Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-10-31 / 30.szám

492 várnak komor omladékai, melyek által a titoktelje3 erdőségmagány annál regényesebbnek mutatkozék. Midőn a társaság körülnézte magát, észrevették, hogy BuckiW gham hiányzik, bogy nem érkezett meg a többiekkel. Talán valami baj érte volna ? — Ahán ! — kiáltott tői M a r a i s, kezeit jókedvűen dörzsölgetve, midőn látá, bogy a herczegnek elmaradását észrevették. Meglássátok , hogy jövendölésem beteljesül, — a követ úr nyakát szegte. A királyné meghallotta Marais szavait s ijedtében felsikoltott. — Különös volna! mond a király, ha a szép idegent csakugyan valami szerencsétlenség érte volna. Uraim ! nézzenek csak utánna, küldjenek embereket fölkeresésére. Egy része az uraknak azonnal útat váltott. Hosszas keresés után csakugyan megtalálták őt egy fatörzsökön ülve, a mint épen készülődék, bogy a vadásztársaság után gyalog ballagjon. — Lova mély lapoczkasebbel fekvék a földön, valószínűen páráját kilehelve. — A hon van ni! — kiálta Marais. — Nem megmondtam, hogy ez a paripa a herczeget szerencsétlenségbe dönti. — A ló, a mint látom, csak magának okozott bajt! — szólt Bassompiérre, — mert a herczegnek, hála Istennek semmi baja. E közben a keresőket követő király is a helyszínére érkezék. — Ah, herczegségednek, a mint látom, valami kalandja volt, még pedig gyönyörűséges, ha nem csalódom, — úgymond a király. — Oh, szörnyű gyönyörűséges, felséged! — felelt Buckingham. Egy mókus keresztülszaladt előttünk az uton s lovam annyira megijedt, hogy eliramlott. Egy óriás fának kidőlt törzséhez érkeztünk vala, mely sürü ágazatával elzárta az útat előlünk. — En észrevettem ezen akadályt s lovamat még nógatni akartam, hogy egy szökkenéssel átugorja. Hanem mindhiába. A ló előre szökellt, a nélkül azonban, bogy magát kormányozni engedte volna, és minthogy hátulsó lábainak egyike az ágak közé akadt, lerogyott és engemet is a földre ejte. Szegény állatnak életébe kerülhetett, mert még azóta meg sem motczant. Magam is viszek néhány karczolást magammal. — Ab herczegem, vajon mit gondolhatott akkor midőn lebukott, — kíváncsi volnék tudni?! — szólott a király tréfálkozva. — Felség, biz én arra gondoltam, hogy én az úgynevezett szerencsés emberek közé tartozom , mert fejem mellett épen azon pillanatban repült el egy kő. Felette különös véletlen eset! A király kiséretéből egyik tiszt leszállott paripájáról, hogy ezt a herczegnek fölajánlja. Majd egy angol lovag lépett Buckinghamhez, s megsugá neki hogy a királyné •nagyon megijedt, midőn ballá, bogy a herczeget szerencsétlenség érte, s különösen hangsúlyozá a szót, hogy a királyné elsápadt s nagy lélekrázkódáson ment keresztül. Még mielőtt Compiégnebe visszaérkezett volna a vadásztársaság, a királyné oldalához jutott a berezeg. Néhány lépésnyire visszamaradtak és a királyné szólamla meg először.