Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-11-20 / 32. szám

E szép lövés a kozákoknak, kik a sa'ígát csak lesen és támasztott puskákkal lövik, nagyon megtetszett. „Djigit! djigit!" kiáltának egymást nézve, mi annyit tesz, hogy „derék ficzkó." Megjegyzendő, hogy a sivatagbeli kozákok a muszka nyelven kivül többnyire tatárul is beszélnek; kalauzaim is folyvást e nyelven csevegtek. Társainkkal találkozván kitűnt, hogy az általuk elejtett saíga sokkal nagyobb mint az enyém. Most azonban a nap olly forrón sütött, hogy a táborba vissza kellett mennünk. Haza menet ugyanazon vadász, ki a sa'igát elejtette, golyópuskájával egy marmotát lőtt; a mellette lovagló baskír az állatot felvette. „Bak-e vagy nőstény ?" kérdezé társam. „Csődör!" feleié a baskír, süvegét megemelvén. E válaszra roppant hahotára fakadtunk, min, tekintetbe véve a marmota nevetséges pofáját, csodálkozni nem lehet. „Lássa uram — mondá Baypnikoff — a kalmük már zsebre rakta a marmotát, utóbb pedig meg is eszi. Millyen nép ez ! roszabb a kirgizeknél; minden rondaságot megesznek és mégis keresztyénnek mondják magukat!" Ezzel a kozák, ki nem rég a kirgiz fülét leharapta, undorodva nagyot pökött. En is kiérdemeltem a „djigit" nevet az által, hogy meglehetős távolságra, ültiben golyóval egy nagy sast lőttem, mellyet a baskírok tüstént megkoppasztottak, a tollakat nyilaikra ragasztandók. Hosszas lovaglás után végtére nem csak táborunkat, hanem egy más ritka szépségű tüneményt is vettünk észre. Ugyanis a kiégett sivatag helyett, a kék szikla tövében gyönyörű tó terült el. „Miféle tó ez ? — kérdezem meglepetve — ez nem lehet táborunk." „De a miénk — válaszolának nevetve a kozákok — csakhogy nem tó, hanem délibáb." A magyarázat daczára nem hittem, hogy a viz hullámzása és az abban visszatükröző felhők csak tünemények lehessenek. Egyenesen a tábor felé vágtattam; de minél közelébb jöttem, annál átlátszóbb lőn a viz, mig végtére gőzzé válván egészen elenyészett. A táborban ízletes ebéd várt ránk, de mi csak theát ittunk. Soha nem felejtem milly jól izlett a 11 pohár thea, mellyet akkor a 30 Reaumur (100 Fahrenheit) foknyi hőség daczára ittam. Az elmaradt csapatok egymásután kerültek vissza, de a baskírok csak későn este vaddal rakottan tértek haza a sivatagból; némelly nyeregkápán három sa'fga is lógott. E napon tehát, noha csak negyvenen valánk, mégis 50 sa'iga esett el. Az orenburgi vadászok megunván a lovaglást és folytonos mászást, a kozák táborba visszamentek, én pedig még egy vadásznapot a sivatagban töltendő, itt maradtam. Egész éjjel nagy tüz lobogott sátorunk előtt; a kozák őrszemek folyvást kiabálták egymásnak a jelszót és a csillagok a sátor nyilásán szépen világítottak szemeimbe; mindezek daczára pompásan aludtam. Hajnalban Raypnikoff és társai másfelé vezettek, hol ismét ezer meg ezer sa'i-