Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-06-20 / 17. szám

154 VADÁSZ- ÉS VERSENYLAP. JUNIUS 20. 1870. kell nekiink lakni ? — kérdé a báró egészen lehangolva. — Ebben a hidegben, ebben a légkörben, rothadt répa és káposzta-illat közt?... Visszamegyünk a korcsmába. Minden ablakot ft 1 kell nyitni! -— Báró ur ! — monda Békási mélyen elszomo" rodva — becsületemre mondom, csak holnapra re" méltük a szerencsét, a mint Tóvölgyi levelében állott. A kályhában már reggel óta ugy ég, mint a pokolban, s a kisebb mellék-szobákban már meleg is lesz. Csak még Wurzbachernek van benne czókmókja. Holnap minden tiszta lesz. — Tehát raktár mint éjjeli szállás ? Karelin drawing room-ja. Szép kilátás. Egér-szag közt éhséget csillapítani, s tán még aludni is? Hiszen ti minket kínpadra akartok kurezolui! — Ha a méltóságos urak egy órácskát akarnának tölteni szobácskámban, akkor még lefekvés előtt minden rendben lesz. Közre kell működni mindnyájunknak. — Jól van Lidi, köszönöm ! Elfogadjuk vendégszeretetedet. Csak menjünk gycrsan, mert ebben a szagban és hidegben már tovább ki nem állom. — Tekintse meg esak bátyám e szép, sze'id építészeti modort, a gyönyörű góth-mintákat, a magas tetőzetet, a merészen emelkedő oszlopokon, a jámbor apát-urak imponáló arczképeit, a byzanezi kandallót, valóban szivesen leDne benne az . . — Ejh, félre utsmból! Tartsd meg lelkesültségedet holnapra. Lesz rá elég időd, ha élünk. Már ismét le kell botorkálnunk azon a tyuk-lajtorján ? Ugy van. Holnaptól kezdve itt lámpásnak kell égni ! E sohaj-bidnak karfa is kell. Mennyi rendezni való van még itt. . . Ali, e szobácska igazán kellemes. — Tündércsarnok, kedves bátyám. Kicsike, de szerető sziveknek van teremtve, s olly csinos, tiszta minden. Lidi, hü leánya a jámbor természetnek, fogadd hódolatomat. — Na, báró ur — viszonzá Lidi hizelgően — csak ollyan biz az, a millyen nekünk illik. S mindezt csak a jó, kegyes báró urnák köszönhetjük, ki egész kocsi holmit küldött nekünk. Hanem odafenn lesz ám még csak szép, azt mondhatom, csak egy kis időt kell engedni, s nem mindjárt türelmet veszteni s az emberre ugy ráijeszteni. — Azt hiszem bátyám, ez te reád van czimezve. — A szekrények csak megérkeztek már, Békássi ? — kérdé az öreg. — Tóvölgyi még tegnapelőtt átvette, s mind lenn van a fás kamrában — viszonzá a kérdezett. — Ma csak az egyiket kell felnyitni, azt, a mellyikben az ágyruhák vannak. No, Jancsi majd elintézi a többit. — A vacsorával ma nem a l gjobban állunk — monda Lidi. — Egy kis krumplistercz meg savanyu tej. Talán kávét is . . . — Békásiné, hoztunk mindent magunkkal. Engedd át a konyhát ma férjednek ; ugy is lesz elég dolgod, mig mi lefekszünk. Ezt a kis levelet még ma vigye el valaki Tóvölgyinek. Ivivánom, liogy holnap korán reggel jelentést tegyen. * * * Csak mintegy éjfél felé vált meg nagybátya és unoka-öccs a barátságos vadász-szobácskától. Sok mindenféléről kellett Békásival és Lidivel tanácskozni és sok mindenfélét sürgetni, a mi bizony kissé hosszú időt vett igénybe. Az öreg ur ugyan még tovább is elült volna a theás-kazáu rrellett, a mesterkéletlen, egyszerű, de értelmes vadászné oldalán s derék vadásza közelében ha unokaöcsese gyakori ásitozása nem emlékeztette volna, hogy ütött a nyugalom órája. (Folytatása következik.) Az „erdei ember" (mias.) (Vége.) Wallace hónapokig folytatta azután még a vadászatot s elég alkalma volt a mias sajátságait tanulmányozni. Ez állat hihetetlen életerővel rendelkezik. Egy nagy him, melynek a golyó egyik lábszárát zúzta szét, a legnagyobb könnyűséggel kúszott egyik fa-csucsról a másikra, mig egy nyugalmas ágbogot talált, mellyen megpihenhetett; sértett lába lankadtan függött alá. Midőn Wallace még több golyót röpített felé, tovább haladt, mig kényelmes helyet nem talált magának ; ott összegörnyedt s nem mozdult, mig