Vadász- és Versenylap 13. évfolyam, 1869

1869-01-20 / 2. szám

9 Vadász- és Versenylap. verseny-egylet által, s ha több vevő kínálkozik s nagyobb árt ajánl: a többlet az egylet pénztáráé lesz; a többi lovat az együtt versenyzők tulajdonosai visszaválthatják azon sorban a hogy a nyertpont előtt elhaladtak, és pedig a nevezett áron, liozzá adva az egylettől a győztesnek határozott versenydijt. Ha az együtt versenyző lovak tulajdonosai egyikétől sem kívántatik valamellyik ló — ugy e joggal a verseny-részvényesek akármellyike élhet. Négy különböző tulajdonos (bona fide) lovának kell indulni, vagy a dij nem adatik ki. Nevezés az 1869-ki utolsó előtti versenyek napján éjfélig. V. Bécsi torony verseny (SteepleCkase) 1868-tól három évre biztosítva. Dij 2300 frt aláirás utján adva a sport barátaitól. Minden ország és korú ló számára, mellynek tulajdonosa és lovaglója a bécsi, pesti, prágai és lembergi casinók vagy az éjszak és dél-németországi, párisi, londoni, bécsi Jokey-Clubb tagja. Ugy szintén a három Hansaváros gentlemanjei is, kik a hamburgi verseny-egylet által igazoltattak, végre az európai hadsereg aktiv tisztei. Tétel 200 frt, bánat 100 frt, azonban csak 50 frt, ha május 1-én bejelentetik. A második ló tételét kapja és a bánatöszeget a netaláni gyep-kiadások levonása után. Legalább öt lónál a 3-dik tételét menti. Teher 140 bécsi f. Az ausztriai birodalomban ellett lovaknak 5 f., 4é. lOf. engedtetik. Azon lovakra, mellyek valamelly gyepen 1000—2000frt nyertek, tételeiket is beszámítva — 10 font, a mellyek nagyobb összegeket nyertek, 15 fttal több. Távolság mintegy 3 — 4 angol mföldnyi jó vadásztalaj. Aláirás april l-ig. Nev. zárnap május l-ig. Indítványozó: Herczeg Turn-Taxis Egon. Prága 1871. Nord- u. Süddeutscher Preis, egy előre 1000 ft, adja gr. Henckel s e dij tavali nyerője (dijaláirás még nyitva), 3éves 18 68-ban a Continensen ellett vagy szopós csikóként Angliából behozott lovak számára. Tét 260 frt, bánat 125 frt. 1 mfd. Teher 100 font, ménekre 3 fonttal több. 10 aláirás mellett a 2-ik ló 500 frtot kap a tételekből. A dij nyertesse 500 frtot visszahagy a pénztárban a legközelebbi dijra. Nevezni kell 1869. jan. 31-ig. mm aimfrfltm» Falka-vadászataink és vadász-paripáink tenyésztése. Viszonyaink jobbra fordultával ismét szaporodik a sport e neme iránt is a részvét, bár urlovaraink egy jó része a későig tartott országgyűlés által gátolva volt ez „exercitium bellicum"-ban tettlegesen részt venni. Nemzetünk a külföldiek előtt még mindig a „jó lovasok" hírében áll, mit ők a „guter Reiter" szavakkal helyesebben fejeznek ki; lévén mi ugyanis — elhiszem — jó lovaglók , de jó lovakkal nem bővelkedők ; illy illusiót — magunk közt szólva — hiba volna táplálni. Szeretjük ugyan a jó lovakat s a lovaglást, s teljesen tudjuk élvezni egy sebes futain hevélyét a kopófalka vagy agarak után, de az ehhez szükséges nagy terhet biró és sebességű lovak tenyésztése körül igen keveset te sziink. Nem akarom ugyan tagadni, hogy hazai sportmaneink közül többen e részt is dicséretes kivételt képeznek, s tulajdon nevelésű hunterei kk e 1 nevünknek még mindig becsülést vivnak ki a külföldön is : azonban e messze földet látott néhány paripa csak kivétel nagy Magyarországon. Mi csak ugy teszünk valamit és akkor: ha passiónk van hozzá, és csak addig — mig ez tart. Illyenkor kapkodunk fűhöz, fához; hegyeket akarnánk elmozdítani , de miután ez lehetetlen csak ugy könnyedén, elhordani meg soká tartana — marad a mint volt. Elmondták ezt már nálam okosabb emberek is, azért ne nehezteljenek reám. így vagyunk mi többek közt vadászlovainkkal, azaz vadászásra használt paripáinkkal is; mert hogy széles hazánkban a különböző falkák után hajtó száz meg száz lovas-vadászunk tized része saját neveiéül, s valóban e ezélra a 1 k a 1 m a s „bunteren" ülne — nagyon „Tamás" vagyok. Pedig mai napság, midőn a kopók majdnem olly gyorsasággal hajtanak mint az agarak — csak is kitűnő vadász lovon élvezhetni a „hajsz" egé-z hevélyét. Vadász lovaink az eddig még kevés természeti akadálylyal