Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-01-30 / 3.szám

36 Ezeken túl az úgynevezett földvári és nagy tó számtalan fokot és eret bocsát a fűzfával és alacsony bokrokkal, többnyire rekettyével benőtt laposok közé, és e bokros helyeket az itteni magyar lakosság göröndőknek hijja. E göröndökben találja föl az erdei szalonka legkedvesebb tartózkodását; ezek legtöbbnyire három vadász által könnyen fölfogható, keskeny csíkokból állanak, közöttük ismét sík gyep, s mindennemű lábas jószágnak legelőül szolgáló mező terül el, úgy hogy fölváltva gyep és görönd, a szalonkának mindig nyirkos, e mellett meg porhanyós talajjal szolgál, s nemcsak elegendő táplálékot nyújt neki, hanem ennek keresését megkönnyíti. Különösen a sertés-turás és a marhahulladék az, melyben a szalonka turkálni szeret és ennek itt bővében van. A térképenlátható négyszög-csoportok*), például a Rihai szállások, Élesd, NagyTelek, Karakó, Lögi szállások stb. nem jelentenek falut, mert ilyen az egész szigeten nincs ; hanem csak a müvelés alá vett kis tért jelzik, melyen egymástól jókora távolságra egyes épületek, úgynevezett szállások vannak elszórva s ezek együttvéve sem tennének annyit, hogy belőlük egy középnagyságú helység kikerülhetne. Valamint Mohácsnak, úgy e szigetnek szórványos lakossága részben magyar, részben meg sokacz, vagyis r. katholica valláson levő szerb, melynek férfitagjai azonban többnyire magyarul is tudnak. A szalonkavadászat többi részleteiről hadd szóljanak most naplóbeli jegyzeteim, melyeket ez alkalommal fölírtam volt. Ezeknek közlésétől nem tartóztathat vissza azon körülmény, hogy azóta már több mint egy év folyt le; mi egy vidéknek helyrajzi megismertetésére különösen vadászati tekintetben érdekkel bir, az nincs időhöz kötve ; ez pedig nem is mult el oly régen, hogy az itt * elbeszéltekből a jövőben valamit ne használhassunk, legalább annyit, mennyit egy jó szalonkavadászat leírása nyújthat annak, ki azt ugy — mint én — kedveli. Octóber 21. Mohácsról öt kocsival indultunk el, melynek mindegyikén három vadász ült; a csonttá fagyott gyepútakon kocsink sebesen haladt, a bunda nagyon elkellett, oly erős volt a hideg; az erek vizein, melyeken áthatoltunk, újjnyi vastag jég volt. Megvallom, igen kétkedtem, hogy ily időben a szalonkát még itt leljük, azonban 9 óratájban az uradalmi házhoz érve, az erdész elénk jött azon hirrel, hogy a dentói erdész idejöttében lőtt egyet, s biztosított, hogy még „mind itt vannak." A kerítésen kivül már vagy 15 magyar gyerkőcz hajtó volt fölállítva, kik a csipős hidegben alig várhatták, hogy induljunk; a kis élénk csapat Alföldi Fábián nevü, jó külsejü paraszt puskás vezetése alatt állott, ki nekem szelíd és méltóságteljes nyugalma miatt igen megtetszett; később tudtam meg, hogy Fábián gazda el szokott a csárdába is járni, és ott olyképen mulat, hogy nem lehet vele bot nélkül beszélni; így csal akülszin! Én mindjárt indultam volna, de azt mondták: együnk előbb, mert délután négy óra előtt nem térünk haza. Hozzáláttunk tehát a theához, hideg sültek, sódarok, pogácsák, sajtok, szilvoriumok, törkölypálinkák, borok, gyümölcsök mindenféle fajtájához, mert azonkivül hogy mohácsi kedves házi gazdánk a szigeten is mindenről gondoskodott, a velünk jött vadásztársak mindegyike külön látta el magát ilyfélékkel s egyik a másikát kínálgatta. *) A térképet a kőnyomdász még nem készítvén el, azt csak is a lap jövő számával küldhetjük szét. Szerk.