Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-01-30 / 3. szám

14 Vadász- és Versenylap. előtt lebegő eszményképet megláttatni; ezt az egyes részek pontos leírását iparkodom pótolni. A vadászló alkata. A mi a fej alkotását illeti, bár azt tartja a közmondás, hogy : a „fején nem szokás lovagolni

1" — szabadjon mégis megjegyezni, hogy ha bár a fej alkata nem is oly lényeges, de „állása" nagy fontosságú ; nem csak azért mert a szabad és könnyii lélekzés ettől függ, hanem különösen : mert csak helyes fej-állással biró lovon kellemes a lovaglás; e végből a fejnek rézsentesen kell a nyak-hegyétől lefelé függni, a nyaknak pedig a szügyböl tetemesen kiállni ; ez utóbbinak helyes állású és izom-erejétől függ aztán, hogy valamely ló könnyű vagy keméuyszáju lesz e. A versenylónál a nyak nem oly nagy fontosságú; lehet az úgy nevezet „gunár-nyak" is, midőn aztán közönségesen „szügyellövel" láttatik el ; aztán meg egy verseny futam nem is tart sokáig. Azonban természetes, hogy ennél is szívesen látjuk, ha a nyak arányos hajlással nyúlik ki a vállapok közül, miután igy vágtatásban kellemesb a lovaglás, ha pedig a ló erősen a zablába döln>', ez esetben is a lovasnak ily nyak-alkat mellett több ereje van a ló fölött. . . Már a vadászlónál percze fontosabb a „fej állása" miután a lovas csak igy tarthatja véletlen eseteknél egészen hatalmában a lovat, különben bizonyos veszedelem elé néz. A fej és nyak helyes összeköttetése, s hogy a ló jól vagy rosszul hordja-e azt, leginkább két izom ól függ. A jelentösb közülök „Splenius-izomnak" neveztetik ; ez képezi a felsőnyaknak a fülek felé húzódó lényegesb részét, s különösen a fej és nyak erőteljes emelésére, valamint azok szépségére szolgál. Ló választásnál tehát asportman ez izom fejlettségére különös tekintettel legyen. Nyereg hajlású-nyaknál a hosszú fej soha se kaphat szilárd állást és az ily ló lovaglása nem kellemes ; ép ugy a kis, rövid fej is a hoszszu nyakon, a mennyire nein szép, ép oly czélszerütlen, mert a ló érzés nélkül döl a zablába. Hosszú nyak tehát nem oly kívánatos a vadászlónál, annál szükségesb azonban a széles szügy, a kiálló magas s rézsentesen hátradűlő vállak, a következő okoknál fogva: A vadászlónak gyakran kell magasból a mélybe ugrásokat tenni, midőn, kivált lágy talajban, súlypontja rövid vállapoknál könnyen előrészén túl billen, mely esetben legtöbb-zör bukfenczet vet; a mig hosszú rézsent vállapok hamarább egyensúlyt adnak, s a lovas — nyerge nem fekvén oly előre — test súlyát inkább visszatarthatja. Itt azonban a rézsentesen fekvő vállapokra nézve van egy kis észrevételem. Ezek ugyanis néha nein elég izom-dusak, mig a meredeken állók többnyire jobban elállván a „mar"-tói, izomdúsabbak s igy szivósabb kötreudszerrel birnak. Tanácsolnám tehát, vadászló vásárlása vagy választásánál előbbséget adni a kissé tömörebb, ha mindjárt formátlanabb, s a marjoknál széles válluaknak, ha csak kissé rézsentesen feks/.enek is. Ép ily fontos a felső könyök vagy csukló fekvése is, mely széles, erős és hosszú legyen. E tekintetben különös, de valóban remek a nyul alkata. Nála a könyök hosszúsága, egyesülvén a vállapok rézsent fekvésével, képessé teszi öt, hogy előrészét sokkal jobban kinyújthassa, mint más hasonló nagyságú állat. Ez emeltyűjénél fogva majd oly hosszára vághat, mint az őt üldöző agár. A könyök e helyes fekvése vagy folytatása azonban következetes a vállap rézsent fekvésével. Ha meredek a vállap, ugy a könyök is, mint a mozgás központj a, nem előre hanem csak lefelé irányul, következőképen mély talajban a futást nehezíti. Kivétel ritkán található, s igy ritkaság az oly vadászló is, mely keskeny szügy mellett terhet birna, vagy rövid meredek vállapokkal sebes futamot tehetne. (Folyt, köv.) B. B. A vadak táplálása télen. Az állandó etetöhelyekeu, hol vadat természetesen sem üldözni sem lövöldözni nem szabad, mindjárt tél elején meg kell kezdeni a takarmányhintést. Téves ugyanis ama fölfogás, mintha a tápláláshoz csak akkor kellene hozzá fognunk, midőn a vidéket ellepvén a hó, a valódi szükség bekövetkezik. 