Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-12-20 / 35. szám

564 A feje kis czél gyakorlatlan vadásznak, kivált futtában — viszonzám — inkább szive táját vedd, főleg ha bal oldalát mutatja. De leginkább vigyázz arra — mondám — hogy ha szembejön, ne lőjj, mig ha csak vagy egy lépéssel is el nem hagy, és ha oldalt jön, várd be, mig az egyenesen előtted eső vonalon túl nem halad. Ekkor már nem igen fordúl vissza rád, ha szinte már meg is volna sebesítve, különben pedig épen nem. Fő dolog azonban a lövés előtt és után meg sem moczczanni, nehogy észre vegyen mozgásodról/ Előhozatván magunknak a szalonnát és papramorgót, s gyomrunkat a további várakozásra elkészítvén, ismét helyeinkre állottunk ; utóbb a hajtás is megtörtént de ismét csak egy vagy két nyúl jött ki. Mostanra azonban nem voltunk utasítással ellátva, hová menjünk a hajtás után; én tehát helyemen vártam a rendelkezést, miglen felső szomszédom kiáltott, hogy felmenjünk. Tovább adtam a hangot, s bár alsó szomszédomtól nem kaptam feleletet, meg voltam győződve, hogy hallania kellett, s elindultam. A hegygerinczen találtam a társaság egy részét, és egy csoport hajtót, és mivel a többiek hosszabb várakozás után sem jöttek, C. A. barátunk kétszer is küldött érettök, de azok minket hittak le. Végre C. A. barátunk is elhatározta magát a lemenetelre nagy bosszankodással, s a hegyláncz külső oldalán ereszkedtünk le egy darabon szálas erdőn, rendkívül meredeken, s itt már vadásztársainkat elállítva találtuk, s nekünk még lejjebb kelle mennünk, a hol kis bokrok közt egy fűvel benőtt tisztáson állíttattak el. C. A. barátunk igen dorgálta Maszicsot (a kit minapi közleményünkben mutattunk be), hogy „nem azért jöttünk ide, hogy nyulacskákat lőjj ünk; hogyha szándékosan oda vezet, a hol nincs disznó, inkább mondja meg előre, és ne tartson bolondá," mert az előttünk fekvő pagony, a mellyet Maszics a hajtókkal körül fogatott, nem erdő, de csak az embert alig ellepő nyirjes cserje volt, s azontúl már a szántóföldek. Miszicsnak igen zokon esett a dorgálás, és elkeseredtében a hajtókhoz ment. Mintegy félórával a hajtás kezdete után nagyot kiált: „itt vannak a disznók, vigyázzatok urak!" és már most vakartam a fejemet, hogy nem oda feljebb állítottak a meredekre, mert bizonyosnak tartottam, hogy arra mennek a disznók. Vagy tiz perez múlva csakugyan onnan hangzott el öt lövés egymásután. Már mozogni is kezdék helyemen, a mint Maszics is kijött a hajtásból, mond" ván, hogy egy „olyan kant látott, mint egy szamár," de alig mondá ezt el, midőn hátunk megett, de már jó távol, meghallottuk a Zahrajt a vadkannal társalogni. Maszics azonnal futásnak eredt a hang után J. erdészszel, a mit meglátván, én is elindultam, s példámat Z. J. főszolgabiránk követé. Nagyon messze mentünk már, de a hang mégis távolról jött; csak az erősített meg azon hitemben, miszerént a vad nehéz sebet kapott, hogy nem ment fel a hegynek, de mindig az aljban maradt Majd egy lövést hallánk, később egy másikat, de a kopó mégis hajtott. Végre egy harmadik lövés után elhallgatott. Most már tudtam, hogy elkéstem, s a vadat már élve nem látom ; de azért legalább az elsők közt akarám azt meglőve is látni. De most a kopó már nem csaholt, s igy nem igen tudtunk merre tartani, csak találomra irányoztuk lépteinket, midőn egészen balról hop-hopp! kiáltásokat hallván, csudálkoztam, hogy annyira eltéveszthettem az irányt, de felelve a hangra, balra fordul" tam, és nem a vadat s magamnál gyorsabb üldözőit, de V. G. barátomat találtam