egy dayak meg nem kisérlé a fára mászni. A mias még egyszer iramlott tovább s ismét védő helyet talált, csakhogy egy olly gyenge fán, melyet a rá kapaszkodó kúszónövényeknél fogva könnyen lehetett rázni. Az embernagysúgu óriás most a földre zuhant. Egyike volt ez azon fajnak, melyet a dayakok mias Tschappan \tagy P a pp a n-nak neveznek, mivel arezának mindkét oldalán bőre egy-egy nagy ránezot vet. Kiterjesztett karjai 7 láb 3 hüvelyk, magassága derekától lába sarkáig 4 láb s 2 hüvelyket tett; teste karjai alatt 3 láb s 2 hüvelyknyi tért foglalt el ; igen hosszú volt, mivel lábai aránylag nagyon rövideknek tűntek fel. Midőn körülményesebben megvizsgáltam, azt találtam, liogy elég nehéz sebekot kapott, mindkét lába el volt törve, csipcsontja összezúzva, sőt nyaka és felső álkapesában is vala egy lapult golyó. S mindennek daczára mégis élt, midőn leesett. Két khinai egy rúdra kötötte s lakásomra hozta, hol bőrét lehúztam s csontjait kifőztem. Teljes csontváza a derbyi museumban van. A többi vadászatokat, melyek mind basonlitának egymáshoz, mellőzve, áttérünk az orangután azon tulajdonságára, hogy bizonyos körülmények közt fészket épit. Wallace lőtt egy nagy him miast, a mint egy magas fan ült; egyik karját zúzta szét. A mias másik karjával ágakat tördelt le a hatalmas fatetőn s egymásra rakosgatta, ollyan formán, hogy valóságos fészket képeztek. Erre nézve egy igen alkalmas helyiséget választott magának s olly sebesen működött, hogy e fészekben pár pillanat múlva egész kényelemmel elrejtőzhetett. Valószínűleg az éjét akarta ott eltölteni s más nap reggel tovairamodni. Wallace még számos golyót röpített a fészek felé s meg volt győződve, hogy a miast többször is megsebezte ; ez azonban csak egyszer mozdult meg, ugy hogy féltestét lebete látni, mi után ismét letűnt, s a fészek párkányán csak feje maradt csüggve. Igy feküdt még másnap reggel is ; meg volt halva. Az orangutau a fákon olly sebesen szökcl, hogy Wallace észleletei szerint egy óra alatt 6 angol mértföldet is megtesz. Azon állítást, mintha a m ias ágakat tördelne s üldözőjére dühösen dobálná, több oldalról kétségbe vonták, melynek azonban a valódi tényállás tökéletes igazságot ad ; Wallace erről saját szemeivel győződött meg ; melyek különben illy eszközökhöz nyúltak, mindenkor nőstények voltak. Wallace azon vidékeken még más majomfajokat is talált s pedig elég mennyiségben p. a Simunjon partjain a köszönséges Macaeus eynomolgust, egy fekete Semnopithecust és a hosszú orrú Nasalis larvatust. Ez utóbbi olly nagy mint egy három éves gyermek, s olly nagy, húsos orra van, minőt embereknél soha sem találunk. Nem ritka a kis orangutan sem, mellyet a dayakok Mias Kassir-nak neveznek. Vessünk most egy pár pillanatot a mias földirati elterjedése és életmódjára. Az orangutan Sumatra és Borneo szigetein él, s a mennyire tudjuk, kizárólag e kft szigetre van szorítva ; az elsőn azonban sokkal gyérebben jón elő mint Borneón. Itt nagy elterjedési kö e van ; találjuk őt a sziget minden táján, de különösen a sik föld nedves mocsáros erdeiben. Sarawack környékén, Sadong kerületben találunk hatalmas fákkal népesült őserdőket; a mocsárokból ittott hegyek emelkednek fel, mellyekre néhol a dayak épített magának viskót. A falvak melletti gyümölcsfák igen nagy vonzerővel birnik a miasra nézve; nappal mindig előjön éretlen gyümölcsöt, zabálni, éjjel azonban mindig visszamegy az ő mocsáros erdejébe. A magasabban fekvő száraz földeken a mias nem jön elö. Igy p. a Sadong-völgyben , meddig az ár és apály kiterjed, gyakran találtatik ; feljebb a talaj lapályos ugyan, hanem száraz s ott miast látni sem lehet. O cs.k terjedelmes nagy őserdőket kedvel, csak ezekben érzi magát boldognak, ezekben csatangol össze-vissza, mint az indián a prairien, az. arab á pusztában, csakhogy fáról fára. A földre