Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-02-28 / 06. szám

alkalmazni, kellő figyelemmel arra, hogy a varjútövis, kökény, vadrózsa, szeder es málna a keleti oldalra essek. VI. Magas pontokra való bokrok. Kevés az olly SZÍVÓS természetű bokor, melly magas fekvésű helyeken a keletészaki szelek dermesztő hatását kiállani birja. Legjobban daczol ezekkel a gyalog szeder, áfonya s téli magyal, bikk, cotoneaster, a törpe fenyő hegyi fajainak közbevegyítésével. VII. Csenderesek. Angliában az utóbbi időkben nagy ültetvényeket csináltak veresfenyoből, melly közé skót fenyőt és norvégiai lúczfenyöt vegyítettek. Ezen ültetvények főczélja haszon, de részben az is volt, hogy a vadnak rejtül szolgáljanak. S kétségkívül jó rejtet képeznek is ezek az első néhány évben, de ha tizenkettedik évükbe lépnek e fák, alsó gallyaik lehullanak s a rejt alól kopárrá és hideggé válik. Hol illy fiatal ültetvények leginkább vadrejt végett készülnek, ott legjobb évenként pár holdat beültetni; minél több az erre való tér, annál jobb. Eszerint aztán a csősz minden évben néhány holdat nyugodtan tarthat, míg a többiben rendesen foly a ritkítás. A részint haszon részint vadrejt végett készült illynemü ültetvények kétharmada veresfenyő, egyharmada lúczfenyö legyen. Ritkítás alkalmával a felesleg lúczfenyöt nem kell kivágni, hanem csak a tetejét lemetszeni, igy aztán magától kivesz s csak a veresfenyő marad a tizenöt lépésnyi széles fasorok szélein, miután a lúczfenyö sötét lombozata sokszor boszantó a vadászra nézve, midőn t. i. a szárnyalt vad a közelebbi rejtbe menekül. A ritkítás alkalmával a levagdalt sudarakat és ágakat néni kell az ültetvényből eltávolítani, hanem az álló fák körül a földbe tűzni; ez alatt aztán könnyebben nő a fü és páfrán s telente örömest búvik meg benne a vad. A csenderesek ültetese módjáról égyébiránt lapjaink 1863-ik folyamának 7-ik száma terjedelmesebb értekezést közölvén már, ezt e helyütt ismételni nem akarjuk. A magashegységi lesjárat. Hogy mi általában a lesjárat, azt valószínűleg minden vadász tudja; de nem mindenik ismeri talán teljesen a síki és magashegységi lesjárat közötti különbséget. Eszemponthói véve nem lesz érdektelen a jelen czíkk e lapok azon olvasóira nézve, kik síkon lakván, tudni szeretnék: hogy megyen a vadászat e neme nálunk a magas hegyek közt. A rónai és ligeti lesjárat igen gyakran merő türelempróba telivér vadászra nézve, és csodálni lehet ama közönyt a szúnyogcsipések ellenében, azon órákig tartó várakozást a mezőn és réten, melly alatt a vadász egyetlen perczig sem biztos a rőzse-, gomba- és mindenfélét „szedők" általi háborgattatástól, s azonkívül egész tevékenységét határozott, kevés változatosaágú jelenetek és helyi körülmények korlátolják. Ellenben a magashegységi lesjárat mindig gazdag a legkülönfélébbek változatosságában és nagy kitartáson kivül nem csak a legszorosabb helyismeretet, hanem a találékonyság azon szellemét is megkívánja, mellyet ábrándozó vadászatii-ók, kik a közönség poharába pezsgő és habzó édes bort szeretnek töltögetni, egyedül vad vadásznépeknek tulajdonítnak.