Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-09-20 / 26. szám

421 le is vágta magát. Eddigelé soha sem volt alkalmam e madarat meglophatni, mert ép olly véletlenül bukkannak elő, mint a beduinok a pusztában. Sokszor láttam őket magasan fölöttem kóvályogni; eleinte karvalyoknak néztem, de röptük után hamar reájuk ismertem, — óvatos járásom daczára soha sem vártak be. Ponymon ülve még legközelébb jutottam hozzájuk, de szerencsém nem lévén: mindkét csővel hibáztam. Ez alkalommal is csak kettőt sikerült elejtenünk; a viz melletti nádasban pedig négy vagy öt sárszalonkát lőttünk. Lövöldözésünk a vizmellékén tartózkodó vadat többnyire felriasztá, de az úgynevezett régi fehér malmot elkerülve, mindenféle vizi vadra akadtunk és néhány darabot, ezek közt egy egyptomi vadludat is lőttünk, mellyet Bertie kampós botjával a part melletti jégről óvatosan előhozott; de a lúd mellén látható lópatkó idomú tollazatra mutatván, fennhangon azt kiáltá: „Ezennel kijelentem : hogy ez a Squire szelidlúdjainak egyike !" Ezután még néhány krikréczét ejtvén, egy rozzant hidon átballagva a dombon felkapaszkodtunk, honnan nem sokára egy krétakő kerítéshez jutánk. Itt nem csak az elejtett vad hátramaradt részét, hanem a borzlyuk kiásására rendelt embereket találtuk. Ezek közül ketten munkájukat félbehagyták mihelyt Bertiet észre vették, ki az egész vidéken, mint hires barlangász mindenki előtt ismeretes volt. „Nézéssé meg Dennyvel — monda az egyik Bertiehez fordúlva — hadd lássuk merre van a borz." „Már nincs messze, — feleié Bertie a lyukhoz lépvén — ezt tudom anélkül, hogy a kutyát beküldeném vagy kezemmel bele nyúlnék. Az imént szuszogni hallottam." Ezzel az ásót felkapva, felfelé kezdett dolgozni. Nem sokára egy közel álló fiú vigyorogva mondá, hogy ő is hallotta mökögni a borzot, mire csakugyan valami barnás testet láttunk az ásó előtt mozogni. „Szorítsátok az ásót a lyuk elé !" kiállá az egyik munkás. „Bolondság ! — viszonzá Bertie zsebéből egy zsinórt húzván elő ; — jobb lenne, ha valaki hamarjában egy mogyoróvesszőt metszene;" s ezzel a zsinór végére csokrot kötvén, Dennynek a borzot megmutatta. Master Denny eleinte csendesen nézegette, és csak Bertie kezeiből akart kisztbadúlni; mihelyt a borz fejét — mellyet eádiff struez módjára elrejtett — felkapta, Bertie a kutyát eleresztette. A tacskó minden habozás nélkül a barlangba ment, s nemsokára Bertie a kutyát hátulsó lábainál fogva borzastól kihúzta. „Egy kis mulatságot akartam Denpynek szerezni, — monda Bertie a lábaival kapálódzó borzot farkánál fogva a levegőben tartván — de már későn van! No most te fiú ezt a madzagot kösd a borz lábára, szorosan, igy la " Ezzel Dennyt elkergetvén, a borzot egy mamlasz kinézésű legény lábai előtt a földre eresztve, mogyoró vesszőjével olly könnyen hajtotta, mintha csak valami malacz lett volna. r Barátomhoz fordúlva s udvariasan kalapot emelve kérdezé: „Ugy hiszem nem akarja a borzot felnevelni?" „Semmi esetre, — volt a válasz — mint békebirónak jó példával kell előre mennem." „Ha én felnevelném — suttogá egyik a munkások közül, — mindenek előtt a