Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-09-20 / 26.szám

V 4i él fogunk találni. Bár hová nézzen az ember : mindenütt a sok puskás, kiknek folytonosan hallani puffogtatását, pedig bizony jobb lenne látna utána a földje mivelésének. Ha csak egyet tudnék, ki a mezőre kutyáját ne hozná magával! 8 ha ez a nyulat el nem tudja fogni, akkor agarat szerez magának, s igy még tavasszal is pusztítja a nyulat. A foglyokat csaptató kosarakkal és tőrökkel fogdosták el a mult télen, s volt köztük ki báromszáz darab foglyot elevenen adott el a bécsi vad kereskedőnek. Erre természetesen azt kérdeztem, bogy nem tettek-e panaszt az illető szolgabiróságnál ? — mire jámbor kísérőm azt felelte : „Jártunk mi oda panaszra eleget, de akár hányszor jöttünk, ha mindjárt a törököt és csaptatókat felmu'attuk is, s a vadőrt névszerint bejelentettük , nekünk soha sem volt igazságunk, azt felelték mindig: „más világ van most !" — Csak adná a jó Isten, bogy a vadásztörvény már egyszer lenne meg, majd elbánnánk velük azután. Hiszen bol lesz ennek a vége? már is oly vakmerő lábra kaptak a vadorok, hogy innen -onnan igen nehezen fo gunk kötelességünkben is eljárhatni. Hát tegnap mi esett rajtam? Esténként a tiloscserünkre dülö szt-miklósi földeken nyulakra s a netán kifutkosó fáczányokra lesbe állanak ki a szt-miklósiak négyen, de hatan is egymás szélűben. Eljárván kötelességemben, a határárkon jártam fel alá, hogy a netalán tilos-cserünkböl kifelé tartó vadakat visszariasszam. — Egyszerre felbukik a kepe mellül egy vadőr s felém tartja a puskát s nagyot káromolva azt kiáltja reám: „Nem takarodsz el innen!: mindjárt főbe lőlek !" — Erre persze én is lekaptam fegyveremet, s megvallom nem vártam volna meg, mig ő reám fogta volna a fegyvert. — Igy vagyunk uram ! s mindig vakmerőbbek lesznek a pusztításokban. Hiszen már senki sem parancsol nekik; bár adná már az Isten a vadásztörvényt!! s. a. t. — igy a kerülő. Kedves öcsémnek gr. Sz. B.-nak igen jeles erdészével találkozván, ez szinte ezeket panaszolta el nekem és a vadorságnak még azon vandalisticus példáját is hozta fel, hogy a feljebb nevezett helységeknek lakosai most mult junius végén és julius elejéu már is foglyászni járván : az öreg foglyokat, melyek, a mint tudva van, csak bogy gyenge fiaikat megmentsék, fel-fel röpdösnek a kutya előtt, hogy azt onnan elcsalják, — irgalom nélkül lelőtték, minek folytán fiai mind elvesztek. Ott tartózkodásom egész ideje alatt esténként s általában nappal is, az egész környéken, hol itt, hol ott pattogott a falusi lakosok puskája, vasárnapokon pedig társaságokban itt hármat, ott négyet, amott hatot is egy csoportban láthattunk vadászni ; sőt a mi több, a sz-miklósi molnárnak két fia, kik a szt-miklósi határban elpusztítván a vadászatot, vadat már csak gyéren találnak, a helyett, hogy becsületes mesterségüket rendesen űznék, annyira vitték vakmerőségüket, bogy gróf V. H. lozsi tilosába kényük és kedvük szerint nem is egy magok, hanem egy-két jó pajtással, szemem láttára, vadászni jártak. Hogy a vadászat annak joga legyen, ki volt jobbágyait felszabadította, s hogy ez mindig az uradalmakhoz tartozó királyi jog volt: ezt nem tagadhatja senki; de mind e mellett nem kívánom elvitázni azt, hogy a mostani viszonyok közt, a helységek lakosai, az ő mezejükön élő vadra számot tarthatnak; de hogy azért a