Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-01-30 / 3. szám

dász- és Versenylap. 13 egyetért velem, hegy a kapásbóli lövések, különösen fák közt, a legérdekesebbek, kivált vadgerlékre, melyekre kétségkívül igen nehéz lövés esik, minthogy nyilsebességgel röpülvén el a fákról és fák között, nem hagynak időt a czélzásra mint más vadak, kivéve a kercze ruezát, mely esteli húzás közben, midőn csapatban húz a mocsár felett, oly sebesen röpül, hogy ha véletlen a csapatból ki nem lövünk egyet kettőt, egyes czélba vettet ritkán lőhet le a legügyesebb lövész, mert elébe kell tartania, az előtávolság pedig kiszámithatlan. így párszor megtörtént már velem s hasonlót más ügyes vadász is mondott: hogy midőn három egymásután repülő kerczerucza közül az elsőt czélba vettem, daczára annak, hogy elébe tartottam, még sem az első, de a középső, söt plane a harmadik esett le ! Sokan a sárszalonka lövést tartják a legnehezebbnek, s legjobb lövésznek, ki egymásután hat vagy több sárszalonkát szed le a nélkül, hogy hibázna. Megengedem, ha hűvös és a mellett szélcsendes időben vadászunk rá, tavasszal vagy ősszel, midőn máicsapatokban huz és többed magával kel. Ekkor lelövése tagadhatatlanul nem könnyű, mert be nem várva messzire kell és csellegni szokott; — de ilyenkor nem kel, utánajárni. Ha azonban meleg tavaszi, vagy akár nyári, vagy őszi napon, különösen meleg esőre álló időben, s különösen kedvező széllel, (nem szél ellen mint sokan hibásan hiszik) vadászszuk, akkor a sárszalonka lövése ki nem állja az összehasonlítást a vadgerle vag}' kerczerucza lövésé sével, e két szárnyas levén feltétlenül legsebesebb röptű vadunk. — De visszatérek aug. 20-hoz. Ezúttal a farki füzesben nem hűsölvén vadgerle, a társaim és köztem levő s Kis-Tiszának nevezett árek innenső oldalán indultam vissza déli tanyánk felé, miközben az e téren szokásos mocsarat megnézendő. Ezt legmélyebb, nyákás, vízbártyával bevont kis közepét kivéve, víztelennek találtam, de a fakadó kvíz nem rég apadhatott le róla, mert egész területe oly sáros volt, hogy alig tehettem benne tiz lépést, és bár keltek róla sárszalonkák, siettem belőle kihatolni, mert ismerem az ily réti füvei még be nem nőtt vizállásos helyeket, s inkább másznám a kopár hegygerinczeket, mint hogy az ily vad vizes disznóturásos alföldi sárrétben gázoljak, hol az ember minden nyomából nemcsak önmagái, de azonfelül még azt a néhány fontnyi csirizes sarat is kénytelen kiemelgetni, mely csizmájára ragad; s aztán ily helyen, ha a disznóturásokban vagy marhanyomokbau leszúró szalonka bevár is, vajmi nehéz a lövés, mert az ember a sárba levén leczövekelve, legkisebb fordulatot se tehet, s ha épen lépés közben kapja arczához a fegyvert, a folytonos süppedősben szentül elhibázza a vadat. Alig értem partosabb földre, egy avar tarlóra bukkantam, melynek három holdnyi területén minden léptemre hármasával sot többed magával kelt az itt talán különös czélra összegyűlt fürj. Mért gyűlt itt össze annyi, mert aug. 20-kán, mikor még nem szoktak költözködni, s élelmezési terük oly nagy ? nem tudom ; de oly ijedősek voltak, mint költözködésük idejében ; husz-harminez lépésnyire már fölkeltek előttem, s min^l a gyülhelyüket környező nagy és sürü réti gazba menekült, de azért hat lövésre ugyanannyit elejtettem, s ha vizslám van, az eredmény egy kis óra alatt nagyszerű lehetett volna, azonban menhelyükbe nem követhetem, mert innen csak erélyes vizslával lehetett volna őket kiszorítani. Abba kellett tehát hagynom a fürjezést és minthogy fáradt és éhes is voltam, egyenesen delelönkbe mentem, hol társaim a csöszházból kihozott asztal mellett vártak a kész ebéddel, mely kenyér, hideg sült, sajt és a H. barátunk tanyájáról hozott turkesztáu dinnyékből állott, miket a nálunk általában használt magyaráti borral locsocsoltunk le. Ebéd után megszaporodva három, tőlünk fentebb az algyévi határ mocsaraiban kacsázaton volt vadászeollegával, siestát tartottunk a fák liüvös árnyékában pipaszó, kulacskotyogtatás és vadászélmények elbeszélése mellett; mik a legmegszokottabb baráti körben százszor ismételve, százszor ujabb alakot öltenek és mindig érdekesek, mert a vadász rende sen élénk phantasiával bir, s ez mindig