biró térségeinken csak megjárták, miután átkelésre alig került alkalom, s az egész csak egy kis jóizü sik-futtatás volt; de a naponta előrehaladottabb tagosítás következtében elszaporodott árkolások, sövények e részben is nagyobb követeléseket teendnek maholnap jó vadászlovakban. Gondoskodjunk tehát minél előbb egy jó fajta vadászié meghonosításáról. — A különféle lónemek közt egy siacs, bú, feliéi mellényes s fekete lakktopános élődi nieeaenásának asztalánál a pecsenyét és pezsgőt fogyasztja. A növényországnak is számos élődije van. Ki nem ismeri a gyimbort, máskép fagyöngyöt (viscum album), mellyböl az élelmes ipar lépvesszöt alkot, nem azért ugyan, hogy vele, mint az emberek tennék, saját embertársaikat csalogassák a tőrbe, hanem az erdő énekes madarait. Bizony mi emberek minden magasztosságunk mellett is, lehet mondani, hogy az Ichneumoknál hátrább állunk. Mi nem bírunk szárnyakkal, mint a fürkész, életkorának bizonyos szakán. Való ugyan, hogy némellyikiink szárnyat is óhajt magának, hogy a hitelezők elöl hamarjában Chinába vagy a kék magasságba szálhasson. Három pár lábszárunk siucs, mint a fürkésznek, legfölebb három egyes lábszárunk, midőn aggastyánkorban bottal kezünkben keressük a — sirt. Ki ne ismerné a cserebogárnak egyik korábbi változckát a marha-bögölyt. Ezek az erdőben is sok kárt okoznak, a növények gyökerein rágódnak, és igen nehéz hozzájok férni, a mennyiben fejlödésök fokozatához és az idő hőmérsékéhez képest majd csak a föld felületén, majd mélyebben ütnek tanyát s csak fejlödésök negyedik évében változnak át cserebogarakká. Mint illyenek pusztításuk által kevésbbé kártékonyak, mint az által, hogy tojást raknak, mellyböl (pondró, majdj bögöly támad. A cserebogarak által elpusztított falomb még csak ismét ki szokott hajtani. Azon rzélból hogy a nemesebb ültetvényeket, veteményes ágyakat, kerti és erdei faiskolákat a cserebogarak (tojásaitól megoltalmazzuk, közelökben mintegy két lábnyi magasra trágyát rakatunk, mellyet vékonyan homokkal hintünk be. A bogarak aztán tojásaikat ide rakván le, ültetvényeinket megkímélik. Arra nézve, hogy a cserebogarak néha milly 1 nagy számmal jönnek elő, példaként fölemiithetem, hogy 1832-ben május 18-án Franeziaországban a Tournay és Gisors között haladó hatlovas teherszállító postakocsi menetében nemcsak fel lön tartóztatva, de sőt visszatérni is kénytelenittetett. 1841-ben meg ugyancsak május hóban néhány este minden közlekedés megszűnt Macon környékén, a Saone hidjain a cserebogarak rajzása miatt. Mesterséges vizárasztások bőgőly-pondrók kiirtásáranézve nem minden ok nélkül guuyoltatuak ki, mert általában kivihetetlenek, majd idegen drágán kellene megfizetnünk. A (fenyőfának héja alatt gyakran találhatunk kis barna férget, az úgynevezett fenyő-szút, mely gyakran olly nagy mennyiségben keletkezik, hogy szörnyű pusztítást idéz elő, s kénytelen az ember miattok az erdőt kiirtani. Az elejtett fenyőszálak héja lehasogattattván, az a rovarokkal együtt elégetendő, így küzd az ember szakadatlanul a természet, az állat- és növényvilág igen is gazdag elfajulása ellenében. A természet egyébiránt bölcsen gondoskodott arról, hogy a rovaroknak egyetlen egy faja se vesszen ki, daczára az emberek minden üldözésének és fáradozásának, s legfölebb is annyira kevesbiilnek, hogy reánk nézve ártalmatlanokká válnak. De hát mi haszna e tömérdek bogárnak, e uyüzsgő-mozgó rovar világnak, melly a haraszt és dudva félrekotrásakor ezrenként tárul föl bámuló szemeink előtt? . . . kérdhetné a kíváncsi. — Ezek a természet egészségügyi faetorai, a hulladék és rothadvány emésztök, mik különben kigözölgéseikkel egész miasmát képeznének, mig az ö gyomrukon átmenve rövid uton liumussá válnak. — Porból lett minden — és ismét porrá lesz. Middeldorf, töerdész. melly olly sokféle ezélra és általánosan használható volna, mint az erőteljes angol vadászié, melly azonkívül bogy kitűnő a mezőn, a falka utáni hajszban, ép olly nélkülözhetlen a tábori életben, a hadjáratok fárasztó eseményei közt. S ezért jelen czikksorozatunk is