jönnie nem szükséges, emberek is ritkán zavarják. Száraz vidék, apró erdők- s világos térekkel élet-igényeinek nem felelnek meg. Nagyon érdekes szemlélni: mint él a mias az erdőben. A nagyobb ágakon szökdel ö azon félig emelkedett állásban, melyben lábainak rövidsége s karjainak hosszúsága miatt kénytelen átélni az életet. Tagjainak ez aránytalansága még inkább feltűnik az által, hogy nein sarkain, hanem térdein lép tovább. Mindig olly galyakat keres ki, mellyek ágai egy más fa ágaival érintkeznek, kinyújtja hosszú kezét, megragadja az átellenes ágat, megvizsgálja erősségét, azután átlöki magát. Igy cselekszik minden fán. Nem ugrik soha; lekevésbbé sem látszik sietni s még is olly gyorsan megy tovább, mint az erdőben lenn haladó ember. Hosszú erös karjai legnagyobb előnyére vannak ; igen könnyen felkúszik akármellyik fára,, letépi a gyümölc:öt és gyenge leveleket a fiatal ágakról és épit magának fészket. Minden éjet ilyen fészekben tölt, melyet valamely nagy fán 20 — 50 lábnyi magasban alkot. Azt is mondták, hogy minden este uj fé-zket készit magának, a mi különben nem valószínű, mert ez esetben nagyobb számmal lehetne e fészket találni, mint valóban találjuk. A dayakok meséje szerint nedves időben Pandamuslevelekkel takarja be magát, mellyböl azon monda keletkezett, hogy a mias kunyhót épit a fán. Eji tanyáját csak akkor hagyja el, midőn a nap már jó magasan van az égen, s harmat nincs a fákon ; élelem után csak déltájban néz. Az embertől nem nagyon fél; némelly mias egész bainulattal szemlélte a fatetőről az alant haladó utazókat, s azután lassan indult tovább. Wallace két kifejlett himet soha sem látott együtt, de igen himet és uőstényt egy félig kifejlett kicsivel s néha egy társaságban bárom-négy fiatalt. Eleimét különösen gyümölcs képezi, de megeszi a gyenge leveleket, fiatal hajtásokat és riigyeket is. — Leginkább szereti az éretlen gyümölcsöt, bárha nagyon keserű vagy savanyu is. A gyümölcsben nagy pusztítást visz véghez, a mennyiben többet tép le, mint a mennyit megeszik. A duriangyümölcs kedvencz eledele, mindamellett csak azon duriánfákra megy, mellyek erdő által vaunak övezve. E pompás gyümölcs külső héja olly vastag, olly kemény ós annyira fedett éles tüskékkel, hogy az ember valóban elbámul: miként tudja azt a mias eltávolítani. Valószijiüleg először leharap egy pár tüskét, egy kis nyílást készit, s ugy repeszti szét az egész héjat. A mias a földre ritkán száll le; tulajdonképen csak akkor, ba éhségtől kényszerítve a vizek mellett nedvdús sarjakat kénytelen keresni, vagy nagyon száraz időben lenn kénytelen szomját lecsillapítani ; közönségesen elég vizet talál a fákon, a levelek mélyedéseiben. Wallace látott egyszer két félig felnőtt példányt a Simunjon mellett egy száraz mélyedésben, a mint egymással játszottak; egyenesen állottak s egymásnak k írjait fogiák meg. Különben mint bizonyost kell felvennünk, hozy a mias soha sem jár felegyenesedve, kivéve, ha kezeit támaszkodásra használja, vagy ha megtámad'atik. Semmi esetre sem természetes öt bot mellett egyenesen járva rajzolni. A dayak k mindnyájan állítják, hogy a miast az erdőben egyetlen állat sem támadja meg, melly sza-. bály alól két kivétel van. Egy vén dayak, kivel Wal'ace beszélgetett e tárgyról, ezeket mondá : „Egy állat sem olly erös, bogy a miasnak árthatna, rá nézve egyedül a krokodil veszélyes. Ha az erdőben nem talál élelmet, a vizhez . egy, hogy ott keressen valami sarjakat vagy gyümölcsöket. Illyenkor gyakran megesik, bogy eg/ krokodil megrohanja, hanem a mias ráugrik, kezei- s lábaival marczangolja, s kitépi gége

sjét." E dayak azt is mondá, hogy ö szemtanuja volt egy illyen jelenetnek s állitá, hogy a győző mindig a m as volt. Egy másik dayak pedig azt mondá, hogy a miasnak nincs más ellensége, mint a krokodil és a Python. Ez utóbbit kezeivel