Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867

1867-08-20 / 23. szám

J372 sebesen szaladjon is át az úton a t. nyúl, mielőtt a bokorba bújnék, mégis egy pillanatra megáll; és csak ekkor kell és lehet biztosan rá lőni. A t. nyúlakat itt csak a rókák számára lőtték. Csak az igen fiatalok konyhára valók nyáron, télen pedig csak azokat lehet használni: mellyekot menyétekkel vagy hálóval fognak. „Az udvarmester — mondd az erdész - nagyobb lármát ütött egy tengeri nyúlért, melly nem volt fejbe lőve, mintha akár mellyikünk részeg lett volna." Es ebben igaza is volt; a vadat egyáltalán csakis fejbe kell lőni, "mert különben konyhára nem való; már pedig ha elroncsoljuk vagy megsebesítjük, annyi kárt okozunk: mintha a kotlós tyúkot fészkéből elverve tojásait összetiporjuk vagy pedig a nőstény nyúlat fekvésében agyon lőjjiik. Noha a t. nyúl igen sebesen fut, mégis négy hüvelyknyire elébe czélozván, ritkán hibáztam, s czigánykereket hányva többnyire felfordúlt. A vadász idény vége felé azt tapasztaltam, hogy puskám sárkányai a folytonos használat miatt — 5—6 napot egy hétre számítván — gyöngébbek lettek, az ölerö pedig tetemesen megfogyott; s meg vagyok győződve, hogy ismét rendbe hozatván a szerszám, nem csak a fegyver öl-, de hordereje is nagyon megváltozik. Ha a puska elgyengül, azaz belszerkezetének rugói megtágúlnak, kezünk és szemeink ehez igen hamar hozzászoknak, ha pedig kijavítás után a puskamivestöl ismét visszakerül, többnyire igen alant lőnek. Ha valaki többféle puskát használ, eleinte többnyire hibázni szokott, holott az erdész, kinek csak egy fegyvere van, mindenkor biztosan lő. Egy tény valódiságáról már régen meggyőződtem ; ha t. i. az előttünk felugró mezei vagy t. nyúlat fejbe lőhetjük, bizonyosak lehetünk benne, hogy puskánk „jó fogású." Semmi sem pusztítja annyira a t. nyúlakat, mint az úgynevezett éjjeli vadászatok. Egy izben erdészem helyett — kinek fejét a vadorok beverték, vagyis, miként a szegény öreg nevezte: „fütykös lázban" szenvedett, — az öreg Bertiere biztam az illyen kirándulás vezényletét. Az éj nem volt igen sötét; az éjszakkeleti szél pedig eső nélkül épen a rejt felé fújdogált; az ősz mellyik havában lehetett, most már nem tudnám megmondani. Mintegy ezer yardnyi hálókat, néhány kétkerekű szekeret és négy embert még fényes nappal elhelyezvén, egy emberre a háló húzást, egyre a karó elásást a harmadikra pedig a hálók felállítását biztuk. — Bertie két tacskóját hozta el, kikről gyakran azt beszélte, hogy bár milly helyen, ha kívánná, órákig is várakoznának rá. Az egyik közülök Denny devonshirei kutya volt, a másik formája után ítélve szintén kitűnő tulajdonokkal bírhatott. Denny alacsony testű, fehér-kékes pettyekkel fülein és farka tövén, egészen a czombig egy szinü volt. Hozzá hasonló tacskót csakis tavai láttam Birminghamban, kit is addig néztem és bámúltam: mig a tizedik parancsolatot elfelejtettem. — Kevés perez múlva a hálókat mintegy 16 lábnyira a rejten belül felállítván, a t. nyúlak számára egy kis menhelyet üresen hagytunk, honnan hajtáskor azután könnyen a bálókba szorúltak. Bertie közel fekvő lakásába menvén, neje a kandalló hatalmas tüzénél, számunkra buza liszt és íróból különösen jó izti süteményt készített; én is kitettem magamért, és az egyedüli hasznos tudomány elvei szerint, melly Oxfordban rám ragadt, tiszta, erős, forró és három rész tejjel kevert kávét főztem. Azalatt szürkülni kez-