Vadász- és Versenylap 12. évfolyam, 1868

1868-04-20 / 11.szám

169 van gróf Andrássy Manó oláhpataki és szulovai hollái táján is, bár itt, mint értesültünk, a dúvadak irtására semmi gond sincs, s az egész vadápolás abból áll, hogy minden lövöldözés szigorúan tiltatik, ugy hogy az erdészek puskáit a rozsda eszi, a kerülők meg, kiknek csak kutyára szabad puskázni — a kimért számú Lefacheuxtöltésekről, hetenként vagy természetben, vagy kutyafüllel beszámolni kötelesek. A nevezett vadakból kisebb a létszám oly községi vagy közbirtokossági erdőségekben, melyben a commassatio még keresztül nem vitetett, mint a redovai s csetnekvölgyi hollák körül, hol a siket és nyirfajd már ritkább, őz és császármadár azonban még meglehetős mennyiségben van. A hollák összes szőrmés és szárnyas lakóit elősorolni nem czélja e soroknak s erre tehetségem sincs. Ez szakavatottabb tollnak, mely a murány urodalmi tisztségnél feltalálható volna, — lehetne szép feladata. A hollák ily vázlatos ecsctelése után térjünk a vadászatra át. Szeretem a vadászat minden nemét, tudom a vizslászat örömeit megbecsülni, tudom megérteni a gyönyört, ha kopóim dallamos hangzata mellett őz, róka, nyul kerül puskám elejébe, tudom élvezni a szalonka-idény édességeit, s ha elfoglaltatásom engedné, ugy a jól rendezett lesvadászatot dúvadakra szintén nagy örömmel űzném. De van ezek mellett vagy helyesebben ezek felett a vadászatnak egy neme, mellybe, bár a kifejezés tán illetlen is — szerelmes vagyok. Az igaz szerelem, mely két szivet összeköt, oly szent érzelem, melyhez, a szülői szeretetet kivéve, semmi sem hasonlitható. De ha ország világszerte halljuk használtatni a kifejezést: szerelmes a lóba, a pénzbe, a városba vagy vidékbe sat., s ha alig van oly kedvelt tárgyunk vagy foglalkozásunk, melyre hébe hóba azt nem mondanók, hogy szerelmesek vagyunk bele; ugy én is menthető leszek, ha a vadászat egyik nemére, mellyet kevés ember csak hirbŐl és még kevesebb saját tapasztalásból ismer, azt mondom: szerelmes vagyok ! Charles Boner az erdő vadjai czimü müvében beszéli, hogy midőn Csehországban egy erdész, suhancz fiának a fővadak elejtése melletti élvezeteit leirta volna, ez azt válaszolta reá: „Szép lehet ez s örömet nyújthat, de mi az azon gyönyörhöz képest, melyet én egy dürgő nyirfajd hóbortos táncza s szerencsés kézrekeritése mellett érezek ? Tehát a vadászat fajdokra, dürgéskor s a hollákon azon sport, melyet mindenek felett elsőnek tartok. Ha azonban valaki azt kérdezné: mi gyönyör, mi élvezet van ebben, mi másnemű vadászatnál is nem volna fellelhető ? — én a feleletet érezni igen, de kimondani alig tudnám s legfeljebb az egykori szerelmesnek szavaival válaszolhatnék, ki interpelláltatván, mit talál hát, épen nem szép imádottjában szerelemre méltót ? csak azt birta kisohajtani: „Látnátok csak az én szemeimmel!" (Folyt, köv.) Csetneky.