Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-10-31 / 30.szám

491 hetnék, úgy elállottak útját a bibornoknak, tömegesen úgy körülfogták a elválaszták a királynétól, bogy szó sem volt arról bogy hozzá közelíthessen. És mindez oly ügyesen, s oly sok bocsánatkérés mellett lön végrehajtva, hogy maga a bibornok sem láthatott benne egyebet mint bal véletlent, bármennyire kellemetlenül hatott is rája a fiataloknak ezen „esetleges" cselfogásuk. — Lóidomitó intézetbe valók volnának ezek a kutya-kölykök ! mormogta magában a szent férfiú.. Mig cz történt, s a királyné paripáján egyet fordított — már Buckingham herczeg a királyné oldalánál termett. — Asszonyom ! — szólalt meg a herczeg, kérő ha.igon, mely a szivig hat, —ön nem adott nek'm legkisebb jelt se, hogy tisztelemet s hódolatomat elfogadja. Miért ezen hidegség egy vendég iránt, a ki néhány nap alatt búcsút veszen! — Talán hibáztatnom kellene a módot, melylyel herczegséged hódolatát nekem fölajánlá, talán meg kellene mondanom önnek, hogy nagyon merész! Igen, nekem rendre kellene önt utasitnom : — de egy másik szemrehányást kell tennem önnek; — viszonzá a királyné látszólag igen komolyan. — Más szemrehányást, felség?! Esedezem, mondja meg hogy mit? miért? — Herczeg, ön hamar szeret és könnyen felejt! — viszonzá a királyné éles hangsúlyozással. — Asszonyom, mi oka volna bennem kételkedni! Kié lett volna az én szivem ? — Elfelejté ön Spanyolországot? Elfelejté Olivarez grófnőt? Nálunk igen sokat beszéltek önnek Spanyolországban tartózkodása — s ama szép hölgy felöl. — En szerettem Olivarez grófnőt ? Az Isten szerelmére kérem önt, asszonyom, ne gyötörjön engemet tréfából. A grófnő sohasem mérkőzhetik Anna királynéval és sohasem foglalt s nem is fog soha helyet foglalni szivemben. Kellemei, ha ugyan léteznek azok, királynémnak kellemeivel csak ép olly kevéssé ha

sonlithatók össze mint a szent-János bogárnak gyönge fénye az égboltozat valamely csillagának ragyogó tündöklésével. O mondja kérem, mondja Felséged, bogy e rágalomnak hitelt nem ád. A királyné folyvást hallgatott; Buckingham pedig belsökép örvendezett. Hiúsága azzal kecsegtető őt, bogy a királyné feltékeny reá. A berezeg ismét megszólalni készült, midőn e szándékában megelőzték. — Felség! —• kiáltának többen e pillanatban a királyné kíséretéből s az erdő felé mutattak, — amarra vonúl a vadászat tovább. A vadászat még jó ideig folyt. A róka jól meghurczolta üldözőit. Átgázoltak a réti apályon, tüskön-bokron, csermelyeken, üldözék a rókát tanyák és falvak mel" lett. A halálra üldözött vad egyszer csak egyet fordúlt s régi rejt helyeit akarta fölkeresni; kimerülten, alig baktatva, lekonyult vitorlával érte el az erdőnek szélét. A hajtók által be volt kerítve s a vadászkürtök hangjaJiirdeté, bogy feldöntötték. Ezen utolsó jelenet alatt összegyülekeztek a hölgyek és daliák néhány óriás fának árnyékába, melyek ugy néztek ki az eidöségnek ezen ritkán fölkeresett részén, mintha századok óta őrei volnának e csöndes magánynak. A leáldozó napnak sugaiai áttörtek a sürü lombok közt. Egyik oldalon, egy tisztáson át, melyet még a rablók irtottak volt ki, láthatók voltak még Pierrefond