Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-09-20 / 26. szám

422 fogait ütném ki. Ezt teszik velük Londonban is; ha aztán az urak kutyáikat megpróbálják, azt hiszik, tudja Isten millyen bátrak." „Az igaz — veté közbe Bertie, — a legtöbb kutya hordóból kihúzza ugyan a borzot, de otthon nem igen merik meglátogatni. Evansnek — ki most Fitzwilliam lord erdésze — két fiatal borza volt, ezek karján fel és alá sétálgattak. „Nemde uram — monda Bertie a borzot a fasoron végig terelve — ma többet nem hajtunk ?" „Ma nem Bertie! de az idén sem. Miután pedig a hajtó vadászatokat befejeztük, a borzot a nagy rejtben majd kieresszük." Négy nap a Chilka tavánál. Azon nap estéjén, mellyen Londonban az uj Lord Mayor megválasztaték, B. barátommal szállásolási helyünkről mintegy 29 mértföldet lovagoltunk a Chilka partjáig, onnan pedig 8 óra felé egy jókora kereskedő hajón működésűnk szinhelyére siettünk. Vacsora után indián szivarainkat kiszíva, a hajó fenekén nem ugyan Morpheus karjai, hanem valami 8 különféle fajú kutyák közt hevertünk, mellyek nagy hosszúságúnkra minden oldalbarugás daczára takaróink melegét felkeresték. Korán reggel még a tó sekélyes vizén valánk, de messziről már utazásunk czélpontját: a Dák Bungaloivt láttuk fehérleni. Partra szállván, reggeli után a Shikariért küldtünk és vele értekezvén, bőbeszédű és túlzott előadásából a valószínűséget annyira menynyire kikutattuk, mire aztán falkánkat rendbe hozva, a kökel fekvő sziklák körül mintegy harmincz kék galambot lőttünk, melly nyalánkság egyúttal szolgáink jó kedvének fokozására volt szánva. Este felé kis hajónkon ismét más irányban indúlván ki, egy bokros dombon pávákat, nyúlakat és jungle madarakat lőttünk; már beakartuk mulatságunkat fejezni, midőn egy közel fekvő s borsóval beültetett mezőn szarvasokat vettem észre, azonban a velem véletlenül kijött tacskó is megérezvén ezt, elrivalta magát, mire a falka odább állott. Egyet közülök, melly mintegy hetven lépésnyire tőlem vonúlt el, — czélba vettem ugyan, de a golyó nem jó helyen találván, szerencsésen megmenekült. Kedden éjfél után két órakor már nyeregben valánk a 4 mértföldnyire fekvő Outtach felé. Útközben gyakran lc kellett szállnunk, mert szügyig érő hegyi patakokban november vége felé megfürödni nem tartozik épen a legkellemesebb élvezetek közé. Illyénkor szolgáink hátukon vittek át a patakon. A sziklás hegyre felkapaszkodás közben lábszárainkat a kiálló hegyes köveken, kezeinket pedig a tövises euphorbia ágain sajnálatra méltó módon megkinoztuk, inig végtére a nap forrósága által kimerülten ugyan, de mégis szerencsésen a kivánt helyre jutánk, hol tüstént elállván, különféle irányban nyolez embert küldtünk ki a medvék felhajtására. A hajtók csevegve, nevetve, énekelve roppant zajt ütöttek, mi pedig helyeinken mozdulatlanúl vártuk a jó szerencsét; már azt hivén, hogy későn jöttünk, midőn a mellettem álló shikari egy medvére mutatott, melly tőlem mintegy 200 yardnyira