Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-01-30 / 3.szám

34 azok örvendenek a legnagyobb anyagi jólétnek, melyeknél a sport leginkább kivan. Ep ezért megtartom jelszóul: „Fortes creantur fortibus" s a kitűzött czél felé lankadatlan erélylyel fogok haladni, bizva jeles szakembereink szellemi gyámolitásába. Gr. Lázár Kálmán. Vadászrajzok a mohácsi Margita-szigetből. Havas Sándortól. (Folytatás.) Utazásom czélja, az erdei szalonkavadászat mibenlétéről tudakozódván: azon választ nyertem, hogy épen most kezdődik a java, s hogy már évek óta nem láttak a szigeten annyi szalonkát, mint az idén. Másnap természetesen már kora reggel talpon voltunk, hogy a Dunán átkelve — mi minden előintézkedések daczára mégis jó félórába szokott kerülni — minél előbb a tett helyén lehessünk. Ez átkelés itt sajátszerüleg megyen végbe: a dereglyét nem farával, hanem keresztbe állítják a parthoz, pedig amúgy sokkal kényelmesebben, felényi idő alatt, és kevesebb veszélylyel lehetne a hajóra szállani. Es miért történik ez igy ? mert keresztbe állitva sokkal több ló és kocsi fér a dereglyébe és mert azt már igy szokták; a folytonos gyakorlat pedig oly ügyességet fejlesztett a helybelieknél, hogy az idegen figyelmét méltán magára vonja. Előbb a dereglyét két deszkával áthidalják, ezen bocsátják be a kocsit, melyből a lovakat előbb kifogták, a kocsik közt akkora hézagot hagynak, hogy ebben a lovak is elférjenek. Ez utóbbiak azután a számukra kijelölt helyekre a partról beugrálnak, mint birkák az usztatóba, és a mokány kis alföldi lónak e közben tanúsított ügyességén valóban bámulnunk kell. Különösen sekély vizálláskor, az itt folyvást szakadozó, és kőhányással alig megtartható meredek part néha igen magas, de a lovak minden tétovázás nélkül egy szökéssel benn teremnek a számukra kijelölt szük helyen, anélkül, hogy a két kocsinak kiálló tengelyvégeibe vagy a lőcsök gamóiba ütköznének, és midőn már bent van kettő, s azt véli az ember, hogy ide már több nem fér, még egy antilopeszerü szökéssel benn terem a harmadik is. Némelyik ló azonban nem szeret ugrani, ez olyanféle természetű társai közt, mint sok fiatal ember és agglegény, kit semmikép sem lehet arra birni, hogy tánczoljon; ilyen aztán, t. i. a ló, magára nézve a legkényelmesebb módot választja: bemegy szép csendesen a vizbe, s onnét a dereglye párkányára kapaszkodva mászik be. A kiszállás ép oly érdekes, sőt még szebb, mert ekkor minden lónak helyből kell a dereglye falát átugornia, hogy kiszállhasson; és midőn előbb a szekereket kivonczolták, egy perez alatt mind a 10—12 ló egyszerre kiugrik, csak egy kettő vonul a kompnak nem oly magas elejére, onnét a vizbe lép, s ő is ott terem társai közt. Itt volnánk tehát a mohácsi szigeten, s kocsink sebesen halad a csonttá fagyot) uton, mely a szigetnek épen túlsó oldalára néz, de minthogy legalább is három órába kerülend mig tanyánkra érünk, addig lehető röviden a sziget helyrajzi viszonyaival ismertetem meg az olvasót. A mohácsi, vagy mint a térképen olvasható „Margita" sziget, mely utóbbi elnevezés azonban az itteniek előtt ismeretlen, a Csalóköz és Csepel után legnagyobb fejlődve