Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-02-10 / 04. szám

51 TIét órakor pontosan a helyszínére érkezénk s az erdész azzal fogadott, hogy a borzok benn vannak a barlangban, s bogy a föbemenetnél látható számos nyom bizonyítja tennapi azon állítását, bogy több van együtt. Lyuk mindössze három volt; a főbejárás és vagy húsz lépésnyire jobbra és balra még két kijárás. E kijárásokhoz örökül oda állottunk fiaimmal, időnként felváltva a dobrouyi és a dákai erdésszel, bogy őrizzük e kapukat, mig a kutyák neszét és ugatását hallani fogjuk. Két kis tacskómnak, érezvén a borzok szimatját, felborzolódott hátukon a szőr; alig birtam már tartani őket, annyira vágytak a borzlyukakba mehetni. Tudnivaló a borznak azon két tulajdonsága, hogy ha neszt ball barlangja fölött, nem szökik meg, hanem a több ágazatú szállás legmélyebb osztályába búvik — s másodszor, bogy ha a tacskó feltalálja őt barlangjában: védi lakását, magát, kölykeit ha vannak s nem menekül ki valamolly mellékágazaton. A tacskókat alig eresztettük be, már is hallottuk hajtani s tisztán kivehettük azt is, milly nagy zajjal menekültek a borzok alagútaikon a legmélyebben fekvő osztályba; a kis ebek nyifogása egyre leebb és távolabb volt hallható. Ekkor a lyukak irányát hosszú vesszővel mérlegeltük s ezen irányhoz képest határoztuk el a leásatási pontot, hogy ez a járást épen keresztül metssze. Ásattunk már talán közel harmadfél óra hosszat, midőn kerülöm alatt, ki az ásást vezette és felügyelt reá, beszakadt a föld s nyomban észrevettük, hogy ép a legfelsőbb osztály bejárásához jutottunk. Eltisztítván onnan a földöt, a világosság beszolgált az ágazatba s életembon ekkor láttam először borzbarlangot. Azon szives olvasóimnak, kik illyet még nem láttak, röviden levázolom ezt; kerek alakja ép ollyan mint egy kenyérsütő kemenczo, mellyben tíz tizenkét nagy kenyér elfér — s feltűnő benne az, liogy olly tökéletesen tiszta, mintha ki volna seperve. Alúl egészen egyenes; felül homorúan az alljig lenyúló boltozatra van készítve s magassága a középen nem több három lábnál. Ott állottunk most a legfelsőbb lakosztálynál, tacskóimat pedig még jóval alább a borzokkal veszekedni és verekedni hallottuk. Na de most már merre ásni ? volt a kérdések kérdése. Első dolog illyonkor a csövet megtalálni, hogy meglehessen tudni, merre irányúi a járás. Az eddig ásott földet tehát egészen tisztára kihányattuk s íme ráakadtunk, merre fordúlt a cső. Az ebek ugatása is egyre hangosakban hallszott; a vesszővel ismét mérlegeltük a csőnek merre nyúlását s ismét újra keresztbe kezdtünk leásatni. Nem sokáig tartott, mire az ásók egyike ismét leszakadt s most nem csak a tacskók bőszült ugatását s veszekvő nyifogását, hanem a borzok morgását is tisztán hallhattuk, de nem alattunk, hanem rézsíit balra mellettünk. Neki állottunk ekkor a munkának a vermelő kapákkal; kettő kapált, négyen a földet hánytuk ki — s a mint egyre közelebb értünk a borzokhoz, az egyik tacskó elsivítja magát s mindjárt reá kijő hozzánk a napvilágra a kis szuka tacskó, füle meg volt csípve, de azonnal visszafordúlt, mert velünk együtt hallotta ö is, mint bújnak erőltetve s menekülnek ismét odább a borzok. A kan tacskó azonban, tőlünk talán alig bárom lábnyira, folyvást védte a barlang bejárását, úgy liogy a borz sehogy sem tudott kimenni. Kapáltunk, hánytuk a földet s egyszerre ott, hol a csőjárás a barlangba szolgál, betörtük annak boltozatát. „Hamar földet ide!" kiabált ke4*