Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870

1870-05-10 / 13. szám

MÁJUS 10. 1870. VADÁSZ ÉS VERSENY-LAP. 117 Két szerencsés lövés a szentföldön. Mindenki nagyon természetesnek fogja találni hogy azon föld, hol a keresztény vallás első hajnala meghasadt, s hol majdnem minden kőhöz a nazarethi nagy reformátor szent cselekedeteinek emléke fűződik — nem a legalkalmatosabb hely lehet vadászati élvek keresésére; s valóban e feltevésben senki sem csalódik, mert mig Palaestinábau számtalan hagyományos emlékkel találkozva mindig ujabb szent ihlettel telik el kebelünk, addig kopár hegyes vidékeinek át vándorlása alatt vajmi ritkán tapasztalhatni a vadászat hevélyének felvillanyozó érzetét. E körülmény előttem is tudvalevén, vadászat tekintetéből Palaestinában neui számítottam nevezetesebb élvekre ; miután azonban az igaz vadász-természet sehol sem tudja megtagadni magát, s a szenvedélyes vadásznak könnyebb a lelke, ha a legvadtalanabb vidéken is vállán csüng fegyvere : ugy én sem tudtam palaestinai utam alatt megválni fegyveremtől, pedig megvallom, hogy nem kis fáradságomba került az egy kissé ugy is túlterhelt arabs szürkém hátán fegyveremet kéznél tartani. Mult év őszének egy verőfényes reggele volt, midőn 25 lovasból álló karavánunk a Kaiffa mellett fekvő Carmel kolostorból útnak indult Nazarethfelé. Utunk eleinte sziklás hegyek mellett vezetett el, s azután az Esdredon nagy rónaságra értünk ki, mellynek dúsgazdag talaját akkor már csak szárazkórók fedvén, ott valamely nagyobb vadat nem gyaníthattam s igy golyós fegyveremet egy szolgánknak adtam át azon szándékkal , hogy ha majd ismét erdős vagy bokros hegyek közé érünk átveendem tőle, készen leendő minden eshetőségre. Ez egyszer azonban kényelmemért meglakoltam, mert alig adám ki fegyveremet kezemből, midőn egy nyomorú kis bozótosbol egy nagyon erős vadkan bukkant ki, melyre, ba golyós fegyverem kezemnél lett volna, biztos lövést alkalmazhattam volna ; de midőn szolgánktól ki egy kissé elmaradott, fegyveremet kezemhez kaphattam, a vadkan már lőtávolólon kivül volt, a mit annyival is inkább sajnáltam, mert illy óriási vadkanra hazánkban aligha akadhatni Ezen vadász érzetemet mélyen bántó jelenet után feltettem magamban, hogy fegyveremet többé egy pillanatra sem adom ki kezemből, melly feltételhez egész utunkban hü is maradtam. Nazarethba érkezve a vidék vadállománya felöl kérdezősködtem, s azon felvilágosítást nyertem, hogy mintegy két-három órányi távolságban sok vaddisznóra akadhatni, de társaságunk vadászkirándulások miatt időzni nem akarván, vadászati kísérleteket nem tehettem. Názáretből Dzininfeléi utunkban egyéb vadat nem láttam, mint foglyokat. Az ázsiai foglyok leginkább a távoztyu (syrhaptes) családhoz tartoznak s valamivel nagyobbak a mi foglyainknál, s tollazatuk is különböző. De a mezők ekkor már kopárok levén, nem igen vártak ki, ugy hogy lövéshez sem juthattam, ott pedig, hol sürli bokrok fedék a talajt, kutya nélkül fel sem lehetett őket verni. Egy alkalommal két óra hoszszat csörtettem, s mig a mellettem kutyákkal vadászó arabsok 5 — 6 darabot vertek fel, s lőttek is néhányat, addig én egyre sem tudtam akadni; társaságukhoz csatlakozni pedig nem tartottam tanácsosnak, mert könnyen kedvük kerekedhetett volna rosz kovás fegyverüknek Lefaucbeummeli felcserélésére. Csudálkoztam azonban, hogy e két arabs paraszt vadász előtt milly szép két angol vizsla revierozott, jóformán valamelly angol utastól lopták el. Nazarethból két napi fáradságos lovaglás után Nablus városkába érkeztünk. Itt megtudtam, hogy a közel eső Garizin hegy körületén sok sakál tartózkodik ; mi volt tehát természetesebb, minthogy vállamra vetve fegyveremet, lesjáratra indultam. A hegy teteje felé tartva, az itt-ott sürübb bokrok között gyakran villant meg valami szemeim előtt; de hogy mi volt, felismerni nem tudtam. Felérve a hegy tetejére, éppen a gyönyörteljes tájkép szemléletével voltam elfoglalva, a midőn a hegytetőn lévő több régi mobamedan sirgödör egyikéből egy sakál surrant ki; természetesen fegyverem vállamon levén, azonnal reá nem süthetem, s mig arczomhoz kaptam, már biz mintegy 60 lépésnyi távolságban szökdelt a kőhalmok