Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-12-20 / 35. szám

563 átmegyünk a gerinczen keletre, az Olyka völgye felőli hegyoldalról a Laborcz völgye felőli oldalra, a f.-csebinyei erdőkbe és — miután a vadkant hajtásba nem kaphattuk — itt már azonnal elbocsáttatjuk a kopókat is, és lőjjük a mi jön. — Ennek lett is sikere; mert az első hangra, mely a hajtás megkezdését adá tudtunkra, azonnal megszólaltak a kopók is, és mivel rendkivül tüzesen és sebesen hajtott ak a János pedig nem vett részt működésűkben — azonnal sejtém, hogy őzet vertek fel. A vad szélső jobb szárnyas vadásztársunkra jött, de annyira nem kedvezőleg, hogy az csak egyik csövét süthette rá, s azzal is elhibázta, és az őz már a hajtáson kivül forgott, de a kopóktól üldöztetve, visszajött a hajtásba, előttem kis távolságra, de egy hegy-hajlástól fedve ment bal felé, mialatt ismét bal felőli szomszédom hibázta el — mint mondá golyóval és messze, másik cső vét ő sem használta. E közben a jól összetartó hajtók, a lövéseket hallván, nagyobb tűzzel kiabálták „trimaj, trimaj" (tartsd, ne bocsássd) — s vad és kopók zavarban futostak előttünk. Az előbbi nevezetesen ismét megfordulván, előttem balról jobbra futott, — zörgését követve megláttam, a mint jobbra tőlem a hegyhajláson feltűnt, s azonnal egy szerencsés lövéssel le is teritém. — Szarvai csak 3-ad éves baknak mutaták, de már elérte tökéletes nagyságát, s jó kövér volt; szőre azonban még nagyobb részint, de már nem egészen a nyári, s igy teljességgel nem szép volt. Még egy sikeretlen hajtást tevén, alkonyatkor eloszlottunk, s miro Olykára visszajöttünk, már jó későn volt. Nemsokára, ugyanazon hó 26-án hivatalos dolgainkban felakadván — ismét a zamutói hegyekben tettünk kisérletet, a hol (minapi közleményünk szerint) a nyáron azon konda süldőre akadtunk; de ez alkalommal, bár jól megfáztunk, épen semmit se találtunk. A kerülők azt állíták, hogy a vidéken egyedül az agyagosi erdőkben levén makk — a vaddisznó mind oda húzódott. Az agyagosi erdőkbe nem követhettük őket, mert a tilalmast megtörnünk távol volt szándékunktól; annyival inkább mivel a tulajdonos — Forgách gróf — megbizottja már előbb felszólitott, hogy majd a P. Jesztrebi tagositási eljárás alkalmával ott vadászszunk. Ezen eljárás a múlt őszhó 21-ére lévén kitűzve, 22-én és 23-án még elég kedvező időben, a vadászatot meg is tartottuk. Agyagos is a Varannótól Eperjesre vezető országúton, Sókúttól éjszakra egy jó negyed órányira fekszik, s igy ugyanazon hegylánczon vadásztunk, a mellyen nyárban a négy süldőt lőttük. Most is átmentünk az első gerinczen, s annak túlsó meglehetősen meredek nyugoti oldalán állítottak fel, arcczal délnek, azon utasitással, hogy a hajtás után csak arezot forditunk és helyben maradunk. Alsó szomszédom V. G. barátom volt, a ki S. A. Ujhelyből csak épen e vadászat kedvéért jött el és mintegy 16 éves fiát is magával hozta. A hajtás után, a mellyből csak egy nyúlat láttam kijönni, és felső szomszédom J. erdész lövése daczára sértetlenül el is menni — nevezett barátomhoz mentem le, fia is épen túl rajta állván, hozzánk jött, s mig a hajtókat a nagy hajtás bekeritésére kö rül vezették, volt időnk beszélgetni. „E . . . bátyám — mondá a többi közt ujoncz vadász czimboránk — mondja meg csak nekem, mire kell az embernek leginkább vigyázni, ha vadkan talál jönni ? és fejébe vagy hová czélozni ?"