges az a kis tó a a hold fényénél ! Néni egészen el lesz ragadtatva. A kastély egy része ki van világítva. A kémény füstöl. Bravó, ezt már szeretem. Hollábó, Békássi ! Hahó ! hahó ! Aha, jön már a legszeretetreméltóbb feleségével együtt. Bátyám, mérsékeld érzelmeidet, on nous observe ! — Bolond ! — Még tökéletes romhalmaz. Mállott szag a megfulladásig. A kőlapok miud valíságos torlaszok. A lépcsők még meg sincsenek gyalulva. . . . Na végre a teremben volnánk. Megbolondultak ezek az emberek? Az ablakokon még jégcsapok lógnak. Valóságos éjszak-sarki légmérséklet. Békási ! Hát itt