Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-02-10 / 04. szám

53 ez volt a kérdés. Körvadászom azt indítványozta, hogy az üres cselédházban álló újdonatúj tíz akós hordóba tegyük, mellynek egyik feneke ki van ütve, s mellyet a másik fenekére állítsunk fel, az abroncsokat jól meghúzzuk s felülről beleeresztven a borzokat, más nap reggel elvihessük a hová akarjuk. Én ezt helyeslém, a két borz a hordóba került — azonban mi történt'? Reggel jelenti a vadász, hogy a borzok szerencsésen megszöktek s kér, hogy tekinteném meg, mikép szabadúltak ki. A hordó oldalában alól egy kerek s mintegy 6'/

2 ujjnyi átmérőjű lyuk volt kirágva és fogakkal kifeszítve, a konyha egyik sarkában pedig a vályogfalon keresztül hasonló nagyságú lyukat ástak s e két kis nyilason át menekültek a borzok, holott testük kétségkívül három akkora volt, mint az említett lyukak nyílása. Hogy azonban a keresztülbúvás nem kis erőfeszítésükbe kerülhetett, bizonyítá :i mindkét lyukhoz tapadó elég mennyiségű szőr. Ezen eseményből három a tanúiság: először, megtanúljuk a borz építkezési rendszerét, hogy t. i. szállása legalább is három kemenczeforma — de nem egymás felett fekvő barlangból áll, mellyeknek mindenikébe csak egy bejárás nyilik s vezetékcsö is csak egy van, inellyből jobbra és balra nyílnak az említett kemenczealakú barlangok; — másodszor, hogy a borz foga olly éles s harapása olly kemény, hogy a vason is majdnem áthatol, s hogy erös fogainak olly ügyesen tudja hasznukat venni, miszerint a homorú dongán is lyukat feszit minélfogva tanácsos ovatosnak lenni a borzfogásban, mert a megkapott kezet bizonyára el is harapja; a harmadik tanúiság pedig az, hogy a fogott borzzal —• ha azt akarjuk, hogy meg ne szökjék, okosabban kell bánni, mint cn bántam. Gr. Festetics Leo. Egy nap a kolozsvári nyúlkopókkal. E czikket a „Field" utóbbi számából vesszük át, hova azt egy -- Erdélyben hoszabb ideig mulatott angol gentleman Drummond Griffith Esq. „Wild Hunter" irói álnév alatt irta. Eredeti tudósítás hiányában angol reportot közlünk tehát, mi egyébiránt nem is ép olly meglepő nálunk, kik külföldre vitt nyers terményeinket feldolgozott iparczikkek alakjában szoktuk visszavásárolni. Kolozsvár — írja „Wild Hunter" — oda érkeztemkor nagyon népes volt. Legelőször is a casinoba, e kizárólag aristocraticus de kellemes clubba mentem s nagyon örültem báró W. J. barátomat ott találhatni, ki mint a kolozsvári nyúlkopófalka mestere, az idény bezárta előtt még néhány napot volt itt töltendő. E vidéken novemberen túl a vadászat lohetlen. Elmentem vele a nagyobbrészt Angliából hozott kopókat megtekinteni. Többnyire kis nyúlkopók ezek s vagy beaglek vagy ezektől származottak. Magát a fajt nem tartom valami kitűnőnek, volt azonban közöttük néhány derék darab: jelesül az öreg Romulus, egy más fekete fejű és fülű, s különösen egy Countess nevű vén szuka, a falkamester kedvencze, melly rendkívül gyors ugyan, de kissé szeles s a fiatal kutyákat gyakran álszimatra vitte. A kutyák egyébiránt mind egészségesek és jó karban lévők s az ebólak tiszták és rendesek valának. A vadásztársulat mindössze tizennégy tagból áll s az évi tagdíj is csekély lévén, a vadászatra nem sok pénz fordítható; a mi azonban van,