Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-12-10 / 34.szám

549 Az eddigi r ó k a-f alka is feloszlott, és határozatba ment: helyette jövő évre egy kitűnő, 20—25 vezetékből állót beszerezni Angliában, s éltet a re­mény, hogy jövőben sikeresebb hajtásokat élvezünk a vöröskabátban, mint az idén Az eddigi rókafalka azonban mégis megösmertette velünk a vidéket, és bebizo­nyult, miszerint bővelkedik szebbnél szebb coverekkel s nagy róka mennyiséggel, és hogy átaljában e vidék a róka-kopászatra tökéletessen alkalmas és szép. Az eddigi róka-ebek is a harrierek *) közé osztva, 2 falkára, egy lassúbb és egy sebesebbre váltak, s kedvező idővel ezután négyszer hetenként: hétfőn, kedden, pénteken és szombaton, vadásznak. Nem zárhatom be soraimat, mielőtt néhány elösmerő 4 szóval nem emlékezném meg derék első masterünk buzgóságáról, és a polgárdi kastély rendkívüli vendég­szeretetéről, hol nem egy víg ebédet és kellemes estét töltöttek vadásztársaink. Az ott végbement tréfák közt megemlítendő „két h u r d 1 e race" is, mely­lyek elseje Hubertus napja után, az az november 4-ikén tartatott. A tisztelet dijjat egy csinos lovagló-ostort, ifj. gf. Batthyány László adta; tétel egy arany, f. v. f. nyitva minden lónak mely a vadászatban részt vett, teher kiegyenlítés nélkül, 1 angol mérföld 4 akadállyal; 14 aláírás. Bernrieder József 5 éves s. p. h. fél v. Agárd ap. Oakball CPista) 1 Ifj. gf. Batthyány László 4 éves s. p. h. fél. v. Búvár (Inkey István) 2 „ „ „ ,, 4 éves s. h. fél. v. Fényes (Károlyi István) 3 Agárd elejétől kezdve vezetve tetszése szerint nyert. A második versenyre, mely ma nov. 21-kén ment végbe, a dijjat a sport ked­velő házi kisasszonyok adták, mely egy igen csinos mivezetü ezüst gombu ostorból állott. A feltételek a fentebbiek, azon hozzátétellel, hogy csak urlovarok vörös vadász­kabátban lovagolhattak, 1 és fél ang. m. 5 akadállyal. Ifj. gf. Batthyány László 5 éves v. p. k. telivér Gemima (Károlyi István) 1 Inkey > István idb sz. h. fél. v. Manchester . . . (tulaj.) 2 Gf. Festetics Pál idb. f. m. Blackboy (tulaj.) 3 Manchester kezdettől gyors iramban vezetett, utána Gemima, 20 öllel mögöt tük Blackboy, ki ugy látszik a versenyben részt sem akart venni. Mindannyian széppen ugrattak. — Az utolsó fordulónál Gemima lovassátói felhíva Manchester mellé ment, S mind kettő erősen hajtva a nyerpontig küzdött,'hol Gemima vált győztessé. Ez igen csinos verseny némi kárpótlásul szolgált, mert ma már meg sem kí­sérthettük a vadászatot, annyira fagyott lévén a talaj. Még egy kellemes visszaemlékezést idéz bennünk elé egy külföldi család, melly a seasont Lepsényben töltvén, rendesen velünk vadászott. E lovas család két hölgye gyakran méltó bámulatra gerjesztett, midőn merész és ügyes lovaglással elsőkül keltek át a nagy akadályokon, s a kopókat nyomban és mindenütt követvén, min­den ballalinál jelen voltak. Gyermekeik (5 és 8 évesek), kis ponykon néha szintén kijöttek és gyakran mulattattak ügyes és bátor lovaglásukkal. Es most térjünk a mult bét vadászatainak részletezésére, melyek azonban a folytonos hideg, száraz, sőt fagyos idő miatt kevés érdekest nyújtanak. *) Nagyobb fajta, 18—22" magas, nyul-falkába tartozó ebek.

Next

/
Thumbnails
Contents