között, de golyóm mégis szerencsésen utói érce, mert lövésem után az eloszló füstön keresztül a sakál vonaglásának kellemetes jeleI nete tünt fel szemeim előtt. A sakálok valamivel nagyobbak a mi rókáinknál, szinük barnább s testalkatuk jobban a kutyáéhoz hasonló, farkuk bozontos, de rövidebb mint a rókáé. Palaestinának a tulajdonképeni vadja a sakál, a városok és faluk közelében nagy számmal tartózkodnak a sziklák között és az olajfák odúiban, alkonyatkor pedig előjővén, kiállhatlan ordítással jelentik éhségüket, mellynek azután nem egy csirke esik áldozatul. — Nablusból a legegybangubb kopár, s csupán kövekkel fedett hegyeken baladva keresztül, két napi lovaglás után — melly alatt semmiféle vadra sem akadtak szemeim , elérkeztünk Jeruzsálembe. — Jeruzsálem környékén a sakálokon kivül már gyakran akadni gazellákra is, melyek néha nagyon jól bevárják a mellettők elhaladó karavánt, de ritkábban az utánuk cserkésző vadászt. Azonban olly nagyon könynyen, ugy látszik még sem lehet őket kézre keríteni, mit abból következtetek, hogy a karavánunkat vezető Seik mint szenvedélyes vadász, egész életében maga is még csak négyet lőtt. Jeruzsálemből utunkat Jerichon keresztül a Jordánhoz és onnét a holttengerhez irányoztuk. Uti könyveink szerint a Jordán ligetes partjai körül gyakori a vaddisznó, de én ezt nem tapasztaltam, mert daczára lesjárataimnak még nyomukra sem akadtam. A holtteugert pedig, a természet e nagy koporsóját, ugy látszik, még a vadak is kerülik, puszta s kopár itt minden, a tenyészetnek nyoma sincs, s viruló élet helyett a halál némasága honol távol és közel. Vizének vegyalkata kizárja az élet lehetőségét, kerüli azt minden élőlény, s igy élettelenül, de nyugodt nagyszerűséggel terjed szét vizének halavány tükre. A holt tengertől Bethlehem felé tartva, Saba kolostorhoz"-vettük utunkat. A nagyobb részt kővel fedett hegyek nem sok érdekeset nyújtanak itt az utasnak s éber vadász szemeim is hasztalan futották keresztül a fel-feltünő tájképet, nem volt egy pontocska sem látható , melly magára vonta volna figyelmemet. Mintegy két óra hosszat lovagoltunk már, midőn karavánunk vezetője egyszerre elkiáltá magát: „Ni a gazellák" e szóra öreg szürkémet felhiva, azonnal előre vágtattam, készen tartva fegyveremet lövésre, de a gazellák ekkor már megriadva bájos ugrásokkal szökdeltek egy sziklafal mögé és szemeink elöl eltűntek. „No tehát ínég is láttunk gazellát" hangzott most a társaságban minden felöl, mely lármára a még szemeink elől elfedett kis völgyben bizonyosan a többiektől bátramaradott két gazella is neszt fogván, sebesen törtetett utunkon keresztül a többiek után. Ekkor rögtön leugrottam lovamról liogy azonnal lőhessek , de a gazellák szintén az emiitett sziklafal mögé tűnvén el, lövést reájuk nem alkalmazhattam. Most tehát máinem tehettem egyebet, mint azon reményben meg kisérteni az utánuk szaladást, hogy a sziklafalhoz érve talán még megpillanthatom őket és lövéshez juthatok, s tervem csakugyan sikerült is, mert a mint fáradtan és libegve a sziklafalhoz értem : tágas völgyre nyilt onnét kilátás, mellynek közepe táján két gazella ügetett — csendesen ugyan, de tőlem nagyon távol — a már jóval előre lévő falka után. A gazellák távolságát tőlem mintegy száznyolczvan lépésnek tartottam, s megvallom az itt-ott kiálló nagyobb kövek között olly kicsinyeknek látszottak, hogy sikeres lövésre nem számíthattam ; de hogy legalább elmondhassam, hogy lőttem gazellára is : a hátulsó erősebb darabot jól czélba véve útnak eresztettem golyómat, s mindenki elgondolhatja , milly nagy volt meglepetésem és örömöm, midőn lövésem után földre terülni látám a gazellát. Bámulatom e szerencsés lövés felett olly nagy volt, hogy lövésem után helyemből el sem mozdultam, hanem kendőmmel karavánunknak integettem, hogy jönne valaki hozzám ; intéseimre ketten uti társaim közül s néhány "kíséretünkben levő beduin azonnal hozzám rúgtattak, de a jó távol fekvő gazellát nem láthatván, kivánesian nézegettek maguk körül, kérdezve hogy lövésem eredménye hát hol légyen Ekkor azután felkértem őket, lennének tanúim a távolság meglépésénél (mert ezt a vadászok nem szokják a leglelkiismeretesebben tenni) s mig ők