Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-12-20 / 35. szám

570 Némellykor bájos külsejü erdős szigetekkel tarkázott tavakat látni, mellyeknek idegenszerű buja tenyészetü tropikus lombozatuk a partig terjedvén, a kalandozó vadásznak áthatlan gátot mutat. Eme roppant erdőségek a Kalkuttától Megna felé elterülő kerületek nagyobb részét, vagyis a 24 pergunnaht Jessore és Backergunget képezik; magától Kalkuttától a „paloták városátol" csak néhány mértföldnyire fekszik Sangor Island, hol az emberi élet egyetlen jelét a világító torony — és e körül is éjjelenként tigrisek ordítanak — továbbá néhány a tenger partján épült kunyhók képezik, mellyekben a szélvész és balsorsa által odavetett tengerész számára a kormány rendesen élelmi szereket szokott tartani. Az általános vélemény daczára a 24 pergunnahkon elterülő jungleok földe épen nem szűz, és noha már régen a vad állatoknak engedtetett át, mégis kétségtelen tanújeleit látjuk annak, hogy valaha miveltetett, sőt számos nép is lakta, mert erősségek, templomok és falvak maradványai ép ott találhatók: hol ember emlékezete óta soha senki sem lakott. Eme terület hanyatlását az irtó háborúknak, az egykori mahomedán kormánynak és legújabban talán az angol hanyagságnak is tulajdonítják. A Soonderbunok eme részén átvonuló nagyobb folyóknak nincs esetjük, sőt ellenkezőleg több apró patak van benne, mellyek az apály és dagály befolyása alatt állanak; ezekben a majdnem tetőirányosan sütő napsugarai a növényeket folyvást rothasztják. A Kalkutta melletti jungle-ok eme rövid, de úgy hiszem eléggé világos leírásából az olvasó megértheti, hogy az éghajlat ott csakis egészségtelen lehet; az itt vadászni akaró sportsman legyen meggyőződve, hogy hideglelésnél egyebet benne nem talál, mert a mély iszap és sűrűségek miatt majdnem lehetetlen valamit lőni. Most azonban azt kérdezik sportkedvelő olvasóim, hogy tehát ugyan miért irom le előttük olly hosszadalmasan a bengáli Soonderbunokat. Csak béketűrés, tisztelt olvasó, innen egy más vidékbe érünk, melly a természetbúvárt ép úgy, mint a vadászt egyformán érdekelni fogja. A Jessore keleti részén fekvő szigetcsoportba érvén, az utas az első ős erdőbe jut. E nagy szerű látvány meglepő és regényes. A partokat többnyire Soonderfa sűrűségek borítják el; a növény tömör sötétzöld lombozata nagyon komor lenne, ha imitt amott tengeri kókusdiófák nem állnának. A vadonság legnagyobb része az erdő vadjainak átengedtetett ugyan, de annál élénkebb forgalom mutatkozik a nagyobb folyókon; itt számtalan otromba alakú hajókon a felső tartományokból búzát szállítanak Kalkuttába, és visszatérvén, sót és egyébb áruczikkeket hoznak. Egy két folyón nyáron át gőzösök is járnak, mert a Hooghly illyenkor többnyire igen sekélyes. A távolabb eső folyók majdnem egészeD el vannak hagyatva és különösen holdvilágnál festői látványt nyújtanak; a mély csendet csak a viz gyors zuhog ása a tigris hosszas komoly ordítása, némellykor pedig a vizbe prédája után rohanó alligator neszezése szakítja félbe. A kúszó növények sokasága, mellyek fáról fára húzódnak vagy a földön elterülnek, a vidéknek valami sajátságos kifejezést ad. A Soonderbunok fanája igen érdekes. A nagyobb állatok közt találjuk a