Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-01-30 / 3.szám

37 Azalatt mig mi bent falatoztunk, a nap jól kisütött, fölolvasztá a fagyot, s me'g arra is volt kilátásunk, bogy a vadászatnál kimelegszünk. A csapat megindult s félórai menet után a göröndöket egyenkint hajtani kezdtük. Egy-két hajtás után azonban láttam, hogy igy nem sokra megyünk; sem a hajtók nem mentek jól, sem a vadászok nem tartották meg a rendet; azonkivül pedig az enyémmel együtt vagy öt vizsla szeleskedett, úgy hogy ezek rendbentartásával alig tudtunk boldogulni; szemem láttára több szalonka elment, anélkül bogy reá lövés esett volna. A hét-nyolcz hajtásban, mit az nap tettünk — és az volt a legfőbb baj bogy a bajtások nagyok voltak — mégis esett vagy tiz darab és ebből magamra kettő ; az első napi eredmény ily készülethez képest épen nem volt kecsegtető; nagyobb rend és nyugalom mellett kétszer annyit is kaphattunk volna. Először is elhatároztuk, hogy e helyeken bajtókkal többé nem vadászunk, elég ide egy-két jó vizsla, és ugyanannyi vadász. E vadászatnál nekem leginkább egy mellettem járó fiatal ember lőmodora tünt föl: ez igen gyorsan és ügyesen lőtt kapásból anélkül, hogy a lőfegyvert arczához illesztette s behúnyt szemmel czélzott volna. (Folytatása köv.) A sarkvidéki róka. *) Ép oly tárgyilagos mint érdekes Brehm azon ezikke, melyben bebizonyítja hogy a rókafajok szőrét az anyatermészet lakhelyeik s égaljukhoz alkalmazta. E figyelmes búvár többek közt igy ir rólok : „Egy állatnak szőre sincs annyira az általa lakott vidékhez kötve mint a rókáé, mert a déli róka szőrére nézve lényegesen különbözik a sarkvidékitől, a hegyi róka, a síkságitól. A lappangva elhúzódó vigyázó rókát alig lehet észrevenni, mert épen környezete hasonló színezetű levén, látbat" lanná teszi. Ravasz rókánk valamennyi rokonfajai többé kevésbé oly színezetűek, különbözvén azonban a helyi körülmények változó szinezete szerint. Igy például a puszták rókájának szőre homoksárga, a sivatagokban halványsárga, s a sarkvidéki rókák szőre hazájuk szélességi foka szerint télen vagy kékes vagy hófehér, nyáron azonban szürke." Mielőtt azonban tovább hallgatnók Brehm elbeszéléseit, ki a sarkvidéki rókát utazásai közben tette tanulmányai tárgyává, halljuk előbb az angol Wood közléseit, mindkettő nézeteit felhasználván; miután nekünk rókánk sarkvidéki atyafijáról nincs saját tapasztalatunk. Wood ekként ir róla: „A sarkvidéki róka (Vulpes lagopus, Hasenfuss Fuchs), melynek lakhelyét neve mutatja, lyukának nagysága s berendezése miatt nevezetes. Hogy magát égalja zordonsága ellen óvja, jelentékeny mélységig vájja ki, s nevezetes, bogy ritkán áll egyedül, mert közönségesen 20 — 30 rókalyuk húzódik közvetlen egymás mellett. E féltársas-életnek alapja meglehet azon egyszerű okban fenekük, bogy a rókák természeti ösztönüknél fogva ugyanegy tulajdonságú földet találnak alkalmas*) Wood hires angol munkájának Müller A. által eszközölt átdolgozatából. Óhajtandó lenne, hogy Woodnak az állatok szokása ós természetéről mesterileg irt, finom észlelő tehetséget eláruló müve a magyar irodalomba is átültettessék. Szerk.