Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-02-28 / 06. szám

84 Míg a dombos vidéken és az alacsonyabb begyeken ritkán van a területnek olly fekvése, hogy az ember nagyobb terjedelmű földre nyerhessen szabad kilátást, addig az alpesek változatos csoportozata, egyes szirtrészek kiszögellése, és a mindenféle elterjedt irtásrendszer s az ennek következtében alakuló, ollykor több száz holdra terjedő tisztások tetemes távolban észrevétetik a vadat. Itt talán a legszebb alkalom nyilik, hogy az ember valóságos hadmüvelési terv szerint intézze lesjáratát. A melly olvasóm már vett részt magas hegyek közt a vadászat e nemében, tudni fogja: milly rendkívül változó a légáramlás, különösen szirtekkel megszakgatott lejtökön, s milly gyakran hiúsította már meg az egész fáradtságot egyetlen — a buzgóság miatt vigyázatlanúl tett lépés egy szirt-élen vagy gerinczen keresztül. Habár a szélfolyüm reggel és este általában völgynek, napközben pedig begynek irányúi is, épen azon idő, mellyben a légáramlat e naponkint kétszer előforduló megváltozása végbe megy, — melly pedig többnyire még beleesik a lesjárat legkedvezőbb szakába, — kötelességévé teszi a vadásznak, hogy a helyi körülményekre nézve mindenkor a legnagyobb óvatossággal hozzon Ítéletet. Ha pedig ujoncz akar a magas hegységben vadászni, ki e jelenséggel még nem teljesen ismerős, az illyet, bármilly jól ismerje is különben a helyi viszonyokat, többnyire csak a véletlen juttathatja lövéshez, és csupán többszöri meghiúsult vadászat fogja figyelmét az említett körülményre irányozni. Sokan olly nézetben vannak, hogy a lesjárónak már az első pitymallatkor helyén kell lenni, mielőtt a napvilág áttekintést engedne, úgy vélekedvén, hogy ezáltal közelebb juthat a vadhoz, és könnyebben biztos lövéshez. Illy eljárás azonban többnyire kárára van a vadásznak. Az éj vagy korány mély csendén át minden legkisebb lépés nesze tovább hallszik, a vadat figyelmessé teszi a közeledőre s elriasztja, mikor épen legközelebb ér hozzá. Igy nevezetesen nem vezetne czélhoz, szarvastanyán az erösebb szarvas hangját egész közelben hallani, ha az ember a falka körében mindig tartózkodó gyengébbeket, mellyek rendesen némán maradnak, elriasztaná. Minden hegyi vadász tudja, hogy a vad menekültében egész félórányi távolban közli félelme s riadása okát a többi vadakkal, mellyek addig roszat nem sejtetek, s a ki tudja, ritkán fogja azontúl lesjáratát ugyanazon irányban folytatni, mert bizonyos lehet benne, hogy minden vad figyelmessé van téve, és saját biztosságáról gondoskodik. A vadász olly távolban álljon a vadtól, hogy hegyalakzatok által fedve, még keresztül tekinthesse a tért, s e mellett képes legyen a magasabban vagy alacsonyab • ban elvonuló vadhoz sikeresen hozzá férhetni, hol a szél esélyeit helyesen megitélh esse, és azon időt is kiszámíthassa, melly alatt azon helyre érhet, hová a vad a meg lopás ideje alatt érhetett. Tiszta, szélcsendes, meleg napokon, midőn harmat nem esik, a vad már első pitymallatkor félre vonúl, s csak az éj beálltával hagyja ismét el tanyáját, s annálfogva még vaddús erdökörökön sem találni egyetlen darabot is. Annálfogva jobb illyenkor a vadat járáskeléssel nem háborgatni; igen szeles,