mellettem lovagoltak, én hangosan olvasva lépdeltem lövésem helyétől a gazella felé —sa százhetvenn ;gyedik lépés után egy erős, kinőtt gazella bak 14 gyürüs aggancsaira akasztottam győztes fegyveremet. Utunkban Jeruzsálemtől Jáffaig karavánunk még egy 8 darabból álló gazellafalkára akadt, mellyek uti társaim állitása szerint nagyon jól bevártak, de én éppen ekkor egy az ut mellett elterülő gazos lapályon üldöztem néhány sakált s távol voltam karavánunktól, mire pedig ismét hozzájuk csatlakoztam, a gazellák nem voltak már láthatók s egész utunkban nem is láttunk már többet. E két szerencsés lövést tettem tehát a szentföldön, melynek egyike annyival is inkább tartósan fog emlékezetemben maradni, miután valahányszor a szobám falán függő gazella agancsaira tekintek, mindannyiszor élénken tűnik fel előttem a holttenger közelében 1869-ik évi nov. 8-ikán átélt vadászélményeimnek ezen legérdekesbbike. Pozsony, april 20-ikán 1870. Róth József. Lősport-ujdonságok Angliából. I. P u s k a a d ó. Az angol alsóházban Jenkinson G. képviselő f. év marcz. 15-én interpellálta a pénzügyministert: „irányult-e már figyelme a lőfegyveradóra, mellynek behozatalát három tekintet ajánlja ; 1. hogy ez által a lőfegyverek vigyázatlan használatánál előforduló balesetek és koczkázatok kevesbbittessenek ; 2. az állam jövedelme gyarapittassék ; 3. a vadorzásnak gát vettessék; — s ha igen, hajlandó-e a minister illy adó behozatala iránt törvényjavaslatot bemutatni ?" Ezen interpellatióra a minister rögtön oda nyilatkozott, mikép ezen kérdés figyelmét ki nem kerülte, s hogy e tárgyban nézeteit legközelebb kifejtendi. Erre a „Field" legközelebbi számában egy angol vadász figyelmezteti a sportvilágot azon anomáliára, mellynél fogva igazságtalanság követtetnék el azok irányában, kik a vadászati engedélyért már amúgy is évenkint 3 font sterlinget fizetnek, hahogy ezenfelül még külön fegyveradóval terheltetnének. Hadd legyen, mondja minden fegyvert használó egyén, kinek vadászati engedélye nincs, ezért bizonyos mérsékelt dijjal megróva, azzal senkivel sem történnék jogtalanság, a kívánt eredmény eléretnék, és nem kétli, hogy az sokaknál, kik most engedély nélkül vadásznak, ösztönül es indokul szolgálna arra, hogy magoknak évi vadászati engedélyt (mellynek összege Angliában évenkint circa 1.500,000 ftra rug) szerezzenek. De nem tarthatja a méltányossággal megegyeztethetönek, hogy ha már a vadászati engedély megadóztatott, még ezen felül a fegyver tarthatásaért, mely a fenebbi czélra használtatik, külön dij szedessék. Bizik ennélfogva abban, mikép a Field olvasói e tárgyat illetőleg nézeteit pártolandják, s befolyásukat a törvényhozó testületnél fölhasználandják annak raeggátlására, nehogy uj dij vagy adó erőszakoltassék azokra is, kik a vadászati engedélyért már amúgy is megadóztatvák. Ezen nézet ellenében egy harmadik angol a „Field" következő számában oda nyilatkozik : „falusi lakos létemre személyes tapasztalat után ismerem azon komoly bajokat, mellyek a lőfegyverek korlátlan használatából keletkeznek, s ezért meg vagyok győződve, hogy nincs olly gondolható adónem, melly a fegyveradónál igazságosabb és üdvösebb lenne, minélfogva ennek behozatalát egy igazi spoitsmannek sem kellene elleneznie. Én részemről szivesen fizetném puskaadómat azon felül, hogy külön fizetek vadászati engedélyemért." íme tehát Angliában, az alkotmányosság és szabadság hírhedt classicus földjén nem irtóznak attól, hogy a fegyvertartbatási és vadászati engedélyért az államnak bizonyos dij fizettessék, mert természetesen nincs igazságosabb adónem annál, melly az államnak, társadalomnak és közművelődésnek nem gyümölcsöző szenvedélyek kielégitési eszközeire vettetik ki; mig ellenben minálunk a minden tekintetben czélszerü és szükséges vadászati törvényjavaslatot tőkéül felhasználandják a szélsőségek emberei, hogy azzal a józanabb pártárnyalatok ellen izgassanak. A nép jogainak tiprását látják a vadászati törvényben s a vadászati engedélyért javaslatba hozott dijjban, melly mig legcsekélyebb gátja a vadorzásnak, tehát a munkakerülésnek, naplopásnak, s ezzel járó erkölcstelenségnek, melly annyira el van harapódzva népünknél, mikép bátran állithat-