Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-11-20 / 32. szám

515 tájban Villám nem volt jelen, minthogy tulajdonosa az agarát saját kocsiján hordozta, a tulajdonos pedig a társaságtól távol elmaradt; az agár, szabályaink szerint, le" ejtettnek nyilváníttatott; Préda erővesztőt kapott, nyulával pedig beszámolt. A ne" gyedik hajtásnál Comtesse szép ügyességgel tünteté ki magát; végtére az utolsó páros futásnál Tréfa szívóssága által szép élvezetet nyújtott. Az uj összevetés eredménye : Comtesse újólag felmaradt s már biztos volt futása a díjra ; mig Tréfának a szerencse nem kedvezett, minthogy a midőn nyulát hajtá, egy fr iss nyúl ugrott 5 Tréfa az előbbit elhagyta és az utoljára ugrott nyúlat űzőbe vette, mellyel azonban nem számolt be. Másnapra a díjfutásra csakis Comtesse maradt fel, melléje egy segítő agarat kapott, arra ugyan nem volt szüksége, mert a billikomos nyúlnál ismét nagyon szépen viselte magát s kiérdemelte az ezüst szivar-szelenczét. A kiindulás mindenkor O Földeákon Návay Tamás elnök úr ő méltósága tanyájáról történt, az idő mind a két napon nagyon kedvező volt, minek folytán a 14 lovasból álló társaság igen kellemesen töltött óráknak örvendett; igen nagy örömünkre szolgált azon tény is, hogy egyletünk elnöke, ki már 40 év óta gyakorolja az agarászatot, mind a két napon folytonosan a társasággal lovagolt. Megemlítendőnck tartom még, hogy uj egyletünk milly szigorral ragaszkodik szabályaihoz, a mennyiben a rendelt nevezési határidő leteltével érkezett tag agarát visszautasította. A társaságban lovagló két tag annyira izgatott volt, hogy a nyúl riadása alkalmával nem zárhatta magába a „hajrá!" jelszavat; ezen kihágásra az elől lovagló birák megelőzése alkalmával egyleti szabályaink mindenkor két for. büntetést rendelnek, és igy pénztárunk e tréfa folytán 4 forinttal gyarapodott. Simay Ede ogyü jegyző. Két nap a Kirgiz sivatagban. (Oroszul irta gr. Tolstoi Mexis.) Majdnem négy hétig egy Orenburgtól 150 verstnyirc fekvő kozák táborban tanyázván, itt a vadászat, mellytől annyi élvezetet vártunk, vágyainkat semmiképen sem elégité ki. A rendkívüli forróság a mocsárokat kiszárította; hiába vártuk naponként a sólymokat, mcllyekkel réczékre és reznekekre akartunk vadászni, s igy nem maradt egyéb hátra, mint vizslákkal nyirfajdókra bokrászni, s bár másutt e vadászat igen érdekelt volna, de itt hamar beleuntam. A tábor cserjés és nyiresekkel benőtt magas dombok közt volt felütve, mellyek az Ural hegyláncz kezdetét képezték. E hegyek annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy igen könnyű köztük eltévedni, — alakjuk mindenütt egyforma, tetejük többnyire palakő szikla ; a völgyekben, hol bokrokkal szegélyezett patakok folydogálnak, sok vadbogyót, különösen vadcseresznyét találni. E körülménynek tulajdonítom, hogy a nyirfajd itt olly mennyiségben található; naponként 60—100 darabot is lőttünk, de azért fogyatkozásuk nem volt észrevehető. Többnyire korán reggel lóháton megindúlván, három órai vadászat után zsákmánnyal megrakottan tértünk haza. Mindegyikünk annyit lőtt, hogy közönséges tarisznyákban a vadat el nem birtuk, miért is egy jártas vadász utasítása szerint