10 — 12 foknyi állandó hideg mellett at etetés mulaszthatatlan, mert az úgynevezett szelid vadakat sokkal i inkább megviseli a tél mint sem gondolnók, s kivált a suták a nagy hideget csak akkor képesek kiállani, ha táplálékukról kellőképen gondoskodva van. Szarvasok, özek és más hasznos vadak táplálására mindenesetre legalkalmasabb a jól gyűjtött és boglyázott, és igy minden kellemetlen szagtól ment széna. Ajánlhatók azonban még a zab- és borsó-szalma, valamint a puha-fák gallya, héja és rügyei, a nyár- és hársfának, nemkülönben a tölgyfának levelei; sokkal kevésbé ajánlatos a burgonya, a mennyiben hamar megfagy, s igy a vad meg nem rághatja, sőt még meg is fuladhat tőle. — Különösnek tetszik azon tapasztalás, hogy más szelid vadak meg nem eszik a bükkfa makkját, mig a vaddisznó és őz örömest fogyasztja. Ha a vad a fenyő rengetegekben szükséget szenved, nemcsak meghántja a fiatalabb fákat, elrágja azok ágait és igy nagy károkat okoz, de gyomiában gyanta lapdacs is képződik, mely reá nézve veszedelmessé válhatik. A vadnak szánt szénát czélszerü többfelé gyűjteni, s vagy magában az erdőben biztos fészer alatt tartani, s a szétszórásról időről időre gondoskodni, vagy bekerített helyeken állítani föl széna-boglyák és kazlakat, s midőn az etetés ideje beköszönt, a sövényt elszedni, hogy a vad mikor neki tetszik, minden akadály nélkül hozzáférjen. Emez utóbbi eljárásnak azonban ama tetemes hátránya van, hogy mellette sok széna kárba vész, minélfogva a több helyen való etetés takaré kosság szempouijából is előnyösebb és ajánlatosabb. Az etetöhelynek kiválasztása is némi gondot és elővigyázatot igényel. Ha a vadaknak nincsen bizonyos kiválasztott tartózkodási helyök, akkor széna-esomócskákat csalogató rudakra kötünk oly sorrendben, mely a vadat lassanként az élelmező helyre csalogatja. Déli lejtökön, sudár fák alatt, enyhe, védett és csöndes térséget különös előszeretettel keres föl a vad tartózkodási helyül, kivált ha közelében meleg forrás buzog, mely daczol a tél fagyával; ily helyek választandók az etetésre is, hová egyszersmind könnyen de nemcsak látatlanul hozzá férkőzhetni, mert különben a jó és kényelmes állomást orvvadászok is könnyen hasznukra fordíthatják. Ily helyeken mint a juhaklokban, jászolt készit az ember, befödi azt és rács mögé rakja a szénát. Etető-helyeket oly erdökerületekhez közel alkalmazni nem tanácsos, hol a vadak a fiatal fákat különben is részint szükségből, részint megszokásból lehántják, és leharapdálják, mely megviselt helyekről tanácsos inkább őket elcsalogatni. A vadaknak minden erdőkerületben megvan az ö legkedvesebb tartózkodási helyök, melyet ínég akkor sem örömest hagynak oda, ha az osztályzat vágás alá kerül, vagy kiirtatván, az erdő azon része más mivelési ág alá vétetik. Cserjével benőtt völgyes halmos térségek kiválóan alkalmasak etetöhelyüt, részint azért, inert benne a vad jól elrejtőzhetik, s a zivatarben bennük menhelyet talál , részint mert magát ott minden támadástól leginkább bátorságban érzi. Ha a vad az etetöhelyre reákapott, tanácsos az etetést szórványosan berendezni, nehogy a gyengébb vadak, melyek kiváltkép igénylik az ápolást, az erösebbek által kiszoríttassanak s igy az etetés fő czélja meghiu9Íttassék. Mig a szarvasok a szénatápszert kiválóan szeretik, a tapasztalás azt mutatja hogy az őzikék és a nyulak legiukább a levélbimbók és a puhafák gyenge hajtásai után keresgélnek. Ez az oka, hogy lombos cserjes erdőségekben koránt sem szenved a vad annyi éhséget, mint fenyvesekben, és legkiváltkép akkor, ha a hó ráfagyott a növényzetre s a hangafát e hókeregtöl a vad már többé meg nem szabadíthatja. Ha a hó megfagyott, a vadak keveset őgyelegnek, inegsebzéstöl féltvén csülökjeikét a beszakadó jeges hó kéregben. Ha a vadaknak egy vagy más etetöhelyre csalogatása nem mindig sikerül is, azért a gondos vadász etetgetésükkel föl nem hagy, hanem szokásos tartózkodási helyökre hordja a takarmányt, szaluiacsutákkal összegúzsoltan fára kötözgeti avagy póznára szúrja. A szénát a földön széthinteni csak erős fagy mellett tanácsos, mert ha nedves lesz, a vadak meg nem eszik. Ily