Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-12-30 / 36.szám

583 zat, a koncz elköltése színhelyén végkép megszűnt, s a halommal fekvő toll mutatta, hogy a róka ott végleg befejezte műtétét, mert továbbra, saját csapáján kívül, sem vér, sem toll nem vezete; tehát egészen elbánt a jérczével, s állandó tanyájára nem vitt belőie, nem is lévén kit táplálnia, mert siheder rókafiai tavasz óta eléggé meglegényesedhettek, hogy magok járjanak élelmök után, ha ugyan jelenleg nem épen illyen fiatal gazzal van dolgom, melly esetben a föllelés tán mégis inkább sikerül. A helyről, melyen a róka prédáját elköltötte, közel egy óráig folyt a nyomozás hegyen völgyön át, de korán sem oly czikázó utakon mint reggel, mikor még a koma éhes volt, és jobbra-balra leskelődött egy kis falat után. Most inkább úton járt a kópé, s csak mikor vadonabb helyre kezdett térni, kellett fiatal követőmet nesztelen csendes haladásra intenem, mert közeinek hittem a vad tanyáját. Egy kiálló szirt megkerülése után határozottan völgynek tartott a csapa, s egy-két meredek szőlőn át egy tömlőalaku szűk, de bozontos völgytorkolat szélén egyszerre megszűnt, s mig megálltam, hogy körülnézzek : vájjon merre fordulhatott ő kelme, lenn a tömlő talpában kisurrant a róka, épen még olly távolban, hogy jóhordásu fegyverem beérhette. Mögöttem örömrivalgásokba tört ki a siheder vadászujoncz, midőn a rókát felbukni látta, de magam alig hittem a jó szerencsének, mert kissé messzinek tetszett a lövés, és a róka csakugyan csülökre kapott s egy elébb alig látott nyiláson eltűnt. Ennyi zaj, s a róka ritkább látása, Hectort is kivetkőztette eddig tanúsított türelmes magaviseletéből, a vizsla megugrott, s mielőtt szólhattam, fiatal pajtásom is lerohant a meredeken, s mindketten eltűntek a szük völgy nyílásán. Megtöltve a kilőtt csövet, egy kis kanyarodással magam is utánuk indultam, s a sürün hullott sebvér a fris havon biztos nyomon vezetett, mig közel egy negyed óra múlva fölleltük a rókát, dermedten, kifeszített vitorlával, mellynek bokrétája sem mozgott többé. A fiu még a kocsimig czipelé az elejtett két vadat, s vigan indult útnak a jó birrel, hogy vasárnapi pecsenyéik családon kívüli fogyasztói egygyel megritkultak, magam pedig búcsút vettem egyidőre a kedves vidéktől, melyre a korán leszálló téli nap ugyanakkor hintette rózsás, de hideg világát. A völgyek és hegyoldalak már amaz átlátszó kékbe öltöztek , melly a tájképnek olly finom párás színezetet kölcsönöz. Az esti szellő kissé megrezgetteté a hajlékony sudai*akat, s a le-lehulló zúzmara ezernyi fényes jegeczei ragyogóan csillogtak a búcsúzó nap sugaraiban. Észak felől hideg kékes fellegek kezdtek tornyosulni, ezúttal biztatólag, hogy a nemsokára összetaposandott havat csakhamar szeplőtlen fris lepel fogja borítani. Keleti Károly. Kairó 1868. decz. 9. T. Szerkesztő ur ! Talán érdekelni fogja a magyar sport-világot az egyptomi lóversenyekről is valamit hallani; mivégből némi adatokat csak sietve — mert az európai posta holnap indul — ezennel van szerencsém átküldeni. Az egész futtatás privát jellegű és inkább ünnepély volt, mellyet az alkirály, a „Khidiwe" (mint most nevezteti magát) adott. A néző közönség nem is állott