Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-11-20 / 32. szám

522 gát, de azonkívül sokkal szebb tájékokat is láttam. A magas dombokon, a meredek mély utakban, kiégett ritka fűnél egyebet nem találtunk. Hosszas lovaglás és sok meghiúsult kisérlet után mászva egy saígát lőttem, a másikat pedig, mellyet kozákok sebesítettek meg, lóháton utolérve megfogtuk. Az eredménnyel megelégedve már haza felé indulánk, midőn véletlenül egy szökésben lévő falkára akadtunk. Raypnikoff az állatokat néhány perczig figyelemmel kisérte, mire aztán lovát megfordítván egészen más irányban vágtatott el. Utána indulván egy mély völgybe jutánk, mellyen a nagy s hegyes köveket figyelembe sem véve végig ügettünk ; az út majd jobbra, majd balra kanyarodván, végtére lassanként a fennsíkra vezetett. Itt Raypnikoff utasítása szerint lovainkról leszállván, bukdácsolva utána futottunk. Most egy szikla mögé értünk, honnan a sivatagot kényelmesen betekinthettük anélkül, hogy a saíga észrevehetett volna. Raypnikoff nem csalódott; néhány perez múlva a saígák egyenesen felénk ügettek. A falka élén pompás hajlott szarvú bak lépdelt. Orrlyukait kitágítván fejét felemelte, mintha veszélyt érezne. Lélekzetünket visszatartva puskáinkat felhúztuk. Mintegy hatvan lépésnyiről a bakot czélba vettem, s ez bukfenczet vetve tüstént felfordúlt. Most az egész falka zavarba jővén ingadozott; roppant por támadt, úgy hogy semmit sem lehetett látni. A kozákok is lőttek a szökő falka közé, de minden eredmény nélkül. Én szatymával töltött kétcsövű fegyveremmel gondolomra utánuk durrantottam, mire egy saíga a falkától elválván, más irányban futott ugyan, de gyakran megbotlott. „Megvan, megvan!" kiáltának a kozákok. Lóra kapván a sebzett saíga után indúltunk, melylyet nem sokára utóiérvén, Raypnikoff korbácsának egyetlen csapásával agyonvert. Ez alkalommal elmondá mikép vadásznak ősszel a baskírok és kirgizek farkasokra. Ugyanis az első hóval lóra ülvén, a farkas csapásokat felkeresik. Mihelyt ráakadnak, és a farkast meglátják, lassan utána ügetvén, folyvást szemmel tartják. Eleinte a farkas gyorsan fut, sőt némellykor egészen eltűnik, de lassanként elfáradván, megáll és a vadászokat szemügyre veszi. Illyformán 50 verstnyire is mennek utána. Végtére a farkas kimerülten lógatja ki nyelvét és lépést megy, ekkor a vadászok rárohanván, korbácsaikkal megölik. Az orra mért csapást legbiztosabbnak mondják. A sivatagról, vadászatról és kirgizekről beszélgetvén, sátorainkhoz visszatértünk ; nem sokára társaink is megjöttek és minthogy előtte való napon az állomás parancsnoka harmincz pihent kozákkal jött a táborba, az elejtett vad száma sokkal nagyobb volt. Noha a vadászatot a szokottnál korábban hagytuk el, mégis száznál több saiga esett. Ebédre többnyire saiga-sültet ettünk; a hús igen Ízletes s az ürüéhez hasonlít, de mégis undorodtam tőle, mert a saíga derekának bőre alatt hosszú fehér férgek találhatók és noha ama részek gondosan kivágattak, a sült ize még sem javult. A férgek bizonyos rovarok petéjéből származnak; télen az állatok e bajtól megszabadúlnak. Ebéd után a baskírok ijjakkal czélba lövöldöztek, birkóztak és különféle testi gyakorlatokat mutattak. Én is ötven lépésnyiről egy tatársüveget találtam el nyíllal, de utóbb mindig hibáztam. Birkózásban, hol nem csak testi erő hanem ügyesség