ennek ismertetése és nevelési módjával fog foglalkozni. „A vadászlovak tenyésztése körül nem lehel általános szabályokat felállitani, miután e czélból igen sok mellékes körülményt kell figyelembe venni. Az utolsó hatvau-hetven esztendő alatt e lónem alkata és jellegében igen különös változás történt, ugy hogy kitűnő, s e dologhoz jól értő sportmanek c s a k a telivért tartják tökéletes vadászlónak. Erről majd alább bővebben szólandunk. — Igaz, hogy hazánk vadászterületeinek nagy része épen nem alkalmatlan a telivérek számára, de miután sportmaneink nagy része részint nehéz testsúlyuknál fogva, részint elfogultságból a telivérek ellenesei, s illyformán se nem tudják, se nem akarják lovagolni: ez okból mostanábau vadászlovainknak alig huszadrésze áll telivérekböl. Már pedig,ha szabad itt a teli- és az úgynevezett félvér vadászló egyes kitűnő tulajdonságairól, valamint azok legelőnyösb tenyésztési módjáról mondandókat egymással párhuzamba állítni, úgy saját nézetem oda nyilvánul, hogy : ha mindkettőnek egyéni előnyeit egymás irányában mérlegeljük, a serpenyő határozottan a telivér felé hajlik. A vadászló általános és sikeres tenyésztésénél nem annyira a kitűnő hágómének uiegszerczlietése volna a főnehézség , mint inkább a tenyésztők részéről a hiányzó meggyőződés: hogy tulajdon előnyük kivánja, miszerint legjobb kanczáik számára a magasb fedezési árakat ne sajnálják. De c részben olly közönyösek s kényelmesek, hogy a legelső és legközelebbi méneket használják, minden tekintet nélkül az elérni kivánt ezélra, már t. i. hogy kocsi vagy paripa-lovakat kivánnak-e ivadékul; rá sem gondolva e hibás alkatú mének látásáuál, hogy a természet kedvökért szabályaitól el nem tér, melly az egész állatvilágra nézve azon mondatban központosul: „az egyenlők magokhoz hasonlókat nemzenek." Illyenformán a fajzás csak a véletlenségre bizatik, a helyett hogy megfontolás és átgondolt megállapodás következménye lenne. Már most ha az illy hibás méntől származott ivadék kancza talál lenni, s pedig hihetőleg mind alakja mind járására nezve hibás, s igy valami becsületes áron cl sem adható : mi történik egyéb , minthogy megmarad a tenyésztőnél, s pár év inulva ez is tenyészkauezául ha ználtatik. Mit lehet aztán ennek ivadékaitól remélni, ha csak a vak szerencse nem pótolja a józan értelmet és helyes megfontolást ? Meglehet, hogy a fiatal kanczát egy jobb mén fedezendi — mint apja volt; s hogy annak nemzőereje annyira hathatós, miszerint anyja hibáitól mentes csikó jő világra — mégis sem szabályos, sem kellemes tagarányzatokkal nem fog bírni, tehát megint csak veszteség. Ezt ismét tenyésztésre használják, s igy szaporodik veszteség veszteségre a járatlan tenyésztőnél, mig általában az országos tenyészet is silányul. Nem állítom, hogy a lótenyésztés — ha mindjárt a legjobb körülmények között is — biztos keresetjövedelmet nyújtana : azonban helyes megfontolás és józan számítás mellett majdnem biztosnak mondható a nyereség, s igy a mezei gazdaság üzlete mellett igen ajánlatos jövedelemforrás. A szükséges kiadások többnyire csak aprónként jönek, kivéve pár jó anyakancza megszerzését — s igy a kisebb birtokosok is könnyen űzhetik, mig a belőle bejövő pénz sommásan egyszerre szokott befolyni, s jót lendíthet a gazdaságon. De meg máskép is, minden jó mezei gazdának mintegy vérében van már az érdeklődés házi állatjainak tökélyesbbitése iránt. A mi már most a vadászlovak tenyésztésére szükséges kanczákat illeti: megengedem, hogy gyakran a körülmények nehéz akadályokat emelnek. Egy kisebb gazdának van például egy vagy két olly kauczája, mellytöl lehetséges de nem valószinü, hogy vadászlovat nyerhessen ; mit tehet azonban ? a kanczát nem cserélheti el rögtön s ollyanért, melly kedvezőbb eredményt igér. Azonban egy jó fedező mén kiválasztása mindig hatalmában áll, s ennek kifürkészésére sc költséget, se fáradságot ne is kiméljen. A ki nálunk lótenyésztéssel tüzetesebben foglalkozik, tudhatja, hogy egyes mének ivadékai különösen mint vadászlovak tűntek ki, s hogy illyenek folyvást 2*