tud szinezni, s legyen bár városi lakos, és ott a számok embere, ilyen kirándulásokkal az élet prózai világát költőivel cseréli fel s tágult tüdővel szívja a szabad levegőt, melynek parányaiban a gond is elveszti nehézkes alkatát, mintegy átszűrődvén a kedélyesség retortáján. De a siestának a jóvérű vadász előtt is csak comparativ becse van, mely a vadászati szenvedély előtt megsemmisül. — Négy óra után tehát talpra kellünk ; hitt a galamb, melynek éji tanyájához ismét átcsónakáztunk a Tiszán, a Nagyfai szigetbe. Az eljárás a tegnapihoz hssonló volt; az eredmény is, azon kis különbséggel, hogy én kis félórai lesállás után átnézve a sziget belsejébe, tőlem egy kis negyedórai távolságra egy csapat vadkacsát a sziget közepén felül levő pocsolyára leereszkedni látván, nem állhattam meg, hogy meg ne kisértsem az időközben fölkerekedett erős és nekem kedvező nyugati szélben a csapatot meglepni. Elindultam tehát a pocsolya felé, s az ezzel párhuzamos száraz érben leguggolva, a nagy szél miatt nesztelenül tartottam elő a térden felül érő réti fűben azon pont magasságaig, hol tőlem ötven lépésnyire a pocsolya partján egyes füzfabokor állt. Most már egyenest szél ellen másztam inkább mint mentem, sőt harmincz lépésnyire a bokortól négykézlábra vetettem magamat, karomra fűzött töltetlen lefaucheux-met vonszolva magam után ; töltetlen fegyverrel, mondom, mert észszerűbbnek tartam elszalasztani a vadat, mint a sürü fűben vonzolt puskát s magamat az ellenőrizhetlen elsülés veszélyének kitenni. Fáradságos műtétem sikerült, s a füzfabokrot elértem a nélkül, hogy a gubbaszkodó csapat egyes őrei észrevettek volna. Itt a bokor mögül térdelve, mindenekelőtt puskámba nyom am a töltényeket s lövésre készen a bokor szélső ágai között szétnéztem a pocsolyán, de magam irányában lövésre csak bárom búzás kacsát láttam, és pedig mindnyáját szundikáló helyzetben, inert fejeiket szárnyuk alá rejtették. A többi vagy harmincz darab tőlem távolabb balra guggolt szanaszét a sárban és pocsolyában, mozdulatlanul, alkalmasint azért, mert nyári zivatart sejtett, mely nemsokára délnyugot felé egész nagyszerűségében ki is tört, épen Szeged felett, azonban hozzánk ki nem terjeszkedett. Az elérhető kacsára lőttem tehát, s ez helyben is maradt, aztán a távolabb fölkerekedett tömeg közé eresztettem balcső vem töltését, de hiába, a galambtöltés vagy nem talált vagy nem ölt, s igy egy kacsával kelle beérnem, mellyet a már felfűzött galambokkal, a nagy fűben, fáradt testtel, visszahurczolni elég teher volt. Mire gallamb állásomhoz visszatértem, társaimat már a csónakfelé indulóban találtam, s a kocsihoz érve, földre sorba raktuk a másfél napi zsákmányt, mely 9 fogoly, 63 vadgerle, 11 fürj, egy kacsa és egy harisból állt. 0. A. Falka-vadászataink és a vadászló tenyésztése. (Folytatás.) Először is kivánatos, bogy mind a mén, mind a kancza egyenlő alkatú legyen. Az utóbbi aránylag hosszabb lehet, kivált ha a mén rövid, hogy ilyformán ivadékuk helyes arányú legyen. Magas növésű kanczákat rövid lapoezkáju ménekkel kell párosítni, és megfordítva : mert lehetnek ám a vadászló lapoczkái is igen rövidek, a versenylóé még könynyebben. Egy jó vadászló testalkatában több arányosságnak kell lenni, mint a versenylóénál; ez utóbbinál elnézhetünk némely oly hibát, m ly miatt az előbbit nem használhatnánk. Másodszor : különös figyelmet kell fordítani a szervezetre, mart semmiféle ló sem'áll ki oly nagy és hosszas fáradalmakat mint a vadászló. Magas testű, ösztövér természetű, szük bordájú, tehát sokat evő lovak — ritkán válnak kitűnő hunterré ; az ilyeneknél a lapoczkák többnyire gyengék, már pedig vadászló ezek nélkül nem sokat ér. Legtovább kitart a kissé köpezös termetű, kivált ha jó evö ; az ilyen mindig szolgálatkész állapotban van. Harmadszor: vigyázzon a tenyésztő, nehogy gyenge szervezetű, betegeskedő apát és anyát párosítson össze, miután ezek hibáit igen könnyen örökli az ivadék. Megnevezhetnék itt néhány mént, melynek ivadékai majdnem kivétel nélkül világtalanok, másokat pedig, melyeké nyúltetemet és pókot öröklöttek. Osmerek ezenkívül egy kanczát, melynek három különböző méntől származó csikai, mindanynyian sipítnak. Említettem már, mennyire sajnos