Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-10-31 / 30.szám

490 lett tevének fogadalmakat, miket a királynak diadalmas megtérés után be kellett váltania. A lovagok mind yájan megesküdtek, hogy vagy győzelemmel térnek vissza, vagy meghalnak. I s most én teszek itt eme tollak eiőtt ünnepélyes esküt, hogy mindenha hü lovagja, maradok Francziaország királynéjának, és hogy őt, habár tőle távolban is, mindig mint őrangyalomat szeretni és imádni fogom. A királyné megérinté lovát lovagkorbácsával s hallgatva tova nyargalt, A gyülhelyre érkeztek. A hajtók és vadászok épen készen álltak. Az ebek, mik talán már a sólyom- vadászat kezdete óta e helyen várakoztak, a királynak egy intésére szabadon bocsáttattak. Fü és bozót egy pillanat alatt megmozdultak, mintha titokteljes lények rázogatnák. A vadászkürtök harsány hangja is megszólamlott, hirül adni, hogy a lyukából megugrasztott róka, a sűrűséget elhagyván, tova iramlott. Föl-fölhallatszék az ebeknek velőt rázkódtató csaholása, az elmaradozók iparkodtak hogy a tömeget utolérjék s a vadászok minden irányban előtörtettek. A király igen jó kedélyhangulatban volt. Hallgatagon lovagolt a bibornok oldalánál s úgy tetszék — a mennyire szemei rejtélyes jellemét elárulták, hogy a berezeg iránt leplezhetetlen érdekkel viseltetik. — Herczeg! —szólott Holland lord Buckingbambez —- meg vagyok róla győ ződve, hogy Önnek vonzalmát a bibornok előtt valaki már bizonynyal elárulta. Tanácslom önnek — folytatá tovább nevetve, — hogy irányában óvatos legyen, mert ki tudja mi lehet a dologból, talán még egy megismerkedés a Bastille-lel — vagy mi ? — Holland lord! — viszonzá Buckingham szintén vidor hangon, —• hogy ha ő arra vetemednék, vagy ha olyasmi lehetséges volna, akkor számítanék rá, hogy ön engemet kétségkívül kiszabaditna. — Hanem az igazat megvallva, én bámulom a királynét, s engedje meg ön, hogy egy szót s egy kérelmet fülébe súghassak. A lovag közelebb vonta paripáját, hogy a lassan kiejtett szavakat meg hallhassa, aztán a merően rátekintő Buckinghamnak fejével igenlöleg biczczentett. E közben a vadászat nagy élénkséggel tovább folyt, miglen a rókának kedve jött futását egy rejt felé irányozni, hol hirtelen minden továbblátás, s a továbbhajtás hasonlókép lehetetlennek mutatkozék. Romhalmazok, ledőlt falak, omlatag tornyok, nmg gödrök és hatalmas kődarabok képezték az áthághatlanoknak tetsző akadályokat. A pierrefondi terjedelmes és nem rég felette erős vávnak maradványai voltak ezek, melyek néhány év előtt erőszakosan romboltattak szét. A polgárháborúk idejében menhelyéül szolgált ez egy rablóbandának, mely a környéket mérföldekre pusztította el, mig a rablók az erős várban bosszú ideig biztosaknak érezhették magukat minden üldözés elől. A rejt útkeresése nem sokáig tartott. A kürtök fölharsogtak, az ebek a rókát kiugrasztották, s a király és vendégei tovább folytatták a hajtást. — Kövessenek uraim, kövessenek! rivalt föl egyik udvari vadászmester, épen a mint a király oda ugratott. • Az általános mozgás közepett valamint Buckingham berezeg, úgy Ricbelieu bibornok is megkísérelte, hogy egy ügyes fordulat által a királynő oldalához jusson ; az ifjú daliák azonban azon ürügy alatt, mintha méneiket kellőképen nem fékez-