széna kötegekkel utoljára is az etető helyhez csalogathatja aztán a vadász a legfélénkebb vadállatot is. A mi már azon kérdést illeti: mennyi takarmány kívántatik arra, hogy a vadak szükséget ne szenvedjenek ? — erre feleletet csak akkor adhatni, ha az ember minden körülményt figyelembe vesz. Függ ez mindenekelőtt a vadak számától, s azon körülménytől, valljon csak egy részük-, avagy valamennyinek szüksége van-e gondoskodásunkra; függ továbbá a rendelkezésünkre álló élelmiszerektől, s ezeknek ára, szállithatása és szállítási költségeitől egyaránt, s több efféléktől. Kemény hidegben egész ellátáshoz egy őzikére 2 fontot, egy szarvassuta vagy ünöre 3 fontot, egy kifejlődött vén agancsárra pedig 4 fontnyi takarmányt számíthatunk. Olvasóink előtt, ugy lehet hogy nem mondunk ismeretlen dolgot, midőn megemlítjük : hogy a szelid vadak megeszik a mohát; de az talán egy részök előtt mégis újdonság lehet: hogy a szarvas száraz fenyő erdőkben öszszel jóízűen s minden veszély nélkül egészségére nézve, megemészti a legmérgesebb gombák egyik faját, a légyvesztö galóczát is. H. D. yj © g y © §

e A haltenyésztés czimü cziksorozat folytatására, báláz egész kiszedve hever, még e számunkban sem szoríthattunk helyet — házigazdai szerepünknél fogva. Vendégeké az elsőség. A szomszéd Styriáhól egy országos egylet alakultát jelezik a lajthántuli lapok, mely a ló nemesítés és tenyésztést tűzte ki feladatául. Keletkeztét a mult ősszel néhány sportsman és hadseregbeli tiszt által rögtönözött kis verseny alkaltnávafi összejövetelnek, s gr. Meran, br. Walterskirchen, Wachtier kapitány, Gr. Attems, Klingan orsz. állatorvos stb. fáradozásának köszönheti. Az egylet székhelye Grátz, mostanáig 39 tagot számlál s 1290 frt évi járadékja van 3 évre biztosítva. Pro grammja, mely az egylet czélját és feladatát fejtegeti — rövid átnézetben, a styriai vidékek különböző lófajait ismertetvén , igen czélszerü reformokat ajánl azok fejlesztésére. A „Sporn" legutóbbi száma egy 5 hasábra terjedő elmélkedést szentel a mult évi versenyek eredményeinek, melyben az ausztriai, porosz- és ir.agyarszági tenyésztmények közt igen tüzetes összehasonlításokat tesz, mi az északnémetországiak tetemes hátrányára üt ki. Eltekintve a sikversenyek matador jaitól, leginkább Transylvanian az, melyre a porosz gyepek barátainak figyelmét felhívja. „Büszke mult évi győzelmei után — úgymond — most Transylvanian az, mely a magyarországi nemes tenyésztmények hirét hazája határain tul messze hordja." Az egész czikk igen tanulságos és kedves olvasmány. Ugyancsak a Sporn „ Renn-Bulletinje" egy másik 5 hasábra terjedő kimutatásba az 1868-ki győztes lovak kimutatását hozza nyereményeik nagysága szerint. Megjegyzendő, hogy e kimutatásba a német gyepeken futott franczia lovak is bevétettek. Összesen 264 lovat számlál nyertesnek! Az első helyet itt is Ram a foglalja el 16925 tallérral, 9 futam közt 6-szor elsőnek és 3-szor másodiknak érvén be; öt követi Signal 8110 tallérral és ugyanannyi futamban hasonló eséllyel. Transilvanian 5-ik, Dante 6-ik e sorozatban, mely azonban nem biztos mérő természetesen a lovak képessége felöl ; s csak az előbb jelzett czikkel egybehasonlítva adhat tájékozást a három ország versenylovairól. — Ezt követi a győztesek apjainak névsorozata, ivadékaik nyereménynagysága szerint; összesen 182 ló, melyből csak 22 tartozik Északnémetországba. Végezetül a nyertes tulajdonosok következnek, sziutén nyereményeik nagysága szerint, mintegy 120 névvel. Első a lissai szövetséges istálló 12 lóval és 32975 tallérral; második id. gr. Henckcl II. 15 ló és 19615 t. Az előbbinek 8 lova futott 35-ször, s e közt 16-szor elsőnek, 10-szer másodiknak értek be. Gr. Henekel 15 lova közül csak 9 lépett fel a gyepeu, s futottak 41-szer, miközben 17-szer elsőnek s 14-szer másodiknak értek be. Gr. Esterházy Miklós 10 lovat adott idomitásba, mind a 10 szerepelt, s 51 futamban 23-or elsőnek és 5 ször másodiknak értek be. Az egész összeállítás igen remek, könnyen áttekinthető, s napokig tartó figyelmet igényel de egyszersmind élvezetet is ad. Folytatás a melleklapon