az ellenszenv, mely a kanczáknak vadászlóul használata ellen némelyeknél létez; bár megengedem, hogy az év némely szakában nem lehet bennök annyira megbízni, mint a másnemüekben. Pedig évről évre elég kancza tünteti ki magát, mind a versenytéren, mind a falka után ; e részben elég ha nálunk csak Canace, Sylpk, Transylvauian, Considerationt említjük. A vadászló tenyésztése ügyében kétszeresen sajnos ez ellenszenv. Először is a kanczacsikók alacsonyabb árakon kelnek, ugy hogy csak a tenyésztési költséget hajtják be; másodszor, némelyik, melyből jó vadászló és később tökéletes tenyészkaneza lehetett volna — ha megkísértik, elvész e célra, miután kocsilóként adatik el, és ha jó, lassanként annyira elesigáztatik, hogy tenyésztésre alkalmatlan lesz. Ha azonban a kanczákat is egyaránt használnák vadászlónak, úgy könnyen kiválogathatnák az erő, gyorsaság és kitartásban kitűnőket — s az ilyektöl bizonyosan jó ivadékot is lehetne várni. A nemzők helyes megválasztásán kívül, a csikó gondos fölnevelése volna a vadászló tenyésztésénél a második főrész. Sok évi tapasztalatból szerzett meggyőződésem : hogy minden nem éppen „alkathibás" — hanem egészben véve rendes tagarányu, helyes szervezetű csikóból, szorgalmas abrakolás, tisztítás és mozgás mellett „csinos derék lovat" növelhetünk, melyet akár paripa, akár kocsi lóként jó áron adhatunk el. Mert a ló tulajdonságainak nagy részét a „jó bánás-"tól nyeri. Értvén jó bánás alatt nein csak az erkölcsi hanein az anyagi gondosságot is. A ki még nem tapasztalta, nem is hiheti: hogy a jó nehéz öreg zab, a rendes munka és eszélyes lovaglás által — mennyire kifejthetni az izmok, a vállak, csipök, lapoczkák aczélosságát és arányosságát. — Pedig ugy van itt is, mint a gyermek nevelésénél ; a testi gyakoidatnak lépést kell tartani a növekedéssel. A ki jó lovas, jó úszó, jó vívó akar lenni: fiatal korában kezdjen hozzá, s a mellett, hogy ügyességre tesz szert, izmai is fejlettebbek s egész teste, ruganyosb lessz. — A csikókat három éves korukban könnyedén nyereghez kell szoktatni. E végből könnyű testű, könnyű kezű fiatal legényt ültessünk reá, ki vigyázva és mérsékelten lovagolja őt egyenetlen talajon, apró akadályokon át. A négy éveseknek mutassuk meg egyszer másszor a falkahajtást, de csak rövidebb futamokban, s kisebb akadályokon át, különben fiatal korukban könnyen megijednek a nagyobb akadályoktól, makacsok lesznek és nehéz lesz őket erről elszoktatni. Különösen kerülni kell az iszapos árkokat, vagy süppedős folyópartokat. E helyett a szabad, kemény talaj közt futó keskeny árkok vagy töltések átugratásával kezdjük őket az akadályokhoz szoktatni; ha ez árkok vízzel telvék, annál jobb. A lovasnak nem szabad tétovázni, hanem sebes vágtatásban közeledni ; e bizalom elragad a fiatal lóra is, s ha lovassát bátornak érzi — mert megérzi! — maga is szivet kap. Magasra ugratásnál vadászlovat ne nyugvásból szoktassunk erre, hanem szintén vágtatásból; a mai napi sebes falka-hajtásnál az ily „állóhelyből ugrás" igen sok időt rabolna. Az öt éves lovat közönségesen már a vadászatra tökéletesen erőteljesnek tartják, min azonban szabadjon kételkednem. Igaz, hogy erőteljes és folyvást szímes-abrokon tartott ló ily idejében már képes egy vadásznapot kitartani, talán csak ugy mint egy gyengébb takarmányon tartott, hat éves, melynek tagjait nem aczélosítá meg a szemes-táplálék j — azonban izmok, csuklók és az egész szervezet még könnyen veszélyeztetve van, — ha az ötödik évet meg nem haladta. Legjobb ez idő elérteig a szorgalmas gyakorlat; s igy az öt éves lónak éppen nem szabad foglalkozás nélkül az istállóban állni, hanem már ősszel — meddig a fagy engedi — a falka után kell lovagolni, de netn sebes iramban ; ezt csak tavasszal, ha a talaj ruganyosb — tehát nem oly fárasztó — lehet megkísérteni egy rövidebb futamban, a nyul vagy róka falka után, miután hosszabb — egy huzamban néha óráig eltartó, s akadályokkal bővelkedő térségen még nem biztos, s az ember könnyen nyakát szegheti vele együtt. Ennyire haladván értekezésemben, szükségesnek látom egy tökéletesen megnőtt és kiképzett vadászló „renles" alakjának bemutatását megkisérleni, bár mily nehezen essék is másokkal a saját szemeink 3*