Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-12-20 / 35. szám

562 A vakandoknál is vettek észre vándorlást; Bruse azt mondja: „bizonyos szigeteket elhagytak, két év múlva ezen szigetekre ismét visszakerültek." — Eddig Russ Károly úr. S ha már most az emlős állatok vándoréletének összes jeleneteit futólagosan átnézzük, okvetlenül a fönnebb emiitett különbség szemünkbe fog tűnni, melly azt a madárvilágétól elválasztja. Ha azzal összehasonlítjuk, mindenesetre egyhangúnak tűnik fel s könnyen észrevehetjük, hogy az, mint fönebb megjegyezve van, általán véve, kivétel nélkül csak is a szükségletek kielégítése végett történik. S az állatok vándorlása, mint Sámi Lajos úr is megjegyzi, sok tekintetben megbecsülhetlen. Szenkóvszky Rezső. Zempléni vadászatok. Ha hosszabban várakoztattam t. olvasóinkat vadászkalandaink elbeszélésének folytatásával — szolgáljon némi mentségemül, hogy Zamutói vadászatunk nem a rendes vadászidőbeu esvén, nem oly hamar volt alkalmam ismét más vadászatban részt vennem. Megyénk felföldének más vidékére vezetem az olvasót. A vidék a legigénytelenebb. Sem természeti, sem történeti nevezetessége. A völgyet két oldalról inkább dombok mint hegyek kerítik; kellemetesek a szemnek, mert erdő díszlik rajtok: o nélkül a vidék rút lenne. így azonban kedves, de szegény, és hegy, völgy, folyók, nép — egy szóval mindenre nézve kisszerű. E lapok t. olvasói előtt azonban nem egészen ismeretlen e vidék, mert itt lakik F. Aladár gróf, a kit vaddisznó-vadászatairól hires két ebével együtt B. R. barátunk nekik e lapban már bemutatott. Most a két ebnek egyike állott rendelkezésünkre — a „János" — a melyen kivül még két kopót is kivittünk, s őszelő 21-én reggel Repejőn összeszedődvén vagy 40 hajtóval a hegyekbe mentünk. Az első hajtásbau reményünk levén vadkanra találni; a kopókat nem engedtük eleresztetni; a hajtás azonban üres volt. Midőn már a hajtók érkeztek, s mi egymást kezdők hívogatni, hátunk megett s alattunk hallók a János hangját. Egy darabon szaladtam a hegy lejtőjén F. A. gróffal a hang felé, mig nagy meredekséghez nem értünk; itt vártuk, hogy talán majd felhajtja a vadkant hozzánk, s e végett a két kopót is leküldöttük egy emberrel, a ki a vadat megkerülvén, túl felől ereszsze el a kopókat; de ez elkésett, a vad ellenkező irányt vett, s nemsokára a kutya is elhallgatván, visszamentünk társainkhoz, hogy a második hajtás tervét megállapítsuk. Rövid értekezés után ismét lóra ülvén, előttem lovagló társaim két őzet pillantottak meg, de fegyvereiket másnak adván vinni, nem lőhettek; én pedig a mint a magamét vállamról lekaptam — vagy a ló váratlan mozdulata, vagy vaiamelly észre nem vett ágba ütődés okozhatta — bal szemem úgy megütöttem vele, hogy hetekig dagadt és szines volt; minélfogva az őzekre nemcsak lőnöm, de azokat meglátnom sem sikerült. Második hajtásunk is üres volt. Ezután egy szép dombtetőn tanyát ütvén — falatoztunk s elhatároztuk, hogy